Pásztorok

Teljes szövegű keresés

Pásztorok

A BALATON PARTJÁN. (49)
Hazánk elsőrendű állattenyésztő ország. A magyarság állattenyésztő nép.
A régi krónikák, s történetírók, a honfoglaló magyarságot, minden harciasságuk mellett, pásztorkodó, nomád népnek ismerik, akik az őshazában dús legelőkön terelgettek. A mai hazába is sok állattal érkeztek s régi írásaink, a feljegyzések valóságos csodákat mesélnek a honfoglalást követő századok állattenyésztéséről. Tudjuk például, hogy Bécsben 1550-ben 63 ezer darab marha kelt el. Volt olyan uraság és kereskedő, aki egymaga 10 ezer darab ökröt hajtott a bécsi piacra. Jósokáig nemcsak Bécset, Ausztriát, nagy Európát is mi láttuk el ízletes pecsenyével.
Hazánkban a legutóbbi kimutatás szerint 7 millió szarvasmarha, 2 millió ló, 5 millió sertés és 8 millió juh legelészget.
Nincs az országban olyan szegény gazda, akinek ne lenne legelőre járó egy-két állatja. Főuraink, főpapjaink majorjaiban ezer és ezerszám tenyésztik a szebbnél-szebb állatot. Az uraságok, a községek, az úrbéresek, a nemesi közbirtokosság féltő gonddal őrködtek és őrködnek a közlegelők fenntartásán, mert jól tudják, hogy szép, egészséges állatot csak künn a szabad levegőn nevelhetnek, nem pedig az istállóban.
A falu és az uraság állatait megbízható emberek hajtják ki a legelőre s ott egész nap terelgetik. Ezek a megbízható, jóravaló, derék emberek a pásztorok.
A pásztorság érdemes külön «rend» a nép körében, ősi hagyományokkal és szokásokkal.
A pásztorság jóformán külön életet él, amelynek tömérdek eredetiségét, érdekességét a pusztító idő nagyrészt érintetlenül hagyta; bennünket azomban, elsősorban a pásztorművészet érdekel, amelyet eddig a magyarság nem méltatott kellő figyelemre, s úgyszólva fogalmunk alig van annak gazdagságáról. A pásztor használati tárgyakat ritkán vásárol boltban. Különösen régente nem igen volt a falvakban a kereskedés, az óriási legelőktől messze esett a boltos.
A pásztornak csak a karácsonya és husvétja szabad, nem mehet hát minden hére-hóra vásárolni s a kis «kommencióból» nem is telik ilyes kiadásra: java használati eszközét megkészíti tehát maga. Megkészíti tükrösét, sótartóját, botját, az óraláncát; az asszonynak mosólapickát, konyhaeszközöket; a szobába képkeretet, széket. A gyermeknek is, játékot. Kutyájának kölöncöt, meg a birkajelzőt is, szóval mindazt, amit e könyv során majd ismertetünk.
A pásztor nem éri be azzal, hogy egyes, szükséges holmiját csak úgy készítse meg, ahogyan az a használatnak épen megfelel, de holmija iránt való szeretetét is megmutatja, ráviszi lelkének a szabad természet ölén megtermékenyült gyönyörűségét; az így készült pásztorholmin is megleljük népünk művészi és forma-érzékét, esztétikáját, képzeletének gazdagságát, finom ízlését, felfogásának eredetiségét, ízlésének és gondolkodásának magyarosságát, a szépért való rajongását, ügyességét, ötletességét, életrevalóságát, nemes hajlamait, a művészetek iránt való kiváló fogékonyságát, teremtő erejét. Mindezekben pedig nem az egyes pásztorok, hanem az egész nemzet lelkének tüneményes sajátosságai nyilatkoznak meg.
Legérettebb a somogyi és zalai pásztorság művészete.
E két vármegye klasszikusabb talaja a magyar ornamentikának s a Balatont övező e két megye színmagyar pásztorsága valósággal sajátos stílust teremtett, kedve szerint űzhetvén e fában dús vidéken a faragást. (A fában szegény Alföld pásztorai inkább a szíjmunkában jeleskednek.)
Induljunk tehát körútra.
Minden faluban találunk pásztort (51, 52), aki a falu végén épült pásztorházban lakik. A majorokban több pásztor-családot is találunk együtt. Künt, a szabadban méltóságteljesen lépdelnek a nyáj, a gulya után, vagy botjukra támaszkodva nézik a messzeséget, vagy pedig valamelyik fa árnyékában faricskálnak.

SOMOGYI JUHÁSZOK, ŐRZÉS KÖZBEN. (50)
Vásárokon, búcsuban, a heti piacon, a hivatalokban is sűrűn találkozunk pásztorokkal. Azonnal megkülönböztethetjük őket, színesebb, festőibb a ruházkodásuk. A pásztor nem görnyed súlyos munkában, mint a földmíves, ezért járása délcegebb, méltóságteljesebb. Tekintete nyugodt, nemes és nyílt; modora önérzetes, de nem büszke, sohasem modoros; fellépésében egyszerű, nemes és határozott; közeledése nyugodt és bizalomteljes. Ha előkelőbb ember elé kerül, kalaplevéve beszél, de kemény, egyenesre szokott gerince meg nem hajlik a leghatalmasabb uraság előtt sem. Senki előtt meg nem hunyászkodik, nyílt homlokkal áll elénk s bátran ejti a szót. Önérzetes, de önérzete sohasem elbizakodottság.
A magyar pásztorság igen komoly, tisztességet tudó, értelmes, jókedvű, pompás humorú, eleven megfigyelő-képességgel megáldott, kedves nép; gondolkodása világos és józan. A bigottságra, fanatizmusra, az álszenteskedésre nem hajlik. Meg van benne az ős magyarok természetimádó kedve. Embertársai iránt szeretettel viselkedik, az elfogultság, a testvérietlenség, a gyűlölet magvait hiába akarná bárki is elvetni az ő szívében. Foglalkozását nagyon szereti; él, hal a szabad természetért. Irtózik a gyár, a műhely levegőjétől. A gondjaira bízott állatot is szereti, megbecsüli, ápolja, gondozza; olyan gyöngédséggel beszél róluk, mint a gyermekeiről.
Régebben minden pásztor analfabéta volt, s most is még igen sok köztük az írást-olvasást nem tudó. Mindemellett meglepő a pásztorok intelligenciája, éleseszűsége; fegyelmezett, értelmes nép a magyar pásztor. Tettek is sok szolgálatot a hazának. Súlyos időkben vitézül harcoltak, s így történt, hogy a pásztorság rendjéből származik sok nemesi családunk. A veszprémmegyei Szentgát község jóravaló kanászait fejedelmi elismerés avatta szabad királyi vadászokká.
A néphagyomány leggazdagabb főuraink őseit pásztoroknak vallja, akik egy-egy hőstettért kapnak akkora bírtokot, a mekkorát egy nap alatt körülnyargalhattak.
A pásztorok beszédéből tanul a nyelvész, tanulhat tőlük az etnografus, a lélekbúvár, a természetrajz tudósa. A pásztorság őrzi leghívebben a magyaros, népies viseleteket is.

JUHÁSZ-SZÁMADÓ. (51)

ÖREG JUHÁSZ. (52)
A magyar földmíves a Balaton vidéken is elhagyta már ruházatának zsinórzatát, a szép vitézkötést, a fényes acélgombokat, a hétszél gatyát: a pásztorság viseli még itt-ott ma is.
Különösen kedvelik a vidék szokott viseletétől eltérő kalapformákat.

A LEGELŐ FELÉ. (HÉVÍZ). (53)
Egyik helyen a kalapnak nagyon kicsiny a széle, másütt ugyancsak széles. A kalappereme elül vagy hátul le van siskulva, hajtva. Van olyan kalap is, amely körös-körül siska, vagy amelynek széles pereme körös-körül felhajlik és szorosan a kalaptesthez simul. E mellé helyezi el a kanász a pipáját, gyújtóját. Érdekes, hogy az ásatásokból előkerült ábrázolások szerint, valamikor igen régen, a királyok viseltek ilyen kalapokat (27).
A pásztor dolmánya kék, világos barna, inkább színes posztóból készül; tarisznyáján csillog a sok rézkarika s van azon egyéb diszítés is.
A pásztorság népszerűségét tömérdek nóta jellemzi. Mutatónak adunk itt nehányat:
Nem vagyok én kapitány,
Nem járok én paripán:
Juhászlegény vagyok én,
Csacsin masirozok én.
 
Nem vagyok én kapitány,
Nem járok én paripán:
Kanászbojtár vagyok én,
Gyalog masírozok én.
*
Kondorosi csárda mellett,
Gulya, ménes ott delelget;
Csárdabeli szép asszonynál
Bort iszik az öreg bojtár.
 
Öreg bojtár, kis számadó
A főcsikós után való,
Leányokért élőhaló,
Menyecskék kedvére való.
*
Közelget már, közelget már a nagy idő:
A juhásznak a gazdával számolni kő;
Nincsen neki egyebe,
Csak egy vezér ürüje,
Rajta réz csengetyűje.
 
Terelgeti, terelgeti alá felé,
Kondorosi, kondorosi csárda felé;
Csárdásnénak eladja,
Az árát elmulatja,
Szeretője siratja.
*
Nincsen annál keservesebb élet,
Ha a kis lány mesterlegényt szeret.
Mesterlegény elmegy vándorolni:
Itt hagyja a kedvesét busulni.
 
Nincsen annál szerencsésebb élet,
Ha a kis lány juhászlegényt szeret.
Juhászlegény kimegy a mezőre:
Utána megy, aki szeretője.
*
Megkérette nénémet
Cifra szabólegény,
Engem is megkéretett
Szegény juhászlegény.
Öröme nénémnek
Cifra szabólegény,
Siralmam énnekem
Szegény juhászlegény.
 
Lefektették nénémet
A födeles ágyba,
Engem is lefektettek
Szalmanyoszolyára,
Öröme nénémnek
Cifra szabólegény,
Siralom énnékem,
Szegény juhászlegény.
 
Fölkeltették nénémet
Hétágu ostorral,
Engem is fölkeltettek
Szép szerelmes szóval.
Siralma nénémnek
Cifra szabólegény,
Örömem énnékem
Szegény juhászlegény.
*
Az én csizmám csikorgós
Csikorgós, csikorgós,
Tegnap vette a csikós,
Heh! a babám a csikós.
Hogyha nekem még egy
Ilyen-olyan csizmát vesz,
Két csikorgós csizmám
Lesz – ha vesz.
 
Az én szoknyám kanavász,
Kanavász, kanavász,
Tegnap vette a kanász,
Heh! a babám a kanász.
Hogyha nekem még egy
Ilyen-olyan szoknyát vesz,
Két kanavász szoknyám
Lesz – ha vesz.
*
Szürke szamár szomorkodik
A gazdája jó bort iszik.
Ne szomorkodj szürke szamár,
Majd el mész ám a nyáj után.
 
Ma két hete vagyis három,
Mióta a számadót várom.
Amoda jön amint látom
Fekete-szürke szamáron.
 
Ne aludjál juhászbujtár,
Elveszett a csörgős bárány.
Nem aluszom, csak heverek
Nem is igaz, hogy elveszett.
 
Zsidó elvitte a bőrit,
Kutyák igyák meg a vérit.
Megfűzetem a tavaszszal,
Vagy a jövő Szentgyörgy napra.
 
Jó nap’ édes jó bujtárom,
Csak azt kérdi van-e károm,
Nincsen kára, de nem is lesz,
Még a nyája kezemen lesz.
 
Fényes bogrács, hús nincs benne,
Ergye bujtár hozzá bele,
Foggyál ürüt kavargósat,
Azt a fekete gyaptyusat.
 
Fényes kulacs, bor nincs benne,
Szép csárdásné hozzon bele.
Jó bort hozzon ne vizeset,
Hogy hiába ne fizessek.
*
Mikor juhászbujtár voltam
Juhok mellett elaludtam,
Fölébredtem éjféltájba,
Egy juhom sincs az állásba.
*
Szépen legel a kisasszony gulyája,
A kisasszony maga sétál utána.
Még messziről kiáltja a gulyásnak:
Szívem gulyás terítsd le a subádat.
 
Én kisasszony nem terítem subámat.
Itt a csárda, béhajtják a gulyámat.
Szívem gulyás ha behajtják gulyádat,
Majd ki váltja édes anyám bujába.
 
Lányom, lányom, lányomnak se mondalak,
Hogy én téged egy gulyásnak adjalak.
Nem bánom én, édes anyám, tagadj meg,
Mert a szívem a gulyásért hasad meg.
*
Somogymegye aljában születtem,
Tüskebokor között nevekedtem.
Van cserényem, van szép fehér gulyám:
Gulyás vagyok a kutasi pusztán.
 
Gulya keríti be cserényemet,
Hat komondor istrázsál engemet,
Magamban is helyén áll a lélek,
Sem zsiványtól, sem vadtól nem félek.
 
Leterítem a subám a gyepre,
Bandi kutyám lefekszik melléje,
Bandi kutyám úgy vigyáz reája,
Mint a frájla a grófné lányára.
 
Hat bojtárnak vagyok fejedelme,
Ugy tisztelnek, gazd'uram kegyelme;
Terelem a gróf Zichy gulyáját,
Szeretem a megye minden lányát.
 
Este felé behajtom a gulyám,
Jóízűen megeszem a vacsorám,
Ugy jóllakom paprikás gulyással
Mint a gróf úr tekenősbékával.
*
Mind azt mondják, nincs asztalom, székem.
Egy grófnak sincs olyan, mint én nékem;
Asztalom a szép Balaton partja,
Oda ülök, ahá’ a kedvem tartja.
 
A pásztorok elnevezése s életmódja más és más az őrzött állatok különfélesége szerint; rendjükben rangbeli fokozatok vannak, ismerkedjünk meg tehát a derék pásztorokkal sorjában.
Először a juhászokat látogatjuk meg, beszélgetésbe ereszkedünk egy-egy idősebb pásztorral, s a tőle hallottakat írjuk le.
A pásztorok eleje a juhász az ihász. Ennek van legjobb dolga, a legtöbb tekintélye (54).
Az őrzésre hajtott állatok között a birkának az életmódja olyan, hogy a pásztornak legtöbb szabad ideje marad mellette; ez magyarázza, hogy a faragás művészete legjobban a juhászok között virágzik. A legszebb pásztor-faragásokat a juhászok körében gyűjthetjük össze.
A juhásznak nincs sok tennivalója.
Tavaszszal, szent György nap tájban, botját karjára akasztja, tarisznyáját a nyakába veti, beleteszi furuglyáját, «betarisznyáz» és kihajt a nyári akolba, a tanyára, a szállásra. Egész hóleestéig ott is marad, mert mindennap nem hajthat akkora csapást, a távol legelőről nem térhet nyájával naponkint haza.
A juhász nem olyan, mint a kanász, mert ennek a disznót kora reggel ki kell hajtani, esőben, hóban, télen, nyáron. A disznó örökösen jön-megy, lót-fut, ezért a kanász mindig talpon van; a jószágon kell a szemének lenni. A kanásznak nincs jó idő, se rossz idő. Annak egy esztendőben csak két vasárnapja van: husvét és karácsony. Így hát nem is igen érkezik faragásra. A csordás is így van. A marha bogárzik, akkor azután fut. A csordás megér utána futni. A csikós se külömb, mert a lófajta is igen pajkos állat.
A juhász, az más! A birka télen benn van a majorban, a téli akolban; a juhász ott napközben megeteti s ha elvégzi egyéb kis dolgát, neki állhat a faragásnak. Nyáron is csak akkor hajt ki, ha a harmat elesik. Áprilisban, májusban mindig nagy a harmat, ezért reggel kilenc-tíz óra előtt nem igen hajt ki a juhász. Addig köszörülgetheti a faragó-szerszámait.
A birka délig jóllakik s olyan portéka az, hogy mikor nagyon megmelegszik az idő, mindjárt delel. A fa hűse alatt összecsomózva, lefekszik az állat, kérődzik, hűssel (55). Délután négy óráig is összedugja a fejét, egyik a másik alá. Ott áll a nyáj egy helyben. El se lehetne hajtani. Még négy órakor is úgy kell felpumizni, ha odébb akarják terelni. Mikor mulik a forróság, akkor a birka elkezd széledni, neki áll legelni. Hüsével jobb ízűen legel. Naplemente után is, ameddig csak lát az állat, a nyáj künn edegél a legelőn.
Ha sok ideig esik az eső, kocsin hordják ki a nyári akolba az eleséget. Esőben nem szabad ugyanis a birkát kihajtani. mert a belső része vizenyekességet kap, férget szed össze. Nyáron át is elégszer van eső: ideje marad a juhásznak faragásra.
A régi világban a juhakol messze volt a falutól, a majortól. A juhászné szamáron hordta ki az ura eleségét. Sok helyt azonban a juhász a nyári akolból még most sem megy haza hetekszám. Így hát a család sem foglalja le a juhász idejét; babrálhat a kusztorával.
A juhászok voltak hajdan is a legelső emberek a nép között. Jómódban élhettek, mert feletartáson voltak. Ez azt jelenti, hogy még a bojtárnak is volt 2–300 darab tükebirkája vagyis ami a maga birkája volt, amit a maga keresetéből szerzett. Akkor a földmíves nép, a parasztság is birkatartó volt; ma már, csak az uraságoknál látunk birkát. Még a gyönge bojtárnak is volt 20–30 darab birkája akkoriban.
A feletartás: fele bárány, fele szőr. Az uraság adta a juhász konvencióját s a birkáknak az összes eleséget.
Az ellett bárányok fele a juhászé maradt, fele pedig az uraságnak lett bebillegőve.
A lenyírt gyapjú fele és a mustra birka árának fele is a juhászt illette.
Ha a juhász eladta a tükebirkát, annak az árából nem kapott az uraság.
A juhászoknak volt gyapjujok bőven s régente a gyapjuért még nagyobb árt adtak. A juhásznak tehát volt pénze elég. Az uraságok osztozó társat láttak bennök.
Az öreg bojtár két-három hétig se látta a birkáit. Ellátogatott nyájaskodni babájához, vagy elment mulatni a korcsmába. Régente nem küldhette ám ki az uraság a juhászt kaszálni, gabnát hordani, meg buzát pácolni, mint most. Nem ment el az ilyen dologra, egy lepést sem! Akkor a juhásznak száz forintig is volt hitele a kocsmában, hej most öt pengőt se igen adnak neki…
A rossz nyelvű kanászok, – akiket a juhászok csúfolnak sok lótás-futásuk miatt, – azt mondják, hogy régente a csárdában is több becsülete volt a juhásznak!…. Pedig, nem minden juhász jutott becsületes úton birkákhoz! Úgy «szerezte», elhajtotta valahonnan, amit komótosan megtehetett, mert nem volt akkoriban még marhalevél…

SOMOGYI JUHÁSZOK. (54) (a gyerek már bécsi bolti ruhában.)

DELELŐ BIRKANYÁJ. (55)

JUHÁSZ-PUTRI. (56)
«A juhász öltözködött mindig a legszebben. Czifra szűrt hordott. Száz pengőt is adott érte. A szűcs annyira kivarrta, hogy ha a polgár meglátta, azt hitte, maga Eszterházy herceg lépeget előtte. Kilencven polgárnak sem került ilyen szűr, mert szegény ördög volt akkor valamennyi»
Így beszélnek az öreg juhászok. Tanulhatunk tőlük egyebeket is.
A juhász, ha künn őriz, éjjelre putri-ban lakik (56). A putri egyszobás épület, amelynek rendes ablaka, ajtója van, nem úgy mint a kanász majd sorra kerülő gunyhó-jának. A putri kis házikó. Van ilyen minden rendes urodalomban. Csak az amolyan kis pipás urak-nál van a juhásznak földből készített kunyhója. A putri berendezése igen egyszerű. Valami hevenyészett ágy van benne, egy régi bundával vagy szűrrel. Egy pad, egy asztal és az eleséges láda. A juhász szép időben künn főz a putri előtt. Leüt két ágasfát, az ágakon keresztül is tesz egy fát s erre ráakasztja a bogrács kengyelét.
Legtöbb juhásznak a felesége vagy a gyermeke hordja ki a főtt ételt, de ha az akol nagyon messzire van, a pásztor napokszám csak a tarisznyából él. Kenyeret, turót, szalonnát, zöld paprikát, savanyított uborkát eszik. A hús a melegben megpotyhadna, ezért csak egy napra valót visznek utána.
A putriban gondtalanul alszik, mert a birkákra vigyáznak az éber pumik és az erős komondorok.
Egész nyáron át nem zavarja semmi. Legfölebb májusban hazahajt osztályozásra, amikor a nyájból kiszedik az öreg, fogatlan birkákat «mustrának», helyettük azután beosztják az «előhasiakat», vagyis amelyek elmultak kétévesek, amelyeknek lejárt a tokló koruk.
Pünkösd felé mosatóra viszik a birkákat: a gyapjusból kimossák a sok zsiradékot, piszkot. Ilyenkor messze vidékekről hajtják össze a nyájakat a keszthelyi birkausztatóra. Ez a melegvizű Hévíz-gyógyfürdő lefolyásában van (57). A csudahatású fürdő vize ugyancsak alkalmas birka usztatására.
Usztatáskor valóságos faragás-börze kerekedik. A megmosott birka két napig szárad. Most is ráér hát a bojtár.
A különféle urodalmakból összeverődött juhásznép ilyenkor mutatja meg egymásnak, hogy egy éve mit faragott. Itt tanulnak egymástól újabb díszítést, furfangos zárakat. Itt csereberélik el holmijukat s itt ajándékozza meg a juhász réglátott komáját ügyességének valamelyik kedves termékével.
A juhász a legelőt aratás után elhagyja, mert az anyabirkát a tarlóra kell hajtani, ahol a birka jobb izű harapnivalót talál. A terelgetésen kívül itt sincs sok dolga a juhásznak. Faraghat hát eleget.
Juliusban meg a hágatás ideje, amikor a birkákat a téli akolba kell hajtani a kos alá. A szeretkezés éjjel történik, mert nappal a kos sem legelne, meg az anyát is egész nap hajszolná.
Szeptember elejére lekaszálnak a réteken. Ekkor a nyári akolból oda hajtják a birkákat, hóesésig. Azután bevonulnak a téli akolba, ahol a juhász eteti a birkákat, de azért a nap legnagyobb részében ráér faragásra.
Decemberben kezdődik az elletés, amikor már sok dolog van a friss báránynyal. Ilyenkor szünetel a pásztor-művészkedés, egész tavaszig.

A HÉVIZ LEFOLYÁSA. (57)

BIRKAUSZTATÓ A BAKONYBAN; A «KIJÁRÁS» (58)

BIRKAUSZTATÓ A BAKONYBAN; AZ «UGRATÓ». (59)
A juhászok feje a számadó, föltétlen tekintély a majorban (60). Az uraság vagy a gazdatiszt az ő kezére olvas ki minden birkát s tőle kéri azokat mindig számon. A számadónak értelmes, megbízható, józan embernek kell lennie, aki valóságos tudós a juhászatban. Ismeri a birka minden tulajdonságát, betegségét, gyógyítási módját. A figyelme, szeme ott van mindenütt. Az öregebb bojtárok úgy tisztelik a számadót, mintha apjuk volna. Bizalmas, gyöngéd hangon beszélgetnek vele, tolakodó bizalmaskodás nélkül, szívük szerint is így szólítják:
– Édes, jó gazdám!
A nóta így is mondja:
Tele főzöm bográcsom, edényem.
Körül üli az én sok cselédem;
Hat bojtárnak vagyok fejedelme,
Úgy tisztelnek: számadó kegyelme.

BIRKAUSZTATÓ. (59a) (Zichy Mihály egyetlen népies tárgyu akvarelje; Farnady József gyűjteményéből, Budapesten.)

JUHÁSZ-SZÁMADÓ. (60)

«ANYÁS» ŐRIZ A KESZTHELYI HATÁRBAN. (61)
Természetesen a számadónak van legnagyobb konvenciója, de bizony ez is csak akkora, hogy mindig több a méltóság…
Sok helyt a számadó nőtlen konvenciós bojtárokat tart. Az uraság ezek konvencióját is a számadó kezére adja, aki azon gazdálkodik. A kosztadás, az ételnek az akolba való küldése, igen nagy gond. Ma már ezt nem igen szívesen vállalja egy számadó felesége sem, mert ha elfogja a bojtártól a kosztot, akkor gyalázatjára válik, ha pedig rendesen kiadja, akkor meg a mái drága világban könnyen ráfizet. Ahol az uraság jól fizet, ott érdemes kosztos bojtárokat tartani. Ilyen helyen a számadó vetődik akármelyik kis urasággal is.
A számadó lévén a legügyesebb ember, természetes, hogy nála kell keresnünk a legszebb faragásokat is. A legtöbb számadó maga is farag s ezt csak idősebb korában hagyja abba, amikor gyöngül a szeme. A jó faragó bojtár legszebb darabjait a számadónak ajándékozza, aki szívesen őrzi meg a kedves emléket.
A keszthelyi gróf Festetics-féle híres nagy juhászatban három majorban vannak a birkák.
A nevezetes Georgikonban, a legelső gazdasági iskola egykori épületének majorjában 1700 birka mellett egy számadó és hat bojtár van. A felső majorban 2100 birka mellett egy számadó és nyolc bojtár. Az új majorban, Petőfi Sándorné Szendrei Julia születési helyén, 1500 birka mellett egy számadó és négy bojtár. A számadók konvenciója ez: külön lakás, 26 mérő rozs, 8 mérő buza, 3 hold kukorica föld, 1 fertály krumpli föld, 1 fertály kert, 3 öl tűzifa, 2 marhatartás, 2 disznótartás és 100 korona készpénz. A bojtár a következő konvenciót kapja: 2–3 családdal közös lakás egy szobában, 3 mérő rozs, 11/2 mérő buza, 11/2 hold kukoricza föld, 1 marhatartás, 2 disznótartás, 21/2 öl tűzifa, 1/8 hold kert. 1/8 hold krumpli föld és 64 korona készpénz. Negyedévenkint tehát 16 korona készpénzt lát a juhász-bojtár, akinek 4-5 gyermeket kell nevelni! Ez az oka annak, hogy a pásztorság között fennmaradt a cserekereskedés. Ez a magyarázata annak, hogy a pásztor egy-egy szép faragásért dohányzacskót, egy jó pumi kutyáért borjut ád, mert nem jut annyi pénzhez soha, hogy készpénzzel fizethessen.
Most már a juhászokra is jobban nehezedik az élet. No de azért még elég vígan énekelik a régi pásztor nótát:
Azért, hogy én juhászbojtár vagyok is,
azért, hogy tán füstös gubát hordok is;
Megelégszem én a magam sorával,
Nem cserélnék az Argyélus királylyal.

BIRKÁK. (62)
A juhászság rendjében, a számadó után a bojtárok következnek. Ezek között első helyen áll az anyás, vagyis aki az anyabirkákat őrzi (61).
A gazda azt jelöli ki anyásnak, aki fiatalabb, erős, ügyes, szorgalmas ember, aki szereti az állatot.
Anyásnak azért kell ügyes ember, mert annak van a legtöbb és a legkényesebb dolga. Öreg embert, gyöngét, feledékenyt nem lehet ide tenni. Csudálatos, de a jó ismeretű juhász a sok száz birka között megismeri, hogy melyik, melyik báránynak az anyja. Az egyszeri juhásztól kérdezte egy úri ember, hogyan tudja megkülönböztetni a sok egyforma állatot? A juhász erre azt felelte, hogy ez nem nagy tudomány, ő azonban azt nem érti, az urak hogyan ismerik meg a könyvben a sok apró bötűt, mikor az mind egyforma!
Ha a birkák megkezdik az ellést, az anyásnak egész éjjel ébren kell lenni. Segédkeznie kell a sok kis bárány világra jötténél. Ha a bárányt elhagyja az anyja, akkor össze kell őket ketrecelni; a birkát is meg kell fogni, hogy tűrje békével, amikor szopja a báránya.
Az anyással majdnem egy rangban van a kosos, aki a kosokat őrzi. A kos verekedő, goromba állat. Legény kell a gátra, ha két verekedő kost szét kell választani. A kosra ügyelni kell erősebben, mert ha birkaneszt hall, ha a nyáj kolompját hallja, rohan szerelem után. Az operáló művészet is a kosos dolga; a kosnak olykor helytelenül nő a szarva, s ezért bágyadt, kedvetlenül legel, a kosos segít rajta: levágja a szarvát. Ügyesség kell ehhez is!
A kosos után következik a bárányos. Friss embert kíván ez a mesterség is, mert mikor a bárány először kimegy az akolból, az ismeretlen világban megzavarodik, lót-fut, kocsi után, marha után szalad. Míg ki nem szokik: igen sok baj van vele.
Nagyobb majorban két bárányos is van. Egyik őrzi a bárányok erősét, a másik a gyöngéket vigyázza.
A bárányosok a lucerna- és lóherföldre hajtanak. Vigyázni kell, hogy ott a bárány ne soká maradjon, mert megdagad, felpuffad s belépusztul.
A pásztorok rendjében ezek után következnek: a rédegesek.
Rédeg-birkának nevezik a toklót és ürüt, mert ezek nem nevelnek semmit. A bárányból egy esztendős korában lesz toklós, három éves korában adják az anyaseregre. Ürü a kiherélt kos. Ez nől meg legnagyobbra a nyájban, mert erejét nem fogyasztja a szeretkezés. Az ürük közül két-három darabot beosztanak a nyájba, ezek a vezérürük. Az ürü hordozza a nyájat; nyakára harangot, kolompot tesznek. Ezt a birkára nem tehetik, mert elverné a lábát, a kosnak meg útjában lenne, a mikor fajfenntartó kötelességeit teljesíti. A goromba kos különben is összetörné a kolompot. A nyáj mindig a vezérürü kolompja után igazodik, mindig harangszó után tart. Harang nélkül erdőben nem boldogulna a pásztor, mert nem látja a szétterült nyáj szélét. A birka azonban a kolomp szavára mindig összetart. A téli akolban leveszik az ürü kolompját. Ha ezt megcsördíti a juhász, minden birka rén utána. A birka úgy rászokik a harangszóra, hogy ki lehet vele csalni az akolból messzire.
Az öreg ürüs tavasztól őszig künn van a nyári tanyán, nem hajt el tarlóra, a lekaszált rétre, mert ami eleség ott van, azt az anyabirka is feleszi, már pedig annak dukál az elsőség. A toldók s az öreg ürük, szóval a rédeges birkák mellé teszik az öregebb, gyöngébb embert, mert a rédeggel nincs annyi baj. Nyáron csak kihajtja, télen meg eteti, itatja őket. Öreg ürüs pásztor van, de fiatal ürüs nincs, mert a bárány míg öreg ürü nem lesz belőle, a toklók között legel, ahol a fiatal állatok nemre való különbség nélkül vannak együtt. A rédegesek télen az anyásoknak segítenek etetni, itatni.
Rangban legalsó fokon van a kisbojtár, akinek a számadó ád kosztot és fertályonkint tíz koronát. Természetes, hogy ebből a pénzből csak amolyan gyerekember tud megélni. A kisbojtár hol itt, hol amott segít őrizni, ahogyan éppen szükség van rá.
A valóságos pásztorokkal valahogy össze ne téveszszük a gyalog-bérest, vagy a napszámost, aki a foghíjas, kimustrált birkákat őrzi, míg értük nem jő a mészáros. A mészáros is fogad majd a megvett birkák mellé őrző embert, de az is csak afféle «zsidó-bojtár», akinek megszűnik a mestersége, mihelyt kimérték a megöregedett szegény mustrás juhok húsát.
Ezeket az ideiglenes pásztorokat megkülönböztethetjük öltözékükről, mert hát a formájok sem olyan, mint az igazi juhászé!…
Csikós vagyok, édes apám se volt más,
Szijjostor a derekamon karikás,
Ostoromat lovam szügyébe vágom –
Szaladj velem, keresztül a világon.
 
