SZOPHOKLÉSZ (i. e. 495–404) görög tragédiaköltő
Tanácsa hajt leginkább eleven sikert…
Rájön – de elszalasztja, mire gondja nincs.
Embert egyedül az idő mutatja meg,
Míg a hitványra első percben ráfigyelsz.
Rabja s előre semmit sem lát biztosan?
Saját anyjával. Aki ílyet nem nagyon
Vesz szívre: csak az tűri könnyen életét.
Más: mért féljek hát fölfödözni, ki vagyok?
Végső napját, ne nevezzen boldognak, mig élete
Kikötőjét el nem érte bánat nélkül, biztosan.
Saját vesztébe is rohan sok vakmerő.
De az embernél nincs semmi csodálatosabb.
Lehet, mely engem istenek nem változó
Íratlan törvényét áthágni kényszerít.
Mert nem ma vagy tegnap lépett életbe az,
De nincs ember, ki tudná, hogy mióta áll.
Ki az életet baj nélkül éli végig, bárhol él.
De asszony rabjának ne mondjanak soha!
S ennél nagyobb kincset képzelni sem tudok.
De tévedett bár, sorsa nem reménytelen,
Ha bajba jutva nem makacskodik tovább,
S hibáját jóvá tenni jó tanácsra hajt,
Az önhittség nyomán csak balsiker terem.
Bosszúja gyors, a bűnt utolérik hamar.
Miért dicsérnem vagy kárhoztatnom lehet.
Az életben többé gyönyört, úgy gondolom,
Nem élő ember az, csak élő holttetem.
Halandó ember azt el nem kerülheti.
Minden más adománynál.
Nagy romlásra vezetnek –
S józanná nem tesz, csak a vénség.