SZÜTS LÁSZLÓ (1924) (RÓNAY LÁSZLÓ, R. TAKÁCS OLGA)

Teljes szövegű keresés

SZÜTS LÁSZLÓ (1924)
(RÓNAY LÁSZLÓ, R. TAKÁCS OLGA)
Szüts László (1924) a népi mozgalom vonzásában indult; első versei a Válaszban, majd 1948-ban Tánc címen önálló kötetben jelentek meg. Eredeti látásmódra, jelentős költői tartalékokra valló korai darabjai azonban nála is többet ígértek, mint amennyit a tizenkét év múltán megjelent – a közbeeső időben lapokban, folyóiratokban közzétett – versek gyűjteménye be tudott váltani (A Tejút mezőin, 1960). Noha verseit többnyire primer valóságélmények hívják életre, távolodni látszik a kezdetben általános társadalmi ideálokra hangolt, zajosabb szólamoktól, s mindinkább a lírai meditáció felé fordul, gyakorta szólaltatva meg az elveszett 681értékek, a hiánytudat, a világidegenség motívumait is. Ennek a tárgyilagos, objektív hangnak a nyomai leginkább az önszemlélet, az "utas vagyok" képzetének számvetésszerű verseiben bukkannak fel, de belül maradnak az esztétikai tárgyszerűség hatásait folyvást kioltó nosztalgia keretein.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages