Bujdosó-versek
Bujdosó-versek
Az otthontól való kényszerű távollét, különböző politikai, vallási, katonai vagy személyes okok késztették lemondó, elkeseredett hangú versek írására a megszokott életkörülményeiből kiszakadt bujdosót. Az eredetileg humanista helyzetdalként elterjedt bujdosó-vers, mely már korábban is reális tartalmakkal telítődött, ebben a korszakban vált a kor valóságos élményeinek egyik legnépszerűbb kifejezési formájává.
Az útnak indulás mozzanatait, a bujdosás állapotát, a bizonytalanság és magárahagyatottság érzéseit a versek legtöbbször konkrét vonatkozások, időhöz, helyhez kötöttség nélkül fejezik ki. A szerelmi ének mellett ezért a bujdosó vers a leginkább variálódó verstípus; igazi közkincs, a közösség költészete. Találóan fejezi ezt ki a Gondviselő édes atyám… (Thoroczkai-ék., Komáromi-ék., Bocskor-k., Tsorik-ék. stb.) kezdetű bujdosó ének egyik variánsának a címe: "Akármely bujdosónak éneke". Ugyanezt a verset – noha a versfők szerint egy Geszti István nevű bujdosó írta – egyik változata szerint "Nemes Ungvár vármegyében Az erdőháti szigetben", egy másik szerint viszont "Nemes Vasvár vármegyében Kanizsára lementében Az házaknak szegletiben" szerezték. A Mit búsulsz kenyeres… (Szentsei-dk., Furuglyás-ék. Erdélyi-ék.) kezdetű híres bujdosó-verset pedig az egyik kézirat Buga Jakab, egy másik Kapitány István énekének nevezi.
Toldozták-foldozták, szabadon alakították, kontaminálták magukat a szövegeket is. Egy Baróti János nevű ismeretlen személy bujdosó énekének (Boldogtalan sorsa siralmas éltemnek… Erdélyi-ék., Alsókubini kézirat, Rákosi Sámuel Holmija stb.) legszebb szakaszai beleolvadtak például egy hazáját elhagyni kényszerülő ifjúnak Bujdosik, bujdosik szegény árva legény… (Furuglyás-ék., Jankovich Világi énekek) kezdetű, folklorisztikus jellegű versébe. Ez utóbbinak 12 versszakából 6 megegyezik Baróti énekével; strófáikat, soraikat lépten-nyomon megtaláljuk az újabban feljegyzett népdalokban és népballadákban is. Mivel a szerelmi költészetnek is gyakori motívuma a bujdosás (búcsúvétel, távollét miatti panaszkodás, üzenet stb.), szövegeik könnyen valóságos bujdosó énekké alakultak. A késő-reneszánsz kori Őszi harmat után… kezdetű szép szerelmi költemény részeiből így hajtott ki a Zöld erdő harmatát… kezdetű bujdosó-vers, s terjedt el a népköltészetben. Az énekek eredeti alapszövegét ezért épp oly nehéz vagy lehetetlen kihámozni, mint keletkezésük – akár hozzávetőleges – idejét vagy a szerző személyét megállapítani.
A bujdosó-énekek versfőiből kiolvasható szerzők közül csupán egyetlen egyről tudunk közelebbit: Miszlai Andrásról, egy Bakony-vidéki evangélikus papnak a fiáról, aki később maga is prédikátor lett. Éneke (Mindenkoron romol… 1704. Szentsei-dk.) a koroncói vereséget követő német megtorlások légkörében született. Futásának, bujdosásának körülményeiről Miszlai kevés 483kézzelfoghatót mond; romlott állapotáról, víg örömének bánatra fordulásáról panaszkodik a zsoltározó líra sablonos szólamaival. Csak versformája modernebb: két első tizenkettes sorát két háromütemű tizes követi, a harmadik sorban középrímmel.
A Miszlaiéhoz hasonló, vallásos hangú bujdosó-énekeknél jóval markánsabbak az iskolából elűzött vagy kikopott szegénylegény-deákok versei. A paraszti sorból tanulás révén menekülő, de a kor társadalmában gyökeret verni képtelen deák sorsáról, dilemmájáról a Szegénylegény dolga… (Szentsei-dk.) kezdetű bujdosó-elégia rajzol nagyszerű képet. Olyan ember hangja szólal meg benne, aki tapasztalásból tudja, hogy mivel nincs pénze, úri ruhája, rókamállal szegélyezett mentéje, nincs becsülete sem, és a cifrák, nyalkák kiverik a tollat kezéből. Minthogy már belekóstolt a szabadságba, nem hajlandó visszamenni robotoló, porciózó jobbágynak sem, vagy elmenni valamelyik mesteremberhez inasnak, tűrni ott a sok megaláztatást. A katonakenyértől az álla kopnék fel; az urak kenyere keserves, a koldulást pedig szégyenlené. A lehetőségek latolgatása feltűnően érett művészi készséggel, nagy változatossággal vonul végig a versen. Az énekes mindig más formában, más érveléssel jut el helyzete reménytelenségének önmaga előtt való bevallásához:
Házasodnyi nem mér,
Mert sok költséget kér.
Hogy személyét kötelezze,
Magát adja bánotjában
Az szegénylegény
Mert sok költséget kér.
Hogy személyét kötelezze,
Magát adja bánotjában
Az szegénylegény
…
Hogyha volna kedve
Az barátéletre:
Sanyarúság az élete,
Ott is lenne szenvedése
Szegénylegénynek.
Az barátéletre:
Sanyarúság az élete,
Ott is lenne szenvedése
Szegénylegénynek.
Míg végül ki kell mondania a végső tanulságot: "Azért szegénylegény Mindenütt jövevény!" A versforma (két 6-os, két 8-as és egy 5-ös sor) állandó ritmikai változatosságot biztosít; a "szegénylegény" szó különböző ragozott alakjait variáló refrén pedig – a főgondolatra emlékeztetve – rondószerűen, balladai hangulatot biztosítva zárja le az egyes strófákat.
Az életútján töprengő deák elégiájában megfigyelhető valóság-közelség, a barokk költészetre jellemző realisztikus modor még erőteljesebben van jelen két másik, ezúttal bujdosó katonák sorsát megörökítő szegénylegény-énekben: az Egy bujdosó szegénylegény… (Thoroczkai-ék., Szentsei-dk., Bocskor-k.) és a már említett Mit búsulsz kenyeres… kezdetű bujdosó-versekben. Hangulatilag, stílusukat tekintve, sőt helyenként szövegszerűen is közel állnak egymáshoz, az utóbbinak a formai megoldása azonban művészibb, – Ady Endre is ennek hangnemében írta kuruc verseinek egy részét.
A Mit búsulsz kenyeres két szegénylegény fizikai nyomorúságát mutatja be ócska tanyájuk előtt folytatott beszélgetésükön keresztül. Költői erejét a hangütés és a bezárás egyformán akasztófahumoros hangja, gúnyolódó 484kérdései és felkiáltásai adják, valamint azok a célzások, melyek az egykori "nyereségre", "nyert szerszámra" utalnak, s állandó viszonyítást tesznek lehetővé a zsákmányszerző múlt és a nyomorúságos jelen között. Szinte magunk előtt látjuk a szegénylegénnyé süllyedt, lerongyolódott, eltetvesedett egykori katonát, amint bőbeszédűen részletezi ínségét:
Rongyos az dolmányom, kivan az oldalom
Az sok folttul ugyan nehéz az nadrágom…
Az sok folttul ugyan nehéz az nadrágom…
Kenyerem, pecsenyém igen szűkön vagyon,
Morzsalék sem hever mast az tarsolyomban.
Morzsalék sem hever mast az tarsolyomban.
Az ének szerzője kitűnően tudta megrajzolni a tipikus eset egyedi vonásait. A nyomort úgy ragadta meg, hogy az nem vált lesújtóvá, nem törte meg az idő nyílásába, a fű zöldülésébe, a tavaszi nap verőfényébe vetett reményt. A nyomorba került embernek ez az első teljesen világi, minden vallásos vigasztalás nélküli ábrázolása irodalmunkban. Mégsem kelt pesszimizmust; az énekszerző lélektani biztonsággal éreztette, hogy a záróstrófa káromkodásba fulladó makacsságával hősünk minden bajon átvergődik.
A bujdosó-versek harmadik csoportját az általánosabb, elégikus hang, az elmosódottabb bujdosó hangulat, a konkrét, tárgyias elemektől való tartózkodás jellemzi. Az ilyen énekekről ritkán állapítható meg, hogy mi volt a bujdosás reális oka: a katonai vagy politikai helyzet, üldöztetés, szerelem vagy egyéb távozásra késztő személyes ügy. Az ismeretlen Jánóczi András mindössze ennyit mond elbujdosása okáról Ideje bujdosásomnak… (Jankovich Világi énekek) kezdetű búcsúénekében:
Nincsen látom a legénynek,
Semmi becse, jaj szegénynek,
Mert itthon inkább kedveznek
Az idegen jövevénynek.
Semmi becse, jaj szegénynek,
Mert itthon inkább kedveznek
Az idegen jövevénynek.
Versét a vigasztalan bánat, az istenre hagyatkozás tölti el – egyenként szép, de együttesen bőbeszédű strófákban. Hasonló karakterű, de rövidebb és kerekebb az a három hangulatos bujdosó vers (Édes hazám, szánjad válásom…; Sem apám, sem anyám…; Sírva írt levelem…), mely egyedül Bocskor János kódexéből ismeretes. Ezek a megkapó líraiságú énekek – talán magának Bocskornak a szerzeményei? – a Rákóczi-szabadságharc utáni évek hangulatát tolmácsolják: a bizonytalanság, az árvaság érzéséről, a kegyetlen ellenségtől hazájából kivetett bujdosó megpróbáltatásáról, honvágyáról vallanak. Nyelvük, előadásuk, szerkezetük leegyszerűsödött, versformájuk közel áll a népköltészetéhez.
A bujdosó-költészetből főképpen az ilyen általános színezetű elégikus hangú, vallásos beállítottságú, panaszkodó jellegű bujdosó daloknak volt inspiráló hatása a Rákóczi-szabadságharcot követő évtizedekben. Az idegenben szolgáló, hazavágyó katonák ugyanezen a kesergő hangon, a bujdosó-énekek sztereotip képeivel fejezték ki honvágyukat (pl. Árva fejem nincs ki szánja…, Czombó-ék.). Az Ahol én elmegyek, még a fák is sírnak… típusú népdalaink is ebből a talajból nőttek ki.
