PETERDI ANDOR (1881–1958)
PETERDI ANDOR (1881–1958)
Peterdi Andor (1881–1958) a munkássors szenvedéseiről adott hírt első versesköteteiben (Szívem, 1904; A mélységből, 1909). A szegények, elesettek világát őszinte együttérzéssel, fokozatosan letisztuló líraisággal jelenítette meg. Költészetének 509fontos része a bensőséges szerelmi és családlíra s a Verhaaren-i ihletésű természetlíra. A konzervatív népnemzeti irány formavilágát ötvözte a századelő szociáldemokrata irodalmának naturalista motívumaival és érzelmes hangjával.
A felszabadulás után csak ritkán szólalt meg; az idős költőt szinte még életében elfeledték. Válogatott verseinek gyűjteménye 1957-ben jelent meg Üzenet címmel; ennek újabb kiadása 1968-ban, halálának tizedik évfordulójára látott napvilágot. Ebben olvasható két utolsó, megrázó erejű verse: A kórházi ágyon és a Testem poklában égek. Fodor József a kötet utószavában így méltatta Peterdi Andor életművét: "A menetelések eldübörögtek, az ezreket sorompóba hívó problémák többé-kevésbé megoldásukat nyerték az idők és események egymásutánjában; de a költő legegyénibb s legbelsőbb életproblémái, magával és a bajokkal vívott harcai itt zengenek bennünk, mindig aktuális, örök-emberi mondanivalók gyanánt, a nagyszerű erővel megtalált szavakban."
