47. A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC POLITIKAI IRODALMA (HOPP LAJOS)
47. A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC POLITIKAI IRODALMA
(HOPP LAJOS)
(HOPP LAJOS)
A Rákóczi-kor politikai irodalma gazdag 17. századi előzményekre támaszkodhatott. Alvincitől Zrínyin, a Siralmas panaszon, Nádasdyn át Bethlen Miklósig a rendi-nemzeti és a protestáns érdekeket képviselő publicisztika kialakította már a függetlenségi, Habsburg-ellenes érvelés, szólamkincs alapkészletét. A szabadságharc politikai írásai a Zrínyi-örökséget és a protestáns kuruc nemesi nacionalizmus hagyományait elevenítették fel és fejlesztették tovább, a magyar politikai irodalom történetében új fázist képviselve. A nemzeti függetlenségért vívott új háború jogosságát igazoló, erőit összefogó, ideológiáját kialakító publicisztikának gyökeresen megváltozott történelmi, katonai, jogi helyzetben kellett hivatását betöltenie. Az 1687. évi pozsonyi országgyűlés elismerte a Habsburg-ház örökösödési jogát és eltörölte az Aranybulla 31. pontját, mely a rendeknek formálisan jogot adott arra, hogy ellenálljanak a törvénytelenül eljáró uralkodónak; az 1690. évi Lipót-féle 359diploma pedig Erdélyben törvényesítette a Habsburg-uralmat. Míg tehát a korábbi mozgalmak és felkelések "törvényes" alapokra hivatkozhattak, addig Rákóczi publicisztikájának a tényleges jogi helyzettel szemben kellett igazolnia az uralkodóház ellen vívott háborút, s kifejtenie annak közjogi és történelmi alapjait.
A 17. századi politikai publicisztika elsősorban a protestáns rendeket igyekezett mozgósítani, s azok igényeihez, érdekeihez alkalmazta mondanivalóját. Rákóczinak a valamennyi erő összefogására irányuló törekvése viszont megkövetelte a nemesi történetszemlélet és ideológia össznemzetivé való tágítását, illetve a különböző osztályok, felekezetek és nemzetiségek szempontjai szerint történő rugalmas, differenciált érvelést. A szabadságharc publicisztikai írásai a külföld felé a magyar politikai nemzet, a "natio Hungarica" fogalmát hangsúlyozták; a magyar etnikum különböző osztályai idealizált nemzeti egységének jelszavaként a "magyarság", "magyar vér" terminusai szolgáltak; a más nemzetiségek megnyerésére pedig a közös haza gondolata került előtérbe.
A szabadságharc politikai irodalma gazdagságát, hatékonyságát és meglepő következetességét az egységes irányításnak, a fejedelem intenciói hiánytalan érvényesülésének köszönheti. A fejedelmi kancellária létrehozásával Rákóczi, Rádayval együtt, megteremtette a politikai irodalom anyagi és szervezeti keretét, kialakította a publicisztika újabb formáit. Az eddig is irodalmi igénnyel művelt műfajokon túl, a nagy feladatok sodrában, s a polititikai meggyőzés eszközeinek szaporítása érdekében még a máskor csupán hivatalos iratnak számító országgyűlési propozíciók, ediktumok, regulamentumok stb. is érzelmekkel telítődtek, irodalmivá emelkedtek Rákóczi és Ráday tollán. A munka dandárját ugyanis, jóllehet mások is részt vettek a politikai irodalom művelésében (Brenner apát, Forgách Simon stb.), ők ketten végezték. Ráday a fejedelem elgondolásainak konkrét kidolgozását és formába öntését nagyfokú önállósággal végezte, írásait azonban Rákóczi mindig ellenőrizte, javította, sőt egyeseket ő maga fogalmazott teljesen önállóan. A szerzőség kérdése gyakran eldönthetetlen, mert a hasonló történeti, jogi műveltséggel rendelkező és ugyanazt a nemesi nemzeti ideológiát valló két egyéniségnek gyakran még a stílusa is teljesen egymáséhoz hasonult. Ez teszi szükségessé, hogy a szabadságharc politikai irodalmát külön egységként, ne pedig Ráday, illetve Rákóczi egyéni írói életműveként tárgyaljuk, beleértve azokat az írásokat is, ahol kétségtelen egyikük szerzősége.
Pátensek és országgyűlési propozíciók
Az első magyarországi hírlap
Vitairatok és politikai elmélkedések
Katonai irodalom
Követi és udvari diáriumok
A történetírás
Kiadások
Irodalom
