biz
biz határozószó (főleg magánhangzóval kezdődő szó előtt; csak mondat elején v. belsejében)
<Érzelmileg színezett mondatokban:> bizony (I. 2–3). [Eltört a pohár.] – Biz ez eltörött. Táncolni megyünk, úgy biz ám! Biz ezt előbb is megmondhattad volna. Biz ez csak közepes. De biz ő nem szégyellte magát. Öklelő dárdája olyan hosszu, mondom, … Vendégoldalnak sem lenne biz az vékony. (Arany János) Meghallgatta imádói őrjöngését, … hanem biz ez mind kárba veszett dolog volt. (Jókai Mór) – (mondat élén, hát szóval együtt v. anélkül) Hát bizony (I. 2–3). Jó füle lehet a szultánnak, ha ezt a zenebonát napestig hallgatja. – Hát biz az pokoli harsogás. (Gárdonyi Géza) || a. Biz a: bizony. [Eltört a pohár?] – El biz a. Ugyan biz a, mit mondott neked?
