Sík Sándor

Teljes szövegű keresés

Sík Sándor
Sík Sándor (1889–1963) a század vallásos lírájának és gondolkodásának egyik ösztönző, kiemelkedő hatású személyisége volt. Emberi példája, felvilágosult szemléletmódja, nevelői nyitottsága bizonyos vonatkozásban példaszerűvé tette életművét. Mint a nagy hagyományú budapesti piarista gimnázium tanára az első ösztönzéseket adta Boldizsár Ivánnak és Thurzó Gábornak. A szegedi egyetem professzoraként mestere és társa lett a "Szegedi Fiatalok" körének, atyai barátja és vitázó társa Radnóti Miklósnak, Ortutay Gyulának, Baróti Dezsőnek és Tolnai Gábornak. Mesterei és útmutatói között emlegette őt Szerb Antal is. A két világháború közötti korszak nagy íróival harmonikus kapcsolatot tartott, József Attilának például felajánlotta, hogy nála megszerezheti végszigorlatát, melyet az emlékezetes Horger Antal-affér után nem mert letenni. Tisztelte és becsülte őt Kosztolányi Dezső és Babits Mihály is, aki a Nyugat rokonának érezte Sík Sándor törekvéseit. A felszabadulás után az újrainduló Vigilia főszerkesztője lett, s az is maradt haláláig. Ezzel párhuzamosan a hazai piaristák rendfőnöke volt. Élete végéig megtartotta konferenciabeszédeit, olykor jelentős hatást tett ezekkel a fiatal értelmiségre.
Pályakezdésére Ady Endre gyakorolt elhatározó befolyást, de Harsányi Lajoshoz hasonlóan Adynak jórészt csak költői eszközei hatottak rá, szemléletmódja alig. Ady-képéről, nyitottságáról, de korlátairól is sokat elárult Gárdonyi–Ady–Prohászka (1929) című könyvének a költő életművével foglalkozó fejezete. Ady forradalmisága nála a prohászkai gondolat, a "diadalmas világnézet" patetikus felhangjaival elegyült. Az elsekélyesedéstől azonban megóvta nagy kultúrája, kivételes esztétikai érzékenysége és műveltsége. Esztétikája (1943) az akkori idők jelentős elméleti eredményeit összegezte, s a magyar esztétikai kutatásoknak fontos láncszeme volt.
1945-ben verseskötettel jelentkezett. A Győzöd-e még? versvilága fojtottabb volt az előzőeknél, a világ katasztrófába való zuhanását megborzadva figyelő költő újra és újra Istenhez fohászkodott, benne kereste a reményt és vigasztalást. Már ebben próbálgatta azt a jellegzetes, szerény, a világtól elvonuló és a hajdani időket 139visszaálmodó Arany János-i magatartást, melyet öregkori lírájában érlelt egészen magáévá:
Hát ilyenformán élek én:
Fura, félnótás vén legény,
Lézengő, morcos, vérszegény,
Alighogy enni kér szegény.
(A magam módján)
"Embertelenül ember" – ez volt ezeknek a verseknek az alapeszménye, s a kietlenbe forduló tájban magányosan álló költő még egyszer, szívében a kikerülhetetlen vég érzésével vette számba kedvelt témáit, a természet és az emberi érzések erőt adó tárgyi és érzelmi világát.
A megújuló korszakba hibátlanul illeszkedtek régebbi és újabb versei, s ez a kor, mellyel a Vigilia beköszöntő cikkében ő is hangoztatta a jövendő párbeszéd folytatásának szükségességét, azzal is kimutatta Sík Sándor iránt érzett megbecsülését és méltánylását, hogy 1948-ban Kossuth-díjjal jutalmazta tevékenységét. Sík Sándor valóban friss kísérletező kedvvel kezdte új lírai korszakát: az 1947-ben kiadott Tizenkét csillagú korona versfüzérében az ősi magyar Mária-kultuszt igyekezett modern hangszerelésben feléleszteni és korszerűsíteni. A következő nehezebb esztendőkben lényegesen kevesebb verset írt: erejét és idejét lekötötte lapjának szerkesztése és rendje ügyeinek intézése.
Öregkori lírájából adott keresztmetszetet az 1959-ben megjelent Őszi fecske és 1963-ban kiadott Áldás című gyűjteménye. Ezekben az öregedő ember nosztalgikus életérzését fejezte ki egyszerű, csendes szavakkal. Költészetét mindig is jellemezte, hogy az élet jelenségeiből az isteni világrend létezésére következtetett, s annak fénytöréseiben igyekezett feloldani a való világ drámai ellentéteit, tragikus jelenségeit. Ezért az élményéért nem kellett megküzdenie, mint a világirodalom nagy íróinak, papi hivatásának természetes velejárója volt. Életének kisebb-nagyobb válságai sosem kezdték ki gyermekien áttetsző hitét, alázatát. Mindig alázatos hittel és törődött lélekkel tudott kapcsolatot teremteni az általa eszményített transzcendens életértékek legfőbb hordozóival. Ez az egyszerűség némiképp egyszerűsítő: kifejezésmódját a nemzeti klasszicizmus formavilágához közelítette. Majdnem mindegyik költeményére jellemző, hogy az élmény szintjétől igyekezett elvonatkoztatni, s a látvány leírását önnön reflexióinak hálójából egy spirituális világrend örök igazságaival szembesítette. A magyarázó, igazoló szándék olykor feleslegesen terjengőssé tette verseinek zárlatait, a szabályos formára való fokozott figyelme pedig aránylag kevés változatosságot engedett számára. A hagyományokhoz való kötődése, a hagyományos életértékek védelmezése tudatosan vallott és megvalósított költői programja volt. Versfordulatai, rímei, képei Arany Jánosra utaltak vissza, s Arany mintájára találta meg a maga Margit-szigetét a Mátrában, ahol a természetben igazán otthonosan érezte magát, s annak ezernyi szépségéből következtetett az alkotóra. A füvek, fák, virágok idilli 140nyugalmában, távol a világtól elmélkedései közben feltámasztotta a múltat, s költészetének tudatosan alkalmazott archaizmusaival is az általa oly kedvelt 19. század érzésvilágára, kifejezésmódjára utalt vissza.
Kései természetlírája legszemélyesebb vallomásait rejti. A "hetven felé", majd azon túl ballagó költő azonban sosem lelke háborúságairól, az emberi személyiség sokszor tragikus ellentmondásairól rajzolt képet, hanem arról a folyamatról, ahogy a végletek között mindig rátalálhat az egyensúlyi pontra, Istenre:
Hetven felé,
Mint felhőn át az esti napkorong,
Mindenfelé
Egy fényességes árny borong:
Az Istené.
(Hetven felé)
Mozart hegedűversenyének hallgatása közben ugyanez az arc sejlett föl "lelke vásznán", s ugyanezt érte tetten egy játszi szellőben, a virágok színpompájában, tűnő mosolyban. Krisztus mindenfelől – írta egyik versének címéül, s öregkori lírájában valóban az a legjellemzőbb, hogy minden élethelyzetben kapcsolatot tudott teremteni az égi világgal. Feladatának is érezte, hogy a maga egyszerű módján közérthetően valljon e megtalált kegyelmi élményről, annak valóságáról. Ahogy a Jeromos a barlangban befejezésében írja, önmagára, küldetésére is átértelmezve a hajdani példát:
Elhallgatott. Nézett a súlyos éjbe
Egy miatyánknyit, aztán megrázta
Hószín sörénnyel üszkös fejét,
Kezébe fogta íróvesszejét
S folytatta ott, ahol elhagyta tegnap.
Isten tolmácsa, írt és írni fog
Ma is, holnap is, és holnapután is
Isten öreg cselédje, hajnalig.
 
Ekkori lírájának kulcsszava a "szolgálat". Példájával, tanításával és verseivel is tanítani akarta embertársait, hogy a megértés és szeretet jegyében szolgálják a világot, s így teremtsék meg a keresztényi élet eszményeinek becsületét.
Sík Sándor a két világháború közötti korszak jelentős irodalomtörténésze volt, kiadatlan, tanítványai által lejegyzett egyetemi előadásaiban végigtekintett a huszadik századi magyar irodalom történetén. Irodalomtörténeti tárgyú írásainak sora nem szakadt meg a felszabadulás után sem. (Jó néhányat olvashatunk közülük a Kettős végtelen (1969) című kötetben.) Ilyen tárgyú műveinek középpontjában is az értékek őrzése áll, különösen érdekesek azok, amelyekben századunk nagy 141lírikusainak a hitről vallott véleményét és Istennel való küzdelmét ábrázolja. Műfordításai közül kiemelkedik a Zsoltárok könyve (1955) új változata, amelyben az analitikus fordítás eszményét követve igyekezett minél teljesebben visszaadni az eredeti versek hangját és mondanivalóját.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages