Kőfalak és tornyok
Kőfalak és tornyok
A kőfal a középkor végéig az erődítés legfontosabb eszköze volt. A kőfalat tornyokkal erősítették, amelyek egyrészt a védelmet tették hatásosabbá, másrészt fokozták a figyelés hatékonyságát is. A tornyok közötti falrészt belső járatokkal látták el, lőréses kő mellvédet (pártázatot) alakítottak ki a falkoronán. A bejáratokat erős kapukkal biztosították, amelyeket külön tornyok, védművek erősítettek meg.
Az ostromgépek alkalmazása miatt a védők megkettőzték a falakat, megnövelték azok vastagságát és magasságát. 42Később a falak síkja elé kiemelkedő erős tornyokat építettek, amelyekből oldalazó tűzzel áraszthatták el a megközelítési utakat és az erődítés közvetlen előterét. A falak körül mély árkokat ástak, amelyeket rendszerint vízzel töltöttek fel, ami a megközelítés egyik legfőbb akadályává vált. A városok védelmét tovább fokozta, hogy a fontosabb épületeket, illetve a városmagot külön is megerősítették, a fellegvárat (citadellát) is a védelmi rendszerhez kapcsolták. Ezzel kialakult a belső erődítés, ami a külső falak után a második védelmi vonal feladatát látta el.
Az ókori államok az egymást követő háborúk, valamint a nomádok állandó betörései ellen – a fontosabb városok megerődítése mellett – a veszélyeztetett irányokban és a határok mentén megerődített helyek összefüggő láncolatát építették ki. Ilyen építkezésekre már az egyiptomi fáraók is nagy figyelmet fordítottak. Az egyiptomi középbirodalomban a déli határok biztosítására például három erődvonalat hoztak létre.25
25 Razin: A hadművészet története. I. kötet, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1959. 107. o. (A továbbiakban: Razin.)
Az állam területének védelme így láthatóan az úgynevezett „várerődök” és a megerősített városok rendszerén alapult. A határok mentén és az ország belsejében épített várerődök egyben a közigazgatás központjául is szolgáltak. Védelmi feladataikon túl a támadó hadjáratra induló csapatok gyülekezőhelyeivé és ellátó-bázisaivá váltak.