Ha lemegyek Somogyba a vásárra,
Piros bort méretek a csutorámba –
Hozd ki babám, réz fokosom, baltámat,
Mert levágnak a somogyi zsandárok.
 
A csikósnak jól megy dolga
Egyik lóról a másikra,
De a juhász, mint a kutya,
Egyik dombról a másikra.
A pásztornép között legdaliásabb a csikós! (a 73. lapon).
A Balatont övező megyék uradalmaiban sok ménes legel még. De azért – nem úgy van már, mint volt régen!
Nagyot sóhajt Lóki István a fenéki régi csikósgazda s azt mondja: a csikósságnál kutyább mesterség nincs, mert a csikósnak örökösen talpon kell állani éjjel, nappal. Annak az eszének mindig ott kell lenni a fókán!
A 40–100 darab lóból s csikóból álló fókát, a ménest nyáron már hajnalban ki kell az istálóból hajtani a legelőre, mert a ló úgy szép, úgy jó, ha sokat van legelőn. Az akóban, az istálóban nem szeret lenni; ott mindjárt verekedik, rugódozik. Mikor kihajtanak, az egyik csikós megy a fóka előtt, hogy az állatok el ne szaladjanak; a másik csikós utánuk ballag és szépen tereli őket. Oldalt nem megy senki, mert a ló már hozzá van szokva a rendhez. A fókában van egy harangos ló. Ez a vezér. Ugy agg rá a többi ló, «mint katonaság a tisztjére. Úgy mennek egymásután, mint emberek a templomba. Az egész ménes megréjja (megsírja) a harangot, nyekegnek, mikor meghallják a hangját. Van azonban idő, hogy elugornak, szét szaladnak, megtirákodnak. Olyan csikós nincs a világon. aki el nem ugraszt. A ló nagyon félős, ijedős állat. Ha a ménes közelében egy fogolycsapat fölrebben, egyszeribe összeugrik, elszalad a ménes. Ha az első ló meglát egy macskát, nyargal nyomban s a többi utána. Ilyenkor a csikós elkezdi a lovakat hívni, fütyörészget nekik.»
A ló a disznónál is nehezebb őrzetű állat, mert a disznó nem tudja úgy «elkerülni» a pásztort. A ló azonban, ha megijed, ha megcsípi a bogár, magasan felrúg a hátsó két lábával s neki iramodik. Ilyenkor aztán: ne nektek csikósok!…
Ha a ló megvadul, – magyarázza tovább Lóki István gazda, – a csikós el nem éri még ha lóhátra ül is, hacsak valahol meg nem szorul az állat. Sokszor félnapi járásra is elvágtatott a ménes mikor gyehenább volt. Most már nem szalad el annyira. A járásából nem igen szalad ki. Úgy ismeri a járását, mint az emberi állat a szobában a menetelét.
Mikor a ló a legelőre ér, kijátszsza, kifutja magát. Azután legel. A csikós szépen komandirozza, hogy a legelőn maradjanak. Ezért nem igen lehet faragni, különösen amióta szaporodnak a legelőket keresztül-kasul szelő vasutak, mert mindig vigyázni kell, hogy az állat valahogy a masina elé ne kerüljön.
Régente a csikósok lóháton hajtottak ki. A legjobb lovat tanították nyergesnek. Ezt azután úgy elhajtották, csak úgy szikrázott. A paripán nyereg volt. Mikor kiértek a legelőre, kikapcsolták a paripa zabláját s legelt a többi után. Ha megugrott a ménes, bekapcsolták a zablavasat, a csikós föl a paripára – s az elszaladt ménes után nyargalt.
Régebben azért volt vadabb a ménes, mert nem volt köteles, vagyis sohasem volt rajta kötőfék. Most azonban a csikóra két éves koráig kötőféket tesznek, s amíg az istálóban reggel és este megeszi a zabot, addig kötve is van. Így azután szépen megszelídül s a legelőn a pásztor szózatját felveszi: megismeri a hangját. A fenéki csikósok azt mondják, hogy a ló most már olyan szelíd, hogy a csikós is inkább bivalyos, mint csikós!
Ha a lónak a legelőn a csikós azt mondja: Hű, te Szultán, há mégy arra? – akkor már megfordul a legelőn. Mikor este haza hajt, akkor a csikókat, aszerint, melyik hány esztendős, külön elrekesztett helyre terelik be. Négyfelé szaggatják a ménest. Ilyenkor azt kiáltják:
– Kivá (kiválj) csikó! – s az állatok külön-külön fókára válnak az akol előtt, s úgy mennek a helyükre. Ha más ló kerül a fókába, akkor a többiek kihajtják; «nagy hadonázás» van közöttük, s a nem odavalót kiugratják a korlát tetején.
Az istálóban meg csak azt mondja a csikós:
– Here (helyre) csikó! – s az állat magától oda talál a jászol elé.
Ámbár van böszmébb csikó is, amelyik sehogy sem akar szótfogadni.
Régente ostorral kellett őrizni, azzal regulázták a lovat. Ma már szót ért. Most már nem igen kell az ostor; ki se igen viszik a legelőre, legfölebb parádéból. A csikós, furkós, pirított kéregtelen somfa-botot hord. Legjobb a könyökös bot, amelyik kissé a száron meghajlik, mert ez nem megy úgy lökőre, mint amelyik igyenes, Ha a ló nem fogad szót, a csikós bottal rászól, utána dobja gyöngéden a botot. A lovat sokszor meg kelt fenyiteni, mint a gyermeket az iskolában. Rá nem lehet ülni, mert nem várja meg az embert. Mindenért nem szabad az állatot megdobni, mert vadas lesz, elszalaszsza a többi lovat. Csak akkor szabad fenyíteni, ha rászolgál. Az állat tudja, hogy mikor szolgál a büntetésre, mikor áll rossz helyen. Ha a ló megszalad, akkor nem szabad hozzádobni, inkább kérlelni kell. Ilyenkor füttyögetnek neki. Ha a harangos ló kezes, akkor a csikós megfogja, s az egész ménes megyen utána. Harang nélkül ötven ember sem hajtja el a ménest. A ló még azt is megismeri, hogy melyik a harangja, mert minden harangnak másféle nesze van.
A ménes egész nap legel. «Mindig eszik, mint a ló.»
Minél melegebb van, a lovat annál korábban kell kihajtani. Nagy nyárban már éjfélután egy órakor kihajt a csikós. Minél nagyobb a hőség, a lovat annál többször kell itatni; a ménes legszívesebben a Batatonra jár inni, annak a tiszta vizét nagyon szereti.
De nemcsak a legeltetéssel van dolog. A csikó születésénél s fölnevelésénél is tömérdek a csikós vesződsége. A kancákat februártól május végéig fedeztetik. A ló tizenegy hónapig hordja csikóját. A csikósnak ilyenkor arra is kell vigyázni, hogy a ló sokáig ne álljon a Balaton hideg vizében, mert ez nem tesz neki jót, felhűl, elvetőködik. A vemhezés, a csikózás rendesen februártól májusig történik. Amelyik ló júniusban vemhezik, az hátráz. A ló a legelőn, a ménesben is megvemhezik, ahol éppen «ráérik». Ilyenkor a csikós talicskát szerez és szépen hazatolja a csikót az istállóba. A kis csikó 10-12 óra multán jön észre. Ekkor az anyját elfogadja és szopik. Van olyan ló, akinek nem kell a csikaja. Rá se néz. Ritka az olyan «előhasi» ló, amelyik elfogadja a csikót. Az ilyen lovat jól el nazsragolják, megverik, hogy eszére térjen. Az ilyen lovat meg kell fejni s a csikóját abból kell megitatni. Van olyan csikó, akit egy hétig is kell szoptatni, ápolni, azért mégis ló lesz belőle. A fiasló 6-7 napig marad az istállóban egy rekesztékben, a csikójával; azután az eleven, fürge kis csikó is kimegy anyjával a legelőre.

CSIKÓS. (63)
Az istállóban sokszor 6-7 vemhezés is van egy éjszaka. A csikós tehát éber, erős ember legyen! A lóval mindenfélekép sok a baj; van olyan, amelyik a mécsvilág mellett fél a maga meg a csikója árnyékától, rohan az árnyéknak és lerugdozza a falat. A csikós ugyancsak talpon legyen mellette!
A ló körme esős időben megnől. Ilyenkor a kovács megkörmöli, tisztítja a ló lábát. Sok baj van a lóval akkor is, mikor így a kovács kezére kell juttatni. Ilyenkor a csikós addig szekirozza valamivel a lovat, míg az kicsapja magát egy sarokba, külön vál, s oda beszorítják. Száraz évben topa a ló körme, mert a kemény talajon eltöredezik.
A fenéki csikósok beszélik, hogy régente ráért a csikós egész télen, mert legfölebb áprilisban, Szentgyörgy-napkor hajtottak ki a legelőre. Mióta azonban gróf Festeticsnek idegen országból való ménes-mestere van, azóta a ménes még hóban is kijár a legelőre. Azt tanítja ugyanis a ménes-mester, hogy az állatnak a friss, szabad levegő kell, nem a bűzös istálló; a jó levegő még nem ártott meg semmiféle állatnak. A szarvas is egészséges, az őz is, a nyúl is, pedig úgy-e, sohasem látnak istállót. Az új ménesmester ideje óta még a legszigorúbb télben sincs betéve soha az akó-kapu, pedig ott ugyancsak szép akol-kapu van. A ló hozzászokik a hideg levegőhöz s nem lesz neki semmi baja. Ha a Festetics gróf lovát a világ szélére viszik is, akkor sem kell rá a vasúti kocsiban pokróc. A csikósok igazat adnak a ménesmesternek s azóta csakugyan sokkal egészségesebb a ménes.
A fenéki pusztán tehát tél idején sok hideget kell szenvednjen a csikós, de azért azt az állat részére szívesen elszenvedi, csak ne kapjon a ló kehét, mert ez a csikós legnagyobb szégyene.
CSIKÓS URASÁGI DISZDOLMÁNYBAN. (64)
Jóravaló csikós mindig komornikoskodik, hogy rendben legyen az állatja. Ezért nem is lehet sokat elállani az állattól.
A csikós a beteg, hibás állatot gyöngéden gondozza. Ha a ló kehes: a csikós megzsírozza a ló torkát. A rondaság ettől összegyülemlik a torokban; a daganatot azután kívülről megszúrja és szépen kitakarítja. A lónak néha bizony eltörik a lába s vége; meg van, amelyik kiöregedik: az ilyen állatot a számadó szügybe szúrja, megváltja a szenvedéstől. Ha a ló elpotytyanik, ha elhult, a bőrét lenyúzzák. A Festetics gróf kimúlt futólovait azonban bőrével temetik, «mert azoknak különb temetés dukál!»
Fenéken ugyanis félvér- és televér-ménes van. Amaz adja az igás- és katonalovakat, ez a drága futólovakat, amelyek mellett nem csikósok, hanem lovászok, idegenből hozatott ménesmesterek, trenir-mesterek vannak s a magyar csikósélethez semmi közük.
Csak a félvér-ménes mellett vannak csikósok s egész nap a szabad legelőn vesződnek a lovakkal.
Így beszél a csikós az ő nagy elfoglaltságáról.
Hát akkor hogyan teremhet mégis olyan sok szép faragás a csikósok keze alól is?
Kiderül, hogy mégis csak van a csikósnak is ráérő ideje. A ló ugyanis május utólján elkezd delelni. Hidegben nem delel, mert minél hidegebb van, annál erősebben jár. Fél tizenegy felé, a melegben, fa alá állanak, csomóba. Ilyenkor nem eszik az állat: delel, két-három órát.
Az árnyékra nemcsak a meleg, hanem a bogár miatt is húzódik. Mert a bogár legjobban tud parancsolni a lónak. Árnyékban a ló úgy összeáll csomóra, hogy egymás lábát tiporja. Ott legyezgeti magát a farkával. Egymást is legyezgetik úgy, hogy a lovat nemcsak a saját farka, de a másiké is védi. A ló a bogarat leköszörüli magáról, mert odadörzsölődzik a másik lóhoz, vagy a fa törzséhez. Ilyenkor a lovat nem lehet elmozdítani; inkább elszalad az egész ménes.
Nagy bogárzáskor, mikor a ménes delel, – mondja Pap Jancsi, fenéki csikósbojtár, – akkor akár a bálba is elmehet a csikós. A bogárzás három hónapig tart. Így hát mégis csak van ideje a csikósnak is, hogy faragjon egyet s mást.
A csikósok rendjében is vannak fokozatok.
Első helyen persze, a számadó.

LÓKI ISTVÁN FENÉKI CSIKÓS-SZÁMADÓ. (65)
Lóki István fenéki számadó ötvenkét éve szolgálja a Festetics grófokat. Apja is az urodalomnál szolgált ötvenhét évet. Lóki bátyánk igen értelmes ember. Minden lovának tudja a nevét. Sőt azt is tudja, hogy melyiknek milyen ló volt az apja és az anyja, s hogy az egy származás minden tagja mikor született (65).
Lóki István beszéli, egyszer a kegyelmes gróf úr, egy ló felől kérdezte, hogy az mikor született T Lóki István így válaszolt.
«Csókolom a kegyes kezét kegyelmes gróf úr, emlékezzék rá, hogy egyszer a meghalt. Tasziló, öreg gyenyerális gróf úr, még 6 előtt, mikor Königratznél megkódisodott, (ellütték a lába fejét) egy lovat nyert a császárnétól kártyán. Hát ez a ló annak a csikójának a csikaja.
» Így kell mindent tudni a csikósnak az állat származásáról!
Lóki bátyánk az ő sorsával teljesen elégedett, mert hát a szolgálatért az uraság ád kenyeret…Gondoskodik pedig cselédjeiről az uraság így: ád egész évre külön lakást, 34 mérő gabnát (kenyérnek való búza és rozs) 50 forint készpénzfizetést, másfél hold krumpli-földet, egy kis kerti földet (egy fertály földnek talán a fele), három öl tüzi fát, s két darab szabad marhatartást (vagyis szénát kap, nem kell neki kaszálni). Disznótartás is van, amennyit tarhat a termés után. Más fizetés nincs. Lóki István apja is ott szolgált ötvenhét esztendőt…
A számadó után rangban az öreg csikós, öreg bojtár következik. Ez őrzi a rédeg lovakat.
A csikó hat hónapos koráig ugyanis kis csikó, szopós csikó; ezután egy évig választó-csikó. Négy éves korában fedeztetik, ekkor lesz anyakanca. Hat hónapos korától az anyaságig egy éves, két éves, három éves, négy éves csikó vagyis rédeg-ló.
Az öreg csikós után rangban a kis csikós következik, aki a szopós csikókat hat hónapos korukig az anyjukkal külön fókában őrzi. Hat hónap után a kis csikó egy hónapig az istállóban külön marad, hogy az anyja elapadhasson, s a csikó «elfeledje a csöcsöt». Ezután a két bojtár «összemegy» őrizni és 100-120 darab lovat is megőriz.
Fenékben az öreg csikós Csentei Mihály, a kis csikós pedig Pap Jancsi (66).
Az öreg csikós konvenciója: «24 mérő gabonára gyün ki». Ezen kívül jár neki egy hold kukoricaföld, 30 forint készpénz, öt szekér (két és fél öl) fa, egy fertály föld krumpli alá; van káposztás kertje s egy darab marhatartása. Disznótartás: amennyit bir a termés után.
Az öreg bojtár a «monyasossal» közös lakáson van, ami a legnagyobb baj. Amannak két gyermeke van: a Jóska és a Pista, emennek pedig hét: Kati, Bözse, Róza, Mári, Pista, Gyuri, Jóska. Mindakettő fiatal ember még, így hát a 13 emberhez még adhat a jó Isten néhány gyermeket az öt lépés hosszú és három lépés széles szobába.
A monyasos a csődörökkel bánik. Egy-egy ménes mellett 2-3 csődör van. Ezekkel egész nap van dolog. A csődöröket nem hajtják legelőre, mert azt mondja Barcza József, a fenéki monyasos, hogy akkor kutya világ lenne…

PAP JANCSI FENÉKI KISCSIKÓS. (66)
A monyasos már reggel öt órakor körbejártatja a méneket, hogy jól elfáradjanak a szabad levegőn s az istállóban meg ne romoljék a lábuk. A csődörnek ez a két órai landzsolás az élvezete. A monyasos tisztogatja a csődöröket és az istállót. Ő sohasem ér rá faragni úgy, mint a bojtárok. A monyasos konvenciója csak annyi, mint az öreg bojtáré, s kap még két tehéntartást is.
A számadó a cselédjeit, a bojtárjait mégis előbbre valónak tartja a monyasosnál, mert azok a segítségei.
Az uraság szarvasmarháit őrző pásztor: a gulyás (68).
A gulyások között is igen sok faragómestert találunk, ámbár ők sem érnek rá annyira a faragásra, mint a juhásznép.
Közöttük is a számadó az első ember (69). Ő felelős mindenért. A gazdatisztnek minden új évkor elszámol a kezére adott marhákkal. Egy-egy majorban öt fóka marha is van. A számadó az egyiktől elmegy, a másikhoz odamegy. Felvizsgálja a marhát, mindig azt nézi, nincs-e valami baj? Ha ilyest tapasztal, nyomban jelentést tesz a gazdatisztnek.
Az olyan bojtár, akire azt mondhatják, hogy kevés nála az irás, vagyis nem tud jól irni, az manapság számadó nem igen lehet, mert ma már mindenféle jegyzéket is vezetnek az állatról.

CSIKÓS VÁLLÁN A KARIKÁS. (67)
A számadónak, magyarázza egy öreg gulyás, legszelídebb embernek kell lenni, aki mindenkivel ki tud jönni!…A számadónak minden emberrel egyformán kell bánni. Az előtt nem szabad kiválasztott embernek lenni. Az egyik bojtár olyan legyen előtte, mint a másik!…
Számadó csak komoly ember lehet. Annak hiába való beszédet nem szabad folytatnia, nem szabad neki mindenféle emberrel leülni poharazni, de ha a bojtárokkal egy kicsit összeelegyedik az nem baj, mert azok hozzátartozandó emberek.

( A hatvanas évek kőnyomatja után: csikósbojtár.)
Régente vagyonos számadók voltak. Ma már igazi nagy számadó alig akad, legfölebb csak olyan, aki annak tartja magát. Régente a számadó csak uraskodott. Az uraságok most már látják, hogy a számadóskodás nem meríti ki a cseléd idejét, ma már a számadó egyuttal csősz is, vincellér is, meg ilyes egyéb hivatalt is visel.
A számadó első bojtárja a főbojtár vagyis az anyagulyás, akiről a többi bojtárjával is így beszél: cselédem. Az anyagulyás őrzi az anyateheneket, így hát néki van a legtöbb, legkényesebb dolga (70).
A tenyésztésre tartott gulyát kora tavaszszal kieresztik a legelőre, ott marad azután az éjjel, nappal, esőben, jó időben az isten szabad ege alatt. Itt hozza a tehén a kis borjút világra, még ha szakad is az eső. Nem lát az istállót, amíg csak őszszel, hó estekor be nem hajtják a majorba. Az állat kora reggeltől késő estig legel; este behajtják az állásba, egy fakorláttal, cölöpökkel bekerített helyre.

GULYÁS
A gulyás szemének egész nap az állaton kell lenni. Különösen manapság, hogy egyre kisebbre szabják a legelőket, a marha minduntalan közel jut a réthez, a kárhoz, s a legelőket keresztül-kasul szeldelik a vasutak is. A gulyásnak még éjjel sincs nyugta, mert ha lelkiismeretes ember, akkor többször fölkél és körüljárja az állást, hogy nincs-e baj az állat körül?
Az anyagulyás egész nap vigyázza az üzekedést, mert, mint Györei István fenéki gulyás mondja, az üzekedésről störskönyv-et kell vezetni; az anyástól komolyan meg követelik, hogy följegyezze: a gulya melyik bikája melyik tehénre mikor hágott?
A Keszthely mellett lévő gróf Festetics-féle Fenékpuszta gyönyörű gulyája mellett szolgáló főbojtár, Borka Takács István jegyzékében például ezeket az adatokat látjuk.
Üszegedett
Az tehén
Az bika
Augusztus 2-án
Pongrács
Szekfű
» 2-án
Bogar
Szekfű
» 2-án
Cimer
Szekfű
» 2-án
Patkó
Szemes
» 3-án
Szulyák
Szemes
» 5-én
Madár
Szekfű
» 5-én
Tikris
Szekfű
» 6-án
Baráth
Szemes
» 6-án
Hajós
Szemes
» 7-én
Fátyol
Szekf'ű
» 8-án
Fütyös
Szekfű
» 8-án
Nyulas
Szekfű
» 8-án
Szúnyék
Szekfű
 
Ha most már tudjuk, hogy Borka Takács István keze alatt 80 tehén van, hát elgondolhatjuk, hogy milyen sűrűn kénytelen alkalmazni Borka Takács a könyvelési tudományát.
Nem csoda tehát, ha nem tud annyit faragni, mint a jobban ráérő juhászember. Különben is, az anyagulyás úgy szép, ha áll a gulya mellett, vagy komótosan ballag utána.

BORKA TAKÁCS ISTVÁN FENÉKI GULYÁS SZÁMADÓ. (69)
Az anyagulyás ezenkívül még az elletéssel is jócskán el van foglalva.
Amint a záporeső lefoly, úgy folyik le egyszerre a birkaelletés is.
A tehén azonban mindenik más-más időben ellik, mert szerelmi életét nem korlátozzák időre, mint a juhokét. Sok tehén nehezen hozza világra a kis borjut, az anyagulyásnak segédkezni kell ott. Sok borjú gyönge, alig áll a lábán, nem tud jól szopni. Ezért a gulyás a lába közé szorítja s úgy szoptatja meg a tehén tőgyéből. A kis borjú sokszor megbetegedik. Ilyenkor úgy kell ápolni, mint a gyermeket; jó meleg pipitér-teát adnak neki, vagy «törpentinnel» dörzsölik a hasát, a vékonyát. A kis borjú 6-10 hónapig szopik, akkor azután leválasztják, elválasztják az anyjától. Ha a borjú tavaszra már nagyobb is, akkor se választják el, mert a friss, jó füvön az anya magát is, meg a borjúját is jól tudja táplálni. A borjú csak az anyja alatt érik jól ki. Rendesen ősz végén választják el a borjút, amikor bemegy kötélre, vagyis istállóba kötik. Ott külön választják az üsző (nőstény) borjúkat a bikaborjúktól. Mert ezek fedeznék, meghágnák az üszőket ilyen fiatalon, mert az üsző ilyenkor meginnul, megüzelkedik.

ISTENES JÁNOS BAKONYI GULYÁS

ISTENES JÁNOS ÁLLATAI, A BALASKÓ ERDŐ ALATT A BAKONYBAN. (71)
Tavaszszal azután az állatokat megbillegölik: pofájukra rásütik az uraság nevének kezdőbetűit. Tavaszszal, mikor kihajtanak, a kinemherélt bika-borjúkat a bika-fókára adják, amelyben a legfiatalabb, reményteljes hímtől a legidősebb agglegényig együtt legel a szarvasmarhák férfiui társadalma. A bika négy éves korában a legszebb, akkor adják, verik át az anyagulyára. Ekkor vizitálják be hágóbikának; 40 tehénre egy bikát számítanak. A többi bika közül egyiket-másikat elviszik falubikájának, a tehetetlenebbeket pedig mészáros kézre adják.
A gulyások rendjében az egyik fokozaton tehát a bikás áll (72).
Ennek már könnyebb dolga van, mert a bikákkal közel sincs olyan sok gond, mint a tehenekkel. Katona Gedeon fenéki bikás azt mondja, hogy a bikáktól nem kell annyira «függeni, ha nincs rászokva, hogy üzekedő tehenet találjon.»
A bikás tehát jobban ráér a faragásra. Ha faragásokat gyűjtünk, a bikásoknál inkább találunk, mint az anyásoknál.
Tudjuk most már, hogy tavaszszal az istállóból bika-, üsző- és heréltborjúk kerülnek ki. Az üszők és heréltek közös fókára mennek. Ez a kevert fóka. A ki a kevert fókát őrzi, az a nyári borgyus. Azért nyári borgyus, mert a nyaranta künn legelő borjúkat őrzi. Van téli borgyus is, aki a rugott borjukat az istállóban gondozza. Rugott az a borjú, amelyet az anyja nem szoptat, elrug magától. Ez rendesen késő őszszel esik meg, amikor már körülbelül istállóba kerülnek az állatok. Ha a tehén korán rugja el a borjút, akkor az ilyen üsző-borjúkból lesz a kis fóka, amelyet a téli borgyus legeltet. Ezért a téli borgyust kis fókásnak is nevezik.

A BIKÁS. (72)
Tavaszszal tőle a borjúkat a nyári fókás, a kevert fókás veszi át; a téli borgyus a mustra-teheneket őrzi egész augusztusig, amikor azokat rendszerint vásárra adják. Ha korábban is akad rugott, akkor az a mustrák közé megyen. Ezután a téli borgyus a gazdaságban dolgozik; szénát rak, mint a gyalogbéres.
A nyári borgyus is igen éber ember legyen, mert az üszőborjú, mint Borka Takács István mondja: megüzekedik és fut a bika után, mert hát a fiatalabb ember is nyughatatlanabb, mint az öreg. Már pedig az üszőnek nem szabad szeretkezni, mert – véli Borka István – az olyan tilos, mint a leány. Az állatok a kevertfókában a következő tavaszig maradnak együtt, amikor a tinók a tinófókára, az üszők pedig az üszőfókára kerülnek.
Látjuk tehát, hogy van üszősbojtár és tinósbojtár is.

A MAJORBAN. (73)
A tinós öt éven át legelteti a tinókat, amikorra ökrökké nevelkednek. Ekkor béreskézre jutnak, hogy egész életükön át huzzák az igát. Míg ebbe a türelmességet kívánó erénybe belétörődnek, sokszor megszivelhetik a közismert biztatást: Tanulj tinó, ökör lesz belőled.
A tinósok is gyakorlott faragók, mert a tinó a legjámborabb fajta. Megfosztották szegényt ugyanis attól a lehetőségtől, hogy még csak gondolni is merne… szerelemre.

SZILAJ GULYA A FONYODI PARTON, (A HÁTTÉRBEN A BADACSONY) (74)
Az üszős négy éven át őrzi az állatokat, a mikorra azokat átosztják az anya-gulyára, hogy azután borjut neveljenek az uraság részére. Az a marha, amelyet nem lehet még tinó sorba fogni, meg az üsző, amely még be nem üzekedett, nem borjúzott: az a rédegmarha. Ez aféle haszontalan állat, mint amilyen haszontalan a népies nyelven rédeg-embernek nevezett agglegény.
Régente, mikor még sok volt a hatökrös paraszt, amikor a földmívesek több ökröt tarthattak, sok faluban volt «fókás ökör». Ezekből verődött össze a falusi ökör-csorda; ma már ilyen nincs. Mert szegény a nép. A tehénből él a nép, mert az borjat is, piacra való tejecskét is ád, be is lehet fogni s elvégzik vele a szekerezni valót is. A kiszolgált bikákból és a tenyésztésre alkalmatlan tehenekből lesznek a göbölyök. Ezek nem legelnek, mert fél évig az istállóban hizlalják őket, hogy elkeljenek a budapesti és bécsi piacon, sőt még Berlinbe is hírét viszik a jó magyar pecsenyének.
A göbölyösöket tehát az istálló körül találjuk meg, ha hozzájuk utasítanak bennünket faragások végett. Ők az állatokat etetik, almozzák, tisztogatják. Ha elvégeznek, kiülnek az istálló ajtóba s lopnak egy kis időt faragásra.
A fehér, nagy szarvú magyar marhák fókáját szilaj-gulyának, a tarka szimentháli, svejci szarvasmarhák társaságát csira-gulyának nevezik (74, 75). Így tehát nagyobb urodalomban szilaj-gulyásokat és csira-gulyásokat is találunk.

CSIRAGULYÁS ŐRIZ A SZÁNTÓDI PARTON (75)

A «SZÁLLÁS» (76)

GULYÁS-PUTRI FENÉKEN. (77)
Sok urodalomban a gulyát nemcsak tenyésztés végett, hanem tejhaszonért is tartják, vagyis a borjas tehenet fejik is, hogy tejét a piaczon értékesítsék. Az igazi nagy uraság, aki a szép erős, érett borjút szereti, az nem fejeti az anyagulyát. Azok a tehenek, amelyeket fejnek azok vannak fejősgulyában. Ezt őrzi a fejősgulyás, akinek sok a dolga; mert ha a teheneket behajtják az istállóba, akkor azokat meg kell fejni s a borjukat szoptatni kell. A fejős-gulyás megmossa a tehén farkát, combját, lábát. A borjas tehénnek egy kis cukmis kell, hogy több tejet adjon. Ezért a fejősnek, vagy mint máskép mondják tehenesnek, répát is kell vágni. A fejősnek inasa a «tejes», aki a tejet viszi a piacra, vagy beszállítja a városba s ott hordja házról-házra. Ha tejest látunk a városban, bizonyára nála is találunk szép faragásokat, de bizonyos, hogy megismerteti velünk majorjának és vidékének jó faragó pásztorait.
Említettük, hogy a tenyész-gulyát már kora tavaszszal kieresztik a legelőre s ott marad hó leestéig. Természetes tehát, hogy a pásztornak is egész időn át künn kell tartózkodnia, távol a helységtől és a majortól.
A pásztor tartózkodási helye a szállás vagy hálás nevű gunyhó. Mellette egy kis szény, szín van. Képünk a fenéki szállásokat mutatja be, amelyek évszázados fák alatt huzódnak meg (76, 77).

SÜLEC VENDEL, ANYAGULYÁS. (78)

ITATÁS. (79)

BORKA TAKÁCS ISTVÁN ŐRZÁS KÖZBEN. (80)
Borka Takács István szállása előtt kobaktök-lugos van, amelyről a kobak és hébér nevű gyümölcsök csüngenek alá. A gunyhónak két helyisége van. Az első nyitott, amolyan előszoba féle. ahova nagy esőben beáll a gulyás. Itt tart egy-egy zsák krumplit; a belső helyiség a hálóhely. Ebben két nyoszolya van; egyiken egy régi ócska szűr, másikon, öreg rongyos bunda, amelyben még a régi jó világban parádézott a gulyás öregapja.
Az unoka jóízüen alszik az örökéletű holmin! Mert igaza van a régi nótának:
 
Kifordítom, befordítom
Mégis bunda, a bunda.
Hej bunda, a bunda,
Pásztorbunda a bunda.
Mégis bunda a bunda!
 
Leterítem a bundámat
Mégis bunda a bunda
-----------------------
Ha megázik is a bunda
Mégis bunda a bunda.
 
-----------------------
Ha rongyos is a bunda
Mégis bunda a bunda.
-----------------------
 
Az egyik nyoszolya végében áll az eleséges láda. Ebben tartja a pásztor az ennivalóját, no meg egy-két pint bort s a papramorgót, amiből hideg reggeleken egy-egy korty olyan jól esik! Mikor belépünk a sötét gunyhóba, a derék pásztor megtörli az ágy szélét, a padot, szivélyes hangon helylyel kínál. Kinyitja a ládát, előveszi a bort:

GULYÁS. (81)
– Tessék használni a tekintetes úrnak. Ne tessék megvetni a szegénységemet.
A jóravaló ember örömmel látja, hogy nem vetjük meg jószivűségét. Előveszi a fehér asztalkendőbe takart fekete rozskenyeret, zsebéből kiveszi a kusztorát, megtörli s megkínál bennünket egy falat kenyérrel, miközben szabadkozva mondja:
– Nem telik fehérebb a szegénységemből.
A kenyér mellé előkerül a jó füstölt szalonna, a zöld paprika és a füstölt turó.
Beszélgetés közben szemlélődünk a gunyhóban. Megpillantjuk a pócot. Ezen áll a sótartó, a megkezdett faragások, a faragásokhoz szárogatott fadarabok, a szénahordó kötél, a furugla és miegyéb zakat, dib-dáb holmi. A falon egy kis fából való gépezetet hajthatunk jobbra és balra, fölfelé, vagy ettől távolabb. Ezen a kis gépezeten van az olajmécses. Különös, hogy a gunyhóban kályha is van, amit téglából raktak, s kívül fűtik.
– Hogyan, hát itt télen is laknak?
– Nem lakunk itt kérem, – feleli a gulyás – de a hideg tavaszi és őszi reggeleken nagyon elkél egy kis meleg.
Künn megnéztük a szint, ott áll a faragó-szék. A szin egyik lábán lóg a gulyás kabátja, amelynek az újja be van kötve.
Vajjon miért?
Megnézzük a legelészgető fókákat, az anyafókát, a kisfókát, a bikákat. Elmegyünk az álláshoz, ahová esténként behajtják az állatokat.
Lassankint leszáll az est.
Elbúcsúzunk szíves gazdánktól. Kezet szorítunk vele, miközben tisztességesen leveszi és kézben tartja a kalapját.
– Az Uristennek ajánlom tekintetes uram! s köszönés után oda megy a kabáthoz. Belenyúl bekötött újjába:
– Egy kis jó gombát szedtem. Ha meg nem sértem a tekintetes urat, tessék hazavinni a tekintetes asszonynak!
… A községi lakósok vagy az urasági cselédek teheneit a csordás őrzi (83). Aki urasági szarvasmarhákat őriz, az gulyás. A csordás husvét táján hajt ki.

CSORDA CSOBÁNC ALATT. (82)
Régente nagypéntek volt a kihajtás napja. A csordás most akkor hajt ki. mikor az idő engedi, amikor a fű sarjad, kizöldül úgy, hogy tudja jól legelni a marha. Szerencsétlen, veszedelmes napon nem hajt ki a csordás. A csizió szerint 36 ilyen veszedelmes nap van az esztendőben; mert a csiziónak a pásztorok között nagy a becsülete. A legtöbb pásztor – aki olvasni tud – «ért a csizióhoz», s hisz is benne rendületlenül.
A kihajtás előtt a csordás 2-3 tehénre kolompot, harangot akaszt. A kolompot azok a tehenek kapják, amelyek a legfutósabbak, vagyis amelyek otthon maradt borjaikhoz akarnak minduntalan szaladni. A kolomp szaváról azután észreveszi a csordás a szökést s idejében megakadályozhatja.
A régi pásztorok nagy harangot akasztottak a tehénre. A nagy kolomp hangja erősebb, messzebbre hallatszik, de külömben is az volt a tehén címere, minél nagyobb volt a harangja. Most már nem kinozzák a szegény tehén nyakát a nehéz kolomppal.
A faluban a kolomp szava figyelmezteti a gazdákat, hogy hajt a csordás!
A kolomp együtt tartja a csordát, vezeti a többi tehenet. «A többi marha a kolomp után számít.» Egyik tehén soha el nem hagyja a másikat. Ha véletlenül elmarad valamelyik tehén s nem hallja a harangot, akkor réjatja, siratja, bőg utána. A harangos tehén: a vezér.
A legelésző csorda (85), gulya kolompszavában is sok költészet van. A népdalok is szeretettel emlegetik:
 
Kihajtom a Virág ökröm a rétre,
Leterítem a subámat melléje;
Nem hallom a Virág ökröm harangját
Máshol éli az én rózsám világát.
*
Fehér gulyám kolompja szól a réten,
Nagy gazda lány izent hozzám a héten:
Szegény legény ha a szived szeretne,
Gazdagságom mind a tied lehetne.
*
A szerelem, a szerelem,
A szerelem sötét verem;
Bele estem, benne vagyok,
Nem láthatok, nem hallhatok.
 
Őrizem az apám nyáját,
De nem hallom a kolompját.
Rá-rámegy a zöld vetésre,
Én csak későn veszem észre.
*
Esteledik, szól a csorda kolompja
A csordásnak ölében a galambja…
Bandi bojtár leskelődnek utánad! –
Tereld vissza a tilosból csordádat.
 
Nem hallik már a csordának kolompja,
Bandinak még ölében a galambja:
Nem bánja, ha elvész is a csordája:
Csak ölében lehessen a babája!
 

A CSORDÁS. (83)
A szarvasmarha szép higgadtan legel. Csak úgy ropog a kövér fű, mikor a tehenek jóízűen harapdálják. Ha azonban elsül a legelő, akkor a szegény állat csak nyalogatja a füvet, csipegelődik. A csorda délelőtt 11 óráig legel egyhuzomban, akkor elhajtják itatni s 2 óráig déllőn, delelőn van. A delelőnek kúthoz közel kell lennie, mert delelés közben vagy az egyik vagy a másik tehén megyen inni (86). Azután egyet fekszenek, kérődzenek, darvadoznak délután 1-2 óráig. Azután ismét legelnek. Este megitatják s hazahajtják őket.

SÜLEC JÓZSEF, AZ ÜRMÖSI PUSZTÁN. (84)

KÖZSÉGI CSORDA A SÜMEGI ERDŐSZÉLEN. (85)
A csordásnak sokkal nehezebb őrzése van, mint a juhásznak. A tehén a lónál is nehezebb őrzetű állat. Tudni kell ugyanis, hogy a csordában egyszer az egyik tehén borgyazik meg, másszor a másik. Ha azután tellik a tehén tőgye, nincs az állatnak maradása, mindegyre haza akar szökni a borjújához. A tehenet otthon örökösen cukmisóják, szecskás krumplival, árpadarás répával tartják, hogy több legyen a teje. A tehénnek persze, különösen a soványabb legelőn, otthon az esze! Sietne haza, hogy jobban jólakhassék s a borjúját jobban nevelhesse... Nyilván ez az ösztönszerű anyai szeretet viszi a kárba is, a más lucernásába, káposztásába, ahol nyalánksághoz juthat.

