Mauchs család. (Farkasfalvi.)

Teljes szövegű keresés

Mauchs család. (Farkasfalvi.)
Eredetileg Szepes megyei család; elterjedve Árva, Zemplín, Nógrád s több megyébe is. Alapítója Mauchs Donát Késmárkon bíró, ki 1635-ben julius 6-án Bécsben kelt czímeres nemes levélben II. Ferdinánd király által Donát, Dávid, János, Izrael, Zsigmond, Éva, Ágnes és Margit gyermekeivel együtt előbbi nem nemes állásukból magyar nemesi rangra emeltettek. Mely czímeres nemes levél Szepes megye közönsége előtt Lőcsén 1635. sept. 3-án tartott gyűlésen kihírdettetett.
Czímerük – itt a metszvény ábrázolása szerint – következő; a paizs vörös udvarában hármas halom tetején nyugvó koronából fehér zerge emelkedik ki, fölötte a paizs jobb oldali szögletében arany csillag ragyog. A paizs fölötti sisak koronájából a leírthoz egészen hasonló zerge emelkedik ki; előtte szintén csillag ragyog. Foszladék jobbról arany-kék, balról ezüst-vörös.
Nem bírván a család teljes leszármazását, a nevezett alapítótól I. Donáttól 1635-től 1713-ig így kezdé leágazását a család.
I. Donát késmárki bíró 1635. nemes.; II. Donát 1435. (Filkó Bora, utóbb Horánszky Jánosné.); Dávid. 1635; János. 1635.; Izrael. 1635.; Zsigmond. 1635.; Éva. 1635.; Ágnes. 1635.; Margit. 1635.; III. Donát.; Tóbiás 1691. kap Farkasfalvára adományt.; I. Mihály 1691. 1703. Lőcsén (Buchvaltin Margit.); I. György.; II. Mihály.; III. Mihály 1714. (Seltenreich Mária.); II. György 1714.; Tóbiás 1714.; András.; Zsuzsi (Christophori János.)
II. Donátnak felesége Filkó Borbála, nevezett férje halálával másodszor férjhez ment Horánszky Jánoshoz, ki Farkasfalván, Pikóczon és Rokuszon bírtokos volt; azonban magtalanul halván el, ezen javakat magvaszakadás jogán a kamara elfoglalá; mivel azonban Filkó Borbálának első férjétőli fia Mauchs Tóbiás és Mihály testvéreik neveikben is kimutaták, hogy mostoha atyjuk Horánszky János után terhelő adósságok maradtak, és így a jószág lefoglalása után azok is a kamara által lennének fizetendők, a kamara az igénylő Mauchs örökösökkel kiegyezett, és a bírtokot 1500 m. forint letétele mellett nekiek visszabocsátá 1690-ben, és ezen javakra, melyek Farkasfalván egy kuria, vagy nemes ház, két zsellér telek, halastó, egy kőre malom, és kertből, Pikóczon három nemes házból és nehány zsellérből, Rokuszon öt zsellérből állottak, Mauchs Tóbiás és Mihály s testvérei 1691. máj. 11-én I. Leopold királytól adományt vittek, s azokba a szepesi káptalan által 1692. évi mart. 11-én be is iktattattak.*
Szepesi Káptalan Protocol anni 1685. fol. 422.
1702-ben Mauchs Györgynek fia II. Mihály a följebb érintett birtokokhozi jogát eladta nagybátyjának I. Mihálynak és utódainak.*
Szepesi kápt. Prot. 1702. fol. 76.
Hasonlóan a Beretky család és a Horánszky-ak többi leány utódai is a följebbi javakhozi jogukat bevallák Mauchs I. Mihálynak* a ki 1714-ben mind ezen részbírtokot fiára III. Mihályra és nejéről Seltenreich Máriától származott utódaira átíratta,* mely átíratás és bevallás ellen II. György fiai neveikben is mindjárt azon évben a szepesi káptalan előtt tiltakozott.*
Szepesi kápt. Prot.1702. folio 136.
Szepesi kápt. Prot. 1710. fol 308.
Szepesi kápt. Prot. 1710. fol. 309.
Később azonban a Gömör megyében lakozó runyai Soldos család az említett farkasfalvi stb. birtok iránt, melyeket eleik még Zsigmond királytól adomány mellett birtak, a Mauchs család tagjai ellen pert inditottak, míg végre 1760-ban a pert megszüntetve, s jogaikról lemondva, fölfizetés mellett a birtokokat Mauchs Donát örököseinek Mauchs Mihálynak, Cornides Tamásnak, és Vieland Jánosnak, és ezek feleségeiknek Várady-Szakmáry Anna Máriának és Borbálának bevallották.*
Szepesi kápt. Prot anni 1756. fol. 165.
Miképen származik le most élő ivadék a följebbi táblán állóktól, adataink hiányában nem tudhatva, csupán a Szepes és Zemplín vármegyei ágazat következő nemzékrendét közölhetjük.
«» Mauchs N.; Gábor.; Károly.; Mihály.; Gábor.; Mihály.; Alajos.; Ferencz.; Mihály. †; József mh. A.-Hrabóczon 1855. dec. 10. (baró Vécsey Julia előbb Malonyayné.); Albert. †; László.; Ferencz.; László él 1861.; Norbert él 1861-ben.; Ödön. †; Elek.; Elemér.; Árpád.
E táblázaton állók közűl csak Józsefnek három fia, továbbá Norbert, és László vannak életben. Átalában a család tagjai – mint történetök mutatja – többnyire rövid kort élnek.
Árva megyében szintén találunk e család tagjaira, hol Mauchs János, és két Simon gyógyszerészek voltak, és 1806-ban Árva megyében hírdetteték ki czímeres nemes leveleiket.
Nógrád megyében szintén él a család, és Muhorán birtokos; a három testvérek közűl György megyei tiszti alügyész 1842-ben, már meghalt, élnek még Mátyás jelenleg 1861-től alszolgabíró, és Antal.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages