Hazafias kesergők és fohászok
485Hazafias kesergők és fohászok
A siralom-énekek és bujdosó-versek mellett a kor panasz-költészetének harmadik típusát a műfajilag nehezen körülhatárolható kesergők és fohászok alkotják. Jajongásukkal a siralom-énekekre, vallásos-elégikus sóhajaikkal a kései bujdosó-versekre emlékeztetnek, de rokonságban vannak a kuruc (nemesi és szegénylegény) politikai költészettel, valamint a protestáns és katolikus egyházi népénekkel is. Valamennyi ebbe a körbe tartozó vers a Rákóczi-szabadságharc utáni évtizedek terméke.
A legszebb és méltán leghíresebb közülük az ún. Rákóczi-nóta (Erdélyi-ék. stb.), mely valószínűleg az 1730-as évek katonai beszállásolásainak légkörében keletkezett. A vers kezdő szakaszában ("Jaj, régi szép magyar nép!") Rimay, Petrőczi Kata Szidónia, a nemesi kuruc versek képei, rímei, kifejezései térnek vissza. De az ének az egész nép nevében vádol és fohászkodik, nagy költői erővel tolmácsolva az ország elesettségét, németnek való kiszolgáltatottságát. Barokk rímhalmozásával, vissza-visszatérő jajongásával vigasztalan keserűséget áraszt, mely azonban nemcsak a nemesi kuruc versek reménytelen pesszimizmusát juttatja eszünkbe, hanem a nép valóságos szenvedéséről, az idegen elnyomás embertelenségéről vall:
Jaj, országunk, jószágunk,
De főképpen mi magunk!
Mint nyavalygunk!
Az idegen nemzetségnek
Rabjai vagyunk.
Jaj, naponként mind elfogyunk,
Jót ne is várjunk,
Kívánjunk,
Mert hatalmas, diadalmas
Nemzet van rajtunk.
Jaj, meg kell halnunk,
Meg nem maradunk…
De főképpen mi magunk!
Mint nyavalygunk!
Az idegen nemzetségnek
Rabjai vagyunk.
Jaj, naponként mind elfogyunk,
Jót ne is várjunk,
Kívánjunk,
Mert hatalmas, diadalmas
Nemzet van rajtunk.
Jaj, meg kell halnunk,
Meg nem maradunk…
A Rákóczi-nóta annak a hosszú évtizedeken át megőrződő elkeseredésnek a dokumentuma, mely a Habsburg-elnyomás miatt a szatmári béke után a magyar népre nehezedett. Szinte első nemzeti dalunkká vált, mely számtalan változatban, kéziratban, illetve félig-meddig folklorizálódva élt a 18. század folyamán. Legrégibb írott forrása a század közepéről származik, a századvégi nemzeti mozgalmak idején pedig egyre többször említik. Ismerte Csokonai is, lejegyezte magának Kazinczy; kifejezései visszatérnek a Hymnus soraiban és inspirálta Kölcseynek, Petőfinek Rákócziról szóló költeményeit. Nyomtatásban való megjelenése a forradalomnak volt köszönhető: Erdélyi János adta ki Szabad hangok (1849) című kötetének függelékében.
A Rákóczi-nótával rokon hangú a csupán szájhagyomány útján megőrzött Rákóczi kesergője néven ismert ének. Keletkezési körülményeit és eredeti szövegét nem ismerjük; az Arany János szalontai gyűjtéséből ismert legrégibb változata már folklorizálódott formában, a népköltészet alakító-formáló közreműködésének félreérthetetlen jeleivel maradt ránk, s népköltési szöveg 486a Móricz Zsigmond által talált ecsedi változat is. A fejedelem és a tőle búcsúzó nép megható beszélgetését tartalmazó költemény egyes részei, képei, kifejezései a Rákóczi-nótára emlékeztetnek, valószínűleg ebből kerültek át. Másutt viszont a szegénylegény-versek hangján és elszántságával szól a vers; különösen mikor Rákóczi szájára Károlyit megbélyegző szavakat ad, s az "árulókat" a szegénylegények bosszújával fenyegeti:
Megfizeti még az árát az árulásnak,
Kipótolja maradéka Esze Tamásnak,
Ha nem másnak! Árulónak
Úgy lészen még dolga néki,
Miként Judásnak.
Kipótolja maradéka Esze Tamásnak,
Ha nem másnak! Árulónak
Úgy lészen még dolga néki,
Miként Judásnak.
Rákóczival hozta kapcsolatba a hagyomány a Győzhetetlen én kőszálom… kezdetű vallásos-hazafias fohászt is, mely a hazájától búcsúzó ember megható vallomása fájdalmáról. Egyik másolata "Rákóczi Ferenc bús éneke" címmel őrizte meg szövegét.
A katolikus propagandának a kuruc hazafiságot ellensúlyozni kívánó törekvéséből szintén születtek szép, népszerű hazafias fohászok, melyek eredetileg ellentétes tendencia mellett is némileg rokon hangulatúak a többi hazafias énekkel. A Boldogasszony anyánk… kezdetű híres népének, mely feltehetőleg Lancsics Bonifác, 1695–1737 között pannonhalmi bencés barát alkotása, éppúgy folklorizálódott – főként Erdélyben –, mint egyes kuruc versek. Az énekben a sokat szenvedett magyarság aggódó reménye, bűnbánata, hódolata, békesség utáni vágya olvad imává. "Az atya Istennek kedves szép leánya", "régi nagy pátronánk" előtt felsírnak az árvák és özvegyek; siralmukat azonban elnyomja a strófánként megismétlődő, bizakodást árasztó könyörgés:
Magyarországrul, Pannóniárul
Ne feledkezzél el árva magyarokrul.
Ne feledkezzél el árva magyarokrul.
Ugyanebben a gondolatkörben mozog az István királyhoz fohászkodó népének, az Ah hol vagy magyarok tündöklő csillaga… is. Bár a hazafias szomorúság mellett elég élesen jut kifejezésre a katolikus hit egységének helyreállítására irányuló kérés is, a vers stílusa, hangulata – akárcsak az előbbié – szépen hozzásimul a kor panasz-költészetének általános tónusához.
*
A siralmas-, bujdosó-, kesergő-versek, melyek fejlődése a most tárgyalt periódusban tetőződött, a magyar líra történetének egyik igen értékes részét alkotják. Míg a népszerű énekköltészet évszázadok óta inkább csak egyes részletek szépségét tudta felmutatni, addig 1700 körül egyre-másra feltűnnek a maguk egészében sikerült lírai kompozíciók. Sőt közülük jó néhánynak, elsősorban a szegénylegény bujdosó-verseknek és a Rákóczi-nótának, a magyar líra legszebb gyöngyszemei sorában van a helyük.
