holmi
holmi főnév és névmás, határozatlan
I. főnév -t, -ja v. (régies) -je [e]
<Rendsz. több s különféle, de vmely szempontból egységet alkotó(nak tekintett) dologról szólva:> közelebbről meg nem határozott tárgy. Rengeteg holmi van ebben a szobában. Mennyi szép holmi van a kirakatban! Ettől a sok holmitól mozogni se lehet. || a. (rendsz. birtokos személyraggal) Vkihez hozzátartozó, nála levő, magával vitt személyes tárgyak, dolgok összessége, ill. (ritkán) ezek közül egy. Összeszedi a holmiját. Minek neked ez a sok holmi? Tegyétek le a holmitokat. Kedves holmija volt ez neki. A fiú fölszedte holmiját, S a vándorbottal kezében Az öreg elébe lép. (Petőfi Sándor) Játékosboltba mentem, | s bámultam ott a tarka holmikat. (Kosztolányi Dezső) A zsivány gondosan összeszedte és zsebre rakta a sok holmit. (Hunyady Sándor)
II. névmás, határozatlan (főnévi; kül. tárgyként) (népies, régies)
1. Egy és más; valami. Most halljatok holmit utamból is. (Vörösmarty Mihály)
2. Ismeretlen v. meghatározatlan anyagból bizonyos rész; valami. Az úri hölgy … beletölte holmit a gyógyléből a cinkanálba. (Jókai Mór)
III. névmás, határozatlan (melléknévi)
1. Valami(féle); (csak) afféle. Holmi csekélység. Szép kis réten vagyunk, de mellettünk holmi régi régi elromlott épületek vannak. (Mikes Kelemen)
2. Ismeretlen, közelebbről meghatározatlan és jelentéktelen <dolog>. Holmi kis vásárnál népesebb a konyha. (Arany János) Holmi apróságokat akart venni a bécsi kereskedőktől, akik a vásárra lejöttek. (Gárdonyi Géza)
3. (általános névmás értelmében; rendsz. rosszallást is tartalmazó főnév v. jelzős kapcsolat előtt) (rosszalló) Akármiféle, akármilyen (jelentéktelen, értéktelen, rossz) <személy>. Holmi tacskóval nem állok szóba. Ne vitatkozz holmi éretlen gyerekkel. Holmi jöttment emberekkel szívesebben mulat, mint a magaszőrű emberekkel. (Petőfi Sándor)
