ÁrNem forgalmazott
Adathordozó
Megjelenés2012. június 15.

This content is also available on Arcanum Digitheca.

Az ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszékén szerkesztett periodikum, a Fons (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok) című történettudományi folyóirat 1994 óta jelenik meg, évente három alkalommal. Az induló lap első számának Bevezetőjében megfogalmazott célkitűzés az volt, hogy a fiatal történész-generáció tudományos munkáinak biztosítsanak megjelenési lehetőséget. A folyóirat címét a szerkesztőség a következőkkel indokolta: „Címválasztásunkban igyekeztünk a levéltári kutatómunkát kifejező fogalmat találni. FONS, vagyis forrás (régiesen: kútfő) a levéltári iratok összessége, amelyek alapján e lap tanulmányai, dokumentumközlései készülnek. De titkolt célunk az is, hogy egykor lapunk is forrás legyen a későbbi kutatók számára (főleg forrásközléseinkkel...).” A Fons elsősorban olyan cikkek, tanulmányok megjelentetésére vállalkozik, amelyek levéltári kutatómunka alapján készült feldolgozások, vagy alapos bevezetővel ellátott forrásközlések. A lap harmadik „érdeklődési területe” a történelem klasszikus segédtudományai (diplomatika, heraldika, kronológia, paleográfia, archontológia vagy éppen historiográfia) tárgykörében született dolgozatok. Publikációs köre tehát a történelem segédtudományai, forrásfeldolgozások, forrásközlések, illetve ezekben a témákban módszertani kérdések, könyvismertetések, műhelybeszámolók. Bízvást állíthatjuk: az évek során valóban azzá vált a folyóirat, ami az induláskor kitűzött célok szerint lenni szeretett volna: fons, vagyis kútfő a múlt kutatásához.

Terjedelem: 9 ezer oldal, 1 GB

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages