Vágvölgye, aug. 12.
Vágvölgye, aug. 12.
Vérző kebellel vagyok kénytelen szót emelni azon veszélyes elkorcsosodás ellen, melly fölföldünkön bizonyos ex-nemes megyei tisztviselők között, e szabadság korszakában, olly annyira elharapózott, hogy a szóban levő urak mind e mellett, hogy nagy kevélyen egészen Árpádtól származtatják magokat; nem pirulnak nyilván hirdetni, hogy ők inkább az orosz kényuraság, avagy a megbukott bécsi zsarnok ministerium alatt volnának, mint a mostani magyar kormány alatt, mert u. m. így legalább az előbbeni kiváltságos helyzetbe újra visszahelyeztetnének. Itéljen erről a nagy közönség, én csak szárazon adom úgy, a mint van.
Felföldünkre Horvátországból izgató levelek érkeznek; a nép már is háborogni kezd; fegyvert, lőszert különféle utakon szerezni, a magyarok ellen fenyegtőzni, és a horvátok segítségére támaszkodni. A megszökött Hurbán, azon tervét, hogy ha majd ő jelt adand a népnek, tömegesen keljen föl, s kaszát, fejszét, vasvillát stb. ragadjon és az alföldre a magyarok kiirtására siessen, – úgy látszik mindinkább tovább szövi. Egy paraszt emberrel találkoztam a napokban, ki jámbor egyűgyüségétől vezéreltetve, igen sokat beszélt el azon készületekről, mellyek Hurbán hazaáruló levelei következtében kezdenek foganatba vétetni. A többi közt Brezovát emelte ki, hol némi zavarok is történtek már, t. i. a szóban levő szellemben, hová azonban tüstént katonaság is rendleltetett. Azután előhozta, miképen Hurbán igéri nekik, hogy rövid idő mulva meg fogja őket látogatni, de nem maga ám, hanem horvát társaival. A megyei jobb érzésű tisztviselőket éberségre intem, mert különben az elcsábított s könnyen hívő, sőt kecsegtetések által mindenre hajlandó népünk, kellemetlen jeleneteket idézhet elő; minek még mostan eleje vétethetnék. Nemzetőrségünk, lehet mondani, nem is létezik, mert azon urak, kiknek erről gondoskodniok kellene, nem sokat gondolnak vele. Az összeirás óta mi sem történt e részben. If. Pokornyi M.
