A szent–tamási ütközetről.

Full text search

238A szent–tamási ütközetről.
A szent–tamási ütközetről még a következő hiteles kéztől érkezett részleteket is érdekeseknek találtuk közleni. Ó-Kér, aug. 19-én. A csatából jövök, s e sorokat még véres kézzel irom. Sz. Tamás ostroma három oldalról történt, t. i. Turia, Ó-Becse és Ó-Kér felől. Én az ó-kéri részen voltam, tehát csak az itt történteket tudom bizonyosan, a töbi két résztől csak hallomásból és hozzávetésből.
Mi Ó-Kér felőljöttünk s pontban reggeli 5 órakor a sz. tamási sánczczal szemközt igy állottunk fel: középen 12 darab tizenkét fontos ágyú és két mozsár, jobb felől a 6-ik honvédzászlóalj s 60 huszár; bal felől a székelyek és egy osztály Sándor gyalog, meg 70 huszár; hátul tartalékul 3000 nemzetőr. 5 óra 5 perczkor tüzeltek a mi ágyúink először, mintegy ezer lépés távolságról de a ráczok nem feleltek; előre nyomultunk tehát vagy 200 lépéssel s ágyúink ismét bömbölnek, a huszárok pedig a sz. tamási marha csordát terelik és hajtják mi felénk hátra, s a ráczok mégsem felelnek; tehát ismét előre nyomulunk vagy 300 lépéssel, ágyúink durrognak, de már ekkor a ráczok is elkezdik a nótát s pedig olly hatalmasan hogy mindjárt második lövésök Fiáth huszár főhadnagyot leteríti egy 3 fontos golyó kereszt csontját találta, mikor bekötöztetett kocsira tétetik, nevetett. Honnét van, hogy ezen fiatal hős, nekem már tegnap mint bizonyost állitá, hogy ő ma meg fog halni?* Folyt ezután a tüzet és mind két részről hevesen és szakadatlanul 7 és 1/2 óráig. Az eredmény: halva maradt honvéd4. huszár 1 pattantyús 1; halálosan sebesült honvéd 8–10, huszár 5. pattantyús 2, sándor gyalog 1; ezekből még kettőt vagy hármat talán, tagcsonkítás által megmenthetni. És igy 20–25 áldozaat minden siker nélkül; mert harmadfél órai tüzelés után, nagy vitézül visszavonultunk.
Örömmel tudósithatjuk a közönséget, újabb értesülés nyomán, hogy a derék hős életben és sebe javulás utján van.
A szerk.
Derék főorvosunk, alorvosaival a harmad félórai heves ágyú tűz közepette a legnagyobb szorgalommal és hidegvérüséggel kötözék a sebesülteket, vágott és sivitott körülöttök a golyó jobbra és balra.
Mind a három oldalróli ostromnak eredménye tehát: néhány ház felgyujtása Turián és Sz. Tamáson; részünkről tetemes veszteség s azután átalános retiráda, vagy igazán bevallva, egy becsületes kudarcz! Okai ennek:1) Sz. Tamás és Turia igen erős volt, s a ráczok vitéz védelmezése. 2) A mi erőnk három részre volt osztva, holott összpontosítatnia kell vala. 3) Nem volt összehangzás, mert a helyett, hogy Ó-becse és Ó-kér felől egyszerre támadtunk volna, a támadás egymás után történt, t. i. mikor mi elhagytuk, Ó–becse felől akkor kezdetett az ágyúzás. 4) Pattantyúsaink keveset és gyéren lőttek, alkalmasint mivel hadiszerök kevés volt. 5) A bombák egy része a levegőben pattant szét. Azt hiszem, hibának ennyi is elég, mert hogy akarat nem volt, azt nem merném állítani. Szomorú ránk nézve, hogy egy pár hétig ismét semmit sem tehetünk; hogy az eset által embereink le, a ráczok felhangoltattak, végre azon erkölcsi benyomás, melly ezáltal a közönségre ki nem marad; mert félek, hogy a ráczok mindenütt 239felbátorodnak, a mieink pedig ezután kevesebb készséggel hagyják oda tűzhelyeiket.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi