Forgách Simon.

Full text search

Forgách Simon.
Mágóchy Gáspár után még Eger várának magyar származású várnagya volt Forgách Simon (1567 május 16 – 1569), de azután németek következtek 510itt is. Mágóchy Gáspár iparkodott az utasítások szerint eljárni, az előírt 400 lovas és 300 gyalogosból álló őrséget ő fogadta föl és őket „jámbor és jogtudós férfiak itélete meghallgatásával” ő bocsátotta el. Hat hónapra beszerezte a védőszereket és az élelmi készletet. De azután az igazi erődítéshez ő sem foghatott hozzá, nála is hiányzott a „nervus rerum gerendarum”, a pénz. A püspöki javak bérlői nem fizettek, a vármegyék segélyeit nem tudta beszedni, a fizetetlen katonák zúgolódtak és elveszítette királyának bizamát is. Régi pártfogója, Verancsics vádolta őt be Oláh Miklósnál, az esztergomi érseknél és az udvarnál, hogy a kath. vallás ügyét elhanyagolta s a luthereknek kedvezett. Verancsics fájdalmasan érinti ezt egyik levelében, hogy „ha ezeket sejtette volna, bizonyára más és nem Mágóchy vezetné az ügyeket Egerben”.98) Sürgeti Mágóchy elmozdíttatását „az egri prefektus-változtatás miatt mitől sem kell tartani, még ha az ellenség nagyobb erővel is fenyegeti a várat, csak ez a pestis (Mágóchy), mely annyi szerencsétlenséget hozott a boldogtalan Egerre, távozzék”.99) 1567-ben királyi biztosok jöttek Egerbe, Mágóchyt elbocsátották és Forgách Simonnak adták át a várat.
98) u. o. XII. 101.
99) u. o. XII. 211.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi