b) Egerből a hadügyminisztériumnak, a Lipótvár és Eszék feladása, valamint Nemegyey Bódog ügyében elrendelt vizsgálatról:

Full text search

b) Egerből a hadügyminisztériumnak, a Lipótvár és Eszék feladása, valamint Nemegyey Bódog ügyében elrendelt vizsgálatról:
Benkő Napoleon 16-ik zászlóaljbeli főhadnagy s a Lipótvárát feladott őrségnek egyik tisztjét, ki Görgei tábornoknak alkalmaztatása iránti véleményéről szóló s egyszersmind útlevél gyanánt szolgáló levelét maga személyesen fogja átnyújtani – oly megjegyzéssel utasítom hadügyminister úrhoz, hogy nevezett főhadnagyot haditörvényszék elébe állíttatván, tőle a vár feladásának okai és indokai iránt,* nem különben a feladásban netán ártatlanokra nézve is magának biztos alapot szerezvén, a kormánynak azon nézetét, miszerint a bűnösöknek bünhődni, az ártatlanoknak felmentetni kell, mielőbb teljesedésbe vegye s a vizsgálat eredményéhez képest úgy nevezett főhadnagyot, mint a többi előkerülő, vagy magukat jelentő tiszteket is vagy megérdemlett büntetés alá vettesse, vagy pedig a magyar hadseregbeni további szolgálatjaik igénybevételével minden terhelő vád alul felmentesse.
Lipótvár feladására l. az 508. l. 2 jegyzetét.
Ez alkalommal kérem egyszersmind hadügyminister urat arra is, hogy az eszéki vár feladását illető vizsgálatok eredményérül engemet – bármi nemű ítélet publicáltatása előtt – hivatalosan tudósítani sziveskedjék.*
Az Eszék feladásával kapcsolatos vizsgálatra l. a 329/c. sz. aktát 529. l.
Nemegyeire nézve pedig óhajtásom az, hogy az ellene megindított kereset a legnagyobb gyorsasággal és szigorral történjék,* a vizsgálatok eredményétül függesztettetvén fel, ha valyon a vádlott hadi rendes törvényszék, vagy vésztörvényszék szerint legyen elítélendő; vizsgálata alatt fogságban tartattván.
Nemegyeyre l. a 155. és 368. sz. aktákat, 291. és 649. l.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 4205.
Ered. tiszt. O. Lt. Hadügymin. Igazságügyi oszt. Külön köteg 61. sz.
A tisztázat mellett a Benkő Napoleon és az ugyancsak lipótvári Szabó Gyula százados elleni vizsgálat iratai a két tiszt hosszú, részletes vallomásával, valamint egy köteg akta az eszéki tisztek első csoportja – összesen 33 tiszt – ellen lefolytatott vizsgálatról.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi