CSANÁDY JÁNOS (1932)
CSANÁDY JÁNOS (1932)
Csanády János (1932) verseit elsőként a 15 fiatal költő 105 verse című gyűjtemény mutatta be. Önálló kötettel (Felzúdul a táj) 1958-ban jelentkezett. Fodor András így üdvözölte a fiatal költőt: "A versekből áradó tehetség megragadó lendületét a közömbös olvasó is kell hogy érezze. Hamar észrevéteti magát az ábrázolás láttató ereje, friss íze, színe, a lírai hang magával sodró szenvedélyessége, s még az ösztönös szertelenségből, tudatlanságból adódó hibák, bicsaklások sem rontják el a jogos meggyőződést: Csanády János indulása igen érdekes és rendkívül értékes." Hatalmas indulatai, merész, lendületes, robbanó képi világa, zabolátlan nyelvi ereje a fiatal József Attilára emlékeztet, Tóth Árpád-os, kosztolányis impresszionista gazdagsággal festi a paraszti és munkásélet mozzanatait; háborgó indulatait, lázongó útkeresését dinamikus természet- és tájképekbe transzponálja.
A hatvanas években rendszeresen megjelenő kötetei (Áttört egek, 1960; Hegyélen, 1962; Új törvény, 1964) sorában az Európai ősz című kötet már az összefoglalás, a számvetés igényét adja hírül; a költő "versek és teljességek poklán" verekszi át magát; időben és térben kitágítva világának, a pillanatnyi emberi létnek határait: "s a kint és bent egyaránt végtelen / terekbe nyújtva roppant látcsövem, / mindig többet láthatok furcsamód / múltban-jövőben, megoldva csomód / kiolthatatlan Világegyetem!" (Egy napom)
A költő tiszteletreméltó szándékát, mellyel a "mindenséget vágyik versbe venni", azonban nem mindig koronázza siker, gyakran téved filozófiai közhelyekbe, sablonokba, s a költemények magukon hordják a – túl szélesre méretezett – költői nyersanyaggal való birkózás nyomait: nehezen szabadul az ismert költészeti mintáktól, megoldásoktól is. A költő megismerésigénye, erős tudásszomja, rendszert és rendet kereső intellektusa általában direkt módon, feldolgozatlanul nyilatkozik meg verseiben; noha a gondolatiságra való törekvés kétségtelenül előrelépést jelent pályakezdő verseinek ösztönös, csupán az emóciókat, képeket, hangulatokat rögzítő jellegéhez viszonyítva.
904Válogatott verseinek kötetét (Atomkori próbatétel, 1969) prózai ars poeticája zárja, "az új teljesség igényével" fellépő költő hiszi és vallja, hogy: "Élet és mű egységének klasszikus követelménye tehát a modern költészetben is megvalósul: éspedig a tudományos és szocialista elkötelezettségű (minden mozzanatában, változásaiban és válságaiban is) pártos életmű (műalkotás) belső teljességében."
A hetvenes években Csanády János örökké harcos, háborgó indulatai mintha lehiggadnának, az elégikus, meditáló hang felerősödik lírájában. Világképében is újabb tájékozódási pontok csillannak meg: elsősorban a történetiség, az emberi és a magyar történelem iránti érdeklődés. Költészetébe ivódtak európai utazásainak emlékei is; hogy "megtérve szülőhazájába", tárgyilagos, egyszerű és mégis meghatott hangon valljon a hazáról egyik legszebb, legtömörebb versében (Virágok): "Fának virága, / ágnak gyümölcse, / gyümölcsnek magva, / magnak csírája, / csírának hajtása: / Világnak Virága."
