Nem tudom, elmondhatom e gondolatimat, mert egyszersmind a fájdalom tengere nyomja keblemet. A kerületi jegyző úr helyesen tette, hogy nem írta fel azt, miről fogalma nem volt; már most alkalmasint lesz fogalma, mert írásban is beadatott a bereghi inditvány. Legyen meggyőződve az érdemes jegyző, hogy, ha ez izenetben s feliratban, mellyről méltán nem volt fogalma, valami érdem lesz, az nem lesz jegyző úr érdeme, ha pedig más lesz benne, az szinte neki nem fog beszámíttatni. Tehát leirhatja, a mit Beregh inditványozott s beadott. De, megvallom, még igy is nehéz állása van jegyző urnak. Hallottam tegnap a bereghi inditványt, hallottam magyarázatát, olvastam írásban s nyomtatásban, hallottam ma is a declaratóriumok declaratóriumát Beregh részéről, s azon meggyőződésre jutottam, hogy Beregh követe, végignézve saját inditványán, „quaesivit lucem, ingemuitque reperta”. Tökéletesen hiszem, hogy Beregh követe, azoknál fogva, miket ma mondott, a békési inditványra fog szavazni; de azoknál fogva, miket először mondott Beregh második követe, ezt nem gondolhattam, s tulajdonkép mellyik az inditvány? mellyik van elfogadva? most sem tudom; ha jegyző úr ebből kibonyolódik, valóban nagy mester lesz. Átmenvén a tárgyra, Csongrád követének felelek. Őt az uristen észnek s értelemnek szép adományával áldotta meg, s épen azért nem vártam tőle olly okoskodást, mit a dialectikusok sophismának neveznek, logica helyett. Nem akarom vitatni, hogy ha az ellenzék valamelly sérelem tárgyalásával fel akarna hagyni azon okból, hogy nyugalom legyen s bizodalom gerjesztessék a kormány iránt, szép és illő lenne-e épen Csongrád követétől az oppositiót ezért kárhoztatni s gunnyal illetni? de meg nem foghatom, hol vette a követur ezen országgyűlés alatti tapasztalásából azt, hogy az oppositió e sérelem tárgyalásával fel akart hagyni. Ezt én merőben tagadom. Az ellenzék az országgyűlésen első percztől azon szempontból indult ki a sérelmekre nézve, hogy az eddigi tárgyalási módtól eltérve, miszerint a multnak sebei felszaggattattak, út nyujtassék a kormánynak a jelen megnyugtatására s a jövendő biztosítására. E szempontból indultunk a válaszfeliratnál, s ragadtuk meg e kir. leiratot is, miről mindazt el lehet mondani, mit Borsod felőle elmondott. Megragadtuk azt, mint első lépést a sikerre, mellynek következtében kibékülés eszközöltethetik; de meg akartuk mondani fiui őszinteséggel, hogy ha az ígéret nem valósittatik, a sérelem tárgyalásának kötelessége alól fölmentve nem lehetünk. Már kérdem, hogy vette a követur azon állitást, hogy az ellenzék, a ráruházott bizalom megtörésével, lemondott a sérelmi tárgyalás szándokáról akkor, midőn Gömör inditványát, vagy helyesebben azon inditványt pártolta, mellynek gömörivé elkeresztelését Gömör követe hazafiui áldozattal magára vállalni szives volt. S miért történt ez? hogy legyen béke, s a követur gunnyal felel reá, melly minden sophismák közt a czáfolatok legrosszabbika. Azt is mondá követur: mikép van az, hogy mielőtt a szavazat megtörtént volna, az ellenzék a resolutiót megnyugtatónak tekintette? Ismét nem tudom, hol vette a követur ezen állitást. Azon sok ingerülség a vitákban és kölcsönös feszültség el volna háritva, ha nem igyekeznénk ollyasmit fogni az emberekre, a mi nem történt. Mert az ellenzék soha sem mondta, hogy megnyugató a leirat; hanem mondta a szavazás előtt és után azt, hogy a leiratot ugy kivánja fogadni, mint első lépést a megnyugtatásra, s egyszersmind szükségesnek tartja kimondani, mi kivántatik még hozzá, hogy megnyugtató legyen. Minek tehát azt fogni ránk, hogy a szavazás előtt nem tudtuk, hogy minoritásban vagyunk, s azért elégedtünk meg a leirattal? Már most a követuraknak tegnapelőtti szavazata által, mellyre nézve hiszem, hogy Beregh követe, meglelvén benne a világot, megijedt felette, a békitési térről leszoritva, kénytelenek vagyunk megtenni annyit, mennyit a törvényhozási formák megtartása mellett lehet. Ha viszszaemlékszem azokra, mik a válaszfelirat tárgyában a főrendi táblánál előjöttek, eszembe tartva azon adatokat, mellyekre hivatkozni lehet, mert a hiteles naplóban nyomtatva vannak, megolvastam ott, hogy Máramaros megyének főispánja, vagy volt főispánja – nem is tudom, minek nevezzen – (Bónis közbeszól: tituláris főispán) tehát tituláris főispánja elmondotta a főrendek előtt, mit mindent kivántak tőle egy praesidiális által stb. Azon praesidiális szerint a főispánnak kellene lenni alispánnak szolgabírónak, épitőmesternek, csendbiztosnak, uradalmi fiscálisnak, törvényszéknek stb.; ki kellene mindenkit a falukon kérdezni, nincs-e panasza birája a felsősége ellen. Ez képtelenség, habár törvénytelenség nem volna is. Szándokot nem vizsgálok, hanem tetteket birálni – Pestmegye rendeinek kegyes bizalmánál fogva – körömhöz tartozik, stb. – Ha kiengesztelést akart a kormány, ha valósitani akarta a többször emlitett mélyen tisztelt férfiunak nemes szándokát, hogy az aggodalmak megszüntessenek, akkor nincs helyén épen most az aggodalmakat alaptalanoknak nevezni, s azt mondani, hogy ő semmi törvénytelent nem tett, hanem minden zavart mi idéztünk elő. – Másik észrevételem az: miután a bereghi inditvány Beregh követe által is ugy értelmeztetik, hogy neki van e dologban kérnivalója, – de más követurak által ismét ugy értelmeztetik, hogy nincs, – szükségesnek látom a királyi leiratra s annak körülményeire kiterjeszkedni. A leiratban az mondatik: 1) Hogy a kormány a végrehajtó hatalom körét intézkedései által tul sem lépte. Felszólitom Bereghmegye követét, akarja-e állitani, hogy a végrehajtó hatalom tul nem lépte a törvényes korlátokat? És Beregh követét jól ismerem, nem fogja ezt mondani, – de, legalább érdemleges tárgyalás előtt, nem is mondhatja. S miért nem mondhatja? Mert ez már országos conclusum. Az 1827-iki országgyűlésen a RR felírást intéztek ő fölségéhez, mellyben az mondatik: hogy az administratorok kinevezése, melly akkor gyakoribban kezdett divatba jőni „legali constitutionis systemati adversa”, s kiemelték abban az ország rendei azt: hogy, ha illyes dolgok a törvényhozás mellőzésével történhetnek, akkor nem volna Magyarországon a jog és szabadság biztositva. Tagadta e ő fölsége, hogy nem ugy van? Mondotta-e, hogy a végrehajtó hatalom nem hágta át a törvény korlátait? Épen nem, elismerte leiratában, hogy ezen sérelmet (gravamen hoc) az által enyészteti el, hogy főispánokat nevezett ki, – pedig a mostani intézkedések még továbbra terjednek, mert 1825-ben csak 5 administrator volt, most pedig van 32. – Tehát 1827-ben elismerte a kormány a sérelmet, s most azt mondja, hogy a végrehajtó hatalom a törvényes korlátokat nem hágta által? igenis elismerte, hogy általhágta a korlátokat, s a sérelem megszüntetéséről a RR-ket főispánok kinevezése által kivánta biztositani, mit a RR a főrendeknek hozzájárultokkal el nem fogadtak, s egyenesen kimondották, hogy a sérelem az által orvosolva nincs, és az ország rendei törvényes jogaikhoz ragaszkodnak. És most némelly urak reánk akarják disputálni, hogy mi elismerjük, hogy a végrehajtó hatalom törvényes korlátait át nem hágta, midőn a törvényhozás befolyása nélkül az administratorok iránt intézkedett. – 2) Mondatik e leiratban: hogy ő felsége az 1827-iki resolutio által kijelölt jogához ragaszkodva, fentartja magának kivételes esetekre az administratorok kinevezését. Már kérdem: szabad-e a t[ekintetes] RR-nek az is megnyugtatásnak venni, hogy – bár kivételesen – administratorok neveztessenek? Azt mondom: nem, mert ellentáll az országos határozat. Míg az áll, egyes követnek három négyfélekép módositott, bővitett, röviditett, magyarázott inditványa csakugyan nem hiszen, hogy a t[ekintetes] RRet elütötte volna attól, miben az ország rendei 1825-ben megegyeztek, hogy t. i. administratorok kinevezése, egyes kivételes esetekben is sérelem. Ez az 1825-ki országgyűlésnek kijelentett akarata. – S most, midőn a leirat azt mondja: „ti alap nélkül aggódtatok; ti csináltatok minden zavart, – én nem hágtam által a törvényes korlátokat, intézkedéseim törvényesek voltak, nem avatkoztam a törvényhozás körébe, fogok nevezni a jövőben is administratorokat”, – mi tehát azt feleljük reá: „minden jól van már, nincs semmi baj a világon”. Azt mondja a leirat: „a megyei szerkezetet s főispáni hivatal méltóságát ezentul is teljes épségben megőrizzük, – mintha eddig is megőriztetett volna, – s a törvény ösvényétől soha el nem távozunk”, – ha igaz, hogy ez ő felségének tökéletes szándoka, de ha a kormány ő fölségének ezen szándokát ekként magyarázza, hogy azután mégis illyes dolgok történnek, – akkor nincs e mit félni? – Mondatik továbbá: „a főispáni hivatalt, mihelyt az akadályok elenyésznek, törvényes hatóságába helyeztetni határozott akaratunk” tehát: teljesiteni fogjuk a törvényt, mihelyt a teljesités akadályai elenyésznek. – Én t[ekintetes] RR azon véleményben vagyok, hogy a törvény teljesitésének akadályait elismerni az országnak soha sem lehet, mert ha például a főispáni hivatal helyreállitása tekintetében azon akadályt teszik, hogy az administrátorok nem akarnak meghalni, akkor nem lesz a törvény teljesitve, míg 25 vagy több administrátornak nem tetszik meghalni, hogy a hivatalok megürüljenek. Hát most ebben mi megnyugszunk e, midőn az ország törvényteleneknek ismeri el az administratorokat minden esetben, a fejedelem pedig egyes kivételes esetekben nem? De ha ebben nem is, arra nézve, ugy gondolom, a fejedelem, ismert vallásosságánál fogva, a nemzettel egyetért – legyen bár törvényes, vagy nem törvényes az administrátori hivatal –: hogy a főispáni hivatal körét csak a törvényszabta korlátok közt lehet és szabad gyakorolni. E részben nem lehet akadályt látni, mert ha a megyékben az administrátorok helyett, kit én Kreishauptmannak tartok, főispán lesz is, ez Magyarországban csak a törvény szerint viselheti hivatalát, habár megtartja is főispáni czimét. E részben tehát nincs-e semmi aggódnivaló!? – S midőn igy áll a dolog, és ennek következtében Gömör megye inditványa azt mondja: „uram király! hálával fogadom, hogy a magyar alkotmány megtartása és jó szándokod iránt, mellyről soha sem kételkedtünk, biztositottál; hálával fogadom, hogy saját jó akaratod ösztönénél fogva, kiterjeszted atyai gondoskodásodat azon aggodalmakra, mellyek e tárgyban felmerültek; és épen azért mivel az alkotmányra gondjaidat kiterjeszted, megmondjuk, hogy aggodalmunk nem volt alaptalan; de a sérelmek egyes felsorolását épen azon reményben függesztjük fel, mivel fölséged jó szándoka következtében hisszük, hogy az aggodalom el lesz oszlatva, és azért megmondjuk fölségednek: hogy az aggodalom megszüntetésére még ezek és ezek kivántatnak, akkor mi illoyalitással vádoltatunk. – Ez volt a gömöri inditvány, mire meg kell jegyeznem, hogy általánosságban nem marad, de nem is részletes. – S nem is az a különbség, hogy egyik inditvány általános, a másik pedig részletes; mert a gömöri inditvány is általános, a mennyiben nem ereszkedik abba, hogy a fizetésben, vagy más egyebekben áll e a törvénytelenség; hanem az alkotmányos elveket reducálja 3 főbb elvre, és azoknak életbeléptetését állitja föl, mint olly feltételt, melly nélkül aggodalmaink megszüntetve nem lehetnek. A bereghi inditvány még csak nem is általános, hanem azt mondja: „nincs semmi baj, nem kérek semmit.” Igy volt tegnapelőtt az inditvány. Hogy mit fogadtak el a követurak tegnapelőtt, ugy hiszem, magok sem tudják. Ha a loyalitással megférne, megnevezhetnék egy érdemes követurat, ki maga megvallotta, hogy nem tudta, mire szavazott, hanem csak azért szavazott a bereghi inditványra, mert nem ollyan oppositionális, mint a mienk, s ugy hiszem, ma sem tudja, mire szavazott?! Beregh követe előadása után hiszem, hogy a békési inditványra rászavaz, mint toldalékra, de Baranya követe alkalmasint nem fog rászavazni, mert neki kérnivalója soha sem volt, s e tekintetben eljárását, valamint minden olly megyékéit is, mellyeknek aggodalmuk nem volt, logicainak ismerem. De ha valakinek sérelme volt, hogy annak – illy leirat következtében – semmi kérnivalója ne legyen, felfogni nem tudom. – Egyébiránt itt jó szem előtt tartanunk ő fölsége szándokát, mert a fejedelem akarja a nemzetnek aggodalmait oszlatni. Tegnap mondám, hogy itt nem 12 vagy 24 ftos census felállitásáról, hanem arról van szó, hogy a fejedelem el akarja az aggodalmat oszlatni, tehát azok aggodalmát, akiknek van; és ha ez nem történik, a fejedelem szándoka nem teljesül. És itt van az egyik thésis a fejedelemre és a kormányra nézve. A kormánynak csak azt kellett constatirozni: hogy egyszer többsége volt az országgyűlésen – ők megtartják a hivatalt. Kik nem értik a magyar discussiókat, gondolják, hogy minden rendén van, mert többség van. Czéljokat a tisztelt urak elérték, de nem tudom meddig tart; a jövőt isten rejtelmei fedezik. De annyit tudok, hogy midőn a kormány többséget csinált magának, kijelentetvén ezt azok által, kiknek aggodalmuk nem volt – hibás utat választott a fejedelem azon jó szándokának teljesitésére, miszerint ő az aggodalmakat eloszlatni akarta. Erről meg vagyok győződve. Tehát ha ingerült, ha eredménytelenül oszlik el az országgyűlés, mellyik részen van a hiba? – Végezetre t[ekintetes] RR! tegnapelőtt inditványt tettem az iránt: méltóztassanak elhatározni, hogy a sérelmeknek egyes tárgyalása iránt intézkedjünk. Ezen inditvány már most különféleképen magyaráztatott. Én 24 órai komoly gondolkozás után magamra nézve azt jelentem ki – mert az által inditványom sem nem emelkedik, sem nem esik – hogy hajlandó volnék az egyes sérelmeknek mindjárt felveendő tárgyalásába nem ereszkedni, mert még reményem van, hogy a bereghi ismeretlen inditványnak hátralevő stádiumain átlátandják a t[ekintetes] RR, mikép 23 megyének aggodalmát megszüntetlenül hagyni, s békét igy akarni előidézni, nem helyes ösvény; s talán még keresztül fog menni a gömöri inditvány. S mivel benne van kérelmünk, hogy még ez országgyűlésen méltóztassék ő fölsége jelét adni atyai gondoskodásának: csak ez menthet föl bennünket a sérelmek tárgyalásától. Azért nem sürgetem az egyes sérelmek részletes tárgyalását, hanem megelégszem azzal, hogy Békésmegye követe előadása a bereghi inditványhoz tétessék; miszerint t. i. az e tárgybani egyes sérelmeket ő fölségének fel fogjuk terjeszteni. Ezért még a felírás szerkesztését felfüggeszteni nem kellene, mert ez csak additamentum; száz példával bizonyithatom, hogy ez mindig szokásban volt. Valljon az additamentum az inditványhoz hozzá mehet-e? ezt a többség itéli meg. Ha hozzáadatik, magam is ahhoz járulok. Egyébiránt akárhogy szerkesztetik a felírás a 3–4–5 féle declaratórium szerint, hozzá szóm nem lesz, mert nem főztem, nem is eszem, de megpróbálom, hogy más sem egye meg.