A 16–17. század Magyarország és Közép-Európa életében a török előrenyomulás következtében óriási változásokat hozott. Az Udvari Haditanács által a hadszíntér magyar nagybirtokosaival közösen és a Habsburg Birodalom tartományainak igen tekintélyes anyagi segítségével kiépített új határvédelmi rendszer azonban képes volt arra a feladatra, hogy – bár már Európa szívében, de – végre feltartóztassa a hódítókat. Erről a hatalmas és igen jól szervezett magyarországi védelmi zónáról, illetve egyes kisebb övezeteiről – térképészet-történetünk eddigi elképzeléseivel ellentétben – a 16–17. században szinte folyamatosan készültek a különféle, természetesen elsősorban katonai szempontokat előtérbe helyező térképek. Biztosak vagyunk azonban abban, hogy a fentiekben részletesen leírtakon kívül európai levéltárakból a jövőben még továbbiak kerülnek majd elő, ugyanakkor több általános tanulságot eddigi ismereteink alapján is bátran megfogalmazhatunk.
A finanszírozási és ellátási nehézségek ellenére igen jól működő magyarországi határvédelem megfelelő irányításához, különböző időszakokban történő átszervezéséhez és korszerűsítéséhez mindenképpen szükség volt a végvárak rendszerét bemutató térképekre. Jóllehet ezeket a mappákat a 16–17. században – Európa többi részéhez hasonlóan – még Magyarországon sem haditérképészek, hanem a hadszínteret és az egyes védelmi övezeteket ismerő várkapitányok, magyar nagybirtokosok és mindenekelőtt olyan különféle nemzetiségű (itáliai, német és francia) várépítészek (Baumeister), majd a 17. századtól hadmérnökök (Militäringenieur) készítették, akik az idő előrehaladtával egyre jobb és jobb térképészeti ismeretekkel rendelkeztek. Noha önálló haditérképészet ebben a korban még nem létezett, a Habsburg Birodalom keleti hadszínterét irányító Udvari Haditanács számára mégis készültek katonai szempontból jól használható térképek. Ezek jelentős része pedig – a kor nyomtatott Magyarország-mappáival ellentétben – részben legalábbis a várrendszer egyes övezeteit felmérő, úgynevezett végvárvizsgálatok (Grenzbereitung, Grenzbesichtigung, Grenzvisitation) eredményei, azaz a helyszínen szerzett személyes tapasztalatok, valamint az ezekről készült írásbeli beszámolók alapján készültek.
90Miután ezek a térképek kifejezetten hadi célokból születtek, adataik katonai szempontból többnyire titkosaknak minősültek, ezért a szemben álló felek a hírszerzés különféle csatornái révén igyekeztek ezeket ellenfelüktől megszerezni. Elsősorban ezzel magyarázható, hogy – Martin Stiernek a törökellenes háborúkban való tájékozódást segítő, azaz szintén hadicélokra kinyomtatott térképei (1664, 1684, 1687) kivételével – ezek a végvárakról készült mappák sohasem jelentek meg, és így meglehetősen csekély hatást gyakorolhattak a kor nyomtatott térképeire. Ezek a kéziratos formában, különböző térképgyűjteményekben, valamint levéltári iratok között fennmaradt vármappák ugyanakkor a határtérképek (Grenzkarte) egy speciális fajtájának tarthatók. A 16–17. században ugyanis a két világbirodalom, a Habsburg és Oszmán között Magyarországon mai, modern értelemben vett állandó határvonal nem létezett, pusztán egy meglehetősen széles és a mindenkori erőviszonyoknak megfelelően állandóan változó határsáv alakult ki. Ezt pedig a védelemre berendezkedett keresztény fél végvárainak (Grenzfestung, Grenzburg) a láncolata határozta meg, ezért ezeket a térképeket végvárvonal-mappáknak, modern német szóval élve Grenzfestungslinienkartéknak nevezhetjük.
A várak egy-egy övezetét, valamint az általuk védelmezett hátországot ábrázoló végvárvonal-térképek mindig adott katonai célokra készültek. Születhettek a Haditanácsnak a magyarországi viszonyokban eleinte még meglehetősen járatlan tanácsosai tájékoztatására, a török segélyek biztosításában fontos szerepet játszó Német Birodalom rendjeinek gyűléseiken történő informálására, továbbá a korszerűsítendő vagy megszervezendő végvárzónák bemutatására. Mindezek a példák a katonai és politikai döntéshozatal már meglehetősen korszerű voltáról tanúskodnak. Az első esetben ugyanis a hadvezetésnek a határvédelemről meghozandó döntésekhez benyújtott tájékoztatóról, a másodikban – napjaink országgyűléseinek működéséhez hasonlóan – az adott napirendi vagy tárgyalási pontra vonatkozó segédanyagról, végül az utóbbiban az új védelmi koncepció kialakítását segítő tervezetek mellékletéről volt szó. Mindezek a példák azt igazolják, hogy a Habsburg Birodalom magyarországi határvidékén az Udvari Haditanács koordinálása mellett a 16–17. században megkezdődött a haditérképészet legalapvetőbb módszereinek és mechanizmusainak a kialakulása. Ez a fejlődési folyamat azután véglegesen majd az állandó hadsereg kialakulását követően, a 17. század második felének nagy törökellenes háborúja alatt ért el arra a szintre, amelyről már egyenesen vezetett az út a katonai térképészet önálló diszciplínává válásához. Joggal tarthatjuk tehát törökkori végvárvonal-térképeinket a magyar és az osztrák kartográfia-történet meghatározó emlékeinek.
A 17. század elejétől ezen határvidék-térképekből már önálló gyűjteménnyel rendelkező Haditanács tehát meghatározó kapocs volt a koraújkori Magyarország 91és Európa együttműködésében. A bécsi hadvezetés másfélszáz esztendős szervező munkája nélkül a Habsburg Birodalom magyarországi határvidékén az Európát oltalmazó új védelmi rendszer nem jöhetett volna létre. Az Európából Magyarországra érkező igen jelentős idegen segélyeknek ugyanakkor a magyar rendek számára óriási ára volt, hiszen éppen ezeknek köszönhetően vehette át tőlük 1556 után a Haditanács a határvédelem központi irányítását. Mindezek ellenére sem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a védelmi rendszer finanszírozásához nyújtott idegen segítség tette lehetővé Magyarország számára, hogy elkerülje a teljes török meghódítást és az azzal járó olyan hosszú távú következményeket, amelyeknek az elmúlt évek balkáni háborús eseményeit figyelve – sajnos – szomorú szemtanúi lehettünk.