Dél- és Latin-Amerika költészete
Dél- és Latin-Amerika költészete
Az európai irodalmakat fordítóink több-kevesebb rendszerességgel pásztázták végig, ezek kapcsolata irodalmunkkal majdnem folytonosnak nevezhető. Dél- és Latin-Amerika líráját azonban jórészt csak az utolsó három évtizedben ismertük meg, s akkor sem módszeres alapossággal, hanem inkább egy-két kitűnő műfordítónk jóvoltából, akik e távoli tájakon vagy az övékkel rokon hangokat hallottak, s azt tolmácsolták, vagy személyes ismeretségeik révén volt módjuk előbb megismerkedni valamelyik fontosabb lírikussal s később fel is fedezték annak izgalmas, olykor egzotikus világát.
Az utolsó negyedszázadban hazánkban – Somlyó György jóvoltából – a chilei Pablo Neruda lett a legismertebb dél-amerikai lírikus, akiben előbb a modern életérzés nagyhatású megszólaltatóját tiszteltük, majd a chilei diktatúrával szembenálló, a közéleti lírikus felelősséggel áthatott magatartását mindenestül megvalósító költőt részint példaképünknek is éreztük, mint egy fontos, Európában is sok változatban felbukkanó költőtípus kivételes erejű és hatású képviselőjét.
Pablo Neruda 1949-től folyamatosan jelen van a magyar irodalmi tudatban. Kevés 20. századi lírikus lett oly népszerű és ismert, mint ő; még a legnagyobb európai költők esetében is ritkaság, hogy válogatott versei háromféle változatban kerülnek az olvasókhoz, mint ez az ő esetében történt. Költészetét Somlyó György egyre bővülő, koncentrikus körökben mutatta be és népszerűsítette kitűnő tanulmányokban, s részben az ő kezdeményezésének köszönhető, hogy a Válogatott versek (1969; 1974; 1978) új változatainak fordításában már több kitűnő műfordítónk is részt vett. Bár Neruda immár tíz éve halott, kötetei újra meg újra megjelennek, azt bizonyítva, hogy az elkötelezett lírai magatartás mit sem veszített időszerűségéből és népszerűségéből.
1085Ugyancsak Somlyó György népszerűsítette s fordította a mexikói születésű, a spanyol polgárháborúban a köztársaságiak oldalán harcoló Octavio Pazt. A költő a nagy szintézisteremtők közül való, nem véletlenül jutalmazták 1963-ban a knokkei Nemzetközi Biennálé nagydíjával. Világképében – mint Somlyó György írja egyik róla szóló tanulmányában (Octavio Paz és a "Napköze") összefonódik az amerikai mítosz és az európai antikvitás szellemisége, hagyománya; "nem ábrázolni akar, hanem magát a létezést megragadni". E teljességre törekvő költői formálás adekvát tolmácsolása igen nehéz feladat elé állítja a fordítót. Somlyó György gazdag műfordítói életművének igen jelentős és fontos fejezetét alkotják kitűnő Paz-tolmácsolásai. Előbb a Napköve című elbeszélő költeményét fordította le, majd Fekete sugarak címmel válogatott verseit is.
Már Federico García Lorca nagy elismeréssel emlegette és méltatta a kubai Nicolás Guillént, a ritmus szerelmesét, akinek verseit – hasonlóan szinte a teljes modern kubai lírához – Simor András ismertette meg a magyar olvasókkal. (Két antológiája is megjelent, ezekből nagyjából teljes képet nyerhetünk Latin-Amerika küzdelmeiről és e harcok lírai tükröződéséről.) Válogatott verseit Gitárszóló (1975) címmel adta ki, fordította s látta el kitűnően tájékoztató utószóval.
