1087. fejezet: Harcok a garami hídfőben és a Dunától északra
Mint kiderült, az osztálynak a garami szovjet hídfő felszámolására 1945. február 17-én indítandó támadásban (Operation „Südwind” – „Déli szél” hadművelet) kell részt vennie a 44. „Hoch- und Deutschmeister” birodalmi gránátoshadosztály támogatására kijelölt „Feldherrnhalle” páncéloscsoport alárendeltségében. Mivel a szakirodalom a „Déli szél”-hadműveletet eddig magyar nyelven kellő részletességgel nem mutatta be, a következőkben a nehézpáncélos-osztály történetéhez szükséges történeti háttér felvázolásánál bővebben foglalkozom a garami szovjet hídfő körüli eseményekkel.
A budapesti csata lezárulta után a szovjet legfelső hadvezetés – a berlini irányban 1945. január 12-én megindított offenzíva kisegítő csapásaként – a magyarországi hadszíntéren is további nagyszabású támadást tervezett. A Legfelsőbb Főparancsnokság 1945. február 17-én kelt direktívája a 2. és 3. Ukrán Front csapatai számára előírta, hogy készítsenek előés hajtsanak végre egy nagyszabású támadást a bécsi, illetve a Pozsony – Brno hadászati irányban.
A bécsi támadó hadművelet hadműveleti céljai a következők voltak: a német Dél Hadseregcsoport szétzúzása, a német hadiipar megfosztása az utolsó ausztriai és magyarországi természetes olajforrásaitól és hadiipari körzeteitől, a német csapatok „Alpesi Erőd”-be való visszavonulásának megakadályozása, a balkáni és észak-olaszországi német csoportosítások hadműveleti helyzetének ellehetetlenítése, a cseh és szlovák területen harcoló német erők délről valóátkarolása , a berlini irány segítése és végül (de közel sem utolsó sorban) a délnémet területekre való betörés. A csapatok – tekintettel a budapesti csatában elszenvedett hatalmas veszteségekre – 109egy hónapot kaptak az állomány kiegészítésére, a fegyverzet és haditechnika pótlására és a támadásra való felkészülésre. A támadásnak 1945. március 15-én kellett megindulnia.
A nyugat-magyarországi hadszíntéren a Dunántúl keleti részét és Budapestet birtokló szovjet csoportosítások ellen a német legfelsőbb hadvezetés is egy nagyméretű támadást tervezett. Célja a Dunántúlon lévő nyersanyagforrások (kőolaj, bauxit, mangán), élelmezési javak és a felvonulási terület biztosítása, a fentebb ismertetett (s a német hadvezetőség részéről nagy vonalakban sejtett) szovjet célkitűzések megakadályozása, valamint a Duna nyugati partján tartott nagy kiterjedésű szovjet hídfő felszámolása volt. A több tervezési fázison átesett hadműveleti terv végül a „Frühlingserwachen”(„Tavaszi ébredés”) fedőnevet kapta. A támadás súlyponti csoportosítása az ardenneki offenzíva során súlyos veszteségeket szenvedett és azóta folyamatosan, de igen lassúütemben feltöltött 6. páncéloshadsereg lett, amelynek I. és II. SS-páncéloshadtestét, valamint parancsnokságát és hadsereg-közvetlen alakulatait a legnagyobb titoktartás és elővigyázatosság mellett „csempészték be” Magyarországra.
A tervezett német támadást nem csupán az akadozó anyagi utánpótlás, illetve a német hadsereget 1942 vége óta sújtó gyalogoshiány veszélyeztette. A 2. Ukrán Front 7. gárdahadserege a Garam folyó nyugati partján, Esztergomtól északnyugatra egy 17 110kilométer mélységű hídfőt birtokolt, amely alkalmasnak látszott olyan szovjet támadás kiindulási bázisaként, amely – veszélyeztetve a Dunától délre elhelyezkedő német-magyar erők balszárnyát – nagyobb erők bevetése esetén akár a Komárom környéki olajfinomítókat is elérhette és a szovjetek Pozsony – Bécs irányában történő előretörésével fenyegetett. A hídfő mindezek mellett a német 8. hadsereg jelentős erőit kötötte le.
Maga a hídfő az 1945. január 6-án a Dunántúlon Budapest irányában operáló német csoportosítás bekerítése és nyugati irányú előretörés céljából indult szovjet offenzíva „maradéka” volt, amelyben a 7. gárdahadsereg mellett bevetett 6. gárda-harckocsihadsereg áttörte a német vonalakat, de a német 20. páncéloshadosztály január 10-i ellencsapása során harckocsijai és rohamlövegei döntő többségét elveszítette és ezért – immár harmadszor a magyarországi harcok során – feltöltésre kellett hátra vonni. A szovjetek a támadást január 20-án leállították.
Otto Wöhler gyalogsági tábornok, a német Dél Hadseregcsoport főparancsnoka, miután 1945. február 10-én a Führer főhadiszállásán és az OKH-val (Oberkommando des Heeres – a német szárazföldi hadsereg főparancsnoksága) folytatott megbeszéléseiről visszatért Eszterházán berendezett főhadiszállására, hozzákezdett a garami szovjet hídfő felszámolására indítandó támadás előkészítéséhez. A terv kidolgozásának részleteire ehelyütt – terjedelmi okokból – nem térhetünk ki.
A német 8. hadsereg parancsnokságának 1945. február 13-ára keltezett írásbeli hadműveleti parancsa a garami szovjet hídfő felszámolásával kapcsolatban megállapítja, hogy a felderítés adatai szerint a szovjetek a hídfőben védelemre rendezkedtek be. Feltételezték, hogy a szovjet 4. gárda-gépesítetthadtest páncélos részei a hídfő mélységében gyülekeznek, de a 6. gárda-harckocsihadsereg 9. gárda-gépesítetthadteste és 5. gárda-harckocsihadteste a Garamtól keletre lévő térségben éppen feltöltés alatt áll. Bevetésükkel, valamint a Plijev-csoport (1. gárda-lovas-gépesített csoport) részeinek esetleges beavatkozásával számoltak.
A német 8. hadsereg (parancsnoka Hans Kreysing, a hegyicsapat tábornoka) kapott feladata szerint minden rendelkezésére álló gyalogsági és páncélos erővel, valamint egyéb arcvonalrészek tudatos meggyengítésével a térségbe vezényelt I. SS-páncéloshadtesttel 111a kitűzött napon hajnali 05.00-kor rövid tüzérségi előkészítés után északi irányból megtámadja és megsemmisíti a garami szovjet hídfőt, valamint a Garamon keleti hídfőket létesít Garamkövesdnél, Kőhídgyarmatnál, Kémendnél és Bénynél.
A támadásban résztvevő német csapatok részleteiben a következő feladatokat kapták:
A „Feldherrnhalle” páncéloshadtest (parancsnoka Ulrich Kleemann, a páncéloscsapat tábornoka) a megállapított időtervnek megfelelően a 46. gyaloghadosztály (parancsnoka Erich Reuter vezérőrnagy), a 44. „Hoch- und Deutschmeister” birodalmi gránátoshadosztály (parancsnoka von Rost altábornagy) és a 211. népi gránátoshadosztály (parancsnoka Johann Heinrich Eckhardt vezérőrnagy) bevetett részeinek zömét az arcvonalból kivonja és Für – Csúz – Nagyölved – Érsekkéty térségében gyülekezteti. A hadtest páncélozott csoportja Farnad körzetében gyülekezik.
A hadtest a támadás megkezdése után Magyarszőgyén és Bart községek felé előrenyomulva erőteljes iramban birtokba veszi a súlyponti irányban lévő Magyarszőgyéntől délre lévő magaslatokat és a 190. magassági pontot, valamint a Bart-tól délre lévő terepszakaszt, hogy az I. SS-páncéloshadtest később bevetett páncélozott erőinek támadását lehetővé tegye. Magyarszőgyén és Bart helységeket a megkerülő erőknek hátulról kellett elfoglalnia. A támadás ezen elsőütemét a két községért folytatott harcok nem hátráltathatták.
Az I. SS-páncéloshadtest (parancsnoka Hermann Priess SS-Gruppenführer und Generalleutnant der Waffen-SS) a „Feldherrnhalle” páncéloshadtest gyalogsága mögé felzárkózva, a hadsereg parancsára megindulva birtokba veszi a Párizs-csatornától délre, Köbölkúttól keletre lévő magaslatokat, hogy megteremtse a lehetőséget egy Esztergom irányába folytatandóújabb támadáshoz. A Köbölkútért folytatandó helységharcot kerülni kellett és a községtől délkeletre lévő kifutópályát is birtokba kellett venni. (II. ütem)
A helyzet alakulásától függően az I. SS-páncéloshadtest a gyaloghadosztályokkal közösen folytatja a támadást a Muzsla és Béla közötti terepszakasz irányába, ahol is a gyalogságnak el kell foglalnia Bélától keletre, illetve délkeletre lévő magaslatokat. (III. ütem)
Az állásban maradt hadosztályok a „Feldherrnhalle” páncéloshadtest parancsára csatlakoznak a támadáshoz, amint az eredménnyel jár. (IV. ütem)
112A német 6. hadsereg egy megerősített ezredcsoportja a Dunától délre lévő területről a támadás első napján hídfőt hoz létre a folyam északi partján, hogy együttműködjék az északról és nyugatról támadó saját erőkkel.
A „Feldherrnhalle” páncéloshadtest a 271. népi gránátoshadosztály arcvonalszakaszán (ezen hadosztály erőivel) a támadás napját megelőzőéjszaka megtévesztő manővert hajt végre egy kisebb garami német hídfő létesítésével.
Egy 1945. február 14-i keltezésű dokumentum már az időközben „Südwind” (Déli szél) fedőnevet kapott támadás kezdetének időpontját is megjelöli: február 17-én reggeli 05.00-kor kell a csapatoknak megindulnia.
Február 12-én megkezdődött a „Feldherrnhalle” páncéloshadtest átcsoportosítása, illetve az I. SS-páncéloshadtest beérkezett részeinek továbbszállítása az Érsekújvártól keletre elterülő gyülekezési körzetbe. A megkezdődött hóolvadás azonban átáztatta a talajt és még a motorizált oszlopok haladását is jelentősen lassította. A rendkívül kedvezőtlen talajviszonyok a páncélosok bevetésének esetleges elhalasztásával fenyegettek. A nyugatról vasúton folyamatosan beérkező lánctalpasjármű-szállítmányok Győrön keresztül – átrakodás után – Farnad körzetébe indultak. Február 16-ig a csapatok – igaz kisebb-nagyobb nehézségek leküzdése árán – elfoglalták gyülekezési körzeteiket és felkészültek a támadásra. A szovjetek megtévesztése céljából a megindulási állásokat csupán 16-án az esti órákban szállták meg.
Eközben a szovjet 7. gárdahadsereg részei folyamatosan erődítették állásaikat. Noha a szovjet katonai hírszerzés nem rendelkezett egyértelmű információkkal vagy konkrét adatokkal a gyülekező német páncélos csoportosításról, illetve a készülő német támadásról, a tervezett bécsi támadó hadművelet egyik igen fontos kiindulási terepszakaszát jelentő garami hídfőt igyekeztek a rendelkezésre álló erők legoptimálisabb felhasználásával biztosítani.
113A hídfőt a 7. gárdahadsereg (parancsnoka M. Sz. Sumilov vezérezredes) erői tartották. A későbbi harctevékenységek alatt német részről a hídfőészaki részén azonosították a 24. gárda-lövészhadtest (parancsnoka A. J. Kruze vezérőrnagy) 72. gárda-lövészhadosztályát (parancsnoka A. I. Loszev vezérőrnagy), 81. gárda-lövészhadosztályát (parancsnoka M. A. Orlov ezredes) és 6. gárda-légideszant-hadosztályát (parancsnoka M. N. Szmirnov vezérőrnagy), valamint – valószínűleg a 25. gárda-lövészhadtest (parancsnoka G. B. Szafiulin altábornagy) alárendeltségében – a 93. gárda-lövészhadosztály (parancsnoka P. M. Marol ezredes), a 375. lövészhadosztály (parancsnoka V. D. Karnuhin vezérőrnagy) és 409. lövészhadosztály (parancsnoka J. P. Grecsanij vezérőrnagy) részeit. A hídfő mélységében összpontosult a 4. gárda-gépesítetthadtest 36. harckocsidandára (P. Sz. Zsukov ezredes vezetésével 19 páncélossal) és 14. gárda-gépesítettdandára N. A. Nyikityin ezredes parancsnoksága alatt. A magam részéről feltételezem, hogy a hídfőben tartózkodott a 27. önálló gárda-harckocsidandár (parancsnoka N. M. Brizsinyev ezredes) zöme is.
A február 15-i német légifelderítés adatai szerint a szovjetek mélyen tagolt védelmi rendszert építettek ki. Így például Bart-tól északnyugatra folytatták gyalogsági állásaik kiépítését, a helységtől nyugatra lévő páncéltörő reteszállásukat pedig aknavetőkkel erősítették meg. Ebedtől Muzslán és Bélán keresztül Bartig összefüggő lövészárokrendszert létesítettek. A szovjet csapatok ennek ellenére egy estleges védelmi hadművelet megvívására csak korlátozottan voltak alkalmasak, mivel a lövészhadosztályok feltöltöttsége alacsony volt s így harcrendjük szilárdsága nem volt kielégítő.
A támadás végrehajtására kijelölt német alakulatok 1945. február 17-én a következő erőkkel rendelkeztek:
A „Feldherrnhalle” páncéloshadtest:
A 44. „Hoch- und Deutschmeister” birodalmi gránátoshadosztály: három közepesen erős, három átlagos és egy gyenge gránátoszászlóalj (összesen 1 600 főnyi harcos létszámmal), egy közepesen 114erős tábori pótzászlóalj (300 fő) és egy átlagos utászzászlóalj (200 fő) 17 darab 75 mm-es nehéz páncéltörőágyúval, kilenc könnyűés egy nehéz tüzérüteggel. Alárendeltségében egy nehéz tüzérüteg volt. Mozgékonysága 85 %, a motorizált részeké 58 % volt. A hadosztály támadó feladatokra korlátozottan volt csak alkalmas.
A 46. gyaloghadosztály: három közepesen erős, két átlagos gránátoszászlóalj (összesen 1 800 főnyi harcos létszámmal), egy erős tábori pótzászlóalj (400 fő), egy átlagos utászzászlóalj (200 fő) 22 darab 75 mm-es nehéz páncéltörőágyúval. Alárendeltségében volt a 13. páncéloshadosztály egy közepesen erős és a „Feldherrnhalle” páncéloshadosztály egy átlagos zászlóalja három darab nehéz páncéltörőágyúval, valamint három erős, de még kiképzés alatt álló magyar zászlóalj mintegy 1 200 fős harci létszámmal. Tüzérsége nyolc könnyűés egy nehéz tüzérütegből, négy alárendelt magyar könnyűütegből (a 23. tartalékhadosztálytól). Mozgékonysága 90 %, a motorizált részeké 50 %. A hadosztály csak korlátozott mértékben volt alkalmas támadó feladatok végrehajtására.
A 211. népi gránátoshadosztály: két gyenge, két leharcolt gránátoszászlóalj (összesen 1 000 főnyi harcos létszámmal), egy gyenge tábori pótzászlóalj (100 fő) és egy átlagos utászzászlóalj (200 fő) nyolc darab 75 mm-es nehéz páncéltörőágyúval. Alárendeltségében a 271. népi gránátoshadosztály egy közepesen erős és egy erős gránátoszászlóalja, valamint hat darab vontatóeszközök nélküli magyar nehéz páncéltörőágyú volt. Tüzérsége kilenc könnyűés két nehéz tüzérütegből és a 357. gyaloghadosztály alárendelt három könnyűütegéből állt. Mozgékonysága 95 % volt, a motorizált részek tekintetében pedig 65 %. A hadosztály támadásra csak korlátozottan volt alkalmas.
A „Feldherrnhalle” páncéloshadtest páncélozott csoportja: lásd a következő táblázatot.
SS-Abschnittsstab Süd (I. SS-páncéloshadtest):
Az SS-Ersatzstaffel Totenkopf (1. „Leibstandarte SS Adolf Hitler” SS-páncéloshadosztály, parancsnoka Otto Kumm SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS): összlétszáma 19 055 fő, 115fegyverzete többek között (a harckocsikon, rohamlövegeken és vadászpáncélosokon és a kézi lőfegyvereken túl) 158 (146) darab MP-44 rohamkarabély, 229 darab MG42 könnyűgéppuska, 306 darab MG34 könnyűgéppuska (összesen 366), 38 (20) darab nehézgéppuska, 55 (13) darab aknavető, 18 (18) darab 150 mm-es sorozatvető, 6 (6) darab 210 mm-es sorozatvető, 24 (5) darab lángszóró, 21 (10) darab 75 mm-es nehéz páncéltörőágyú, 840 (840) darab Panzerfaust, 32 (32) darab Panzerschreck, 14 (8) darab gyalogsági ágyú (ebből öt [3] darab önjáró), 67 (50) darab légvédelmi gépágyú, 18 (14) darab 88 mm-es légvédelmi ágyú, 17 (12) darab vontatott és egy darab önjáró könnyű tábori tarack, 15 (8) darab vontatott nehéz tábori tarack, négy darab 105 mm-es ágyú, 13 (4) darab nehéz felderítő páncélgépkocsi, 34 (12) darab könnyűés 101 (72) darab közepes lövészpáncélos.
Az SS-Ersatzstaffel Wiking (12. „Hitlerjugend” SS-páncéloshadosztály, parancsnoka Hugo Kraas SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS): összlétszáma 16 845 fő, fegyverzete a páncélosokon kívül 34 darab vontatott és két darab önjáró könnyű tábori tarack, kilenc darab vontatott nehéz tábori tarack, három 10 cm-es ágyú, 24 darab 150 mm-es sorozatvető, nyolc darab nehéz páncéltörőágyú, 18 darab 88 mm-es légvédelmi ágyú, 22 darab légvédelmi gépágyúés két darab 20 mm-es önjáró négycsövű légvédelmi gépágyú.
További általános fegyverzeti adatok nem állnak rendelkezésre, de összehasonlításul közöljük a 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj fegyverzetét, harcos létszámát és járműállományát négy nappal a támadás előtt: a zászlóalj harcos létszáma 8 tiszt, 42 altiszt és 351 főnyi legénység (összesen 401 fő); fegyverzetüket 76 darab pisztoly, öt darab világítópisztoly, 192 darab karabély, négy darab puskagránát-kilövő, hét darab öntöltő puska, 22 darab géppisztoly, 11633 darab MP-44 rohamkarabély, 27 darab MG42 géppuska, öt darab MG34 géppuska, hat darab egyéb típusú géppuska, három darab 75 mm-es nehéz páncéltörőágyú, négy darab 120 mm-es nehézaknavető, 61 darab páncélököl, kilenc darab páncélrobbantó tapadóakna és kilenc darab harckocsik elleni tányérakna alkotta. Mozgékonyságukat két darab Volkswagen, négy darab személygépkocsi, két Fiat és két Opel-Blitz tehergépkocsi, egy darab lövészpáncélos, egy darab szóló motorkerékpár, egy darab vontatójármű, egy darab féllánctalpas tehergépkocsi („Maultier”) és egy darab sebesültszállító gépkocsi biztosította. A többi zászlóalj is hasonlóütőerőt képviselt.
117A „Südwind”-hadművelet keretében 1945. február 17-én támadó német alakulatok a következő bevethető páncéloserővel rendelkeztek:
ALAKULAT
|
PZ. IV
|
PZ. V
|
PZ. VI
|
JGPZ. IV
|
JGPZ. V
|
JGPZ. 38T
|
STUG
|
ÖSSZESEN
|
FORRÁS
|
1. SS-pcho.
|
30
|
26
|
19
|
7
|
-
|
-
|
-
|
82
|
Tiemann
|
12. SS-pcho.
|
38
|
44
|
-
|
22
|
4
|
-
|
-
|
108
|
Hitlerjugend
|
44. „HuD” ho.
|
-
|
-
|
-
|
-
|
-
|
17
|
-
|
17
|
KTB/HGr. Süd
|
46. gy.ho.
|
-
|
-
|
-
|
-
|
-
|
-
|
-
|
-
|
KTB/HGr. Süd
|
211.népi-grho.
|
-
|
-
|
-
|
-
|
-
|
9
|
-
|
9
|
KTB/HGr. Süd
|
„FHH”pc-csop.
|
2 (?)
|
2 (?)
|
25
|
15
|
-
|
-
|
-
|
44
|
KTB/HGr. Süd
|
Összesen:
|
70
|
72
|
44
|
44
|
4
|
26
|
-
|
260
|
|
1181945. február 16-án éjjel 01.00 órakor „Südwind”-hadművelet bevezetéseként a „Feldherrnhalle” páncéloshadtest balszárnyán annak 271. népi gránátoshadosztályának egy megerősített ezredcsoportja Lévától északnyugatra támadásba lendült, hogy egy elterelő manőver keretében átkeljen a Garamon, annak keleti partján hídfőt létesítsen és innen kiindulva elérje a Léva – Alsószecse vasútvonalat. A korareggeli órákban meginduló szovjet ellentámadásokat a német csatarepülő-rácsapások hatásosan támadták és kivétel nélkül visszaverték.
A német támadási előkészületek igen jóütemben haladtak, s így lehetőség nyílt a tervezett időpontnál (05.00 óra) a támadást egy órával hamarabb megkezdeni. Ezzel egy órával tovább használhatták ki a sötétség jelentette nem lebecsülendő előnyt. Végül is a támadás kezdetét 04.00 órára időzítették. A Párizs-csatorna térségében tapasztalhatóáradás miatt tervbe vették a páncélozott csoportok esetleges nyugati irányú elkerülő manőverét is. Mindezekről csupán három órával a támadás előtt értesítették az OKH-t.
Február 13-án a „Feldherrnhalle” nehézpáncélos-osztály első harckocsi-szállítmányai Komáromon keresztül megérkeztek és Perbétén ki is rakodtak. Gyülekezési körzetnek a harckocsik számára Csúz térségét jelölték ki. Az osztály rendelkezésére nem állt kellő mennyiségű Ssyms-vasúti kocsi, ezért a 3. század a Mórra üresen visszaérkező kocsik bevárása után, csak február 15-én tudott berakodni.
Február 14-én az osztály utászszakasza Kürt körzetébe érkezett, hogy kapaszkodót építsen a Tiger B-k számára, hogy fel tudjanak jutni az egyébként nehezen megközelíthető kiindulási terepszakaszukra.
Február 15-én az osztályparancsnok a századparancsnokokkal együtt a leendő bevetések színterét tanulmányozta Kürt környékén és felvette a kapcsolatot a Kürt keleti szélén északról dél felé futó főharcvonalban lévő gránátosegységek parancsnokaival.
A továbbiakban a századparancsnokok minden harckocsi-parancsnokkal egyénileg is megismertették a kérdéses arcvonalszakaszt, persze kerülve a szükségtelen feltűnést.
A terv szerint a támadást a Kürtről kelet felé vezetőúttól északra elterülő területen kellett megindítani. Itt a szovjetek a nehézkes terep miatt kevésbé számítottak ellencsapásra. Magán az úton viszont megerődített páncéltörőállásokat és aknamezőket azonosítottak. A nehézséget az okozza majd, ahogy a nehézharckocsik az ott húzódó magaslatot elérik.
Az osztály utászszakasza készített egy szilárd, Tigerek számára is járható nyomvonalat, de ennek ellenére a nehézharckocsiknak ezen sötétben felkapaszkodni nem volt veszélytelen vállalkozás. Az osztálynak ezen a napon 14 darab bevethető Tiger B-je volt.
Február 17-én hajnali 02.00 órakor az osztálynál ébresztőt rendeltek el. Az időközben 25 darab Tiger B-t számláló egység (minden századában hat-nyolc harckocsival, valamint két parancsnoki Tiger B-vel és lövészpáncélosokkal) hajnali 02.30-kor Fürön és Kürtön át megindult előre, a Kürttől északra elterülő szőlővidék irányába. A koromsötét éjszakában minden világítás nélkül kellett manőverezni a megindulási állások felé.
1191945. február 17-én (szombaton) hajnali 04.00 órakor – a mintegy kétórás tüzérségi előkészítéssel – kezdetét vette a „Südwind”-hadművelet. Az olvadás miatt erősen felázott talaj és a megáradt Párizs-csatorna jelentős akadályt jelentett a támadó német csoportosítások számára, különösen a páncélosok küszködtek a nehéz talajviszonyokkal. A mélyen tagolt, reteszállásokkal és harckocsiakadályokkal teletűzdelt állásrendszerben védekező szovjet csapatok tovább lassították a támadást.
A 04.20-kor meginduló„Feldherrnhalle” nehézpáncélos-osztály támadásában középen a 3. század néhány harckocsija haladt, míg balra elöl a 2., jobbra elöl pedig az 1. század páncélosai nyomultak előre. A saját tüzérség előkészítő csapásai alatt a nehézharckocsik áthaladtak a saját állásokon. Hamarosan megszólaltak a szovjet védelem tűzeszközei is. A heves gránátesőben a „Hoch- und Deutschmeister” birodalmi gránátoshadosztály támogató gránátosai jelentős veszteségeket szenvedtek.
Hamarosan az osztály egyik harckocsija egy szovjet lövészárkon valóátkelést követően aknára futott. Az osztály utászszakasza lövészpáncélosokkal a helyszínre érkezett és átjárót nyitott az aknamezőn.
Az osztályparancsnoki („I”-es) harckocsi mellett jobbra haladó Tiger B találatot kapott és kigyulladt. A fellobbanó tüzek fényénél a német harckocsik jó célpontot nyújtottak a szovjet páncéltörő tüzéreknek.
A gránátosok felzárkózása után a támadás tovább folytatódott. Miközben a parancsnoki harckocsi egy újabb szovjet lövészárkon kelt át, oldalról tornyát szovjet páncéltörő gránát találta el. Mivel az osztályparancsnok is – mint minden harckocsi-parancsnok éjszakai menetkor kényszerűségből a jobb tájékozódás érdekében – nyitott parancsnoki kupolával haladt, egy gránátrepesztől a feje hátsó felén megsebesült. Arra még volt ereje, hogy a vezetést rádión Heerlein hadnagynak adja át, majd a sebesült osztályparancsnokot egy egészségügyi lövészpáncélos hátra szállította.
Nem sokkal ezt követően a támadó Tiger B-k egy szovjet nehéztüzér-üteget gázoltak le, illetve lőttek szét. Ezután a szovjet 120ellenállás ezen a szakaszon gyorsan összeomlott. A nap végén az osztály vezetését Wiegand százados vette át. A „112”-es harckocsi aznap két szovjet páncéltörőágyút és két tehergépkocsit lőtt ki.
A „Feldherrnhalle” páncéloshadtest arcvonalán a Für és Kürt közötti terepszakaszról meginduló 44. „Hoch- und Deutschmeister” birodalmi gránátoshadosztály a szovjet 6. gárda-légideszant-hadosztály igen szívós védelmébe ütközött. A „Hoch- und Deutschmeister”birodalmi gránátosezred és a 131/II. gránátoszászlóalj katonái 04.20-kor megrohamozták a szovjet állásokat és visszavetették a szemben álló erőket, de mindezt csupán súlyos veszteségek árán érhették el. Hasonlóképpen heves harcot vívott a 132. gránátosezred is, amelynek rohamozó századai a 265-ös magassági pont körüli erdős területen átmenetileg elakadtak a rájuk erős géppuska-, páncéltörőágyú- és aknavetőtüzet zúdító szovjetekkel szemben.
Miután a még ellenálló szovjet tűzfészkeket felszámolták, a 132. gránátosezred nyugat felöl megindult Magyarszőgyén, illetve Németszőgyén irányába és nehéz harcok után 13.00 óra tájban betört a helységbe. Az északi irányból támadó, az ezrednek alárendelt 44. felderítőosztály és 46. páncélvadászosztály erői tovább fokozták a szovjetekre nehezedő nyomást, s így a támadás hamarosan teret nyert és a községet a németek birtokba vették, és ezt követően szilárdan meg is tartották. Az ezred harcálláspontját a falu templomától 100 méterre nyugatra rendezték be.
A hadosztály többi része („Hoch- und Deutschmeister” birodalmi gránátosezred II. zászlóalja, 131/II. gránátoszászlóalj) a délutáni órákban a „Feldherrnhalle”nehézpáncélos-osztály részeinek támogatásával Arad pusztától kiindulva betört a Kis-Újfalutól északnyugatra lévő erdős területre, számos hadifoglyot ejtett és több páncéltörőágyút zsákmányolt.
A támadás súlypontjában harcoló, Nagyölvedtől délkeletre összpontosuló 46. gyaloghadosztály reggel 08.00 óra tájban a Németszőgyéntől mintegy három kilométernyire délkeletre lévő terepszakaszig nyomult előre. A meglepett szovjeteket kivetette főharcvonalukból és a megerődített 190-es magassági ponton át előretörve Gyivától nyugatra elérte a Párizs-csatornát. Harcát 121eredményesen támogatták a 208. páncélososztály harckocsijai és a német légierő bevetett repülőgépei.
A 211. népi gránátoshadosztály Érsekkéty körzetéből Bart felé támadott, előrevetett részeivel elérte a Bart-tól délnyugatra lévő völgyet. Az egyre erősödő szovjet ellenállás miatt azonban a hadosztálynak csak a késő délutáni órákban sikerült délnyugatról Bart irányába támadását folytatni. Egy ezredcsoportjának előretörését a helységtől keletre a szovjetek meglepetésszerűen megindított ellentámadása felfogta és megállította. A hadosztály többi része a nap hátralévő részében délkelet felé reteszállásokat létesített.
Az I. SS-páncéloshadtest erőivel felzárkózott a 46. gyaloghadosztály támadó csoportosítása mögé.
Az 1. SS-páncéloshadosztály már beérkezett erőit két harccsoportba osztva alkalmazták. A hadosztály gyalogsági csoportosítása (Infanterie-Gruppe) Max Hansen SS-Obersturmbannführer parancsnoksága alatt Kuraltól északra foglalta el megindulási állásait. A harccsoport az 1. és 2. SS-páncélgránátos-ezred részeiből, az 1. SS-páncélos-felderítőosztály részeiből, az 1. SS-páncélvadászosztály 1. századából (hét darab JgPz.IV vadászpáncélossal) és két 37 mm-es légvédelmi gépágyús ütegből állt.
Az innen délre, Farnadtól délkeletre felvonult páncéloscsoport (Panzer-Gruppe) Jochen Peiper SS-Obersturmbannführer, az 1. SS-páncélosezred parancsnokának vezetésével felkészült a 46. gyaloghadosztály sikereinek kihasználására. A harccsoportot Werner Poetschke SS-Sturmbannführer 1/I. (vegyes) SS-páncélososztálya (1. század: 12 darab Pz.V Panther; 2. század: 13 darab Pz.V Panther; 6. század: 10 darab Pz.IV; 7. század: 11 darab Pz.IV), Heinz von Westernhagen SS-Obersturmbannführer (a páncélosezred II. osztályaként beállított) 501. SS-nehézpáncélos-osztálya (1. század: hat darab Pz.VI Tiger B; 2. század: 14 darab Pz.VI Tiger B; 3. század: 14 darab Pz.VI Tiger B [ebből bevethető 19 darab nehézharckocsi]; 4. század: nyolc darab Pz.IV alvázra szerelt 20 és 37 mm-es légvédelmi gépágyú), a 2/III. (páncélozott) SS-páncélgránátos-zászlóalj Jupp Diefenthal SS-Sturmbannführer parancsnoksága alatt, valamint az 1. SS-páncélos-tüzérezred 122I. (önjáró) tüzérosztálya és az 1. SS-páncélos-utászzászlóalj 3. (páncélozott) százada alkotta.
Miután a 46. gyaloghadosztály gránátosai áttörték a szovjet védelem harcászati mélységét, Németszőgyéntől délkeletre egy megerődített szovjet páncélelhárító körletbe ütköztek és előrenyomulásuk megakadt. A korareggeli órákban megindultak a Waffen-SS harccsoportjai is.
A Peiper-páncéloscsoport, nyomában a Hansen-harccsoporttal, Seres pusztától megindulva déltájban felzárkózott a 46. gyaloghadosztály harcrendjére. A harckocsik és lövészpáncélosok – kerülve a nehéz talajú terepet – a Farnad és Németszőgyén közötti úton haladtak. A menetoszlop élén sokáig az I/1. SS-páncélosszázad Pz.V Panther nehézharckocsijai haladtak, majd a csoport jobbszárnyának biztosítását vették át. Útközben rosszul vezetett szovjet aknavetőtüzet kaptak, veszteséget nem szenvedtek. Rövid helyzetértékelés után a csoportosítás a Németszőgyén felé vezetőút bal oldalán mélyen tagozott „tompaék” támadóalakzatot vett fel (elöl a Pz.V és Pz.VI Tiger B nehézharckocsik századai, őket követték a Pz.IV-századok és a lövészpáncélosokkal felszerelt 2/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj). Németszőgyén előtt a páncéloscsoportot erős páncéltörőágyú-tűz érte.
