I.

Full text search

I.
A KK. és RR. 1836. márczius 24-dikén tartott országos űlésének napirendjén volt: a kerületileg készült üzenet javaslata az adó tárgyában ő felségéhez márczius 16-dikán intézett föliratra márczius 18-dikán kelt kir. válasz iránt. A kerületi üzenet javaslata az első föliratban megajánlott 3.800,000 frt helyett, az 1830-ban megszavazott 4.395,244 frt. 38 1/2 krt ajánlotta meg, bizván a kir. válasz azon igéretében, hogy ő felsége «nem csak az adózók terheltetéseinek megelőző elhárításában, hanem szorgalmuk utáni méltó jövedelmeik bővítésében, s átalában a közvagyon gyarapításában is magát senki által meghaladtatni nem engedi». Az e tárgyban kifejlett vita közben Zarka János, Vasmegye követe, azon állítását, hogy hazánkban az adózó nép eddig sem személyes, sem vagyonbeli bátorsággal nem birt, az elnök helytelennek 205és a nemzetre homályt hozónak mondotta; arra pedig, a mit ugyanaz a követ, a védelem rendszeréről fölhozott, azt felelte, hogy «ő is abból indul ki, hogy a mi systemánk defensivum; de épen azért mivel ezen defensivum systema 1764-től fogva mindig fönállott, s mindemellett az adó ugyanazon mennyiségben ajánltatott meg, most ezen defensivum systema őrve alatt az adót kevesbíteni nem lehet». Balogh János csodálkozását fejezte ki, hogy a kormány elannyira különböző póstán levelez az országgal, hogy a nemzet érzékeny sérelmeire az orvosló válasz hónapokig, évekig, sőt negyven évig is késik, az adóra pedig három nap alatt érkezik válasz.
Deák Ferencz: A részben tökéletesen egyetért az előlülővel, hogy a magyar alkotmány nyujt igenis a személyes bátorságnak oltalmat, csak azzal a kis különbséggel, hogy azoknak nyujt, kik az alkotmányba be vannak foglalva, de korántsem ama számos millióknak, kik abból kirekesztvék. Már 1825-ben, midőn azon tünődtek az ország rendei, hogy az alkotmányt körülsánczolják, egy lelkes követ (Nagy Pál) azt mondotta, hogy ideje volna már egyszer arról is gondolkozni, hogy a sánczba azok is bevétessenek, a kik kívül vannak; így majd nagyobb erővel könnyebb lesz a sáncot védelmezni. Azonban fájdalom, nyolcz millió polgártársaink bizony maiglan is kimaradtak a sánczokból. Nem mondja, hogy nálunk nincs bátorságban a parasztnak személye és vagyona; de azt meri állítani, hogy nincs abban, a mit a társaság czélja megkiván. Hogy személye nincs bátorságban, azt a fejedelem a VII. cz. fölterjesztésekor maga megismerte, de mutatja a tiszti hatalom, s a földesurak korlátolása iránt javaslott törvény is. A mi pedig a vagyonbeli bátorságot illeti, hogy ez csakugyan még nincs meg, talán senki kétségbe nem hozza. Mert vajjon nem a vagyonbeli bátorsághoz tartozik-e, hogy őt terhelni nála nélkül nem lehet? Pedig hol kérdik meg őt ez iránt? Vagy talán azt mondják, hogy abban áll a parasztnak vagyonbeli bátorsága, hogy a földesúr pártját fogja, hogy biztossága érdekében áll a kormánynak, s a fejedelemnek atyáskodó kötelessége, hogy őt pártolja? Ezek nagyrészben igazak, de még mind nem elegendők arra, hogy a paraszt vagyona bátorságban levőnek mondathassék; mert a nemzet boldogsága is szívén fekszik a fejedelemnek, még sem elégedtek meg a KK. és RR. a fejedelem religiositása garantiájával, hanem más garantiát is kivántak, már pedig a mi nekünk igazságos, igazságos az a népre nézve is.
A mit az előlülő a defensivum systemára nézve fölhozott, hogy t. i. 1764-ben is védelmező volt hazánknak a rendszere s mégis ennyi 206volt az adó: a szólót az ellenkezőre viszi. Mert ha nézi a történetek folyamatját, s tekintetbe veszi, hogy háboru időben is ennyi volt az adó, úgy találja, hogy a defensivum systema rosszul magyaráztatik; mert ha a török, franczia háboruban elég volt az adó, elég volt pedig legalább arra nézve, hogy az adózó megfizethesse, most a békességben minek ugyanannyi? Vagy azt mondják: 1715-ben az állandó katonaság megállapíttatván, annak kitartására szükség az eddig megajánlott adó? De erre bátor azt felelni, hogy ha a katonaság számához kell az adót alkalmazni, a mit ő el nem ismer, nem tette a kormány igazságosan, hogy 1825–1830-ban el nem engedte az adó egy részét, midőn 28 ezer emberrel volt kevesebb; mert az volna az igazságos következés, hogy mikor a katona kevesebb, az adót, mely a katonaság száma kitartására szükséges mennyiséget fölülmulja, el kellene engedni. Megvallá, hogy sok rendbeli csudálkozásokat hallott ugyan; de ő ezekben a csudálkozó követ urakkal egyet nem ért, s egészen más dolog felett csudálkozik. Névszerint a barsi követ említette póstakülönbséget a szónok igen természetesnek találja; mert a közéletben is úgy szokott lenni, hogy a kinek pénzt adnak, az kivált ha többet is remél kapni, sokkal gyorsabban szokott felelni, mint a kitől kérnek valamit. Továbbá Zemplén, Bihar és több megyék követei a felett csudálkoztak, hogy a többség nyolcz nap alatt oly könnyen megváltozott! Ez valóságos enyelgés. Hát ugyan először tapasztalták-e ezt most az érdemes követ urak? s három esztendőnek szomorú, de gyakori tapasztalása oly feledékenységbe ment, hogy épen most csudálkoznának? most, midőn nem a magunk java, hanem a sokak szemében oly igen csekélynek látszó dolog, s mindennapi falat kenyerét véres verejték közt kereső, s itt még sem repraesentált adófizető nép erszénye forog kérdésben? Némelyek azon is csodálkoztak, hogy sok vármegyék portáik leszállítását sürgeték, mert adózóik a terhek súlya alatt összeroskadnak, s most mégis az egész folyó adót megajánlották. A szóló követ biz e felett sem csudálkozik, mert hiszen azon nemes megyék nem bánják, akármilyen nagy lesz az adó, csak más fizesse s nem ők. De azon már a szónoknak is lehetetlen nem csodálkoznia, miként hitethették el vele az irók, statistikusok és utazók, hogy a magyarországi felföld lakó népe oly szegény, hogy nem csak az adót nem fizetheti, sőt élelmére nézve is a legnagyobb inséggel küzködik. Hiszen lám Turócz, Liptó, Árva s több felföldi megyék másképen nyilatkoznak, pedig egy követi jelentés hiteles voltáról ki merne kételkedni? 207mert azt csak lehetetlen rólok sértés nélkül feltenni, hogy megajánlanák ily készséggel a folyó adót, ha a megyéjökbeli adózók annak elviselésére tehetetlenek volnának. De így van az, olvas az ember és tanulgat, végtére pedig azt látja, hogy ismereteinek gyüjteménye hiba és csalódás. Így a szónok még gyermekkorában azt tanulta, hogy éhség, döghalál és háború három nagy csapás; de bizony az európai fejedelmek visszás politikája következésében végre még oda jutunk, hogy a szegény nép nem a háborút, hanem a tartós békét fogja csapásnak tartani. Mert lám! 20 esztendős békesség után, melynek megszerzésére annyi embervér, annyi kincs pazaroltatott, szintoly temérdek katonát kell tartania, mint a hosszas háború alatt tartott; s a különbség csak abban áll, hogy akkor, ha izzadt homloka verejtékével áztatott mezejét az isten megáldotta, legalább ára volt termesztményinek, most pedig a tartós béke olajágának árnyékában alig lát pénzt azon kevésért is, a mit eladhatna. Úgy de azt mondják, béke idején kell harczra készülni, hogy az ellenség ne találjon készületlenül. De minek volt hát a temérdek áldozat? mikor fogja szegény hazánk ennek jutalmát aratni, ha arra vagyunk kárhoztatva, hogy örökös háború terhét viseljük szünetlen? Ő felsége ugyan kegyelmesen biztosit, «quod in avertendis contribuentium pro graviis et ampliandis justis industriae eorum proventibus, semet vinci nunquam admissura fit». Elhiszszük bizony, könnyü annak magát meggyőzettetni nem engedni, a ki maga van, s nincs a ki legyőzhesse. Mert hiszen abban, hogy ő felsége ily nagy adót ne kérjen, hogy a harminczadot leszállítsa, a kereskedés gátjait megnyissa, a sóért oly temérdek pénzt ne kivánjon stb., vele senki se vetélkedhetik, s az e részbeli könnyebbségekben senki le nem győzheti; de szeretnénk azon jótéteményekből, melyeket a kormány adhat meg egyedül, már egyszer valóságban is látni valamit. Ha pedig ez a «semet vinci haud admissuram» úgy értetik, hogy ő felsége a népnek többet ad, mint mi adánk s adunk, úgy a szónok hódoló tisztelettel szólva ezt máskép tudja, s bizonyítványul a köztudomásra hivatkozik, hogy minő engedélyeket adott a kormány ez országgyűlésen az adózó népnek, s mit adtunk mi az urbariummal. Mindezen szomorú s kedvetlen körülmények között az az egy mégis örömöt szerez a szóló követnek, hogy a kir. városok industriája s jóléte oly lábon áll, miszerint követjeik által magok saját erszényökre ily nagy adót ajánlhatnak. A szónok reményli, hogy ezen ajánlási készségökre, mint vagyonbeli tehetségök tanubizonyságára, az adó kivetésében illő tekintet lészen. 208Egyébiránt átalában mindazoknak, kik a temérdek adót megajánlották, nem szemrehányás, hanem csak óhajtás gyanánt mondja: bár ne bőkezüsködtek volna annyira, mert nem csak az ő boldog s vagyonos népességök, hanem a kisebb számban maradottak vállaira is felhalmozták az elviselhetetlen terhet, ámbár ezek többször kijelentették, hogy megyéik azt egyátalában nem birják. Ő tehát tettleg akarván megmutatni, hogy az adót leszállítani jussa is van, s hogy köteles is leszállítani, ismervén megyéjét, kimondja, hogy a meddig az alimentatióról határozat nem lesz, 3.800,000 frtnál többet nem ajánl meg.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi