III. Az utólsó nemesi felkelés.

Full text search

382III. Az utólsó nemesi felkelés.
I. Ferencz uralkodásának legnagyobb részét a Napoleoni háborúk töltötték ki. Ez a háború természetesen óriási pénz- és véráldozatába került az országnak és jogos reformkívánságai, a melyek közgazdasági helyzetét és így teherviselő képességét is emelték volna, Bécsben mégis siket fülekre találtak. Az 1807-iki országgyűlést is jóformán eredmény nélkül zárták be, annak ellenére hogy az udvar egy újabb franczia háború eshetőségével már tisztában volt. Sőt azért küldte haza a nagyon ellenzékieknek talált rendeket, hogy egy újabb országgyűlésre, hajlíthatóbb követeket hozzon egybe. Kedves Zichy, mondá egy ízben I. Ferencz híres pénzügyminiszterének, most szőrmentében kell bánni a népekkel; mostanság a népek is nyomnak a mérlegben.
A magyarok megnyerése czéljából az országgyűlés tartama alatt mindenféle ünnepélyeket terveztek s éppen azért Ferencz harmadik nejének; Mária Ludovikának koronázását is ekkor akarták megtartani. Azonban nem egyedül az ünnepélyek hatására alapította az udvar a maga számításait. A főispánok titkos utasítást kaptak, eszközöljék ki, hogy a követek kevés utasításokkal láttassanak el és az ellenzék legnevesebb tagjait ne válaszszák meg követekül.
Az 1808-iki országgyűlés ily előzmények után ült össze. Az udvar nem csalódott. „Minden népnek, egész Európának szemei reátok magyarokra vannak függesztve” hangzott a királyi trónbeszéd egyik passzusa. És a követek híztak a büszkeségtől és megszavazták a rendkívüli segélyeket. Nemesi felkelést határoztak és az állandó magyar hadsereg kiegészítésére 20000 újonczot ajánlottak meg.
I. Ferencz király és császár 1809 február 19-én és ismét április 1-én kiáltványt bocsátott ki, a melyben értesíti az országot, hogy a békét többé nem tudja fenntartani s felszólítja a nemzetet, hogy a nemesi had lehető hamar felüljön, és a vármegyék és városok katonával, és eleséggel segélyezzék a birodalmat.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi