Fricsko család. (Fürstenmühli).

Teljes szövegű keresés

Idegen eredetü család, melyből Ferencz Xav. 1792-ben czimeres levelet nyer. (Iratott Friczka-nak is, és a selmeczi bányai kamaránál 1787-ben pénztárnok volt).
Czimere négyfelé osztott paizs. Az első osztály kék mezejében hátulsó lábaira állva arany oroszlán támadó helyzetben; a második és harmadik fekete mezőben jobbról balra rézsútosan három csikolat látható; a negyedik vörös mezőben hátulsó lábain álló ezüst oroszlán kivont karddal. A paizs fölötti sisak koronáján két fekete kiterjesztett szárny között, melyeken három-három arany csikolat látszik, pánczélos kar kivont kardot tart. Foszladék jobbról arany-fekete, balról ezüst-vörös *.
Adami Scuta gentil. tom. III.
A család tagjai többnyire a kamaránál, főleg a bányászati osztálynál álltak hivatalban.
Fürstenmühli Fricsko József a szomolnoki kamarai igazgatóságnál titkár 1870-ben.
Mihály előbb (1810.) Szomolnokon tiszt, utóbb a Bánságban az oraviczai kamarai igazgatóság ülnöke 1820–1825-ben. – 1821-ki junius 8-án kap Hont megyétől nemesi bizonyitványt, melyet Krassó vármegyében 1825-ki april 20-án hirdettetett ki.
Károly a temesi kamarai igazgatóságnál hivatalnok 1815–1825-ben. – Lajos a selmeczi bányai kamaránál számtiszt 1844-ben.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages