Kolozsvár, aug. 12.

Full text search

Kolozsvár, aug. 12.
Egy pár héttel ezelőtt, magántudosítások után, azon hír szárnyalá be városunkat, mintha erdélyi kormányszékünk megszüntével – mire, közbevetőleg szólván, az indítvány a nemzeti gyülésen Keller János által már meg is tétetett – hazánk erdélyi kerülete kebelbeli főtörvényszék nélkül fogna hagyatni. Városi közgyülésünk, az e hírrel fölriasztott kedélyek megnyugtatása végett, hazafias kötelességének ismeré, a ministeri tanács figyelmét rögtön igénybe venni, folyamodványa rendén fölfejtvén, mikép kormányszékünket, a felelős magyar kormánynyal öszhangzásba hozatása s czélszerűbb rendeztetése tekintetéből, igen is szükség merőben átalakítani; de e helyetti megsemmisitése mind általán vév, a már csak néhai Erdély lakosaira, mind különösebben volt fővárosunkra, a hang és érzetben egyiránt magyar jellemű, de bizony sok más tekintetekből is testvérie s gyöngédséget érdemlő Kolozsvárra nézve, minden roszak között, lehető legroszabb szolgálat lenne!
E föllépésnek minő eredménye lesz, isten tudja. Annyi bizonyos, hogy az ujabb érkezett pesti hírek – mellyeknek alaposságáról azonban én jót állani nem mernék – az eddigi aggodalmakat még jobban flekorbácsolák, s példátlan ingerültséggé növeszték.
Akkor, midőn az forog kérdésben, hogy egy olly jelentékeny s olly népe s magyar város, minő városunk, fenmaradjon-e tovább is virágzó állapotában, vagy országos biztosi több előzékeny kecsegtetések mellett is, s a nélkül, hogy a közhaza boldogsága kül- és belterjelemben azáltal legkevesebbet is nyerne, háttérbe s semmi activ kereskedéssel nem biró lakosai önfeláldozásra szoríttassanak? Akkor – mondom – menteni lehet e boszuságot.
Mai, tegnapi s az ezt megelőzött 9–kei közgyüléseinket nagy részben az e tárgy feletti szónoklatok tölték be, s bár keserű kifakadások nem hiányzottak: de a kormány iránti, főkép most annyira szükséges bizodalom meg nem ingattatott, s a tanácskozások folyamát átalán véve elég higgadtnak is mondhatni. A hossszu vitáknak rövid eredménye lőn, mikép Pestre egy tejhatalommal felruházandó követséget fogunk küldeni, melly az unio-bizottmánynyal értekezzék, e tárgybeli kivánatunkra nézve, szükség esetében a ministerium, sőt a nemzeti gyülés előtt is tegyen meg minden ide vonatkozólag szükséges fölvilágosításokat, indokolván kivánatunknak szitolly igazságos, mint mulhatlanul szükséges voltát.
201Mai közgyülésünkben, pesti küldötteink megválasztattak, titkos szózatolással: Somon Elek, Kenyeres Károly, Füley István, Nay Péter, Minorics Károly, Knausz Antal, Mátéfi József, Földesy István, Tauffler József, Veszprémi László s Szathmáry Gábor személyeikben, kik közül az utóbbi, gyengélkedő állapota miatt, e megbizatást el nem vállalhatván, helyébe az utána legtöbb szavazatot nyert egyén lép. E küldöttség elnökéül, közfelkiáltással, tanácsos Pataky József barátom választatott meg.
Aug. 9-kei közgyülésünknek egy másik, nem kevésbé fontos tárgy volt, Pestről megjött egyik vasutügyi biztosunknak (lásd e Hirlap 2-ik sz.) a derék Szőcs József tudornak hivatalos jelentése, miről legközelebbi levelem rendén bővebben! – Krizbai Miklós

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi