Jézus tehát hat nappal húsvét előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halottak közül. [Mt 26,6-13; Mk 14,3-9]
Vacsorát készítettek ott neki, s Márta szolgált fel, Lázár pedig a Jézussal együtt ülők között volt.
Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárduskenetet, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt a kenet illatával.
Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt:
„Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek?” [ 6,7]
De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek.
Jézus erre így szólt: „Hagyd, hiszen temetésem napjára szánta;
mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek!” [5Móz 15,11]
Nagyon sokan megtudták a zsidók közül, hogy ő ott van, és odamentek; nemcsak Jézus miatt, hanem azért is, hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halottak közül.
A főpapok pedig elhatározták, hogy Lázárt is megölik,
mert a zsidók közül sokan miatta mentek oda, és hittek Jézusban.
Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, [Mt 21,1-11; Mk 11,1-11; Lk 19,28-39]
pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: „Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izráel Királya!” [Zsolt 118,26]
Jézus pedig egy szamárcsikóra találva, felült rá, ahogyan meg van írva:
„Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.” [Zak 9,9]
Tanítványai először nem értették mindezt, de miután Jézus megdicsőült, visszaemlékeztek arra, hogy az történt vele, ami meg volt írva róla. [Jn 14,26]
A sokaság, amely vele volt, amikor Lázárt kihívta a sírból, és feltámasztotta a halálból, most bizonyságot tett mellette.
Elébe is azért vonult ki a sokaság, mert hallották, hogy ezt a jelt tette.
A farizeusok pedig így szóltak egymáshoz: „Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi!”
Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent.
Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: „Uram, Jézust szeretnénk látni.”
Fülöp elment, és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak.
Jézus így válaszolt nekik: „Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia.
Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. [Róm 14,9]
Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt. [Mt 10,39; 16,25]
Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.
Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem! [Zsid 5,7]
Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet!” Erre hang hallatszott az égből: „Már megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.”
A sokaság pedig, amely ott állt, és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgés volt; mások azonban így szóltak: „Angyal beszélt vele.”
Jézus megszólalt: „Nem énértem hallatszott ez a hang, hanem tiértetek.
Most megy végbe az ítélet e világ felett, most vettetik ki e világ fejedelme.
Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. [Jn 3,14]
Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.
A sokaság megkérdezte tőle: „Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökre megmarad: akkor hogyan mondhatod, hogy fel kell emeltetnie az Emberfiának? Ki ez az Emberfia?” [Zsolt 110,4; Ézs 9,6; Dán 7,13-14]
Jézus ezt mondta nekik: „Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. [Jn 1,5]
Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!” Ezeket mondta Jézus, majd eltávozott és elrejtőzött előlük.
Noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne,
hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta szava, amely így hangzik: „Uram, ki hitt a mi beszédünknek, és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá?” [Ézs 53,1; Róm 10,16]
Azért nem tudtak hinni, mert Ézsaiás ezt is mondta:
„Megvakította a szemüket, és megkeményítette a szívüket, hogy szemükkel ne lássanak és szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” [Ézs 6,9-10]
Ezeket mondta Ézsaiás, mert látta az ő dicsőségét, és őróla szólt. [Ézs 6,1-4]
Mindazáltal a vezetők közül is sokan hittek benne, mégsem vallottak színt a farizeusok miatt, nehogy kizárják őket a zsinagógából;
mert többre becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét.
Jézus felemelve a hangját ezt mondta: „Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem;
és aki lát engem, az azt látja, aki elküldött engem.
Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben.
Ha valaki hallja az én beszédeimet, és nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem.
Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon. [5Móz 18,19]
Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek.
Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem.”