Erre a járművek megnövelték sebességüket és kihasználva a terep nyújtotta fedezékeket egy magaslat takarásában támadáshoz rendeződtek. Készülődésüket heves aknavető- és sorozatvetőtűz zavarta. Peiper SS-Obersturmbannführer öt darab Pz.VI Tiger B-t küldött fel a magaslatra, amelyek vastag páncélzatuk által védve sorban kezdték kilőni a szovjet páncéltörőágyúkat. Miután az 1. SS-páncélgránátos-ezred részei is csatlakoztak (a Hansen-harccsoport addig a 46. gyaloghadosztály harcát támogatta), a meginduló harckocsik és lövészpáncélosok minden rendelkezésre álló tűzfegyverükből tüzelve, nyomjelzős sorozatokat eregetve átzúdultak a magaslat peremén és iszonyatos tűz alá vették a szovjet páncélelhárító körletet. Az összpontosított harckocsiágyú-, légvédelmi gépágyú- és géppuskatűz megtette hatását: a szovjetek számos nehézfegyverükkel együtt visszavonultak. Szabad volt az út a Párizs-csatorna felé. A Peiper-páncéloscsoport a 46. gyaloghadosztály részeivel közösen estefeléérte el a 123csatornát Sárkányfalvától keletre és nyugatra. Mivel a itt lévő hidakat a szovjetek rombolták, a támadóékeknek meg kellett állnia, hogy a sötétség beállta után kikényszerítsék az átkelést a túlsó partra.
A 12. SS-páncéloshadosztály a délutáni órákban kezdte meg támadását. Erői az 1. SS-páncéloshadosztálytól nyugatra, illetve a 46. gyaloghadosztály mögött jobbra sorakoztak fel. A jobbszárnyon a 25. SS-páncélgránátos-ezred, a balszárnyon a 26. SS-páncélgránátos-ezred támadott. Este 21.00 óráig a 26/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj Párizs pusztától délkeletre egy kisebb hídfőt foglalt a csatorna déli partján. A felzárkozó 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj segítségével a hídfő hamarosan kibővült. Február 18-án 00.45-ig a 26/II. SS-zászlóalj már a Párizs pusztától 800 méterre délkeletre lévőútkereszteződést is elérte. A 26. SS-páncélgránátos-ezred zászlóaljai az elért terepszakaszokon átmenetileg védelemre rendezkedtek be.
Február 17-én este (kihasználva, hogy a szovjetek a Duna északi partján védelemben lévő 93. gárda-lövészhadosztályt az áttört német erők feltartóztatására ellenlökésben alkalmazták, s így a szovjet védelem ott meggyengült) a német 96. gyaloghadosztály Hupe-harccsoportja (284. gránátosezred, 287/II. gránátoszászlóalj 20 darab rohamlöveg tűztámogatásával) Tát körzetéből megkezdte átkelését a Duna északi partján fekvő Ebed körzetébe, hogy tevékenységével a támadó német csoportosításokat támogassa és megakadályozza, hogy a szovjetek Muzslára támaszkodva egy csökkentett hídfőt tartani tudjanak.
A német hadsereg-közvetlen tüzérség a nap folyamán tűzcsapásokkal támadta Nánát és Kőhídgyarmatot. A Luftwaffe 90 darab csata- és vadászrepülőgéppel támogatta a „Feldherrnhalle” páncéloshadtest harcát, Bény térségét pedig 30 darab bombázóval támadta.
Este 23.00 óra körül a németek már két helyen is átkeltek a Párizs-csatornán és két kisebb hídfőt tartottak a déli parton. Köbölkúttól északkeletre olyan gázlót találtak, amelyen páncélosok is átkelhettek.
124Február 18-án a német támadás tovább folytatódott. A „Feldherrnhalle” páncéloshadtest jobbszárnyán a Staubwasser-harccsoport (945/I. és II. gránátoszászlóalj, 946/II. gránátoszászlóalj és a „Sachsen” géppuskászászlóalj) felzárkózott a 44. „Hoch- und Deutschmeister” birodalmi gránátoshadosztály balszárnyára, elfoglalta Óriás pusztát és tovább támadott Bátorkeszi felé.
Miután a 96. tüzérezred Für feléállást váltott, a 44. „Hoch- und Deutschmeister” birodalmi gránátoshadosztálynak Kis-Újfalunál sikerült átkelnie a csatornán és a délután folyamán elfoglalta Köbölkút községet és az attól északra lévő erdős területet. Részeivel Bátorkeszitől 3,5 kilométerre északkeletre elérte a Bátorkeszi – Köbölkút útvonalat.
A hadosztálynak alárendelt „Feldherrnhalle”nehézpáncélos-osztály Tiger B nehézharckocsijai, miután Kis-Újfalutól északnyugatra áttörtek egy harckocsikkal megerősített szovjet páncéltörő reteszállást, a páncélosokra felkapaszkodott gránátosok támogatásával tovább támadtak a 129-es magassági ponton át (2,5 kilométerre Köbölkúttól délre) a Párkány felé vezető vasút mentén délkeleti irányban. Több esetben aknamező lassította haladásukat. A német tüzérség egyik összekötő tisztje – mint a kezelőszemélyzet hatodik tagja(!) – az egyik nehézharckocsiból vezette a tűztámogatást rádió segítségével. Sötétedés előtt a nehézpáncélos-osztály a gránátoshadosztálytól rádión parancsot kapott, hogy előrenyomulását Béla községig folytassa. Útközben többször kerültek tűzharcba halogató harcot vívó szovjet harckocsikkal és rohamlövegekkel. Éjfél körül fehér világítórakétákat láttak, amelyek a Muzsla térségéig előretört 1. SS-páncéloshadosztály Peiper-páncéloscsoportjának helyzetét jelezték.
A 46. gyaloghadosztály nehézfegyverzetének előrevonása után a délutáni órákban kelet felé támadott tovább, de igen szívósan védekező szovjet állásokba ütközött. Ennek ellenére sikerült betörnie a Libadtól északra elterülő terepszakaszra.
A 211. népi gránátoshadosztály megismételt támadása sem járt eredménnyel a Bartot védő szovjet csapatokkal szemben, s 125kénytelen volt átmenni védelembe. Ezt követően több szovjet felderítő vállalkozást kellett visszavernie.
Az 1. SS-páncéloshadosztály Hansen-harccsoportja az éjszaka folyamán a 46. gyaloghadosztály részeinek támogatásával Sárkányfalva két oldalán hídfőt létesített, amit a korareggeli óráktól kezdve erős szovjet ellenállás mellett déli irányú támadásával tovább szélesített. A Sárkányfalva déli részén folyó helységharcban a szovjetek négy darab T-34 harckocsit veszítettek (kettőt az 1. SS-páncélgránátos-ezred 6. századának páncélromboló osztaga lőtt ki Panzerschreck-kel). A falutól délre lévő magaslaton szovjet páncéltörőállás volt, amit déltájban az SS-páncélgránátosok az 1/1. SS-páncélvadász-század JgPz.IV vadászpáncélosainak tűztámogatásával lerohantak. Ezt követően beásták magukat és bevárták a Peiper-harccsoport páncélosait.
A páncélosok az utászok által létesített pontonhídon 12.50-től megkezdték a partváltást, majd déli irányban folytatták támadásukat. Néhány kisebb páncéltörő reteszállás tüze és a szovjet légierő csatarepülőgépeinek tömeges, de egyenlőre hatástalan támadása zavarta csupán előretörésüket. Az SS-páncélosok Béla községet balról megkerülték. Estefelé elérték a Köbölkút – Párkány útvonalat, majd a Muzslától északkeletre lévő magaslatokat. Mivel az ellenség helyzetére vonatkozó adatok igen bizonytalanok voltak, éjszakára körvédőképes („sündisznó-„) állásba húzódtak a Köbölkút, illetve Párkány felé vezető utak két oldalán.
A 12. SS-páncéloshadosztály páncélgránátos-ezredei éppen átcsoportosítottak, amikor a hajnali órákban szovjet ellenlökés érte őket mintegy zászlóaljnyi erővel, amelyet két darab T-34 harckocsi és néhány páncéltörőágyú támogatott. A támadást a németek visszaverték. Ezt követően a 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj állásba vonult az útkereszteződéstől 350 méterre délre lévő magaslaton.
A délután folyamán a 25. SS-páncélgránátos-ezred – Köbölkút bevételében támogatva a 44. „Hoch- und Deutschmeister” birodalmi gránátoshadosztály részeit – betört a község keleti részébe és a falutól északra lévő magaslatra. A gránátoshadosztálytól balra, a községtől északra a 26/III. (páncélozott) SS-páncélgránátos-zászlóalj lövészpáncélosai támadtak, amelynek részei előző este itt felderítést végeztek, s ennek során két darab lövészpáncélost 126veszítettek. A támogató tüzérség és a lövészpáncélosokra szerelt géppuskák, 20 mm-es háromcsövű gépágyúk és aknavetők összpontosított tüzében a szovjet páncéltörőágyú- és aknavetőállásokat megsemmisítették, a terepszakaszt elfoglalták. Ezalatt a 26/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj bevette Köbölkút keleti részét, a 26/II. SS-zászlóalj pedig déli irányban tovább támadott, elfoglalta a 186-os magassági pontot, majd tovább nyomult előre a Köbölkút – Párkány vasútvonal irányába és ott biztosítóállást foglalt dél és délkelet felé.
A nap eseményei alapján a német hadvezetés úgy látta, hogy a szovjetek a Bart – Libad – Duna északi partja vonalon egy újabb főharcvonalat akarnak kiépíteni. Német értékelés szerint a szovjet védelmi erőfeszítések központja (és egy lehetséges szovjet ellentámadás kiindulópontja) a Bény és Bart közötti terepszakasz volt, ahol a szovjet légierő légizárlatot próbált megvalósítani. Ennek tükrében a német 8. hadsereg csapatai elé a következő feladatokat állította:
– Az 1. SS-páncéloshadosztálynak a Béla és Muzsla között kialakított szovjet reteszállás mögé kellett kerülnie
– A 46. gyaloghadosztály erőinek a Párizs-csatorna két oldalán keleti irányban előretörve birtokba kellett vennie a Libadtól keletre és Kémendtől nyugatra lévő magaslatokat
– A 211. népi gránátoshadosztálynak tartania kellett magát Bart térségében, hogy a várt szovjet szárnytámadást felfoghassák és visszaverhessék.
Ez utóbbi cél érdekében a német 8. hadsereg fontolóra vette, hogy esetleg kiüríti a Lévától északnyugatra létesített német hídfőt, hogy az onnan kivont két zászlóaljjal az erősen meggyengült 211. népi gránátoshadosztályt erősítse meg. A németeket meglepte, hogy csupán egyetlen nagyobb szovjet páncélos-csoportosítást sikerült azonosítani: Nánától északra egy mintegy 30 darab harckocsiból álló egységet találtak. Mindezek mellett nem kevésbé volt fontos, hogy a 96. gyaloghadosztály Ebed körzetében harcolóHupe-harccsoportjával kapcsolatot létesítsenek, hiszen csak ezt követően lehetett erőket felszabadítani a Bart elleni támadáshoz, majd a továbbiakban a Garam vonaláig nyomulni.
A Luftwaffe 4. légiflottája ezen a napon 140 bevetésben 127támadta a garami átkelőhelyeket és a Bénynél lévő hidat, amin a jelentések szerint találatot is elért. A szovjet csatarepülő- és vadászrepülőgép-tevékenység ellensúlyozására kevesebbet tehetett.
Február 19-én a hídfő déli szektorában lévő szovjet csapatok helyzete katasztrofálissá vált. A korareggeli órákban a Staubwasser-harccsoport elfoglalta Bucs és Bátorkeszi községeket és megtisztította a környéket a szétugrasztott szovjet csapatok maradékaitól.
A 44. „Hoch- und Deutschmeister” birodalmi gránátoshadosztály Köbölkút térségéből déli irányban nyomult tovább a Dunáig, hogy a Bucs – Muzsla vonaltól délre lévő területet is megtisztítsa a szovjet csapattöredékektől. A 44. felderítőosztály a „Feldherrnhalle” nehézpáncélos-osztály Pz.VI Tiger B nehézharckocsijai, valamint a 46. páncélvadászosztály és a 1335. páncélvadász-század JgPz. 38(t) vadászpáncélosai támogatásával Bátorkeszi felé nyomult, de a helység már német kézen volt.
A 46. gyaloghadosztály a korareggeli órákban egy kiválóan kivitelezett támadás során birtokba vette a Libadtól délkeletre lévő magaslatokat és ezzel rálátást teremtett a Garam folyóra. A továbbiakban a hadosztály alárendeltségében lévőSchöneich-harccsoport Kémendre mért csapását a szovjet védelem visszaverte. A hadosztály az alárendeltségében lévő páncéloscsoport (a 208. páncélososztály és 13. páncélvadászosztály részei) támogatásával este támadásra indult Kőhídgyarmat birtokba vételére, de itt sem járt sikerrel.
Az 1. SS-páncéloshadosztály páncéloscsoportja a Muzslától északkeletre elfoglalt pozíciójából korareggel tovább nyomult Párkány felé, hogy elérje a Garam torkolatát. Muzsla előtt egy patak felett átívelő kőhídon szándékoztak átkelni, de az első néhány Pz.IV és Pz.V Panther harckocsi aknára futott és harcképtelenné vált. A többi harckocsi és lövészpáncélos egy kevésbé meredek mederrészen gázolt át, de néhány újabb páncélos elakadt és vontatásra szorult. Ezzel már nyolcra emelkedett a hídnál 128átmenetileg elveszített harckocsik száma. Miután az 1/9. SS-páncélos-(utász-)század katonái az aknáktól megtisztították a terepet, a kőhíd ismét használhatóvá vált. Nem sokkal ez után szovjet csatarepülőgépek támadtak a páncélosokra és nem csekély veszteséget okoztak (néhány páncélos megsérült, több ember megsebesült).
Időközben három szovjet harckocsit vettek észre, amint a párkányi vasút töltésének túloldalán a párkányi pályaudvar felé próbálnak visszahúzódni. A nyomukban támadó német páncéloscsoport élén az I/1. SS páncélosszázad hét darab Pz.V Panther nehézharckocsija rohamozott. A mély, felázott talajon nehézkesen mozogtak a harcjárművek. Egyszer csak a töltés fedezékéből előtörtek a szovjet harckocsik és oldalba kapták a század fedezetlen jobbszárnyát. Egy Pz.V-t azonnal kilőttek (a személyzet kimenekült). Két Pz.V Panther addigra elérte a pályaudvar területét, és egy mozdonyállás mögött fedezéket találtak. Ekkor egyiküket ( a 1/III. szakasz parancsnokának harckocsiját) ismét találat érte és kigyulladt. Az égő harckocsi fedezetében a másik megkerülte a mozdonyállást és 50 méterről oldalba lőtte a szovjet T-34-et, amely kigyulladt. A Panther második lövése letépte a harckocsi tornyát. A hamarosan beérkező Pz.VI Tiger B nehézharckocsik és a I/2. SS-páncélosszázad Pantherei újabb két T-34-et lőttek ki. A harmadik szovjet harckocsi megfordult és a vasút mögé menekült.
Mindeközben a Hansen-harccsoport egy része Béla megtisztításával volt elfoglalva, ahol az 1/6. SS-páncélgránátos-század páncélromboló osztaga egy újabb T-34-et lőtt ki.
A Peiper-páncéloscsoport tovább nyomult délkelet feléés támadása jelentős teret nyert. Kis-Muzsla puszta, Muzsla és Párkány előtt kisebb szovjet páncéltörő reteszállásokat semmisítettek meg. Közben újabb szovjet csatarepülő-támadás értea harccsoportot, amely újabb jelentős veszteségeket okozott. Ennek ellenére 13.00 óra körül az 1/I. SS-páncélososztály, élén az 1. századdal – kihasználva a Tiger B nehézharckocsik és a 12. SS-páncéloshadosztály páncéloscsoportjának támogatását – betört Párkány északkeleti részébe. Ezzel egy időben a Hupe-harccsoportot támogató rohamlövegek is támadásra indultak és a helység délnyugati körzetébe nyomultak be. Esztergomtól északra a 711. gyaloghadosztály egy rohamcsoportja támadott Párkány irányába és behatolt a helység belső területére.
129A Párkányért folyó harcok alatt A 2/III. (páncélozott) SS-páncélgránátos-zászlóalj Jupp Diefenthal SS-Sturmbannführer vezetésével Nána elfoglalására indult és hamarosan megtisztította a szovjet csapatoktól. Harcában az I/6. SS-páncélosszázad Pz.IV harckocsijai támogatták.
A 12. SS-páncéloshadosztály páncéloscsoportja (a 12/II. SS-páncélososztály és a 26/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj) Köbölkúttól délnyugatra állt, amikor a Köbölkút – Muzsla útvonaltól délre a szovjetek kísérletet tettek az előző nap elveszített terület visszaszerzésére. A helyi betöréseket a hadosztály két páncélgránátos-ezrede felszámolta. A páncéloscsoport 05.30-kor indult támadásra a páncélgránátos-zászlóaljak harcrendjén keresztül. Az élen a lövészpáncélos-zászlóalj haladt, a Köbölkutat és Muzslát összekötőút két oldalán. Hans Siegel SS-Hauptsturmführer páncélososztálya az aknaveszély miatt az úton követte.
A 26/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj lövészpáncélosai Muzsla irányából hamarosan páncéltörőágyú- és tüzérségi tüzet kaptak. Az élre húzódó páncélososztály a 2. század vezetésével még kivilágosodás előtt leküzdötte a szovjetek ellenállását és biztosította a községet. A környéket a járműveikről lekászálódott 26/ I. és II. SS-páncélgránátos-zászlóaljbeli katonák tisztították meg. Az utóbbi zászlóalj kapta a feladatot, hogy az Ebeden keresztül Párkány felé folytatott támadás során létesítsen kapcsolatot a Hupe-harccsoporttal. A Köbölkút – Muzsla útvonaltól északra támadó 25. SS-páncélgránátos-ezrednek jelentős szovjet ellenállást kellett letörnie, úgyhogy jól jött neki a Muzsla felől érkező saját Pz.V Panther nehézharckocsik támogatása. Ezek segítségével az ezred délig fel is tudott zárkózni a hadosztály zöméhez.
A páncéloscsoport a Párkány elleni támadáshoz átcsoportosítást hajtott végre. Közben a Muzslától Ebed felé tartó 26. SS-páncélgránátos-ezredet szovjet sorozatvetők tűzrajtaütése érte, amelynek következtében az ezred parancsnoka, Bernhard Krause SS-Obersturmbannführer halálosan megsebesült.
130A páncéloscsoport támadása 12.00 óra tájban indult. A kibontakozó helységharcban a páncélososztály több T-34 és T-43 típusú szovjet harckocsit kilőtt. A 26/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj 9. százada a harcokban két darab lövészpáncélost veszített.
Annak ellenére, hogy a bevetett német vadászrepülőgépek hat darab szovjet repülőgépet lőttek le és mindent elkövettek a szovjet légierő létszámfölénye közepette a saját csapatok védelme érdekében, a szovjetek e napon gyakorlatilag kivívták a légiuralmat. A szünet nélkül támadó csatarepülő-kötelékeik érzékeny veszteségeket okoztak az I. SS-páncéloshadtest páncélosékeinek és ellenük a földi csapatok csöves légvédelmi eszközei csekély védelmet jelentettek.
Azonban a megszerzett légiuralom sem tudta megmenteni a szovjet hídfő déli szektorát, amelyet a szovjet csapatok a 7. gárdahadsereg parancsnokának február 19-én este kiadott visszavonulási parancsa értelmében kiürítettek.
Az elért eredmények fényében a német 8. hadsereg csapatai átcsoportosítását tervezte a következő napon megvalósítandó célok érdekében. Az 1. SS-páncéloshadosztálynak délről kellett Kőhídgyarmatot birtokba vennie. A 12. SS-páncéloshadosztálynak és a 44. „Hoch- und Deutschmeister” birodalmi gránátoshadosztálynak kötelékeiket ki kellett vonniuk az eddigi arcvonalszakaszról és Bart térségébe kellett átcsoportosítani őket. Ezáltal a lévai hídfő megszüntetése után felszabaduló zászlóaljakat a 8. hadsereg balszárnyának megerősítésére használhatták fel. Végül elhatározás született, hogy a maradék szovjet hídfő területét február 20-án este, a sötétedés beállta után indítandó támadással teljesen fel kell számolni. Az eredeti célkitűzésben megfogalmazott feladatot, miszerint a Garamon valóátkelés után lehetőség szerint az Ipoly folyóig kell előretörni, Hitler a „Südwind”-hadművelet 131mielőbbi befejezése érdekében olyképpen változtatta meg, hogy a Garam keleti partján (az eredeti tervben is szereplő) hídfők alakítandók ki, amelyek aztán nagyobb szovjet erőket, s esetleg tartalékokat is leköthetnek.
Február 20-án a német hadosztályok átcsoportosítása vette kezdetét. A 96. gyaloghadosztály Hupe-harccsoportját – amely még ezen a napon is harcolt – végre kivonták és a Balck-seregcsoport legnagyobb megelégedésére visszatért a Dunától délre lévő anyahadosztályához. A 12. SS-páncéloshadosztály egységeit fokozatosan a 44. „Hoch- und Deutschmeister” birodalmi gránátoshadosztály kötelékei váltották fel és az SS-alakulatok a Bart-tól északnyugatra lévőúj gyülekezési körzetükbe indultak. Mozgásukat a szovjet csatarepülőgépek állandó támadásai lassították. Csak kisebb menetoszlopok vagy magányos járművek voltak tőlük több-kevesebb biztonságban. A kimerült csapatok végre pihenhettek egy keveset. Hamarosan lőszer-, élelem- és üzemanyag-utánpótlás is érkezett.
Az éjjel folyamán az 1. SS-páncéloshadosztály páncéloscsoportjának Pz.IV harckocsikkal felszerelt 6. és 7. századai délről (a Párkány – Kémend útvonal két oladalán előretörve) és a 46. gyaloghadosztály részei nyugatról támadást intéztek Kőhídgyarmat ellen, de némi területnyereség után a reggeli órákban a szovjet védelem tüzében elakadtak csakúgy, mint a 46. gyaloghadosztály egy másik harccsoportja, amely Kémend felé támadott. Az 1. SS-páncéloshadosztály Hansen-harccsoportja felzárkózott a Kőhídgyarmat előtt elakadt páncélos részekhez és az elért terepszakaszon védelembe ment át. A Peiper-páncéloscsoport zöme közben Párkány területén a harckocsik üzemanyaggal, lőszerrel való feltöltését és a legsürgősebb technikai karbantartó munkákat végezte el.
A szovjetek egész álló nap heves tüzésrégi és aknavetőtüzet lőttek a németek gyülekezési körzeteire Garam keleti partján összpontosított tüzérségi tűzeszközeikkel. A hatást a vadászvédelem alatt támadó szovjet csatarepülőgépek alacsonytámadásai fokozták.
132A német légierő 4. légiflottájának 150 darab repülőgépe mintegy 220 bevetésben támadta a szovjetek tüzérségi állásait, illetve a keleti parton felfedezett szovjet harckocsi-kötelékek gyülekezési körleteit. Azonban a rendkívül erős szovjet légvédelmi tűz miatt a hatás megfigyelése akadályokba ütközött.
Nem csak a németek, a szovjet hadvezetés is átcsoportosításokat hajtott végre. Budapest térségéből összesen 3 600 darab gépjárműből álló szovjet menetoszlopok tartottak Balassagyarmat és Ipolyság irányába. Azok a német értékelések, amelyek a beérkező erősítésekből készülő szovjet ellentámadásra következtettek, túl pesszimistának bizonyultak. A szovjet hadvezetés, „bedőlve” egy fogságukba esett német tiszt kategorikus kijelentésének (miszerint négy-négy német páncélos- és gyaloghadosztály támadása várható a Garamon át), valamint az ezt alátámasztó helyzetnek a garami hídfőben, csupán a várt német támadás megállításában gondolkodott.
Mivel a 12. SS-páncéloshadosztály átcsoportosítása a szovjet légierő tevékenysége folytán késedelmet szenvedett, a német 8. hadsereg a február 21-ére a következő feladatokat adta csapatainak:
– Az 1. SS-páncéloshadosztálynak a 46. gyaloghadosztály harccsoportjával közösen végre el kellett foglalnia Kőhídgyarmatot
– A 12. SS-páncéloshadosztálynak a sötétedés beállta után éjszakai támadás keretében a 211. népi gránátoshadosztállyal és a 46. gyaloghadosztály részeivel közösen északnyugati és nyugati irányból indított akciókkal fel kellett számolni a szovjetek megmaradt állásait a Bart – Kémend – Bény vonalon
– A Hupe-harccsoport leváltott részeinek utolsó kontingensét is vissza kellett szállítani a Dunától délre.
133Február 21-én hajnalban az 1. SS-páncéloshadosztály (a Peiper-páncéloscsoport a Hansen-harccsoport páncélosokra felkapaszkodott SS-páncélgránátosaival) és a 46. gyaloghadosztály kijelölt harccsoportjai déli és nyugati irányból betörtek a megerődített, aknamezőkkel védett Kőhídgyarmatra, elérték annak déli felét és a helység központját. A községben a szovjetek harckocsikat, lángszórókat és számos páncéltörőágyút összpontosítottak a hatásos tűzrendszer kialakítása érdekében. A szívós szovjet védelem megakasztotta a támadást, s a németek védelembe mentek át. Az erős szovjet tüzérségi és aknavetőtűz, valamint a szovjet csatarepülők alacsonytámadásai következtében a németek jelentős veszteséget szenvedtek. A helységtől északnyugatra a támadás alig nyert tért.
A sötétség beálltával az 1. SS-páncéloshadosztály és a 46. gyaloghadosztály erői újabb Kőhídgyarmat elleni támadásra indultak. Az ismét fellángolóéjszakai harcban 21.00 órára sikerült a helységből kiverni a szovjet csapatokat és birtokba venni a község egészét. A tisztogató műveletek csak ezután kezdődhettek meg.
Este 22.30-kor a 44. „Hoch- und Deutschmeister” birodalmi gránátoshadosztály egyik gránátoszászlóalja, csatlakozva a „Feldherrnhalle” nehézpáncélos-osztályból (amelynek ekkor már csak hat darab bevethető Pz.VI Tiger B nehézharckocsija volt), néhány vadászpáncélosból és lövészpáncélosból álló páncéloscsoporthoz, a Bart-tól délre lévő szovjet állásokat támadta. A támadó páncélosoknak meggyűlt a bajuk a szovjet aknamezőkkel, védelemben lévő (parancsnoki kupolájuk alapján azonosított) szovjet T-43 harckocsikkal és rohamlövegekkel is tűzharcba keveredtek, de egy rövid és meglehetősen egyoldalú tűzváltás után – saját veszteség nélkül – kilőtték őket. Az útjukat hamarosan 25 darab páncéltörőágyút tömörítő szovjet páncélelhárító körlet zárta el, amelyet már nem tudtak áttörni és három darab Tiger B kilövése után inkább visszahúzódtak. A támadás célja egyrészt a Kőhídgyarmatot elfoglaló német csapatok hátának fedezése, 134másrészt a Bart-tól nyugatra gyülekező 12. SS-páncéloshadosztály (a másnap hajnali támadáshoz kijelölt) megindulási állásokba vonuló csapatainak biztosítása volt a szovjetek lekötésével.
A nap során elért újabb eredmények, illetve a garami szovjet hídfő közelgő teljes felszámolása láttán egyre inkább előtérbe került a készülő nagy német offenzíva terveivel kapcsolatos egyeztetés. Mivel a 6. páncéloshadsereg törzse aggódott a Garamnál harcoló SS-páncéloshadosztályok (valószínűleg pótolhatatlan) veszteségeinek egyre intenzívebb növekedése miatt, napok óta azok mielőbbi kivonását szorgalmazta. Erre azonban a Dél Hadseregcsoport egyenlőre nem adott engedélyt, csupán a kivonás ütemtervét dolgoztatta ki, amelyet e napon a 6. páncéloshadsereg be is terjesztett.
A német légerő ezen a napon a harcoló csapatokat a térségben 290 bevetésben támogatta.
Február 22-én reggeltől a szovjetek megmaradt hídfőjükben igen heves ellenállást tanúsítottak.
Az 1. SS-páncéloshadosztály és a 46. gyaloghadosztály Kőhídgyarmatot megtisztító részei felszámolták a szovjet ellenállási fészkeket mind a helységben, mind pedig a Garam nyugati partján. Az 1. SS-páncéloshadosztály egy páncélozott harccsoportja (az 1/I. SS-páncélososztály és a 2/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj részei) tovább nyomulva észak felé birtokba vette a Kémend és Kőhídgyarmat közötti útelágazást a Párizs-csatorna partján.
A 46. gyaloghadosztály zöme, megerősítve a Schöneich-harccsoporttal heves harcok után elfoglalta Bibit pusztát és az onnan egy kilométerre lévőútszakaszt.
A 12. SS-páncéloshadosztály előzőéjszaka nehézkesen felvonult alakulatai 04.45-kor indították meg északi irányból támadásukat Bart ellen. A jobbszárnyon a 25., a balszárnyon a 26. 135SS-páncélgránátos-ezred támadott. A 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj azt a feladatot kapta, hogy az ezred zömét bal oldalról követve biztosítsa a hadosztály balszárnyát Bény felöl. A hadosztály páncéloscsoportja a 26. SS-páncélgránátos-ezred mögött állt készenlétben.
A saját tüzérütegek, aknavetők és sorozatvetők tűztámogatása mellett a páncéloscsoport állt a támadás élére. Mielőtt az első szovjet állásokat elérték volna, a páncélosok szovjet aknamezőbe ütköztek. Több harckocsi – köztük az 12/II. SS-páncélososztály parancsnoki harckocsija is – megrongálódott: a leszakadt lánctalpakat szovjet tűzben kellett megjavítani. A páncélosok fedezékbe húzódtak és onnan ritkították a szovjet páncéltörőágyúkat. A heves szovjet tüzérségi, aknavető- és sorozatvetőtűz a páncélgránátosoknak érzékeny veszteségeket okozott.
A 26/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj 9. századának lövészpáncélosai keletről, az aknamezőkön túl támadtak. Noha balról páncéltörőágyú-tüzet kaptak, sebességüket, valamint a II. és III. szakaszuk 20 mm-es (egy-, illetve háromcsövű) gépágyúinak tűzerejét kihasználva lefogták a szovjeteket és átgázoltak páncéltörőállásaikon. A többi lövészpáncélos Bart felé támadott. Egy részük hamarosan megsüllyedt egy patakmederben, de három darab lövészpáncélos északról mégis betört a községbe. Támadásukat a saját harckocsik távolabbról tüzükkel hatásosan támogatták. A betört harcjárművek a templom érintésével a helység délkeleti szegélyéig nyomultak. A falu tele volt szovjet járművekkel. A 20 mm-es nyomjelzős repeszgránát-sorozatok hatása iszonyatos volt: a falu házainak zömét gyakorlatilag szétlőtték. A tűzhatást hamarosan korlátozta, hogy a faluban lévő T-34 és T-43 típusú szovjet harckocsik fedezékbe kényszeríttették a lövészpáncélosokat. Az egyik manőverrel próbálkozó SS-lövészpáncélost rövidesen kilőtték. A lövészek által magukra hagyott szovjet harckocsik végül Bény felé távoztak.
A jobbszárnyon küzdő 25. SS-páncélgránátos-ezred nem tudta időben elfoglalni kijelölt megindulási állásait, ezért csupán a páncélososztály és a 26/I. és III. SS-páncélgránátos-zászlóaljak támadásához csatlakozhatott. Az ezred foglalta el Bart nyugati részét.
A védők tehermentesítése céljából reggel szovjet ellenlökés indult Bény irányából a Bart felé vezetőút mentén, de a heves aknavetőtűzben védekező 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj visszaverte a támadást. A 211. népi gránátoshadosztály déli irányból 136támadta Bartot. A délelőtt folyamán a németeknek sikerült Bartot teljesen megtisztítani a szovjet csapattöredékektől. A helységet a 25. SS-páncélgránátos-ezred szállta meg. A 26. SS-páncélgránátos-ezred részeit kivonták. Bart a szovjet garami hídfő védelmének egyik legjobban megerődített pontja volt. A faluban a németek két darab bevethető T-34 harckocsit, hat darab nehéztarackot, számos páncéltörőágyút, aknavetőt és gépjárművet zsákmányoltak. A foglyok száma elérte a 80 főt, köztük egy szovjet ezredes is volt.
Az esti órákban Bibit puszta irányában harckocsikkal támogatott szovjet ellenlökés indult, amelynek keretében a szovjetek ismét elfoglalták a pusztát.
Ezzel a Garam nyugati partján még tartott szovjet hídfő gyakorlatilag a Kémend és Bény közötti partszakaszra szűkült le. Az eredményesen, de nagy veszteségek közepette harcolóés a tervezett offenzíva szempontjából elsősorban érintett SS-páncéloshadosztályok alárendeltségi viszonyai és kivonása körül a német hadvezetésben heves véleménykülönbségek körvonalazódtak.
Február 23-án az idő a csapatok ismételt átcsoportosításával telt.
A csapatmozdulatokat, illetve az utánpótlást szállító oszlopok mozgását a keleti partról napok óta folyamatosan lőtt szovjet tüzérségi zavarótűz hátráltatta. A kedvezőtlen látási viszonyok miatt a légi tevékenység mindkét oldalon alacsony volt, így a járműforgalom – a biztonsági térközök és kisebb járműcsoportok alkalmazása mellett – nappal is folytatódhatott. Előző este egy német csatarepülő-kötelék 85 darab repülőgéppel Kémend és Bény térségében és onnan keletre lévő tüzérségi állásokat, tábori erődítéseket és járműoszlopokat támadott. A német felderítési adatok szerint a hídfőben lévő szovjet erők a 4. gárda-gépesítetthadtest egy újabb gépesítettdandárának részeivel gyarapodtak.
A Kémend és Bény közötti megmaradt szovjet hídfő felszámolására a németek éjszakai támadást terveztek. Az éjszakai 137támadásnak ebben a helyzetben azért volt nagyobb esélye a siker kivívására, mert a sötétség leple alatt támadó német csoportosításokat a túlerőben lévő szovjet tüzérség csak pontatlanul vezetett tűzzel támadhatta (mivel a hatás megfigyelésére nem volt mód). Az éjjel támadó német páncélosokra vadászó szovjet páncéltörőés közvetlen irányzással tüzelő tábori tüzérség a sötétben szintén hátrányban volt: csupán a fegyverek torkolattüzéhez igazíthatták tüzelésüket, amely viszont nagyfokú pontatlanságot eredményezett. A szovjetek értelemszerűen csatarepülőgépeik bevetésének is csak töredékével számolhattak, nem is beszélve arról a lélektani hatásról, amelyet az éjszakában cikázó sok száz nyomjelzős géppuska- és gépágyúsorozat az állásban lévő szovjet gyalogságra nézve jelentett.
A hídfő teljes felszámolását célzó, 24-én hajnali 02.00 órakor induló támadásban résztvevő csapatok a következő feladatokat kapták:
– Az 1. SS-páncéloshadosztály és a 44. „Hoch- und Deutschmeister”birodalmi gránátoshadosztály részei déli irányból, a 46. gyaloghadosztály részei délnyugati irányból támadják Kémendet, hogy a helységet és az attól nyugatra lévő magaslatokon létesített szovjet állásokat elfoglalják.
– A 12. SS-páncéloshadosztály a 211. népi gránátoshadosztály erőivel együttműködve nyugatról és északról támadva elfoglalják Bényt.
– A támadást hosszabb tüzérségi előkészítés nélkül kell megindítani. A tüzérség feladata a kémendi és bényi hidak állandó tűz alatt tartása és a csapatösszevonások megsemmisítése volt.
Február 24-én hajnali 02.00 órakor rövid tüzérségi tűzcsapás után megkezdődött a megmaradt szovjet hídfő teljes felszámolása.
A 46. gyaloghadosztály váltakozó hevességű harcok során elfoglalta Kémendi pusztát és tovább nyomult kelet felé.
138Az 1. SS-páncéloshadosztály páncéloscsoportja dél felöl támadta Kémendet, mögötte haladtak a Hansen-harccsoport kötelékei, így Bernhard Siebken SS-Obersturmbannführer 2. SS-páncélgránátos-ezredének részei is. A jól kiépített szovjet árokrendszert több páncélelhárító támpont védte, az egyik közülük mintegy 37 darab nehéz páncéltörőágyút foglalt magába. A Peiper-páncélocsoport a 44. „Hoch- und Deutschmeister” birodalmi gránátoshadosztály egy harccsoportjának támogatásával áttörte a szovjet páncélelhárító körletet, majd elkeseredett helységharcban betört Kémend területére.
A helység elfoglalása és megtisztítása az 1. és 2. SS-páncélgránátos-ezredekre várt. Miután heves küzdelemben elfoglalták a 150-es magassági pontot, egy újabb német tüzérségi tűzcsapás után délről és nyugatról megrohamozták Kémendet. A rohamosztagok élén MP-44 típusú rohamkarabéllyal felszerelt páncélgránátos-rajok haladtak, s mögéjük zárkóztak fel századaik. Kezdetben csak puskatüzet kaptak, de ez hamarosan kiegészült heves géppuska-, aknavető-, sőt sorozatvetőtűzzel is. Házról házra folyt a hullámzó küzdelem: a német századok hol elakadtak, hol pedig újragyülekezésüket követően ismét előretörtek. Végül késő délutánra sikerült a szovjetektől teljesen megtisztítani a helységet.
A Kémendtől keletre lévő Garam-hidat a szovjetek még tartották egy darabig, majd felrobbantották és visszavonultak. A keleti parton elhelyezett szovjet tüzérség – tekintet nélkül saját visszavonuló csapatrészeire – fergeteges zárótüzet lőtt az átkelési helyekre, hogy a németek esetleges átkelését megakadályozza.
A 12. SS-páncéloshadosztály arcvonalszakaszán, Bény-nél a légifelderítés adatai szerint az észak-déli irányban húzódó vasúti töltés keleti oldalán a szovjetek kiválóan álcázott golyószóró- és géppuska-fészkeket, valamint páncéltörőágyú-állásokat alakítottak ki. Az árvíz ellen épült gátakat is bevonták védelmi rendszerükbe. Az Érsekkéty – Bény útvonal vasúti kereszteződése előtt aknamező húzódott.
A támadás végrehajtására a 26. SS-páncélgránátos-ezred I. és II. zászlóalja, valamint a hadosztály páncéloscsoportja készült fel. A 25. SS-páncélgránátos-ezred Bart körül biztosított. A két SS-páncélgránátos-zászlóalj Érsek-puszta két oldalán sorakozott fel (a jobbszárnyon a 26/I., a balszárnyon a 26/II.). A páncéloscsoport a pusztától 139keletre foglalta el megindulási állásait. A motor- és lánctalpzörgés elrejtésére a hadosztály tüzérsége zavarótüzet lőtt. A támadás kezdete előtt a 12. SS-páncélos-utászzászlóalj aknafelszedő csoportjai próbálták felszedni a vasúti átjáró előtt telepítet aknamezőt, de a szovjetek felfedezték őket és tűz alá vették a területet.
Az álcázás miatt a 157-es magassági ponton (Öreghegy) keresztül meginduló támadást nem vezette be tüzérségi előkészítés vagy nehézfegyvertűz. Ennek ellenére a szovjetek riadóztatták egységeiket és hamarosan zárótüzet lőttek, amelyben a 26/1. és 3. SS-páncélgránátos-századok jelentős veszteséget szenvedtek. A 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj erős gyalogsági tüzet kapott a balszárnya felöl és kissé megakadt a támadása. A 12/II. SS-páncélososztály eközben előre vonta erőit. Két-két harckocsi gördült előre az Érsekkétyet Bény-nyel összekötőút mentén és a reggeli szürkületben tűz alá vették a vasúti töltésen felfedezett szovjet páncéltörőágyúkat. Ezalatt a 26/2. SS-páncélgránátos-század 200 méterre megközelítette a vasúti átjárót. Kihasználva a tüzérségi támogatást és a nehéz gyalogsági fegyverek tüzét, a század átkelt a vasúti töltésen és géppisztolytűz, valamint kézigránátok alkalmazásával közelharcban felgöngyölítette a szovjetek ott megbúvóállásait.
A 26/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj is felzárkózott, majd betört a szovjet állásokba. A harckocsik közben a szovjet páncéltörőágyúkat tizedelték és néhány T-34 típusú harckocsit is kilőttek. A 26/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj lövészpáncélosai 20 mm-es gépágyúi kiváló támogatást nyújtottak a gyalog támadó páncélgránátosoknak, s a saját manőverezésüket is megkönnyítették. A Bény birtoklásáért folyó harcok 08.30 körül csendesedtek le. A németek elfoglalták a helységet, a szovjetek pedig visszavonultak a Garam keleti partjára. Mikor a SS-páncélgránátosok megközelítették a Bény-nél lévő hidat, a szovjetek felrobbantották. Bény megtisztítása eltartott délig, majd a zászlóaljak Bény keleti szélén biztosítóállásokba húzódtak. A Bény-től 1 kilométerre délnyugatra lévő 120-as magassági pont körül ellenálló szovjeteket az észak felöl támadó német harckocsik heves harcban megsemmisítették.
A 211. népi gránátoshadosztály, kihasználva a 12. SS-páncéloshadosztály sikereit, délelőtt elfoglalta Leand pusztát.
A 44. „Hoch- und Deutschmeister” birodalmi gránátoshadosztály arcvonala előtt a Garam keleti partján erődítési munkálatokat 140figyeltek meg. A hadosztály egy erős rohamcsoportosítása a Kémendtől két kilométerre délkeletre lévő hidat zárta le. A hadosztály a továbbiakban elfoglalta a Kőhídgyarmattól két kilométerre északnyugatra lévőútelágazást és magaslatot, majd Kémend felé nyomult előre. A szovjetek egész nap erős tüzérségi zavarótüzet lőttek a keleti partról, főleg Kémend és Bény körzetére.
Ezzel a garami szovjet hídfő felszámolására indított német „Südwind”-hadművelet befejeződött. A Dél Hadseregcsoport a német 8. hadseregtől 17.20-kor kapott jelentést a hídfő teljes felszámolásáról, s ezt a hadseregcsoport 17.45-kor tudatta az OKH-val is.
A szovjetek német adatok alapján 1945. február 17-től 22-ig a következő főbb veszteségeket szenvedték:
Veszteség
|
Balck-seregcsoport
|
Német 8. hadsereg
|
Összesen
|
Hadifogoly
|
92
|
445
|
537
|
Átszökött
|
-
|
2
|
2
|
Megszámlált halott
|
621
|
1448
|
2069
|
Becsült halott
|
200
|
650
|
850
|
Halottak összesen
|
821
|
2098
|
2919
|
Kilőtt páncélos
|
6
|
65
|
71
|
Páncélozott felderítő jármű
|
5
|
2
|
7
|
Páncéltörőágyú
|
?
|
289
|
289
|
Sorozatvető
|
-
|
4
|
4
|
Tüzérségi löveg
|
2
|
43
|
45
|
Légvédelmi ágyú
|
-
|
12
|
12
|
Aknavető
|
6
|
33
|
39
|
Géppuska
|
8
|
107
|
115
|
Repülőgép
|
1
|
2
|
3
|
A hídfő felszámolásáért harcoló német csapatok is igen jelentős, a későbbiekben csak a legnagyobb nehézségek árán pótolható veszteségeket szenvedtek. Különösen a bevethető páncélosok terén mutatkozott igen nagy eltérés a február 17-i állapotokhoz képest, de az egyéb fegyverzetben beálló veszteség sem volt elhanyagolható.
141A Garam nyugati partján harcoló német csapatok február 24-i állapotát a következő táblázat mutatja:
1945. február 24.
|
Gyalogság harci létszáma
|
Nehéz páncéltörőágyúk száma
|
Harcérték
|
44. „HuD” ho.
|
1 700 fő
|
20 db
|
II.
|
46. gyho.
|
1 100 fő német
1 200 fő magyar
|
20 db
|
III.
|
211. n.grho.
|
1 100 fő
|
8 db
|
IV.
|
1. SS-pcho.
|
1 700 fő
|
10 db
|
II.
|
12. SS-pcho.
|
1 800 fő
|
12 db
|
II.
|
A német csapatok embervesztesége is jelentős volt. Ez egyrészt abból adódott, hogy a szovjetek jól szervezett tűzrendszerrel védett peremvonalába nem a német páncélosok, hanem a gránátosok és páncélgránátosok törtek be elsőként, utat nyitva a páncéloscsoportoknak. Másrészt a hadművelet egész időtartama alatt jellemző helységharcok is számos áldozatot szedtek mindkét oldalról. A német csapatok élőerő-veszteségét a következő táblázat mutatja:
Veszteség
|
Halottak
|
Sebesültek
|
Eltűntek
|
Összesen
|
I. SS-pchdt.
|
413 fő
|
1 923 fő
|
653(!) fő
|
2 989 fő
|
44. „HuD” ho.
|
128 fő
|
739 fő
|
21 fő
|
888 fő
|
46. gyho.
|
288 fő
|
1 178 fő
|
127 fő
|
1 593 fő
|
211. n.grho.
|
140 fő
|
761 fő
|
100 fő
|
1 001 fő
|
Összesen
|
969 fő
|
4 601 fő
|
901 fő
|
6 471 fő
|
142A német csapatok páncélosok terén elszenvedett veszteségei látszólag csaknem a szovjet veszteségek kétszerese, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a német páncélosok döntő többsége (mintegy 90 %-a) aknarobbanás, különböző fegyverek találatai, műszaki okok és talajba süllyedés miatt csak átmenetileg esett ki a harcokból (maximum három hétre). Ezzel szemben a szovjet páncélosok már a tűzharc során megsemmisültek, vagy sérülten a németek által megszállt terepen maradtak és a német utászok robbantották fel őket. A zsákmány szovjet gyártmányú harckocsiknak is ez lett a sorsa, vagy „besorozták”őket német páncélvadász alakulatokhoz, illetve mint célanyag fejezték be földi pályafutásukat valamelyik arcvonal mögötti német páncélromboló tanfolyam gyakorlóterén.
Az 1945. február 24-i német páncélos-helyzetképet és a 17-től 24-ig bezárólag elszenvedett páncélosjármű-veszteségeket az alábbi táblázat mutatja:
|
Pz.IV
|
Pz.V
|
Pz.VI
|
JgPz.IV
|
JgPz.V
|
JgPz.38t
|
Összesen
|
1. SS-pcho-nál 02. 24-én
|
11 db
|
2 db
|
2 db
|
17 db
|
-
|
-
|
32 db
|
Vesztesége
|
- 10 db
|
- 23 db
|
- 17 db
|
(+ 10 db)
|
-
|
-
|
- 50 db
|
12. SS-pcho-nál 02. 24-én
|
19 db
|
7 db
|
-
|
27 db
|
8 db
|
-
|
61 db
|
Vesztesége
|
- 19 db
|
- 37 db
|
-
|
(+ 5 db)
|
(+ 4 db)
|
|
- 56 db
|
44. „HuD” ho-nál 02. 24-én
|
-
|
-
|
-
|
-
|
-
|
12 db
|
12 db
|
Vesztesége
|
-
|
-
|
-
|
-
|
-
|
- 5 db
|
- 5 db
|
„FHH”-pccsop-nál 02. 24-én
|
2 db
|
2 db
|
5 db
|
5 db
|
-
|
-
|
14 db
|
Vesztesége
|
-
|
-
|
- 20 db
|
- 10 db
|
-
|
-
|
- 30 db
|
211. n.grho-nál 02. 24-én
|
-
|
-
|
-
|
-
|
-
|
4 db
|
4 db
|
Vesztesége
|
-
|
-
|
-
|
-
|
-
|
- 5 db
|
- 5 db
|
Bevethetőösszesen
|
32 db
|
11 db
|
7 db
|
49 db
|
8 db
|
16 db
|
123 db
|
Veszteség összesen
|
- 29 db
|
- 61 db
|
- 37 db
|
- 10 db
|
-
|
- 10 db
|
- 147 db
|
143A veszteségek ellenére a német páncéloscsapatok örömmel tapasztalhatták, hogy a magyarországi hadszíntéren a szovjet légerő– jórészt meddő– légi fölénye ellenére a háború hatodik évében is „saját tempójukban” harcolhatnak. A szövetségesek ellen Normanndiában, majd az Ardennekben harcoló SS-páncéloshadosztályoknak itt kevésbé kellett tartani az ellenséges vadászbombázók és csatarepülőgépek alacsonytámadásaitól és újra elegendő teret kaptak harcászati szinten jól bevált harci alakzataik, harceljárásaik és páncélos technikájuk tűzfölényének 144kamatoztatására. A szovjetek hatalmas tüzérségi és páncélelhárító tűzfölényét éjszakai támadásokkal hatásosan tudták mérsékelni.
A lezajlott hadművelet mérlege nem egyértelmű. Noha minden kétséget kizáróan stabilizálta a német 8. hadsereg déli szárnyát és gyakorlatilag megfosztotta a szovjet hadvezetést a Pozsony – Bécs irányban tervezett hadászati támadó hadművelet egyik legfontosabb megindulási terepszakaszától (nem is beszélve a nem elhanyagolható okozott veszteségekről), a kiterjedt konspirációs eszközökkel a magyarországi hadszíntérre „átcsempészett” 6. páncéloshadsereg későbbi meglepetésszerű alkalmazása áldozatul esett a csupán korlátozott célokért megindított hadműveletnek. Ezen felül a bevetett német csapatok – így az SS-páncéloshadosztályok is – maradéktalanul többé sohasem pótolható veszteségeket szenvedtek. A tervezett német tavaszi offenzíva egyik súlyponti csoportosítása, az I. SS-páncéloshadtest 1945. januári feltöltése és újrafelszerelése kárba veszett: a csapatok kezdhettek mindent elölről.
Mindazonáltal hozzá kell tenni, hogy véleményünk szerint a „Frühlingserwachen”-hadművelet és az azt követő német harctevékenység a garami szovjet hídfő felszámolása nélkül sokkal gyorsabban és súlyosabb veszteségekkel omlott volna össze (talán meg sem indul), hiszen ebben az esetben a szovjetek a meglehetősen legyengült német 8. hadseregen átgázolva minden bizonnyal újra oldalba támadták volna a Dunától délre csoportosuló német erőket (mint ahogy ezt már január elején megpróbálták) és ebben az esetben a német 6. páncéloshadsereg maradványai aligha kerülhették volna el a bekerítést.
A garami szovjet hídfő felszámolására indított – igaz korlátozott célú– „Südwind”-hadművelet volt a Waffen-SS utolsó, tervek szerint végrehajtott, győztes hadművelete a második világháború folyamán. S ha jobban belegondolunk, talán az egész német hadseregé is…
Február 24-e után a „Feldherrnhalle” nehézpáncélos-osztályt Csúz körzetébe vezényelték, ahol az átmenetileg nyugodt időszakot műszaki karbantartó munkákra használta fel.
Március 1-én az osztálynál ismét 11 darab Tiger B állt bevetésre készen.
Március 6-án az osztálynál szigorították az üzemanyag-gazdálkodást, mivel ebből utánpótlásra egyhamar nem 144számíthattak. Délben értesültek arról, hogy az osztálynak másnap Verebélyre kell települnie.
Március 7-én az egység Érsekújváron át Verebélyre vonult, ahol a 4. páncélosezred alárendeltségébe lépett.
Március 8-án és 9-én folyamatosan érkeztek be az osztály járművei Verebélyre.
Március 10-én az osztály 15 bevethető Tiger B-vel hadtesttartalékként állt készenlétben.
Március 11-én 5 darab gyári új Tiger B érkezett az alakulathoz.
Március 15-én 19 darab bevethetőés 7 darab rövid idő alatt javítható nehézharckocsi állt az egység rendelkezésére. Hét légvédelmi páncélosából két darab volt bevethetőállapotban.
Időközben az osztályt az 1945. mintájúún. „kötetlen szervezet” jegyében átszervezték. A létszám és a gépjárművek vonatkozásában a kellálladékot is csökkentették, a harckocsik esetében viszont meghagyták a korábbi rendszeresített darabszámot, de mivel a hiányt többé pótolni nem tudták, bevezették az ún. szükség kellálladékot (Notsoll) 31 darab Tiger B-vel.
Március 18-án a „Feldherrnhalle” nehézpáncélos-osztály továbbra is Verebélyen állomásozott. Állományába 170 főnyi létszám mellett 15 darab bevethető Tiger B, 3 darab 37 mm-es légvédelmi gépágyúval felszerelt légvédelmi páncélos („Möbelwagen”), 2 darab 20 mm-es önjáró légvédelmi gépágyúés 6 darab lövészpáncélos tartozott.
Március 20-án a Verebély körzetében állomásozó nehézpáncélos-osztályból és a 13. páncélvadász-osztályból álló„Feldherrnhalle” páncéloscsoporthoz a „Feldherrnhalle 2” páncéloshadosztályból egy lövészpáncélos-századot vezényeltek, hogy a kezelők a páncélos részekhez csatolva tegyenek szert 146gyorsított kiképzésre a harckocsikkal való együttműködés terén.
Március 25-én a már két napja várt szovjet nyugati irányú támadás kezdetét vette. A Garam folyó jobb partjának egész hosszában ismét szovjet hídfők alakultak ki.
Az osztály Töhöl felé vonult, majd ellenlökést hajtott végre a szovjetek kezébe került Nagykálna irányába. A minden támogatás nélkül támadó harckocsik egész éjszaka próbáltak betörni a helységbe, de az akció nem sikerült. Tőlük jobbra is , balra is szovjet ékek nyomultak nyugat felé.
Március 26-án az egységet Töhölre rendelték vissza, ahol elkeseredett elhárító harcok folytak. Miközben a Tiger B-k újabb ellenlökésre indultak, a környékről lassan minden német alakulat visszavonult, hiszen a szovjetek már Verebély vonaláig törtek előre. Heves szovjet tüzérségi és aknavetőtűz közepette a harckocsik minden gyanús mozgásra tüzeltek. A sötétedés után is folytatódó tűzharcban a „112”-es harckocsi egy szovjet páncéltörőágyút kilőtt.
Március 27-én hajnalban az osztályt Töhölről Verebélyre rendelték vissza, hogy ott újabb ellenlökésekre készüljön fel.
A harckocsik egy része Verebély keleti szélén védelemre rendezkedett be, míg egy másik csoportjuk az osztályparancsnok vezetésével a Nyitra folyó felé Kalász irányában biztosította a egység visszavonulásának lehetséges irányait, fenntartva a kapcsolatot a mögöttes területen működő műhellyel is.
A Tiger B-k egész nap tartották Verebély keleti szélét. Éjjel von Diest-Koerber százados az osztály törzsével, a harckocsik egy részével és az ellátó részekkel minden felsőbb parancs nélkül Kalász felé vonult vissza, ahol sündisznóállásban biztosították magukat.
Este a Verebélyen maradt osztagot heves szovjet tüzérségi tűz érte, amelyben Fürlinger hadnagy egy ház fedezékéből óvatlanul kilépve életét vesztette. Ezt követően a különítmény az osztályparancsnok utasítására Kalász irányába vonult vissza.
Március 28-án a „Feldherrnhalle” nehézpáncélos-osztály Nyitra körzetébe települt, miközben átlépte Magyarország 1938-as első bécsi döntés után kijelölt határait. Ezzel az egység 166 napon át magyar területen vívott harccselekményeit befejezte.