Baranyay Géza.

Full text search

Baranyay Géza.
Baranyay Géza (Bodorfalvi és Sákosfalvi), nagybirtokos, vármegyei bizottsági tag, szül. 1858 április 25-én Budapesten, Baranyay Gáspár és Gosztonyi Anna szülőktől, a kik nagy gondot fordítottak nevelésére. Gimnáziumi tanulmányait Tatán és Budapesten végezte, egyetemi tanulmányait pedig a lipcsei és budapesti egyetemeken. Ezek befejezése után a gazdasági pályára lépett, melyre ismereteit Halle és Berlin egyetemein szerezte meg. A Baranyay család hosszú idők óta előkelő szerepet vitt a vármegyei közéletben. Baranyay Géza atyjától örökölte a közügyek iránt való fejlett érzéket és a vármegye gazdasági ügyei terén csakhamar vezetőszerephez jutott. Mint a szövetkezeti eszme lelkes apostola, 1904-ben megalapította a Komáromvármegyei Gazdasági Egyesület szövetkezeti központját, melyhez 35 szövetkezet és 15 gazdakör tartozik. Elnöke a Gazdasági Egyesület méhészeti szakosztályának, mely az ország legtevékenyebb szakegyesületei köré tartozik. Gazdasági tevékenységén kívül nagyszabású kulturális működést fejtett ki, mint a Komáromvármegyei és Városi Múzeum-Egyesület igazgatója és mint a vármegyei törvényhatóság könyvtári bizottságának elnöke. Az 1905. és 1906. években lezajlott nemzeti küzdelem egyik vezére és a megye ellenállását irányító jóléti bizottság elnöke volt.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi