78. TÁVOL A CSATATÉRTŐL
78. TÁVOL A CSATATÉRTŐL
I.
Jött éve csodáknak
Jött éve csodáknak
Most az Eget nézi mindenki, még én is, az Eget, mely a legóbb viaskodások óta az Ember néznivalója. Csillagraj, üstökös, égi ábrázatok, különös fények és tüzek, látnivalók, magyaráznivalók, ezeket nézzük. Én pontosan fölírom, mint kötelességem: láttam Csucsán (Kolozs vármegye), augusztus hatodik napján, este 8 óra 31 perckor. Északkeleten egy csodálatosan óriási ökörfejet játszott a felhő, késői, különös nappirítással segítődvén. Tulok volt, nagyszerű, magyar ökör ezerszeressé nőve, s nem is volt nagyon bús, de sebzett homlokú s kónya szarvú. Megbámultam, de vegyék ki belőle az égi jel értelmét mások, mert nekem csak öt percig mutatkozott, s azután felhő-testével láppá változott.
III.
A magyar Svájc
A magyar Svájc
Milyen szép lett volna és lehetett volna a magyar Svájc, ha nálunk nem a bolondok voltak volna bölcsek. Hiszen a magyarnak se kellett volna öldöklésben igazolnia az életét, mint ahogy a svájci se gyáva himpellér. Lett volna s volt ezer módja életünk, valóságunk megmutatásának, ha – urak nincsenek. Svájcban a paraszt legalábbis annyit jelent: mágnás. Vezető uraink mindig azt mondták, hogy a magyarságnak vért kell hullatnia – hivatásból. Hivatásból, jól van, de a svájciak is hivatásból – svájciak, s a svájci paraszt Tisza István a hatványon. A geográfia, történelem és egyéb szamárságok táltosai beszéljenek: mi Svájcnak indultunk, s – landsknechtek lettünk.
Világ 1915. augusztus 8.
Ady Endre
