Történelmi reggel
Történelmi reggel
1918. október 16.
1918. október 16.
Az őszi csend a Dunán és a messzire rengő magyar mezőkön – a tavaszillatú ősz, amely reánk köszöntött – és az emberek furcsa imádkozása, amely a Borzalmak ötödik évének fordulóján halkan kopogtatja az égboltozatot: október hónapjának közepén valószínűleg a magyar históriában találja meg feljegyzését, mint ama napnak emléke, amelyről a Kossuth névvel kapcsolatban olvashatunk.
Bocsánat a tartózkodásért, amellyel a mindennapi krónikás az október tizenhatodiki eseményeket tárgyalja: egypár órával a vöröslő, harsogó őszi nap felkölte előtt.
Könnyű a krónikaírás napszálltakor, midőn a nagylángú elhatározásoknak, országgyújtó gondolatoknak, szívvel és érzelemmel élesztgetett tűzvészeknek hamujában turkál a penna.
De még most előttünk a shakespeare-i nap, a déli szél harsog a sárga falombok között, az „esernyő-forradalomra” emlékeztető nyárspolgárias esőzés csendesít, a küzdelemben ellankult Magyarország alussza reggeli álmát: – vajon mit jósolhatunk a napról, amelynek a kalendáriumban eddig szürke, őszies neve volt, valamely szentről vagy vértanúról – míg most, ma dermedt figyelemmel nézünk bele a homokórába?
Az éjszaka korán ellapult, mint fáradt varjú.
A nyitott, vigyázó és sanda szemek pihenni tértek, hogy jobban lássanak holnap. Az úgynevezett politikus Magyarország teszi le utolsó vizsgáját, mielőtt végleg rágurítanák a történelem sírkövét a következő nemzedékek. A nemzet áll, hallgat, botjára támaszkodik, amíg sorsa felett határoznak. Messze még a dél, messze még a nap, amidőn ennek a nemzetnek a valódi akaratát megtudják a bolond fülek.
A tornyok ködbe borulnak, mint a történelmi regényekben; a tájak, mezők, országrészek mélyet hallgatnak, mint ébredés előtt az579 álmodók; a fenyőfa hallgatagon áll, megesett asszony szoknyájában, az özvegy nyírfa lehajtja fejét: Magyarország olyan csöndes, mint az elátkozottak országa. Vajon jön hang e jeges némaságból, amely szinte századok súlyos fekete szárnyával takarja hajdan vidult virányainkat? Eljön-e az a kürtszó, amelyre a hétalvók megrázkódnak? Mátyás lustái talpra állanak? Nagybetegek élni vágynak? Haldoklók egy napot kérnek? A siralomháziak megvigasztalódnak? Eljön a független, dacos Magyarország napja!
Csend és hajnal van. Történelmi nap reggele. Az élők csendesen nyújtózkodnak, de a régi, gyönyörű, szabadságharcos Magyarország halottai ébren ülnek sírjaik szélén.
Az őszi szél csörög, s emlékezésre tanít.
(1918)580
