Vitairatok és politikai elmélkedések
Vitairatok és politikai elmélkedések
A bel- és külpolitika alakulása egyes konkrét kérdésekben vagy aktuális diplomáciai ügyekben vitára, határozott álláspont leszögezésére késztette a fejedelmet. Rákóczi kancelláriája mozgékonyan követte a politikai természetű vitákat és színvonalas, önálló vitairatokat hozott létre.
Rákóczi vitairatainak egyik csoportja egyházpolitikájával kapcsolatos. A legnevezetesebb közülük a jezsuitaellenes intézkedéseket igazoló, latin nyelvű Responsio (1706), mely valószínűleg Rákóczi és Ráday közös alkotása. Ez a kis publicisztikai remekmű válasz arra a Supplicatióra (Kérelem), (1705), melyben a hat északnyugati vármegye a szécsényi országgyűlésnek a jezsuiták ellen hozott szigorú rendelkezései visszavonását kérte. A Supplicatio szerzői a keresztény erények kiapadhatatlan kútfejeként és a műveltség hivatott őreként tüntették föl a rendet, amelynek kiűzése szerintük az egyház és ország közérdeke, valamint az ifjúság nevelése szempontjából helyrehozhatatlan csapás volna. A Responsio alaposan megfelel e hamis okoskodásokra. Jó írói fordulattal leszögezi, hogy éppen a megyék által felhozott érvek követelik a jezsuita rend kizárását, majd három pontban kifejti, hogy a jezsuiták veszedelmet hoznak a katolikus egyházra, a tudományra, az iskolákra és a kérelmezőknek a jezsuita nevelés alatt álló fiaira is. A jezsuiták gőgös képmutatásukkal, lelki terrorral nemcsak az egyházat szaggatják szét, hanem a lelki kegyességet is megháborítják, kapzsiságukkal és színes praktikáikkal a 363nemzetet is elárulják. A vitairat e súlyos vádakat Erdély és más országok történetéből, valamint Rákóczi saját életéből vett példákkal igazolja. Mikor ezekről van szó, a Responsio hangja szenvedélyessé válik, például mikor a Rákóczi-kincsek elorzásáról beszél. Különösen az ifjúság nevelésének jezsuita módjáról mond éles, elemző bírálatot, támaszkodva a neuhausi jezsuita kollégiumban nevelkedett fejedelem személyes tapasztalataira. A Responsio végül felsorolja azokat a kemény feltételeket, amelyeknek betartása esetén a jezsuitákat megtűrnék az ország területén. E követelések fontos pontja, hogy a rend vonuljon ki az iskolákból, hogy azokban új, az állam számára fontosabb anyag legyen tanítható. Megszólal a Responsióban Rákóczi uniós valláspolitikája is: "A hazaszeretet nemcsak türelmet parancsol, hanem létrehozza a felekezetek egységét is." A világirodalomnak ezt az egyik legszenvedélyesebb jezsuitaellenes vitairatát a felvilágosodás korában is haszonnal forgatták, II. József uralkodása alatt nyomtatásban is kiadták (1784).
Az egyházpolitikai viták egyik csomópontja volt a kegyúri jog kérdése is. Midőn ennek gyakorlása miatt egyházi részről támadások érték, az általa szepesi préposttá kinevezett Brenner Domokos Peculiares principum Hungariae (A magyar fejedelmek különleges előjogai), (Lőcse 1707) című vitairatában védte meg a fejedelem álláspontját. Az I. József császárhoz intézett levélformájú Memorandumnak (1708) viszont a protestáns vallásszabadság a tárgya.
A szabadságharc politikai vitairatainak másik fontos csoportja a kuruc diplomácia terméke. Ezek egyike a Veracius Constantius álnévvel kiadott, Animadversiones Apologicae (Védekező észrevételek), (H. n. 1706) című, "a magyar fegyver igazságát és ártatlanságát" bizonyító emlékirat, mely a nagyszombati béketárgyalások megszakadása után a magyar követelésekre adott császári feleletekre válaszol. Előzetes vázlatok alapján Ráday öntötte végleges formába bonyolult, szónokias latin körmondatokban. Az ellenség érveit következetesen és éles hangon cáfoló vitairatot a szabadságharc publicisztikájának egyik legjellemzőbb alkotásává teszi emelkedett stílusa és a mondanivalóját átfűtő igazságtudat.
