Ár40000 Ft
Adathordozó
Megjelenés2011. április 7.
A kiadványt megrendelheti az info@arcanum.com címen.

This content is also available on Arcanum Digitheca.

A Városi Szemle 1908 és 1948 között megjelent várostudományi folyóirat. Alapító szerkesztője Harrer Ferenc várospolitikus volt, aki a lap első időszakában, 1918-ig, szerkesztője volt a lapnak. Az első szám bevezetőjében így foglalja össze az új lap küldetéstudatát: „A városok közigazgatásának anyaga ma már oly terjedelmű, hogy a benne való tájékozódás csak rendszeres figyeléssel, ismerete pedig csak állandó tanulmánnyal szerezhető meg. A városi közigazgatás folytonos javítása és az élet szükségletei iránt való érzékenységének biztosítása érdekében tehát fontos, hogy a városi közigazgatás jogáról, a jogi keretekben lüktető élet – a közigazgatás – jelentős eseményeiről és a közigazgatásra ható társadalmi tényekről és viszonyokról, valamint a mindezekre vonatkozó irodalomról könnyen tudomást lehessen szerezni; de nem kevésbé kívánatos az, hogy ez anyag felhasználásával a városi közigazgatás nagy és időszerű kérdéseiről összefoglaló ismertetések és tanulmányok készüljenek.” 1918-tól 1926-ig megjelenése szünetelt. Az újraindulás után Illyefalvi I. Lajos és Lamotte Károly szerkesztette. Elsősorban a főváros életével és fejlesztésével kapcsolatos tanulmányokat tartalmazott, de sok írása nem kötődött Budapesthez, más magyarországi városokról szólt. Közigazgatási, építési, közlekedési, egészségügyi és szociális kérdéseket dolgozott fel, később főként közigazgatási és statisztikai közleményeket tartalmazott.

(A meglévő mennyiségről érdeklődjön a biszak.bogata@arcanum.hu e-mail címen.)

Terjedelem: 31 ezer oldal, 4 GB

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages