98. [ELŐSZÓ SZÉKELY ALADÁR FÉNYKÉPEIHEZ]
98. [ELŐSZÓ SZÉKELY ALADÁR FÉNYKÉPEIHEZ]
Székely Aladár, ez a nekem kedves, nagy intelligenciájú ember s pompás fotográfus, ahogyan én ismerem, bizonyosan tudja jól, hogy ő most az irodalom munkáját pótolja. Egy könyv, mely ennek a talán nagyon is buja termésű magyar korszaknak érdekes, akármiképpen jelentős, sőt tipikus művészeit, íróit fotográfiákban gyűjti össze, hiányzik.
Különös: évek óta beszélgettem erről barátaimmal is, de beszélgettem az éppen olyan éles szemű és tollú íróismerősökkel, akik szinte születvék erre a feladatra. Ma már van publikumunk, mely érdeklődik művészeinek személyisége iránt is, s talán még nagyobb olyan publikumunk, melynek érdeklődése csupán ennyi. Franciáéknál, németeknél ezt az érdeklődést, ezt a kíváncsiságot, a kegyetlen levetkőztetést, ügyes, szemes, jó, bátor írók szolgálják ki és végzik, s mert a napok legendáit is jólesik az embereknek megölve látniok, többnyire nagy sikerrel.
Ám nálunk az irodalom, mely túlnépesedve kilesi a legidegenebb területek réseit is, hogy beosonhasson, jövedelmet csempésszen el magának, egy ilyen okos és természetes munkával adós maradt. Kicsiny ország vagyunk, és sokan élünk Árkádiában: tartunk, sőt félünk egymástól, egyszóval meg lehet érteni az írói gyávaságot, mely nem akar a maga fajtájából provokálni senkit. Itt minden író-művészfélének megvan a saját keserves és szomorú gyülekezetű kis maffiája és aláaknázott kis területe.
Az én Székely Aladár barátom tehát szerencsés, jó gondolattal s nagyobb veszedelmek fenyegetése nélkül állt az irodalom helyére. Kell, hogy nagyjában együtt lássa a közönség a mai író és művész hírességeket, kikről őszinte, írott fotográfiákat nem kaphat, de íme, kap hűséges, erős fotókép- (sőt, nem helytelen szójátékkal), gépképírásokat.
A Székely Aladár gépje pedig nem afféle mulatságos és kevés lelkű gép: egy nagyon kifejlett művészérzésű ember dirigálja kedve-művészete szerint. Persze-persze – mint Ignotus mondja – „ez a realista… naturalista fotográfia… nem mindenkinek kedvére való”, de éppen itt van az irodalmisága is: igaz, kérlelhetetlen és művészi.
Szeretem, hogy ez az album megjelenik, s örülök, hogy a Székely Aladáré, aki íme elmondja innen esetleges és hiábavaló pózainkon keresztül is – hogy kik vagyunk.
[1915. karácsony]
Ady Endre
