A SÍRNÁL
A SÍRNÁL
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
(Szent Márk evangéliuma 16.5)
)
Jenny Henrik: A szent asszonyok a sírnál (Szent Máté 28.5)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Vasárnap hajnal előtt nagy földrengés támadt, mert az Úr angyala leszállott az égből, elhengerítette a sír száját elzáró nagy követ, és ráült. A ruhája pedig olyan fehér volt, mint a hó, a tekintete pedig villámhoz volt hasonló. A katonák, akik a sírnál őrt álltak, rémületükben a földre buktak, majd elmenekültek. Egyenest a főtanácshoz mentek, a főpapokhoz, akiktől a megbízást kapták, és elmondtak nekik mindent, ami a sírnál történt. Azok a vénekkel együtt tanácsot ültek, majd a katonáknak sok pénzt adtak, és így szóltak hozzájuk:
– Mondjátok azt, hogy az éjszaka eljöttek a tanítványai, és ellopták a testet, amíg ti aludtatok. Nem kell félnetek, a helytartóval beszélünk, és tisztázunk benneteket.
A katonák pedig elvették a pénzt, és azt mesélték mindenfelé, amit a főpapok a szájukba adtak, és valóban ez a szóbeszéd járja a zsidók között mind a mai napig.
Amint elmúlt a szombat, virradatkor Mária, József anyja és Johanna meg Szalóme illatszereket vásároltak, hogy a testet bebalzsamozzák, és amint felkelt a nap, elindultak a sírhoz. Egymás között így tanakodtak:
– Ki fogja majd elhengeríteni a hatalmas követ a sír szájáról?
Ám ahogy odaértek, látták, hogy a kő félre van hengerítve, és ezen igen elámultak. Beléptek a sírboltba, és ott megláttak egy fénylő ruhájú ifjút ülni jobb felől, és igen megrémültek, ám az így szólt hozzájuk:
– Ne féljetek! Kit kerestek?
– A názáreti Jézust – felelték ők –, akit megfeszítettek.
– Holtak között miért keresitek az élőt? Nincs itt, mert feltámadott. Lássátok a helyét, ahová tették. Emlékezzetek rá, miként szólt, amikor még Galileában volt és azóta is, hogy az Emberfia a bűnösök kezére adatik, és meghal a kereszten, de feltámad harmadnapra.
Az asszonyoknak pedig eszébe ötlött mindez, és örömmel indultak vissza a városba. Az úton Jézus jött velük szembe, és köszöntötte őket, ők pedig eléje borultak, és a lábát ölelték.
Ezután elmentek a tanítványokhoz, és lelkendezve beszélték el nekik, amit az angyaltól hallottak, és hogy az úton látták és érintették a feltámadott Mestert. Ám azok csak asszonyi fecsegésnek vették mindezt, és egy szavukat sem hitték.
A hét első napján hajnalban a magdalai Mária is kiment a sírhoz, és látta, hogy a záróköve félre van hengerítve. Ijedtében elfutott Simon Péterhez és ahhoz a tanítványhoz, akit szeretett Jézus, és mondta nekik:
– Valaki bizonyára elvitte az Úr testét a sírból, mert felnyitva találtam.
Ekkor a két tanítvány megindult futva a sírhoz. Simon Pétert megelőzte a másik tanítvány, mert az ifjabb volt, de nem lépett be a sírba, amíg Péter oda nem ért. Lehajolva betekintettek, és meglátták a halotti gyolcsokat összegöngyölve, a szemfedőt pedig összehajtva kissé odébb. A test nem volt sehol. Ezt látva megértették az Írásokat és amiket a Mester mondott a feltámadásáról, és hazamentek.
Amíg a sírhoz futottak, Mária távolabbról követte őket, és a sírhoz érve könnyekre fakadt. Egyszer csak hátratekintve meglátott valakit ott állni, és az a valaki megkérdezte:
– Miért sírsz, asszony? Keresel valakit?
Mária azt hitte, hogy annak a kertnek a kertésze, és könyörögve kérte:
– Uram, ha te vitted el a testet, mondd meg, hová tetted, hogy eltemethessem!
– Mária! – szólt ekkor hozzá szelíd és ismerős hangon a jelenés. Az asszonynak megnyílt a szeme, lábához borult, s kezét megragadva kiáltott:
– Rabboni! (Ami annyit tesz: Mester!)
Jézus azonban hátrább lépett, és így szólt:
– Ne érints engem; mert még nem mentem fel az Atyához. Menj el az én testvéreimhez, és add hírül nekik, amit láttál.
Mária pedig elment a tanítványokhoz, és elmondott mindent, ami a sírnál történt.