Az Egy lengyel királyi tanácsos levele című röpirat, mely végső szövegében Brenner Domokos alkotása, 1709-ben készülhetett, s 1710–1711-ben jelent meg franciára fordítva különböző külföldi nyomdákban. Célja az volt, hogy a küszöbön álló európai béketárgyalások alkalmából a fejedelmi udvarokat, diplomatákat tájékoztassa, mert "a balítéletek" "a magyarok iránt eltöltötték a világot". Nagy újdonsága s a kuruc politikai irodalom komoly fejlődését mutatja, hogy már nem a nemzetet ért sérelmekkel érvel, hanem Hugo Grotiusra hivatkozva a természetjog alapján bizonyítja: a nemzetnek joga volt a Habsburg-ház ellen fegyvert fogni szabadságáért. A Levél a labanc álláspontot a külföld előtt támadó és leleplező kuruc publicisztikának az utolsó darabja, a Recrudescunt-tal megkezdett sor záróakkordja.
A politikai vitairat és értekezés egyik sajátos műfaja volt a dialógus, mely különösen a francia irodalomban vált a politikai érvelés hatásos eszközévé. Valószínűleg francia példára vált Rákóczinak is kedvelt műfajává; a fejedelem több politikai emlékiratát írta ebben a formában. Közülük kettő maradt fenn 1709-ból, mindkettő külpolitikai tárgyú, s követei útján küldte el őket 364rendeltetési helyükre. Az Egy magyar és egy lengyel párbeszéde Lengyelország új állapotáról címűt a poltavai csata (1709. júl.) után írta. Irodalmi kerete: az eredménytelenül végződő hágai tárgyalások után egy hazafelé tartó Polonus egy Hungarus úrral, régi ismerősével találkozik s folytatják korábban megszakadt politikai beszélgetésüket. Ezúttal arról értekeznek, hogy miként viselkedjenek a lengyelek az új helyzetben; eközben egy korábbi – elveszett – dialógus témájáról is megemlékeznek. A másik – jelentősebb – fennmaradt dialógus, A moszkvai állam két miniszterének beszélgetése Péter cárnak szóló politikai tanács: mint cselekedjék az orosz cár hatalmának és tekintélyének növelése érdekében. A Rákóczi által vázolt európai békeszerző és rendező feladatokról Demetrius mondja el a cár várható ellenvetéseit, amelyekre Alexius válaszol s kifejti az orosz diplomáciára váró nagyszabású terveket.
Rákóczi saját írása az Egy igaz magyarnak hazája dolgai felől való elmélkedése (1710. nov.) is. Ez az aktuális politikai elmélkedés Pálffy János császári tábornok és Károlyi Sándor első levélváltása után, Károlyi válasza előtt készült azzal a céllal, hogy azt a kuruc tábornok követe a válasszal együtt juttassa el Pálffynak. Bizonyára azért, mert a fejedelem ezzel a világosan megfogalmazott irattal Pálffy magyarságára akart hatni, "hogy a jövendőket tekintvén, maga indulatjából ösztönöztessék azon módok kikeresésére", amelyek Magyarország szabadságát és boldogulását vannak hivatva biztosítani. A császárnak és minisztereinek az őszinte békülési szándékát kétségbevonó, az isteni gondviselést maga mellett érző és a kuruc fegyverek győzelmében bízó agitatív iratot Rákóczi úgy állíttatta be Pálffy előtt, mintha "valaki nevének eltitkolásával" emlékeztetne ezekre a békesség megkötését nehezítő dolgokra.
A vitairatok és politikai elmélkedések egy részét ma már csak hírből ismerjük. Csupán egy jegyzetből tudunk a Jus armorum Austriae (Az osztrák fegyver jussa) című kis könyvről, amely azt fejtegeti, hogy "a törököknek a szentföldön való jussok nem olyan törvénytelen és emberséggel ellenkező, mint Ausztriának jussa Magyarországhoz". Rákóczinak – latinul vagy magyarul írt – Aurea libertas (Az arany szabadság) című munkájáról pedig csak az udvari kancellária munkácsi kéziratlajstroma adott hírt az utókornak.
