Katonaénekek
604Katonaénekek
A végvári vitézek egykori katonaénekei és a kuruc tábori nóták után a népszerű vitézi költészet utolsó hajtásait a 18. század katonaversei alkotják. De míg a vitézi versek azelőtt egy hősi életforma eszmeileg is gazdag költői hitvallását fejezték ki, addig a Habsburg-monarchia világában a katonasorsot vagy mint a parasztember szenvedéseinek egy további forrását, vagy pedig mint a jobbágyterhektől való szabadulás lehetőségét értékelik és ábrázolják. Ennek megfelelően sok rokon vonást árulnak el a paraszténekekkel; gyakori bennük a katona- és parasztélet összehasonlítása hol az egyik, hol a másik javára. Tematikailag részben a toborzáshoz kapcsolódnak, részben az otthonától távol sodródott katona gondolatait tolmácsolják.
A toborzónóták legszebb darabja a műköltészetben született, Amade jóvoltából. A nép között is elterjedt híres énekével (A szép fényes katonának…) állnak rokonságban az egyszerű versszerzők katonaéletre csábító vidám énekei is (Nosza gyertek legények velem katonának… SzUB; A táborba jer pajtás… Szakolczai-ék.). Amade érveléséhez hasonló gondolatokkal ígérnek minden jót a leendő katonáknak, nem fukarkodva a paraszti nyomorúság ecsetelésével sem. Az állítólagos gondtalan gyöngyélet lényegét abban látják, hogy a kizsákmányolt maga válhat zsákmányolóvá, s így mérföldnyi távolság választja el őket a Magyarország, Erdély hallj új hírt… kezdetű kuruc toborzó vers politikai tudatosságától, sarcolástól óvó fegyelmétől. Az énekek frissen pergő táncritmusa azonban biztosította e versek népszerűségét és a folklórban való hosszú továbbélését.
A toborzáshoz, katonafogdosáshoz fűződő élmények több költőiséggel, élményszerűen szólalnak meg azokban a versekben, melyek a szenvedő fél, az erővel besorozott paraszt érzéseinek adnak hangot. A Már minálunk verbuválnak kötéllel… (Felvidító) kezdetű igen népszerű és nagymértékben folklorizálódott dal tömören, nyersen közli a rideg valóságot: "A gazdagnak négy-öt fia, nem bántják, A szegénynek, ha egy is van, el rántják". Bizonyíthatóan parasztember szerzeménye az Ezerhétszázhetvenhétben, élet takarás kezdetben… (Hevesi Mihály-ék.) kezdetű vers, mely a katonaság elől megszökött és ezért hosszú börtön után halálra ítélt legény panaszos beszámolóját tartalmazza.
A hadseregben szolgáló katonák énekeiben olykor a tábori élet vidámsága, gondtalansága is hangot kap (A katona jó paripán megugratja magát… Szádeczky-misc), sokkal gyakoribb azonban a nélkülözések, a tisztek bánásmódja feletti panasz (Jól mondám-e, hogy kockára… Czombó-ék.). Érdekesen idézi fel ez utóbbi vers a csaták képét, nem igazi élményként, hanem csak hallomás után, félelmet keltő előérzetként. Máskor viszont az énekes újra átéli a sík mezőben való táborozást, a csaták fegyverropogását, a fojtott csendben való visszavonulást – különösen ha már ispotályban, koldulva kell tengetnie életét (A kimustrált katonának nyomorúság dolga…Szádeczky-misc). A katonaénekek legszebb darabjai azok közül valók, amelyek a honvágy érzését fejezik ki az egyéni panasz, a régebbi bújdosóversek hagyományos fordulataival. A Jaj mint esék változása… (Czombó-ék.) kezdetű ének szerzőjének például otthon, Háromszékben járnak a gondolatai, ahol övéinek több a bánata, "mint a tenger bobjai", s akiknek "keserű minden falati, savanyók 605minden itali". Az ilyen versekből az őszinte békevágy csendül ki, a harcokban nem érdekelt, kényszerből szolgáló magyar katonáknak ebben a században nincs miért lelkesedniök.
