Ár40000 Ft
Adathordozó
Megjelenés2014. december 2.
A kiadványt megrendelheti az info@arcanum.com címen.

This content is also available on Arcanum Digitheca.

A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Osztályának Közleményei – 1967-től Agrártudományi Közlemények – A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztályának folyóirata címmel megjelent periodika a hazai agrárkutatás eredményeit teszi közzé.

A megújult névvel megjelent első számhoz írott előszóban a szerkesztőbizottság így ír:

„Az Akadémia IV. Agrártudományok Osztálya folyóiratát, „Közleményei”-t önállóan 1952-ben jelentette meg először. Az elmúlt 15 év alatt 25 kötet hagyta el a nyomdát. Visszagondolva erre a nem nagy, de tudománypolitikai nézőpontból változatos időre … megállapítható, hogy a konkrét kutatásokon alapuló tudományos eredmények ismertetésével nem jártunk rossz utakon. Közleményeink kezdetben egy-egy akadémiai osztályrendezvény teljes anyagát ismertették legtöbbször önálló kötetekben. … Az említett rendezvények témakörét és előadásait közelebbről szemügyre véve, ma is azt látjuk, hogy azok … mezőgazdaságunk alapvető kérdéseit tárgyalták.

1957-től (XIII. kötet) az Osztályvezetőség határozata alapján csökkentek a nagy, átfogó rendezvények, s ezzel az előadók és hozzászólók száma is. Azóta főleg egy-egy szűkebb terület ankétja, vitaülése került megrendezésre az Akadémián és ezt sem közöltük teljes terjedelemében, hogy nagyobb lehetőséget biztosítsunk az újabb kutatási eredmények ismertetésére. Emellett természetesen nem hanyagolhattuk el a rendezvények anyagának sajtó alá rendezését és megjelentetését, amely mezőgazdasági kutatások elméleti problémáinak megoldásához, vagy a mezőgazdasági szocialista nagyüzemek mindennapi termelési gondjaiban, a termés növelésében nyújthattunk konkrét segítséget.

Nem elvont kérdések ismertetésével töltöttük ki a rendelkezésünkre álló ívkeretet, hanem igyekeztünk kiragadni azokat az időszerű problémákat, amelyek a gyakorlat részére segítséget nyújtanak.

Már a múltban sem zárkóztunk el nem akadémiai intézményekhez tartozó munkatársak eredményeinek közlésétől. Lehetőséget biztosítottunk a kutatási tervfeladatokból adódó színvonalas munkák közlésére. E törekvésünket a jövőben is folytatni kívánjuk.

A szocializmus építése megköveteli, hogy a tudomány egyre több eredményt adjon a szocialista nagyüzemekben dolgozók és a termelést irányító szakemberek felé, a gyakorlattól pedig megköveteli a korszerű módszerek alkalmazását.

Ez a szoros összefüggés volt az egyik oka annak, hogy az Osztály Közleményei címét megváltoztattuk Agrártudományi Közleményekre, jelezve ezzel azt, hogy az egész tudomány ügyét kívánjuk még nagyobb mértékben szolgálni.”

(A meglévő mennyiségről érdeklődjön a biszak.bogata@arcanum.hu e-mail címen.)

Terjedelem: 24 ezer oldal, 6 GB

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages