Ada, aug. 1.
Ada, aug. 1.
E lapok 19. számában megjelent közlésem nyomán, melly hevenyében a moholyi ütközetben elesett ráczok számát, a valónál sokkal kisebb számban adja az olvasó közönség elébe, kötelességemnek ismerem kijelenteni, miként több hiteles jelentésekből mai napig az világlik ki, hogy részint a tiszántuli, részint az inneni rétekben és nádasokban, nemkülönben a torontálmegyei rácz községek kebelében, a már tudva levő holtak számát háromszorosan is felülhaladó összegre lehet számítani, a megmaradtak egy része feleségeik s gyermekeikkel a Tiszán átszökvén, Mokrin s Karlova helységekbe telepedtek le, többen pedig Pádé, Beodra és a környékben levő több falvakban lakó rokonaikhoz vonultak; ezek több rendbeli felszólításunkra, sőt az adai szerb lelkész, s még néhány egyéneknek általunk történt kiküldetések s barátságos indulatunkróli kezeskedést nyilvánítása mellett is – nem tudni, félelem, vagy bosszúszomjtól meghátva, a visszatérést mai napig elhalasztották; azonban elmaradásuk okát inkább lehet boszúnak gyanítani, mert ma hajnalban egy adai magyar lakost, ki Petrovoszelo helységtől némi hivatalos irományokat hozott kocsiján, a moholyi kukoriczákból öt rácz fegyverrel kirohanván, megtámadni akarták, ez lovaira csapván az elfogatást kikerülte ugyan, de négy oldalvást reá irányzott puskalövések kalapján négy, órrán egy, mellénye gombján s inguján egy ficzkónyomot ütöttek, s csak isteni gondviselésnek tulajdoníthgató, hogy az orrán történt ficzkókarczolaton kül, emberünk teljes épségben maradt. – Jelenté továbbá ez, hogy a szerencsés menekülés után egy nagyobb rácz csapatot is látott a nádasból előtörtetni, de ő a szántóföldeken keresztül vágtatva, más útra tért. – Tegnap a pádéi jegyző nálunk levén, teljes biztosságba helyezett azzal, hogy a tiszántúli ráczok a torontálmegyei főispán erélyes intézményei, s fáradhatlan buzgalmat tanusító rendeleteinél fogva teljes nyugodalomban vannak, s a törvényellenes forrongásba avatkozni nem akarnak, sőt a körükben lézengő bácskai rokonaikat is a hazatérésre integetik. – A csanádi nemzetőrség bennünket a moholyi táborba érkezésével felváltván, most már gabonáink behordásával s őrseregeink rendes besorolásával foglalkoznánk, mit a véletlenül meglepett bonyodalmak miatt tenni nem lehetett. Népünk a tisztek megválasztásánál nem a tisztekben szükségkép megkivántató képesség, hanem az egyének iránti simpathiának kiván nyujtani érdemkoszorút, mi miatt a mult vasárnap történt tisztválasztás alkalmával is egy már megválasztott kapitányt, s több tiszteket a leköszönésre késztetett, a fejetlenség s rakonczátlankodás örvényébe sodortattunk.
Az ó-becsei táborozásról – ámbár tőlünk csak egy postaállomás – mit sem tudunk; halljuk ugyan, hogy a sánczbeli és szent-tamási ráczok b. Bechtold altábornagy s fővezérhez többször alkupontokat küldöttek; de valamint a pontokról, ugy a válaszról semmi bizonyost nem tudhatunk; azonban az összesereglett lelkes őrsereg e hosszas készületeken csaknem elkeseredve türelmetlenkedni, s ugy látszik, hogy a rendes katonaságnak tiszta hazafiui lelkületében kétkedni kezd.
Karácson István.
