Tuberkulózis.

Full text search

Tuberkulózis.
A tuberkulózis a vármegyében 25–30 évvel ezelőtt alig volt ismeretes és a városokban is csak szórványosan fordult elő. Nagyobb számban látjuk fellépni a balatonmenti bozótok mellett fekvő községekben, majd a Dráva vidékén, vagyis ott, a hol a maláriától úgyis elgyengült szervezetet a rossz lakás és a táplálkozási viszonyok még inkább gyengítették. 1884–94-ig a malária a vármegyében majdnem teljesen megszünt és ekkor látjuk rohamosan fellépni és terjedni a tuberkulózist. Az 1906-ban a községi és körorvosoktól megejtett s az egész lakosságra kiterjedő vizsgálat megállapította, hogy a vármegye 309 községe közül csupán 59 község volt gümőkórmentes és a gümőkórosok száma 2295 volt, mely szám azóta évről évre gyarapszik. 1904-ben Szaplonczay Manó dr. tiszti főorvos kezdeményezésére megalakult a „Tüdővész ellen védekező somogyvármegyei egyesület”, mely nagy buzgalommal látott a munkához, és különösen gróf Festetics Pálnénak és gróf Festetics Pálnak köszönhető, hogy nemcsak a dispensaire, hanem egy 50 fekvő beteg befogadására alkalmas pavillon is épült Kaposváron. 1908-ban nyílt meg a dispensaire és 1912-ben adták át a tüdővészes-pavillont rendeltetésének. Ez az épület 170.000 koronába került s ez az összeg, rövid három év alatt, közadakozásból jött össze, melyhez a grófi pár maga 50.000 koronát adott, a 20.000 kor. árú berendezést pedig Somogy vármegye közönsége fizette ki.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi