ÁrNem forgalmazott
Adathordozó
Megjelenés2011. április 6.

This content is also available on Arcanum Digitheca.

1855-ben indította meg a Magyar Tudományos Akadémia történelmi bizottmánya apróbb történelmi emlékek közlésére a Magyar Történelmi Tárat, mely két sorozatban jelent meg: 1855–1863-ig az első sorozat tizenkét kötetben és 1867–1878-ig a második, huszonöt kötetben. Ezen évtől az addig megjelenési időhöz nem kötött Magyar Történelmi Tár Történelmi Tár címen, évnegyedes folyóiratként futott tovább, ebből szintén két sorozat jelent meg: 1878–1899-ig az első sorozat 22 kötete és 1900–1911-ig a második sorozat 12 kötete. Toldy Ferenc szerkesztő az első kötet előszavában így ír a célokról: „A’ Történelmi Tár’ rendeltetése a’ köz helyeken és magányosoknál elszórva levő kisebb történelmi emlékek ’s okiratok’ kiadása által mind a’ hazai történetek’ egyes részei és pontjai’ felvilágositásához járulni: mind az iró és olvasó közönség’ részvételét a’ történelem ’s annak forrásai iránt felgerjeszteni és táplálni.” Ugyanezen célt jelölik meg a folyóirat címlapján is: „A történeti kútfők ismeretének előmozdítására kiadja a Magyar Tudományos Akademia történelmi bizottmánya.”

 

 

Terjedelem: 34 ezer oldal, 3 GB

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages