25Egy háborús bűnös portréja
A budapesti népbíróság Egyed-tanácsának tagjai 1945. július hó 20-án, miután a Nbr. 11. § 6., valamint a 13. § 1. pontjában meghatározott háborús bűntett elkövetésében Béldy (Bruckner) Alajost bűnösnek találták s kötél általi halálra ítélték, kegyelmi tanácskozásra vonultak vissza.
A rövid ideig tartó megbeszélésen dr. Szegő Vilmos népügyész a halálos ítéletet kegyelemből megváltoztathatónak tartotta. Vele értett egyet Balázs Károly, az FKgP és Lovászy Márton, a PDP delegáltja, míg a többi népbíró szerint nem adható kegyelem. Dr. Krebs Jenő (SZDP) szerint azért, mert az „államérdek azt kívánja, hogy az első háborús bűnös a legsúlyosabb büntetéssel sújtassék”, Horváth István (NPP) véleménye szerint: „a 11. § 6. pontját a vádlott ténykedése kimeríti, és a demokratikus Magyarországban helyzettel megalkuvó embernek helye nincs” (kiemelés tőlem; B.R.). Mivel Dozmati János (MKP), Garamvölgyi Vilmos (Szakszervezeti Tanács) is az utóbbiakhoz csatlakoztak s a tanácsvezető bíró, dr. Egyed Lajos nem szavazott, tudathatták az érdekeltekkel – többek között dr. Halász Lajos védővel –, hogy „A népbíróság az elítéltet szótöbbséggel kegyelemre nem ajánlja.” (NB VII. 1509/1945/6 – Vizsgálati dosszié Béldy Alajos ügyében, Történeti Hivatal V-119950: a továbbiakban Vizsgálati, TH V-119950)
Járjuk végig a fent nevezett háborús bűnös életútját!
Béldy Alajos 1889. június 8-án született Budapesten. Miután az elemi iskola 4 osztályát elvégezte, szülei, akiket – Bruckner Alajos vendéglőst és Hassmann Katalint – még nagykorúsága elérése előtt elvesztett, a fővárosi, akkor az Eskü téren álló piarista gimnáziumba íratták be. A szülői ház vallásos légköre, a nagy tudású kegyesrendi atyák szigorúsága, gazdag pedagógiai tapasztalata, az oktatás hazafias szelleme, tudományos színvonala életre szólóan meghatározta a közben fiatalemberré cseperedett kisfiú életvitelét, gondolatvilágát, s döntő hatással volt a majdani felnőtt értékrendjére is.
Nemcsak jól tanult, hanem rendszeresen és eredményesen sportolt. Elsősorban az úszásban tűnt ki. 1904-ben a Budapesti Úszók Egyesületének versenyzője lett. Ausztriában és Csehországban úszóbajnokságokat nyert, 1906-ban Hamburgban megszerezte a német császár díjat, s amikor 1906-ban Amszterdamban az újkori olimpiai játékok megindításának 10. évfordulóján ún. rendkívüli olimpiát rendeztek, ott ő a magyar csapat tagjaként – Halász(!) néven – negyedik lett a 400 m gyorson.
1907-ben érettségizett – jeles eredménnyel. S mivel már korábban eldöntötte, hogy katonai pályára lép, beiratkozik a bécsújhelyi Terézia Katonai Akadémiára. Az 1752-ben alapított intézményben a gyalogság, a vadászcsapat és a lovasság számára képeztek ki tiszteket úgy, hogy a megfelelő szakismeretek mellett előkészítették a hallgatókat a magasabb állásokra képesítő ún. szakképző intézetekbe való felvételre. Béldy a lovassági osztályt végezte el, s 1910-ben hadnagyként a cs. és kir. 8. huszárezredhez, Kecskemétre avatták. 1913-ban megnősült. Feleségével, isertingeni Tupay Olgával, aki egy tábornok leánya volt, mindvégig boldog házasságban élt. Kecskeméten nemcsak szolgálatát látta el példásan, hanem készült is egyben a bécsi hadiiskolai felvételre. A hadiiskola (Kriegschule) a vezérkar szakiskolája volt, s azokat a tiszteket vették föl ide, akik nem töltötték be a 28. életévüket, a szolgálati nyelven kívül egy – a Monarchiában élő – más nemzet nyelvét is bírták, legalább 3 évi csapatszolgálattal rendelkeztek, minősítvényi táblázatuk jó minősítést tartalmazott, s tisztes anyagiak között éltek.
Nos, Béldy mindezen feltételeknek megfelelt, letette az elővizsgálatokat is, ám a háború keresztülhúzta számításait. 1914. augusztus 1-jén előléptették főhadnaggyá, s századparancsnokként a frontra vezényelték (harcolt a szerbek, a románok, az oroszok és az olaszok ellen), majd a vezérkarhoz beosztva a cs. és kir. budapesti 32. gyaloghadosztály, illetve a cs. és kir. 3., később a 4. lovashadosztály vezérkarába került. 1917-ben elvégezte a laibachi vezérkari tanfolyamot, s századosnak előléptetve kinevezték az I. önálló (népfölkelő) gyalogdandár vezérkari főnökévé.
Rátermettségét, szaktudását nemcsak a felettesei által készített minősítvényei jelzik, hanem kitüntetései is. 1912/13-ban mozgósítási keresztet kapott. 1914-ben, amikor úsztatási gyakorlat alkalmával életét veszélyeztetve – teljes felszereléssel – Szentendrénél egy huszárt és két lovat kimentett az örvénylő Dunából, a király piros szalagon a Signum Laudisszal tüntette ki. Kiérdemelte a III. oszt. katonai érdemkeresztet a kardokkal, a bronz katonai érdemérmet a kardokkal, az ezüst katonai érdemérmet. Megkapta a II. oszt. Vaskoronarendet, s 1917-ben másodszor is az ezüst katonai érdemérmet. Birtokosa lett a Károly csapatkeresztnek és a II. oszt. porosz vaskeresztnek. Írásbeli dicséretben részesült a 3. lovashadosztály parancsnokától.
26Az összeomlás idején – vállalva magyarságát – nevet változtat. Ettől kezdve használja a Bruckner helyett a Béldyt (kezdetben Béldinek is írták). 1918 végén – tehát már a köztársaság idején – a Honvédelmi Minisztériumba kerül, s amikor a csehek megindítják támadásukat Tanács-Magyarország ellen, annyi más, hazájához hű katonatiszthez hasonlóan, belép a Vörös Hadseregbe, s megszervezi a budapesti 2. hadosztályt, annak vezérkari tisztjeként részt vesz a felvidéki harcokban. Augusztus 1-jét követően ismét a HM-ben szolgál, harcol a románok ellen Szentesnél, a Szolnok körüli végső ütközetben, majd a hadsereg felbomlása után visszatér a szövetségesek ellenőrzése alatt álló HM-be.
Belép a nemzeti hadseregbe, elvégzi a hadiiskolát pótló tanfolyamot, s immár vezérkari századosként Janky Kocsárd vezérkari főnök, majd főparancsnok mellett teljesít szolgálatot. 1924-ben vitézzé avatták.
Érdeklődésére, széles körű tájékozottságára vet fényt, hogy – szolgálat mellett – 1920-ban a Keleti Akadémiát, 1921-23-ban a Közgazdasági Egyetemet látogatta. Erre az időre esik sportvezetői pályafutásának kezdete is. 1920-ban alelnöke lesz a Magyar Úszó Szövetségnek, tagja az Országos Testnevelési Tanácsnak. 1936-tól elsősorban a szervezet I., II. és III. (az iskolai testnevelés ügyeivel, a sportszövetségekbe tömörült társadalmi testnevelés és testedző egyesületek ügyeivel, valamint az iskolán és a sportszövetségeken kívül álló testnevelés és testedző egyesületek ügyeivel foglalkozó) szakbizottságában tevékenykedett.
A trianoni diktátum és az országcsonkítás őt is a revízió elkötelezett hívévé tette. A velünk esett igazságtalanságot csak nemzeti összefogásra képes, testben és lélekben erős, valláserkölcsi alapon álló ifjúság tudja fölszámolni: „A nemzet jövője – a jövő nemzedéke” – vallja. S amikor megírja Testnevelés-Honvédelem című reformtervezetét, német (porosz) példára hivatkozva vázolja föl elképzeléseit, amelyeknek szellemisége végül is a testnevelési törvényben realizálódik majd.
Jahn papának, azaz Friedrich Ludwig Jahnnak, a német (porosz) iskolai tornászat atyjának köszönhető – írja –, hogy Poroszország győztesként ülhetett le a bécsi kongresszus tárgyalóasztalához. Amikor ugyanis a megalázó tilsiti béke Poroszországot Napóleon vazallus államává tette, Jahn fölállította Berlinben, a Hasenheidén tornacsarnokát, ahol rövid idő alatt oly sok német ifjút készített fel a leendő háborúra, hogy Blüchernek a lipcsei majd a waterlooi csatában gyerekjáték volt őket győzelemre vezetni. Nos, Magyarország Tilsitjét Trianonnak hívják, s hogy lesz-e Lipcsénk, az a magyar ifjúság honvédelmi előképzésén múlik.
A már elfogadott testnevelési törvény ismeretében írja meg európai horizontú dolgozatait: 1925-ben „A modern német testnevelés alapgondolata, tervezete és irányai”, 1927-ben pedig „A svéd nemzet és testnevelés. – Helyszíni tapasztalatok alapján” című munkáit. Ez utóbbiban megállapítja, hogy a svéd központi tanintézet „igen hasonlít a volt bécsújhelyi katonai torna- és vívóintézethez. Ebbeli első benyomásom pozitív alakot öltött, amikor az intézet jelenlegi igazgatója… megmutatta a bécsújhelyi parancsnokok fényképeit s kijelentette, hogy Bécsújhellyel mindig a legszorosabb kapcsolatot tartották fenn…”
Eközben katonai pályafutásában jelentős változás következik be. 1926-ban vk. őrnagyként (1925. május 1-jén nevezték ki) Varsóba küldik ki katonai szakelőadónak, majd 1927 novemberében londoni katonai attasé lesz. Az 1929. november 1-jén vk. alezredessé előléptetett Béldyt Washingtonba is akkreditálják, ami 2-3 hónapos tengeren túli tartózkodással jár együtt. Külképviseleti munkája lehetőséget teremt arra, hogy megismerkedjék az angolszász hagyományokkal, katonai képzéssel, hasznosítható tapasztalatokat szerezzen az angol-amerikai honvédelmi nevelésről és sportról.
Egy magánlevele arról tanúskodik, hogy Budapesten bizonyos körök „hadjáratot” indítottak ellene – a vádak mibenlétét a levélben említett mellékletek hiánya miatt nem sikerült kiderítenem –, azonban az eset a pozícióját nem rendítette meg, karrierjét nem befolyásolta. Sőt! 1931-es hazatérése után, rövid csapatszolgálatot követően – a soproni 3. számú gróf Nádasdy Ferenc huszárezredhez vezényelték – a HM Elnökség B csoportjának (katonapolitikai ügyosztály) vezetőjévé nevezik ki, s kiváló nyelvtudását is figyelembe véve (angol, francia, német tökéletes, lengyel, orosz gyenge) a Genfi Leszerelési Konferencia magyar bizottságába delegálják. 1936-ban rendelték haza, s vezérkari ezredesként (1934. november 1-jén lépett elő) átvette a nyíregyházi 4. számú gróf Hadik András huszárezred parancsnokságát, s 1937. október 1-jéig ő volt a kecskeméti 2. lovasdandár parancsnoka is. Tehát önálló csapatparancsnok lett! Mi állhatott mégis a vidékre történő száműzetés hátterében? Béldy 1945-ben írt önéletrajzában azt állította, hogy Gömbösnek egy magánbeszélgetésen kifejtette a gömbösi revíziós politikával kapcsolatos nézeteit, s a miniszterelnök „ettől kezdve gyűlölt”. (Vizsgálati, TH V-119950)
Nyíregyházán 1940 karácsonyáig tartózkodott – 1937. október 1-jétől az I. lovasdandár parancsnokaként – s 1939. november 1-jétől tábornoki rangban. Beosztottjai szerették az egyenes jellemű, nagy tudású, az alantos tiszteket, egyszerű katonáit apai szigorral, ám emberségesen irányító parancsnokot. Gondoskodó törődésének ékes bizonyítékaként a Foncičre biztosítótól saját anyagi felelősségére telket és építési kölcsönt szerzett, így altisztjeinek – némi túlzással – egy egész falut épített!
27Az I. lovasdandár parancsnokaként részt vett a Felvidék, majd a Kárpátalja visszafoglalásában, illetve megszállásában. 1939 februárjában Munkácsra települtek, s március 13-án rövid tűzharc után elfoglalták a várost környező magaslatokat, majd bevonultak Szolyvára. Onnan előrenyomulva 2 nap alatt elérték a Vereckei hágót. (Perbenyik 1942 nyarán, Alsóverecke 1943. március 15-én, a bevonulás évfordulóján díszpolgárává avatta Béldyt.) 1940-ben Észak-Erdély visszacsatolásakor alakulatával elsőként vonult be a Székelyföldre.
Talán a „harctéri” tapasztalat is okozta, hogy újabb konfliktusba keveredett, ezúttal Werth Henrik vezérkari főnökkel. Népbírósági pere alkalmával Béldy azt nyilatkozta, hogy rámutatott arra a papiros-harcászatra, amely az évente megrendezett vezérkari hadijátékok ürügyén folyt, arra, hogy nem valódi, hanem csak „szemrevaló” vezetőket termeltek ki, akik minél szebb kifejezéseket használtak, annál sikeresebbnek számítottak, így előmenetelük, karrierjük nem valódi katonai erényeiktől, hanem látszateredményektől, külsőségektől függött. A vezérkart bíráló szavak, a Werthtel való „differencia” következményeként – állítja – elmozdították a lovasdandár éléről, s 1940. december 24-ével kinevezték a „Toldi Miklós” Honvéd Sporttanár- és Vívómesterképző Intézet (SPOTI) parancsnokává. Annak az intézménynek az élére, amelyet 1920-as reformtervezetében ő álmodott meg a bécsújhelyi „Fechtkurs” helyébe, s amely 1925-től az eredeti elképzeléstől eltérően a „civil” tanárképzésben ugyan nem vett részt (az a TF feladata lett), de a honvédség keretein belül színvonalas munkát végzett. (Víváson kívül az atlétika, az úszás, az ökölvívás stb. is a tantárgyai között szerepelt. Biztosította a leventeoktatók és a haderő sportoktatóinak képzését, honvéd sporttanári és segédoktatói tanfolyamokat szervezett.)
Magyar „Jahn-papa”-ként nagy energiával és elhivatottsággal fog hozzá a munkához, s talán nem tévedünk, ha megkockáztatjuk: neki is köszönhető, hogy a Timót utcai intézmény alig több mint 7 hónap után főiskolává válik, s Központi Testnevelési Intézetként (Köti) működik 1944-es megszűnéséig. E röpke félév alatt megtisztelő megbízatás is éri: 1941. február 1-jei hatállyal kinevezik a Legfelsőbb Honvéd Törvényszék alelnökévé. Majd – de ezúttal adjuk át a szót neki – „június hó végén a kormányzó hivatott, és közölte velem, hogy vagy hadtestparancsnok, vagy pedig az ifjúság honvédelmi nevelésének országos vezetője akarok-e lenni. Minthogy én a háború folyamán (Magyarország június 26-ától hadiállapotban volt a Szovjetunióval, B.R.) parancsnokló tábornoki tisztséget nem akartam vállalni, úgy kértem a kormányzót az utóbbi adminisztratív állás kijelölésére. Ezen állás következtében a Honvédelmi Minisztériumban mint az ifjúság honvédelmi vezetésének (helyesen: nevelésének, B.R.) országos vezetője, a Honvédelmi Minisztérium fő csoportfőnökévé neveztettem ki, de egyúttal az ifjúság testnevelésének, valamint a sportnak felülvizsgálására államtitkári jogkörrel a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban személyem beillesztetett a minisztérium adminisztratív tevékenységébe…” (Jegyzőkönyv – felvétetett a budapesti népügyészségen 1945. évi június hó 9. napján, Vizsgálati, TH V-119950)
Az 55.653/eln. 8-1941. sz. áthelyezési rendelet értelmében az immár Országos Vezetőnek titulált Béldy elbúcsúzott a Köti tiszti és tiszthelyettesi karától, s a HM épületében megkezdte törzsének szervezését, majd beköltözött a Testnevelés Házába, az Alkotmány u. 3.-ba, amelyet a szomszédos 5–7. sz. házzal együtt – annak kisajátítása és birtokbavétele után – Ifjúság Házává kereszteltek át. Szolgálati helyiségének bejárata fölé táblát függesztetett, amelyen II. Rákóczi Ferenctől származó jelmondat volt olvasható: „Egész büszkeségemet abban látom, hogy az ifjúságot hazám szolgálatára előkészíthessem.”
Két, közvetlen munkatársát „készen kapta”: v. Kundriczy István vezérőrnagyot, a leventék országos parancsnokát és a civil Tárczay-Felicides Románt, a társadalmi sport és testnevelés vezetőjét. Nagyon hamar bebizonyosodik, hogy közte és két alárendeltje között felfogásbeli, mondhatni „ideológiai” ellentét feszül. Amikor kiderül, hogy Kudriczy a leventeifjúságot „jobboldali szellemben” akarta nevelni, Béldy ezt jelentette Bartha honvédelmi miniszternek, aki a HM 40. osztálya vezetőjéből időközben a VIII. csoportfőnökség vezetőjévé előlépett Kundriczyt az ő javaslatára „azonnal leváltotta és csapathoz vezényelte ki.” (2356/1945. sz. jegyzőkönyv, Vizsgálati, TH V-119950.) Utóda v. Solymossy Ulászló lett, akit 1944. július 1-jén Szász Ferenc követett. Tárczay-Felicides felváltását Horthy Miklóstól – a kormányzónál három-négy havonta jelentkezik kihallgatáson – kérte: „Ő Hómannak ezt el is rendelte” – közben azonban miniszterváltás történt. „Szinyei a kormányzótól a felváltásra az utasítást meg is kapta. Engem kért meg, hogy egyelőre visszakoztassam a kormányzónál a rendelkezést, mert minisztereit nem akarja »taglózással« [sic!] kezdeni. A kormányzó engedett. Így maradt legnagyobb sajnálatomra Tárczay a helyén.” (Részlet Béldy önéletrajzából. In: Jegyzőkönyv Nb. VII. 1509/1945-II. Vizsgálati TH V-119950).
Tevékenységét mindvégig az a meggyőződés hatotta át, hogy a magyar ifjúság – a magyar feltámadás, a magyar jövő záloga – nevelésének két alappilléren kell nyugodnia:
28– politikamentességen és valláserkölcsi szempontokon.
„Ez nem tetszett a németeknek – mondotta a budapesti népügyészségen 1945. június 9-én –, és ezért 1942 óta titokban mindig az állásomból ki akartak túrni…” (Jegyzőkönyv – felvétetett a budapesti népügyészségen 1945. évi június hó 9. napján, Vizsgálati, TH V-119950.)
1943-tól az Összetartás, a Nyilaskeresztes Párt lapja cikksorozatban támadta, gyűlöletkeltően beszélt róla.
Horthy azonban változatlanul megbízik benne. Még 1941. október 28-án altábornaggyá nevezteti ki, s 1942. december 6-án, „névünnepe alkalmából” a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillagokkal kitüntetést adományozza neki.
Munkásságának részletes bemutatása, értékelése nem lehet e vázlatos életrajz feladata: a teljesség igénye nélkül azonban néhány aspektusát ki kell emelnünk.
– A magyar sportmozgalom fellendítése érdekében tágította a leventebajnokságok körét, megfelelő objektumok építésével, illetve építtetésével igyekezett az intézményi hátteret biztosítani, biztosíttatni,
– az iskolai testnevelés hatékonyabbá tételére, a honvédelem szolgálatába állítására számos kezdeményező lépést tett (elrendeli az Országos Testnevelési Tanárvizsgáló Bizottság létrehozását, szélesre tárja a kapukat a leventeleány-mozgalom előtt, bevezeti a honvédelmi ismeretek oktatását),
– a Trianon által elszakított, ám időközben visszatért területek (Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Délvidék) ifjúságát integrálta az anyaországi szervezetekbe, szemleútjai során erősítette a magyar fiatalok együvé tartozásának tudatát (ezt is szolgálta az általa meghirdetett Mátyás király leventeév, illetve a Szent László kiképzési év programsorozata),
– a kormányzó által megadott instrukcióknak megfelelően (1. az ifjúság honvédelmi nevelése politikamentes legyen, 2. az 1939. évi II. tc. alapján pártsemleges „honvédő polgár” képzése a cél) igyekezett a magyar leventéket a formálódó új Európához kapcsolni, mindvégig hangsúlyozva a vallásosság és az istenfélelem jelentőségét a mi mozgalmunkban.
Amikor 1944. március 19-én bekövetkezett az ország német megszállása, v. Béldy Alajos – január 1. óta vezérezredes – nyugdíjba helyezését kérte Horthytól. Már említett önéletrajzában azt írta, hogy a kormányzó kijelentette: „…e nehéz helyzetben ő kitart, én is ki kell hogy tartsak. A kérésemet május, június hónapokban megismételtem Csatay H.m. úrnál. Visszautasítottak.”
Megmaradt tehát beosztásában, noha mozgástere, tevékenységi köre igencsak beszűkült, ugyanakkor a hadiesemények következtében más – nehezen vállalható – feladatokkal egészült ki.
Március 31-én nyolc zsidó olimpikon fordult hozzá, azt kérve, hogy mentesítsék őket a Dávid-csillag viselése alól. Béldy támogatta kérelmüket, annál is inkább, mert egyikük, Hajós Alfréd, a MOB elnöke gyerekkori jó barátja volt. Kétszer megismételt támogató nyilatkozatát azonban Antal István igazságügy-miniszter nem fogadta el, határozott utasítást adva ellentétes értelmű válaszadás megtételére.
1944 májusában Jurcsek Béla a minisztertanácsban javasolta a leventekiképzés időszaki beszüntetését a mezőgazdasági munkák fokozása érdekében. Így július 1-jétől nem tartottak az országban leventefoglalkozásokat, csak a vasárnapi mise után volt községenként parancskihirdetés. Majd megkezdték az ún. póthadsereg megszervezését, s elvitték a levente-tisztikar kb. 80%-át. „Így jóformán vezetés nélkül maradt a magyar ifjúság.” (Jegyzőkönyv – készült a m. kir. rendőrség debreceni kapitányságánál, v. Béldy Alajos vallomása, Fővárosi Levéltár.)
Nem sokkal később a Belügyminisztériumból telefonáltak s kétezer leventét kértek a lefoglalt zsidó ingóságok elhordására. „A limine” megtagadta, elutasította az akcióban való részvételt. Egyáltalán: „a német megszállás és a Sztójay-kormány alatt az ifjúság vezetésében lényeges vacoom állott be, mert a kormány kizárólag a zsidókérdésre vetette magát” – állapította meg idézett önéletrajzában utólag.
A hadműveleti területen működő kiürítési kormánybiztos utasításait a hadtest-, illetve a kerületi parancsnokoknak kellett végrehajtaniuk, akik a területükön lévő leventeparancsnokságokkal együtt cselekedtek, az országos vezető a kiürítési intézkedéseket csak „szíves tudomásul végett” jelzéssel és utólag kapta meg. Így munkája legföljebb az átvonuló leventékről való gondoskodásra korlátozódott: menetvonalakat adott meg, az érintett községek lakosságát szólította föl a leventékről való gondoskodásra.
A Lakatos-kormány által szeptember 22-én létrehívott – Béldy vezette – Nemzetőrségbe szervezett fiatalok a honvédség részét képezték, ám hogy valójában hányan tettek honvédesküt, azt nehéz megállapítani. Október 12-én az OSK rendeletet adott ki a leventék és sportegyesületi tagok egységbe szervezéséről, de három nap múlva elhangzik a kormányzói proklamáció, amelyet ugyan nem követett fegyvernyugvás, ám rendszerváltás mindenképpen. A hungarista munkaállam a háború folytatása érdekében totális mozgósítást rendelt el, s félreállított mindenkit, aki ennek útjába állt.
Miként az Ihnetov is! „…vitéz Béldy Alajos vezérezredest, az Ifjúság Honvédelmi Nevelésének vezetőjét eme szolgálati állása alól felmentem, és utódául Finta József vezérőrnagyot bízom meg.” (HL 53. számú Házi parancs. Budapest, 1944. évi október hó 17-én, HM 1944. Eln. tétel- és alapszám nélkül. 84.251. sz.) Október 20-án pedig v. Kozma Istvánt nevezik ki a Nemzetőrség parancsnokává és Ihnetovvá.
29Béldy lakásán – visszaemlékezése szerint – október 16-án reggel fél 8-kor jelent meg a Gestapo, s tartóztatta le őt. Börtönében illusztris személyekkel volt összezárva – egyebek közt dr. Major Ákossal, a NOT későbbi elnökével. Őrizetbe vétele azért történt – idézzük őt! – „mert az ifjúságot nem vezettem az általuk kívánt módon, másodszor, mert a kormányzó fiával jóban voltam, harmadszor, mert egy zsidó személynek én visszaadattam a rádióját, ami meg is felel a valóságnak, negyedszer, hogy én nekem Svájcba kellett volna hivatalos kiküldetésben [sic!] menni.” (Jegyzőkönyv – felvétetett a budapesti népügyészségen, 1945. évi június hó 9. napján. Vizsgálati TH V-119950.)
Ez utóbbi esetről annyit tudunk, hogy Vörös János 1944 szeptemberében azt közölte vele: „Nyelvtudásodat a közeljövőben ki fogom használni, fontos politikai célra.” (Jegyzőkönyv… Készült Béldy [Bruckner] Alajos ellen… nyilvános tárgyalásról¸ NB VII. 1509/1945/6 Vizsgálati TH V-119950. Vörös János tanúvallomása) Azaz: kiküldik Svájcba, a titkos fegyverszüneti tárgyalásra.
Máig tisztázatlan körülmények között november 20-a táján megszökött (?) a Gestapo börtönéből – állítja a továbbiakban –, s visszatért (!) lakására. Két nap múlva egy 5 tagú nyilas járőr kereste, ám egérutat nyert, elrejtőzött a Rózsadombon, majd a Vác melletti Kláraháza-pusztán bújt meg. Mivel itt sem érezte magát biztonságban – egy külügyi tisztviselő a felesége útján figyelmezette, hogy a nyilasok a nyomában vannak –, dr. Czettler Jenő egyetemi tanár csörögi szőlőjébe ment, s itt várta be a szovjeteket. A Vörös Hadsereg egy repülőgépe Vörös János röpcéduláját dobta le, amelyben a debreceni kormány honvédelmi minisztere elrendelte, hogy az összes magyar tiszt jelentkezzen a kormány székhelyén. Ezt követően, január 16-án – egész nap fagyott, itt-ott havazott – a parancsteljesítéshez szokott katona gyalog útnak indul, majd „tengelyen” folytatva útját, január 19-én a cívis városba érkezik. Itt jelentkezik dálnoki Miklós Bélánál s Vörös Jánosnál, akik szívesen fogadták, s azt tervezték, hogy a fegyverszüneti bizottság, majd a békedelegáció katonai elnökeként hasznosítják diplomáciai tapasztalatait (és nyelvtudását), valamint katonai ismereteit. A kormány igazoló bizottsága feltételesen igazolta – úgy tűnt, megtalálta helyét az új világban.
Nem telt el azonban egy hónap sem, amikor február 11-én Vörös János megjelent Béldy lakásán, a plébánián, s burkoltan ugyan, de célzott arra, hogy a volt országos vezetőnek tanácsos lenne Debrecent minél előbb elhagynia. Hogy szervezett akció folyik ellene, azt a debreceni újságok előző napi Béldy-ellenes cikkei is sejtették vele. Másnap este 6 órakor a Magyar Államrendőrség debreceni kapitányságának politikai osztálya letartóztatta, s 13-án megkezdte kihallgatását. A rendőrségen felvett jegyzőkönyv tanúsága szerint a nyomozók részletes önéletrajzot kívántak tőle. Ezután csak 26-án kellett ismét vallomást tennie: ekkor hat – általa 1941-1944-ben elmondott, s a 13-i jegyzőkönyvhöz csatolt – beszédéről kellett nyilatkoznia, majd március 1-jén bizonytalanul körvonalazott vádakra (a németeknek kiszolgáltatta a magyar ifjúságot, a kiürítés elrendelésében játszott szerepe, a leventeifjúság igénybevétele) reagálnia.
Ezt követően egy ideig nem történt semmi. Ült a debreceni rendőrkapitányság fogdájában, s arról elmélkedhetett, hogy akit a németek és a nyilasok üldöztek, az miként kerülhetett ilyen helyzetbe.
Március 10-én hozták fel Budapestre, a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztályára, s április 21-én előzetes letartóztatásba helyezték. Itt folytatódnak a kihallgatások, majd ügyét vádemelési javaslattal átteszik a budapesti népügyészségre. Az ügyészség sajtóelőadója a kijelölt népügyésznek, dr. Szegő Vilmosnak előkészíti az anyagot, s eközben sajnálattal állapítja meg, hogy: „…a nyomozás anyagából hiányzik annak tisztázása, volt-e szerepe Béldynek a levente-nevelésben ténylegesen… Nem terjedt ki a nyomozás arra a közismert tényre, hogy a zsidó lakásokból leventékkel raboltatták el az ingóságot…” Feljegyzését ezzel a meghökkentő mondattal zárja: „Ha a kormány felvette őt a háborús bűnösök listájára, nyilván tud is róla adatokat.” (1945. Nü. 949/3 Vizsgálati TH V-119950)
30A kormány, illetve a kormány nevében Vörös János vk. vezérezredes, honvédelmi miniszter adatszolgáltatás helyett ország-világ tudomására hozza, hogy június 19-én „a 667/1945. M. E. számú rendelet 1. §-a alapján alább megnevezetteket (47 főről van szó, köztük Béldy Alajosról, B.R.) mint háborús bűnösöket közigazgatási úton lefokoztam és a honvédség kötelékéből kicsaptam.” (Honvédségi Közlöny, 1945. október 1.)
Vörös János prejudikációját követően dr. Szegő elkészítette a vádiratot.
Az első főtárgyalásra július 6-án került sor a Markó u. 27. sz. alatti ún. „Esküdtszéki terem”-ben.
Itt – miután ismertették a vádiratot – váratlan dolog történt: az ügyész újabb vádat emelt a 15. § 1. pontja alapján. Ekkor a „vádlott… rosszul lett, mire a közönség hangos megjegyzéseket tett, melyek kórusban többször megismétlődtek.” (Jegyzőkönyv… a budapesti népbíróságnál 1945. évi július hó 6. napján… tartott nyilvános tárgyalásról. Vizsgálati TH V-119950.)
Dr. Halász Lajos ügyvéd a védencének fogházorvossal való megvizsgálását kéri (ezt már korábban, június 27-én is megtette, sürgős szabadlábra helyezésért folyamodva – eredménytelenül.) A tárgyalás elnapolását követő orvosi vizsgálat heveny vesegyulladást állapított meg, ez azonban nem volt akadálya annak, hogy v. Szombathelyi Ferenc ügyében kihallgassák, július 20-án ismét a tárgyalóterembe citálják Béldyt. Noha dr. Egyed Lajos, a tanácsvezető bíró megállapította, hogy a beidézett tanúk közül Miklós Béla miniszterelnök nem jelent meg, nem látta szükségesnek a megfelelő intézkedéseket megtenni. S az sem zavarta – amint az a védő felfolyamodásából is kitűnik –, hogy:
„A vádhatóság érezve a vádak tarthatatlanságát,… az összes eddigi vádakat elejtette, csak a Rendelet 11. § 1. pontjának első és második bekezdésében meghatározott háborús bűntettben kérte bűnösség kimondását, de minden bizonyíték nélkül, mert vádja támogatására mindössze két fotográfiát mutatott fel.” (Béldy ügyvédjének beadványa a Nemzeti Főtanácshoz… Vizsgálati TH V-119950) Az Egyed-tanács verdiktje: kötél általi halál, mellékbüntetésül: teljes vagyonelkobzás (Béldy tulajdonában volt a Budapest I., Fortuna u. 18. sz. alatti házon kívül a Budapest I., Batthyány u. 31. sz. ház 1/3-ad része), állásvesztés.
31Védő: „Az ítélet rendelkező részét, az ott felhívott törvényhelyeket az állandó nagy zajban nem hallottam, és csak most szereztem tudomást arról, hogy az ítélet a vádiratban nem említett 13. § 1. pontját is felhívja, mely esetben fellebbezésnek helye van, tisztelettel kérem utólagos bejelentésemet tudomásul venni. Az ítélet ellen fellebbezést jelentek be a büntetés súlyossága miatt, enyhítés végett. Egyébként a kegyelem iránti kérelmemet fenntartom.” (Jegyzőkönyv… a budapesti népbíróságnál Budapesten, 1945. évi július hó 20. napján… tartott nyilvános tárgyalásról. NB VII. 1509/1945/6 Vizsgálati TH V-119950)
A tárgyalás légkörére jellemző, hogy a tárgyalóteremben, de már előző nap este, az utcán is bizonyos személyek röpcédulákat osztogattak, amelyek szerint Béldy ágyútölteléknek dobta oda az ifjúságot a német rabló imperialista törekvésekért.
A kegyelmi kérvény elutasítását a NOT hasonló végzése követte. Megállapították ugyan, hogy „…a tárgyalás alatt óriási zaj volt, és ezenfelül a hallgatóság komolyan fenyegető magatartása is akadályozta a védelmet jogai érvényesítésében. Ekként az elsőfokú bíróság, helyesebben a tárgyalásvezető bíró perrendellenes tárgyalás vezetési módjával nem teremtette meg az előfeltételeit a védekezés szabadságát biztosító jogok érvényesítésének.” És „az elsőfokú bíróság ítéletének rendelkező része érthetetlen, mert az eszmei halmazatba vett cselekményekre is a Btk. 96., 99. §-aival szabta ki a büntetést, ebből a törvénysértő rendelkezésből azonban a védelem jogokat nem formálhat (kiemelés tőlem, B.R.) (NOT 287/1945/8 Tanácskozási jegyzőkönyv, Vizsgálati TH V-119950)
Béldy ügye végül a Nemzeti Főtanács elé került, mely testület legfelsőbb elhatározásából augusztus 13-án a halálbüntetést életfogytiglani kényszermunkára változtatta. A háborús bűnös beköltözött a Kozma utca 13.-ba. Hogy részt vett-e a sorstársai által végzett kényszermunkán a Drasche téglagyárban, nem tudjuk.
A szeptember 12-i minisztertanácsi ülésen azonban érdekes napirendi pontot tárgyaltak. A Világ egyik cikkéről – melyben azt állt, hogy Béldy a börtönben ellenkormányt alakított – esett szó:
„(Miklós) Miniszterelnök bejelenti, hogy Vorosilov érdeklődik a Béldy üggyel kapcsolatban a Világban megjelent közlemény tárgyát képező esetről…
(Ries) Igazságügyminiszter: A vizsgálat kész és arról írásban fog jelentést tenni. A Béldy-féle ügy, illetőleg az ezzel kapcsolatos eset még két hónappal ezelőtti. Más okból folyólag leváltottak egy őrt a fogházban és ezzel összefüggésben írta a Világ a szóbanforgó cikket, arra gondolva, hogy a Béldy-esetből 32folyólag történt az elbocsátás.”(Dálnoki Miklós Béla kormányának… minisztertanácsi jegyzőkönyvei. Magyar Országos Levéltár, Budapest, 1997. Szerk.: Szűcs Zoltán.)
Az Ítélet című lap szemfüles riportere 1946 novemberében kereste föl a Gyűjtőfogházat:
„Béldy Alajost keressük – írja –, aki leventéket küldött a halálba, de megtudjuk, hogy elmebajt szimulál és a megfigyelőben van.” (Ítélet, 1946. november 14.)
Úgy tűnik, a vesebajnál komolyabb betegség támadta meg a lefokozott, megalázott katona szervezetét. Mert korántsem szimulálásról volt szó, amint azt a v. Kudriczy István büntetőperének egyik dokumentuma igazolja. Eszerint:
„Tisztelettel közlöm, hogy Béldy Alajos elítéltet a f. hó 11-i főtárgyalásra nem állíthatom elő, mert az országos gyűjtőfogház betegsége miatt nem adta ki. Kérem új határnap kitűzését. Budapest, 1946. évi nov. hó 9-én. fogházfelügyelő.” (468/1945 tkvsz - Nb. 4016/1946 Fővárosi Levéltár.)
S a rosszindulatú cikk megjelenése után egy hónappal elmezavar és gyomordaganat diagnózisával a súlyosan beteg embert a Bajcsy-Zsilinszky (1945-ig Horthy Miklós) kórházba szállították. Itt (?) halt meg 1946. december 22-én.
1994. november hó 21. napján a Legfelsőbb Bíróság nyilvános ülésén meghozta az alábbi ítéletet:
„…a Budapesti Népbíróság Nb VII/1509/1945/6 számú ítéletét és a NOT 287/1945/8 számú végzését hatályon kívül helyezi, és a terheltet az ellene emelt vád alól felmenti…”
(Hadtörténelmi Levéltár, Tgy 2779 fólió 1–17.)
Tábornoki rendfokozatának helyreállítására azonban a mai napig nem került sor.