TÓTH ESZTER (1920) (BATA IMRE, KISS FERENC)
TÓTH ESZTER (1920)
(BATA IMRE, KISS FERENC)
(BATA IMRE, KISS FERENC)
Tóth Eszter (1920), Tóth Árpád leánya, íróhoz ment feleségül, férje Hollós Korvin Lajos volt. Mint több nemzedéktársa, nem jutott el az Újholdig, pedig neki öröklött joga lett volna a Nyugat utódai körébe tartozni. 1939-ben, érettségije után a Magyarország című lap riportere lett, majd nyelvtanítással foglalkozott. Fordított is angolból, franciából, németből és oroszból. Blake, Rilke, Lermontov és Majakovszkij műveit tolmácsolta. Első verses gyűjteménye 1948-ban jelent meg, jellemző címe van: Meghatott vitatkozás. Kivel mással vitatkoznék meghatottan, mint az elődökkel! De vita volt ez a Babitson, Nyugaton csüggő nemzedéktársakkal is. Jobban tudta, mint azok, hogy ha önmaga akar lenni, különböznie is kell elődeitől. Különbözni akart, de az impresszionista-szimbolikus lírai kifejezés vonzásából kezdetben nem tudott kiszabadulni.
Nemcsak mestersége, életformája is az irodalom volt; korai árvasága még inkább apja bűvkörébe vonta: verset író kezét apja szellemujja vezette. A "nefelejts" rímre az "elejts", "felejts" rímeket könnyedén halmozza, mestere a szonettnek, s mélylélektani borzongásait is kimunkált formába önti: "pipacs – példabeszéd ne légy, / piros vagy és lehullasz, mint az öröm…" Elégikus szomorúság ömlik el versein, mint Tóth Árpádéin. Hol van hát a meghatott vitatkozás Tóth Eszter lírájában? Az ostromlott város és a felszabadulás utáni hónapok élményei ragadják ki az irodalmi hatás köréből. Egyik versében Morgenstern neve is felbukkan, jelezvén azt is, hogy a történtek után másként kell verset írni. Föltűnik egy férfiarc is: "Könnyű s éles. Mint a pengék / meghajlított íve: fenn két / szemöldöke felpattanni kész", s ebben még csak a ritmus jelzi a költőnő életének dinamikus átalakulását, mint a vers további szakaszaiban még erőteljesebben, a portré részleteiben is: "Álla »vé«-je mint a villa. / Tűhegyű a szűk pupilla. / S homlokráncok ága közt az ér / megfeszül, mint húr az ijjon…" Férje portréja ez.
Önként némul el az ötvenes évek elején. Bordala 1950-ben íródott: "Oly forró förtelemben fortyog e szörnyű korszak / a nép uralmát megrontó ellen / ki föl nem lázad nyíltan: áruló az a bárd…" De nem vonja ki magát a korszak közös bűnéből: "Hazug vagyok koromban, hazug vagyok hazámban…" Ez idő tájt fordít, s gyermekverset ír, mindkét irányban hasznára van a mesterség tudása, formakultúrája, lélektani műveltsége. Saját költészetét most a belső mélységek 657ihlete jellemzi. A félálomban, az ébredés határán támadt látomásokat jegyzi papírra, s egyelőre még nem kísérletezik ilyen versei kiadásával, hanem elküld néhányat közülük Németh Lászlónak. "A nyáron levelet kaptam egy nagy magyar költő lányától, aki maga is költő, s nekem is verseket küldött." – Ez a mondat Németh László A líráról című nagyjelentőségű tanulmányának első mondata. Tóth Eszter verseit Weöres Sándoréhoz hasonlítja, mert Weöres az egyetlen a magyar költészetben, aki laboratóriumot csinált a lírájából. Tóth Eszter is azt varázsolt a magáéból. Egyik levelében pedig azt írta a költőnőnek: "Ezekről a versekről csak akkor tudnék érdemlegeset mondani, ha az újkori líráról is elmondanám a véleményemet." Németh László esszéjét tehát Tóth Eszter versküldeménye ösztönözte, s ennek bővített változata lett A választott sokaság (1974).
A mítoszi gondolkodás határozza meg Tóth Eszter lírai észjárását: "s elváltozunk a kétnemű egy-egészbe / csak-egymásban kifogyásba-telésbe." Ebbe az irányba tájékozódik, amikor az ókeleti gondolkodásban merül el. Parafrázist ír Fukazava Hicsiró Zarándokénekére, evvel is jelezvén lírai gondolkodásának keleti orientációját. Az én szakaszai című verse a mélylélektant is kijelöli tájékozódási irányának, s líráját szorosan köti a zenéhez (Szvjatoszlav Richter Bartókot zongorázik) és a képzőművészethez (Los caprichos. Lapok Goya mappájához ). S végül a költészet mitologikus forrásánál is megáll: Ősigék, orfikusan című rövid ciklusának címei: "Daimon" (A démon), "Tükhé" (A véletlen), "Érosz" (A szerelem), "Ananké" (A kényszerűség), "Elpisz" (A remény). Világképe alapelvei ezek a platonikus ideák, nyilvánvalóan ezekre kísérli rendezni valamennyi tapasztalatát, élményét. Németh László szavával kísérletet tesz egy új lírai antropológia megalkotására, a ebben kétségtelenül Weöres Sándorra emlékeztet.
