A nemesi történelem népszerűsítése
A nemesi történelem népszerűsítése
Miközben a forráskritikai módszerrel dolgozó szakszerű történetírás felvirágzott, a magyar történeti ismeretek népszerűsítői a korábbi – latin és magyar– historiográfiai hagyományt ápolták tovább.
A jezsuita Kazy Ferenc (1695–1759) – barokk retorikába öltöztetve Timon eredményeit – a 17. század történetét írta meg, Istvánffy művének folytatásaként (Historia regni Hungariae I–III. (Magyarország története), Nagyszombat 1737–1749, 5721751). Rendtársa, Spangár András (1678–1744) viszont Pethő Gergely 17. század eleji szerény magyar nyelvű krónikáját bővítette ki részint a régi anyag felfrissítésével, toldalékokkal, részint 1732-ig terjedő folytatással (Kassa, 1734, 1738). A címlap a magyar állam tüzetes ismertetését igéri, s a könyv nyújt is praktikus "tudósítás"-okat az ország földrajzi, jogi, gazdasági és pénzügyi helyzetéről, a szerző azonban mindezt vallási szempontoknak rendelte alá, művét is egyenesen Szent István királynak ajánlotta és kiegészítette azt egy "Máriás krónikával", melyből a hazai Mária-tiszteletről értesülhetett az olvasó. Könyvét azzal igyekezett gyönyörködtetővé tenni, hogy a prózát verses betétekkel szakította meg; Szigetvár 1566-i ostromáról szólva például a Szigeti veszedelem néhány strófáját idézte. Érdeme, hogy a könyv toldalékában magyar fordításban közölte Szent István Intelmeit, s ezzel a középkori történeti források nemzeti nyelvű kiadásainak sorát indította el. Az előző periódus egyházi írói között már említett pálos Orosz Ferenc viszont Küküllei János Nagy Lajos-életrajzát adta ki magyarul (1760).
A rokokó kor nemesi társadalmának és irodalmi ízlésének legmegfelelőbb új, teljes magyar történelmet a jezsuita Palma Károly Ferenc (1735–1787) írt (Notitia rerum Hungaricarum I–III. (A magyar történelem ismertetése), Nagyszombat 1770). A szerző Kaprinai István mellett kezdett történelemmel foglalkozni, Nagyszombatban folytatta tanulmányait, és itt írta meg könyvét a nemesi konviktus diákjai számára. Előszavában leszögezte, hogy a haza történetének megismerése korra való tekintet nélkül minden ember számára kedves és hasznos foglalatosság; a közügyek irányítására hivatott nemeseknek ezen felül szükséges is, mert feladatukat a múlt ismerete nélkül nem láthatják el sikeresen. Palma már tudós rendtársainak új kutatásai nyomán dolgozott, a tudományos történetírás eredményeit sűrítette világosan szerkesztett és kiváló latinsággal megírt kompendiummá. A mű szelleme és stílusa egyaránt hozzájárult, hogy kiszorítsa a korábbi kézikönyveket; nagy népszerűségét tanúsítja, hogy két további kiadásban is megjelent (1775, 1785) és magyar (Ketskeméti Zsigmond: A magyaroknak eredetekrül, Pozsony é. n.), valamint német (I. N. Schingler: Vollständiger Auszug… (Bő kivonat), Selmecbánya 1790) kivonat is készült belőle. Kazinczy kívánatosnak tartotta, hogy az egészet magyarra fordítsák.
