Kossuth Lajos – Kiss Miklóshoz.

Full text search

Kossuth Lajos – Kiss Miklóshoz.
Casa d’Angennes Via d’Angennes.
Turin, 1866. május 8.
Kedves Barátom!
Irányi tudósított Önnek izenetéről. Annak folytán irok.
Ha utasításról van szó: legnagyobb részben elégnek tartom arra hivatkozni, a mit felszólítása folytán mult őszszel irtam volt.
Önnek mesterkezet kivánó legfőbb feladata az volna, hogy Bismarckot capacitálja, miszerint nincs ok attól tartani, hogy Magyarországból a forradalom Lengyelországra kiterjedjen. – Maga Bismarck úr sem lehet idegenebb azon eszmétől, hogy a magyar forradalom magát a lengyel elemmel identifikálja mint a minő idegenek vagyunk mi magyarok – megégette a kása szánkat 49-ben. – Nem vagyunk bolondok, hogy orosz interventiót provokáljunk.
E részben készek vagyunk minden biztosítékot nyujtani, mely tőlünk kivántathatik – ha érdekünknek tiszta felfogása elég biztosítéknak nem tekintetnék.
Legyen szives Ön Bismarck grófot figyelmeztetni, hogy a történet minden időszakában s minden hatalmaknál elv volt, politikai sympathiák s antipathiák miatt el nem hanyagolni semmit, a mi a győzelem chance-ait növelheti. – Az absolutistikus Francziaország elment kivivni az amerikai republikánusok függetlenségét. – I. Napoleon, ki éppen, mert forradalom gyermeke volt, mert annak nyakán mászott a hatalomra, erős kézzel fékezte a forradalmat, nehogy megdöntse, a ki teremté; még is forradalomra hivta fel a magyart 1809-ben. – III. Napoleon pedig (kinél csak Bismarck gróf sem kevésbbé barátja a forradalomnak) 1859-ben velünk szövetkezett. – Változtatott-e ez valamit ama hatalmak kormányzati elvein? kényszeríté-e őket revolutionáriusabbakká lenni? – teljességgel nem.
És van még egy tekintet: porosz és olasz szövetségben állanak. Jó. – Az osztráknak két ellenséggel levén dolga, igen valószinü, hogy egyik oldalon defensiv háborut iparkodand folytatni, addig, mig a másik oldalon – túlsúlyra concentrált erővel egy nagy támadó csapást nem sikerül végrehajtania. – A két szövetséges nem egyesülhet, combinálhatja a háboru kezdetét, de nem a további operatiókat, mert az ellenség közben van, s vasutjai segélyével éjszakról délre és viszont vethet erőt – nagy erőt 4 nap alatt; – de ha Magyarország mozog, az ellenség bázisa hátban van fenyegetve – s az éjszaki s déli seregei közti communicatio veszélyeztetve – gondolja meg B. úr ennek strategiai következményeit. – Gondolja meg a befolyást, melyet egy magyarországi mozgalom az osztrák hadsereg compactságára gyakorland – s gondolja meg, minő különbséget tesz az a háboru chanceaira nézve; vajjon Magyarország con amore az osztrák mellett áll-e, vagy mindjárt kezdetben passive, később ellene – már csak a passivitás is minő különbség! és minő különbség: azon helyzet között, ha Magyarországból az osztrák minden combattans erőt kivonhat s a mellett depot-it, hadtelepjeit, magasinumait etc. biztosan oda helyezheti – és azon másik helyzet közt, ha Magyarországot is őriznie, ha ott verekednie kellend, s ha onnan provisiókra nem számíthat!
De még egy más körülményt is fontoljon meg. Oly körülmény ez, mely oly penetráns előrelátó politikusnak, mint gróf Bismarck, figyelmét méltán felhivhatja. – A háboru végével Francziaországgal minden esetre számolni kellend. Minden esetre – még neutralitását is meg kellend fizetni. – De minő különbség lesz a számolásban, ha a szövetségesek Napoleon oltalmára nem szorulnak, és akkor, ha egyikük vagy másikuk reá szorul. – Nem kell mondanom, hogy az tökéletesen mindegy, melyik szövetséges részesülend ez ótalomban. – Fizetni érte a másik is fog. – Alkalmasint az olasznak fog jutni ezen szerencsétlen szerencse. – Rouher sem szólott a porosz iránti regardokról – de az olasz irántiakról igen, – ez természetes. – A ki Napoleon császár szivébe láthatna: alkalmasint egy kis vágyat látna ott, hogy az olaszt egy kissé megpaskolja az osztrák, miszerint alkalma legyen ennek halt-ot! parancsolni s az olaszt megmenteni.
Drága mentés lesz! drága a poroszra nézve is. – Nagyon érdekében áll Berlinnek, hogy az olaszok e »mentésre« ne szorúljanak.
El lehet érni, ha mi activitásba tétetünk.
Nagyon drága árba kerülhet a mi mellőztetésünk.
A politika, mint a hadtan is, gyakran egyszerü arithmetikai problémára redukáltatik.
Ha ezen okok – miket Ön tapintata sok másokkal tudand szaporítani – hatnának – óhajtanám hozná szóba, hogy mily tanácsos volna Silesiában, magyar legio felállítására engedelmet adni – a mint a háboru kitörend. – Természetesen az, hogy mikor avancirozhatna ez Magyarország felé, annak engedelme mindig a porosz kormány kezében maradna – de a magyar ezredek többnyire Poroszország ellen lesznek felállítva – itt Velenczében alig van 20,000 magyar. – – Fogassa Ön fel – 1859-ki tapasztalásunk folytán – is azt Bismarck gróffal, hogy, ha a háború kitör, maga az, hogy porosz földön magyar legio alakítása vétetik munkába, minő hatást gyakorolhat a magyar ezredekre.
Ah! ha Ön ez eszmét goutiroztathatná!
A részletek iránt nem késnék propositiót küldeni, s biztosíthatja Ön Bismarck urat, hogy minden kitelhető menagement-okra készek leszünk s kész vagyok a porosz kormányi susceptibilitások iránt.
Az itteni helyzetről szükség orientálva lennie, ottani eljárása végett. E helyzet ennyiben áll: kopogtattam. Határozatlan generalitásokban feleltek. S ez így marad, mig a háboru kitörése Lamarmorát a miniszteri zsöllyeszékből nyeregbe nem szólítja. Hihetőleg Ricasoli lesz utódja. – Akkor, ha a magyar forradalmi elem activitásának akadálya csak Lamarmora ellenszenvében feküdött, nem maradunk ki a játékból. – Ellenben kimaradunk, ha a nehézség kútfeje Párisban, Berlinben van.
Félek, ott van.
Igen evidensnek látszik nekem, hogy Napoleon szeretné az olasz háborút Velenczére localisáltatva, s az olaszt nem annyira erősnek tudni, hogy ő reá ne szorúlhasson. – – – – – – – –
Berlint illetőleg három tekintet forog fenn: 1. Bismarck s a király borzalma a forradalomtól; 2. félelem, hogy, ha Magyarországban tűz van, Galiczia s Posen is kigyulhat; 3. s az a legfőbb; hátuk mögött szükségük van a czár jóakaratára, s ennek ára (»félek«) tartózkodás mindentől, a mi a forradalmi szagu – s különösen Lengyelország szomszédságában.
Fontos szolgálatot tenne Ön az ügynek, ha kipuhatolná, vajjon ezen utóbbi tekintet nem fordult-e meg valamely conclusum alakban a Berlin és Flórencz közti negociatiókban.
Mert ha nem, – ugy nem mondok le a reményről itt oly »fait accompli«-t kimanoeuvrirozni, mely ellen, ha egyszer megvan, hiában lesz minden remonstratio – mert a tényeknek meg van inexorabilis logicájuk; – erősebb, mint az emberi hajlam.
De ha igen, úgy már a kérdés prejudikálva van – úgy már mellőztetésünk a »fait accompli«, s az ellen hiában küzdünk.
Ez iránt volna kivánatos, hogy Ön magát tájékozza mielőtt B.-al szólana a többiről – mert ha a kérdés csakugyan prejudikálva van; a siker melyet Ön saját tapintatától várhat, legfelebb arra lesz redukálva, hogy (mint a német mondja; »egy nyugtalan balhát ültet be B. fülébe«), s ha az események úgy fordúlnának, hogy a fa, melybe fejszéjét vágta B. úr, keményebbnek mutatkoznék, mint gondolta – később talán még változhatnék a politika.
Ah! De ha az a legio lehetséges volna!! Ezért aztán kalapot emelhetne Ön előtt a magyar história. Szives tisztelettel s nagyrabecsüléssel
barátja
Kossuth.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi