FODOR JÓZSEF (1898–1973) (FÜLÖP LÁSZLÓ)
244FODOR JÓZSEF (1898–1973)
(FÜLÖP LÁSZLÓ)
(FÜLÖP LÁSZLÓ)
A Nyugat "második nemzedékének" jelentős költőjeként indult. Életműve úgyszólván rokontalan, társtalan jelenség; líravilága téveszthetetlenül egyéni. Lírikusi pályája tanulságosan és példázatosan reprezentálja a haladó polgári humanista alkotói világkép és magatartás legjobb értékeit; s nemkülönben ennek a humanizmusnak a felszabadulás utáni kiteljesedését. Szenvedélyesen vallott eszményeihez a legnehezebb körülmények között is rendületlenül hű maradt. Ez a küzdelmes hűség vezérmotívumként szövi át egész költészetét, s egyben a versek talán legfőbb értékforrását jelenti. Fodor József alapjában romantikus alkatú – sokban Adyhoz kapcsolódó, Shakespeare- és Shelley-rajongását is tükröző – lírája a valóságot faggató egyéniség indulatos üzeneteit fogalmazza meg.
Pályakezdése a húszas évek elejére esik; Mikes Lajos felfedezettje, bemutatására Tóth Árpád vállalkozott. Érett költőként jelentkezett. Már indulásakor jórészt együtt vannak azok a jellegzetességek, amelyek líráját úgyszólván végigkísérik. "Erő, dús fantázia, fojtott hevű nagy szenvedély, a természeti kincsek ritka mélységű átélése jellemzik… Valami sajátságos barokk pompa és zsúfoltság jelentkezik benne… Nem egy helyütt darabos és egyenetlen" (Tóth Árpád). Első kötete (Lihegő erdők, 1927) kapcsán Mikes a lefojtott szenvedély dübörgéséről, "barokkhatású színes, tömött" nyelvről, víziós erőről, képzsúfoltságról, merészen szárnyaló fantáziáról, a "természetbe való nagy beolvadás" mámoráról, s a "vergődő, vívódó, hivő lélek" profetikus magatartásáról beszél. Találó észrevételek, s nemcsak a kezdő kötetre érvényesek. Útjának első nagy szakasza egészen 1945-ig ível, változásaival – hullámzásaival és szerteágazó ösvényeivel – együtt is összefüggő periódus. Verseskönyvei (Falevelekre írd, 1931; Utóhang, 1935; Összhang nélkül, 1937; Jelenések évei, 1940; Összegyűjtött versek, 1942; Mérlegen, 1945) szervesen összetartoznak, folyamatszerűen rajzolják meg e gazdag alkotói pálya kiteljesedésének újabb és újabb állomásait.
Az induló költő alapélménye a kor és az egyéniség ellentéte, konfliktusa. A nagyra néző szándék, a cselekvés vágyától feszülő indulat nem találja meg igazi közegét. Voltaképp csak a természetbe való beolvadás, a természetélmény révülete ragadja ki az "én"-t a szűknek és ellenségesnek érzett viszonyok szorításából. Az emberiség tiszta, nagy eszméi igézik a költőt, erkölcsisége kérlelhetetlenül szigorú, s humanista ideáljai tiltakozó lázadásra ösztönzik. A harmincas évektől kezdve mind nehezebb lesz ezt a magatartást megvédeni, s az elhivatottság ars poeticáját hirdetni. A korabeli Európában az ember sorsa egyre reménytelenebbnek látszik, s a fasizmus az alapvető emberi értékek – a szabadság, béke, kultúra, társadalmi haladás, rend – fenyegetettségét jelenti. Fodor József tisztán látja a készülő tragédiát, a "hová jutottunk!" döbbenetével idézi meg a közelgő veszedelmet, a figyelmeztetés és kíméletlen leleplezés szándékával festi a "rémszerű beteg világ" látomás erejű freskóit. Nagy versei a progresszív humanizmus megriadását, félelmeit, kétségbeesettségét jelzik, és ugyanakkor a kiábrándultságot és csalódottságot folytonosan megfellebbező szemlélet erejét is tanúsítják.
