A Sztálin-vonal áttörése
A Sztálin-vonal áttörése
Miután a Dél Hadseregcsoport július elején birtokba vette Galícia keleti és Ukrajna nyugati területeit, északi szárnya július 5-én támadást indított az 1939-es lengyel-szovjet határ mögött 70-100 kilométerre kiépített, de részben már leszerelt Sztálin-vonal ellen. Két nappal később az 1. páncéloscsoport XXXXVIII. gépkocsizó hadteste Novográd – Volinszkijtól délre már át is törte a vonalat.
Július 9-én a német páncélosok elfoglalták Bergyicsevet, s ezzel megközelítették Kijevet. Kirponosz vezérezredes Délnyugati Frontjának bal szárnya veszélybe került. A szovjet gépesített hadtestek újabb veszteségterhes ellencsapása azonban ismét megállította az 1. páncéloscsoportot. Ennek következtében a szovjet 6., 26. és 12. hadseregek visszavonulhattak a Bergyicsev – Hmelnyik vonalra. Az ukrán főváros, Kijev előterének védelmére ezalatt a szovjet 37. hadsereg készült fel.
Az Umany felé forduló német XXXXVIII. gépkocsizó hadtest elakadt a nyári esőzések által felázott utakon. Egy hétbe telt, mire a 6. hadsereg részeinek támogatásával elérte Belaja Cerkovot. Ott azután szovjet erősítésekbe ütközött, amelyek ellenlökései a németeket védelembe kényszerítették. Be kellett várniuk a 6. hadsereg zömét.
A 17. hadsereg július 6-án indított támadást. Tizenkét nappal később csapatai Vinnyicánál Déli-Bugon hídfőt foglaltak. A 11. hadsereg északi szárnya a román 3. hadsereggel közösen Mogiljov-Podolszkij körzetén keresztül Balta felé nyomult előre. A német hadsereg déli szárnya és a román 4. hadsereg Kisinyovon és Baltán át a Dnyeszter irányába támadott.
Amikor július 27-én a 17. hadsereg bal szárnya kijutott az 1. páncéloscsoport által lekötött szovjet erők hátába, Umany körzetében újabb szovjet katlan körvonalazódott. A Déli Front tartalékából 358 harckocsijával és 168 páncélgépkocsijával Umanyhoz irányították a 2. gépesített hadtestet is, de az összefüggő arcvonalat ezen seregtestnek sem sikerült helyreállítania. A szovjetek délkelet felé próbáltak visszavonulni, de augusztus 2-án a 17. hadsereg déli szárnya és az 1. páncéloscsoport Pervomajszktól északra egyesült. Augusztus 8-ig az 1. páncéloscsoport Umanynál bekerítette és szétverte a szovjet 6. és 12. hadsereg zömét. A németek mindkét ellenséges hadseregparancsnokot foglyul ejtették. A szovjetek 18. hadserege is súlyos veszteségeket szenvedett. A németek saját adataik szerint 103 ezer foglyot ejtettek, 317 harckocsit és 858 löveget semmisítettek meg vagy került a birtokukba.
Miután a harcok a korábbi Lengyelország keleti részén véget értek, a szovjet csapatok 350-600 kilométeres visszavonulásra kényszerültek. A németek Lettország, Litvánia, Észtország területén, Belorussziában és Ukrajnában szinte mindenütt viszonylag gyorsan törtek előre. A román csapatok német segítséggel ezalatt Besszarábiában folytatták előrenyomulásukat, és július 16-án elfoglalták Kisinyovot.
Hitler már július elején meg volt győződve arról, hogy a Vörös Hadsereget szétverték. A német haditermelés súlypontját ezért a Nagy-Britannia ellen szükséges légierőre akarta áthelyezni. A 32. hadműveleti utasítás július 14-én napvilágot látott kiegészítésében már úgy fogalmazott, hogy „Oroszország legyőzése után az európai térség katonai kézben tartása lehetővé teszi” a szárazföldi erők létszámának jelentős 17csökkentését is. A páncéloscsapatok részarányát viszont Hitler még tovább akarta növelni.
Július 8-án a Führer úgy döntött, hogy az Észak Hadseregcsoport erős kötelékeinek Leningrádot csak bekeríteniük kell. Az észak-oroszországi nagyvárost és Tallint Popov vezérőrnagy meggyengült Északi Frontja védte. A 4. páncéloscsoport július 13-án Pszkovtól Luga és Novgorod irányában indított támadást. Két nappal később a német páncélosok Luga és Narva között átkeltek a Luga folyón. Itt azonban meg kellett állniuk, hogy bevárják a gyaloghadosztályokat. Észtországban a 8. hadsereg elszánt ellenállást tanúsított a német 18. hadsereggel szemben. A 16. hadsereg augusztus 10-ig elérte Holmot és az Ilmeny-tó déli partját. A Lovaty mentén harcoló X. hadtestet a szovjet 34. hadsereg augusztus 12-14. között visszaszorította, de a 4. páncéloscsoport segítségével a németek ellencsapása végül keleti irányban a Pola folyón is túljutott és megközelítette Osztaskovot.
Augusztus 10-én a XXXXI. gépkocsizó hadtest elérte Leningrád legkülső védelmi vonalát. A 18. hadsereg délről közeledett a város felé. A 4. páncéloscsoport augusztus 17-én elfoglalta Narvát, s ezzel keletről lezárta a Csúd-tó és Finn-öböl közötti terepszakaszt.
Szeptember 8-án a németek Leningrádtól keletre elfoglalták Schlüsselburgot, s ezzel a „forradalom bölcsőjét” délkelet felől elvágták. A 18. hadsereg csak lassan közeledett a város felé. A 16. hadsereg északi szárnya a Volhov folyó mentén fedezte északi szomszédját. A Közép Hadseregcsoporttól a tervezett páncélos-megerősítés egy gépkocsizó hadtestet leszámítva azonban nem érkezett be, s az Észak Hadseregcsoport önerőből az egyre erősödő szovjet ellenállással szemben nem tudott átütő hadműveleti sikert elérni.
A Leningrádi Front új parancsnoka szeptember 10-én kezdte meg tevékenységét. Zsukov hadseregtábornok rövid ottléte alatt megerősíttette a város védelmi rendszerét: a légvédelmi lövegeket a harckocsi-veszélyes irányokban helyeztette el, aknamezőkkel és elektromos drótakadályokkal mélyen lépcsőzött műszaki zárrendszert építtetett ki, a Balti Flotta tengerészeiből, a katonaiskolák növendékeiből és a belügyi (NKVD-) csapatokból pedig önálló lövészdandárokat szerveztetett. Zsukov szerint a németek az így megszilárduló szovjet védelem miatt tértek át gyalogsági rohamok helyett a rendszeres tüzérségi tűzre és a légitámadásokra.