ITAT A CSORDÁS, (KESZTHELYI HATÁR.) (86)
A csordásnak örökösen hol az egyik, hol a másik tehén után kell futni. A szeme is nyitva legyen, nem megy-e valamelyik tehén a kárba?…
Ezért nem tud nyáron a csordás annyit faragni, mint a juhász.
Ha a csordás a faluhoz, az urasági majorhoz közel legeltet, akkor családja a delelő kúthoz utána hordja a meleg ebédet, de ha messze legeltet, akkor nem eszik meleget. A tarisznyában visz ki egy kis szalonnát, meg effélét. A később leírt gurgulába borsos sót tesz, ami nem más, mint só és paprika keverék.
Olykor szed egy kis gombát. A gomba szára nem eledel, de kalapját megsózza s ráteszi a parázsra úgy, hogy a kupás része, a ránca van felül. Zamatos étel! Ezenkívül akad az erdőben egy kis vadkörte, vadalma, puha som, eper, földi szeder, érett kökény, mogyoró. Van sok zsurmókás pásztor, aki deleléskor maga süt, főz. Megeszi a kánya és a tüskésborz husát. Az ilyes pásztorokat azonban a többiek, mint afféle különös fajtát emlegetik.
Télen a marha nem jár ki, mert a hóval fedett legelőn nem tud legelni. Ilyenkor a csordás a bikaistállóban van elfoglalva, a falu bikáit eteti, itatja, gondozza.
Mindez nem foglalja le egész idejét, télen tehát áldozhat a faragás, szíjfonás művészetének. A csordásnak is szaporodik már a gondja. A faragásból nem élhet meg. A jövedelem se sok; a gyenesdiási csordásnak csak ez a konvenciója:
minden tehén után egy mercze gabona (egy mérő negyed része), egy kenyér, egy liter liszt, fél liter borsó vagy kása. 2 kanál zsír, egy kis só és 40 fillér. Összesen 60 drb. marha jár elébe. «Biz' abból nem igen urizál!» A gabona csak rozs. A búzalisztre meg a dohányra valót úgy kell megkeresni.
Elmegy tehát szőlőtalajt forgatni, az erdőbe fát dönteni, pedig sohase volt paraszt. Sok csordás valóságos cipész, csizmadia-mester. A gazdák csizmáit pompásan megfejeli, talpalja, foltozza, pedig senkitől sem tanulta ezt a mesterséget.
A csordás őrzés közben szíjostort és pirított hosszú, furkós botot hord. Erről a botról a csordást a többi pásztortól azonnal megkülömböztethetjük.
A csordás a somfa, vagy az alkalmas bokor ágát gyökerestől metszi; a gyökérből furkót, kupalakot farag; az ágat tűz fölé tartja, hogy kiegyenesíthesse; azután földhöz ütögeti a meleg ágat, hogy a héja lepattogjon, leváljon.
Ha a csordás a tehenet közelről éri, akkor a kárból, vagy más alkalmatlan helyről az ostorral kergeti ki, de ha ezzel el nem éri, akkor botjával dob kiméletesen utána.
Ámbár a tehén szóértő állat. Sokkal okosabb, mint a buta birka vagy a disznó. Ritkán kell hozzá bot. Ezért állandóbb is a csordás botja, mint a kanászé. A csordás a tehenet csak nevén szólítja, az állat már tudja, hogy ilyenkor rendes útra kell igazodni.
Egy csordás elé 100-120 tehén is jár; a nevét tudja valamennyinek. Már messziről megismeri, melyik, kinek a jószága. Ezek az elnevezések nagyon jellemzők a nép észjárására. A Balaton partján lévő Gyenesdiás község csordása például, a következő neveket ismeri csordájában:
Füge, Dajka, Főcske,Vidra, Murzsi, Juci
Citrom, Fáni, Róka, Szedres, Piros, Talián
Himes, Julcsa, Macsér, Hurka, Boros, Szajkó
Rózsa, Cedrus, Mili, Tuli, Páva, Tuba
'Tikres, Narancs, Bibor, Jácint, Fácán, Körmös
Bárány, Piktor, Rubin, Gondos, Mizger, Kormos
Szőke, Zsömle, Gólya, Virág, Csöngő, Gyöngyös
Dáma, Mézes, Kuli, Hatos, Muszka, Kávé
Címer, Bákor, Sárga, Mici, Gernyás, Sörös
Pörge, Hattyú, Tükrös, Pirók, Béka, Tornyos
Szegfű, Harang, Kontyos, Sudár, Mérges, Bűrös
Szemes, Bicske, Nyalka, Cigány, Zsófi, Busa
Méci, Piroska, Bajci, Bársony, Kisasszony, Zörgős
Hajas, Hódos, Káplár, Pille, Gyopár, Hárász
Közös név jut persze több tehénre is, de a csordás tudja, hogy melyik Dáma a Böröciék, s melyik a Csanakiék tehene.
A legtöbb csordás mellett van bojtár is, aki segít neki a kihajtásban, az őrzésben, de hivatása különösen az, hogy a borja után hazakivánkozó tehenet elkisérje, nehogy belé menjen a kárba.

A KESZTHELYI CSORDÁS GUNYHÓJA A BALATONPARTON. (87)
Szóljunk a bivalyosról is. A Balaton mellett, Fonyód és Balaton-Keresztur között, egész be Kéthelyig, több község határától övezve terül el a Nagyberek, a Balatonvidék 60 ezer hold alföldje. A Nagyberek vizenyős, zsombékos terület, egyes részein feneketlen ingovány.
Az ökör, a tehén a berekbe beledül, beleveri magát, s ott olyan tehetetlen, hogy úgy kell kihuzatni. A bivaly azonban a berket megjárja, ha ingoványba kerül is, egyet-egyet rúg, a térdét kihúzza, egyet emel magán, s hamarosan kiszabadul.
Ezért a Nagyberken a gróf Hunyadyak, Zichyek, s a többi uraságok szívesebben legeltetnek bivalyokat, mint tehén- vagy ökörgulyát.
Amikor vonatunk a somogyi parton Máriatelep felé közeledik, a Balaton szélén több bivalycsordát látunk békésen legelészni. Az otromba, lomha állatok, a fekete csorda mellett a bivalyos, vagy mint a nép mondja: a bivalos lépdel (88).
A szarvasmarhák pásztorai között ő ér rá faragni legjobban.
Leszállunk a balatonkereszturi állomáson, ahol csakhamar megtudjuk, hogy az anyabivalyok keletre, a rédegesek meg nyugatra legelnek a Balaton-szélen. Amint a csorda felé haladunk, a bivalyok csoprosodnak, csomolosodnak, kiváncsian emelik vaskos fejüket s ide-oda lóbálják lomhán. Egyszerre csak felénk iramodnak, mintha elakarnának bennünket tiporni. Keressük az utat, amerre menekülhetnénk…
A bivalyos azonban föltekint a faragásról, s biztat bennünket, hogy ne féljünk. A bivaly csak egy kicsit kiváncsi.
Amikor megállunk, a hány bivaly, mind körénk sereglik, kinyujtja nyakát (89) s bizalmaskodóan nézeget bennünket. Ha papirt veszünk elő s jegyzetet csinálunk, valamennyi néz az írásba, mintha érdeklődnének, hogy mit irogatunk. Ha a fényképezőgépet feléjük irányítjuk, mind közel jön hozzá, mereven belebámul, szinte ajánlkoznak a lefényképezésre.
Mihelyt azonban mi közeledünk feléjük, megriadnak, visszakapják az elejüket, a hátuljukat meg fölvetik magasan. Esetlen szökelésekkel rohannak tova s messziről nézegetnek felénk.
Beszélgetésbe ereszkedünk a bivalyossal: jut-e idő faragni?
Azt feleli, hogy van ideje elég.

A BALATONKERESZTURI BIVALYOS. (88)
Napköltekor a bivalyos az akolból kiereszti a bivalyokat s kihajtja a legelőre. A bivaly hamar hozzáfog a legeléshez, iparkodik, és jobban fel is tudja harapni a füvet, jobban föltudja a legelőt kopozni, mert nagyobb foga van, mint a tehénnek.
A bivaly nyáron, délelőtt kilenc óráig legel. Ekkor már megszorítja a meleg, s hamarosan belé is megy a Balatonba úgy, hogy csak az orra hegye látszik ki a vízből. Nagy melegben három-négy óra hosszat hever a vízben. Olykor kidugja a fejét s nagyot fúj. Azután ismét a víz alá húzódik.
Míg a bivalyok mozdulatlanul hűselnek a vízben, a bivalyos a parton üldögél s nyugodtan élhet művészkedő hajlamának.
Mikor a bivaly jól meghűtőzött, kijön s újra legel. Nagyon könnyű őrzetű állat, nem torkoskodik, nem nagyon siet a kárba, megelégszik minden pazdergyával, silány növényekkel, sással, fiatal náddal, amire a tehén és az ökör a legelőn rá sem pillantana. Jóllakik s a meleg ismét megszorítja, akkor megint belemegy a Balatonba s ott jóízűen locsoltatja testét a tarajos fehér hullámokkal.

BIVALYCSORDA. (89)
Ilyenkor azután a bivalyos megint nyugodtan folytathatja a faragást, már csak azért is, mert a bivaly nem lót-fut, nem bogarász, annak a bőrére nem száll a bogár, mert nem olyan vére van, mint egyéb marhának. A bogár nem tudja kicsípni a bivaly vastag bőrét.
A bivaly lusta állat, – magyarázza tovább a bivalyos, de ha megbolondul, nincs olyan 1ó, hogy nyomán fusson; ha megszalad, akkor nyökög, ilyenforma hangja van öch, öch. Ha hűsül az idő, akkor a bivaly nem megy a vízbe, hanem a szárazban fekszik le s ott kérődzik. Csak júniusban, júliusban és augusztusban fekszik a Balatonba, mert ilyenkor melegebb a vére, mint más állaté. A bivaly előbb megfázik, mint egyéb állat. Ezért hideg időben szeret egyet-egyet futni, hogy kimelegedhessék. A bivaly nem delel, mert a delelő szarvasmarha napjában egyszer, dél körül nyugszik hosszabb ideig, míg a bivaly napjában többször fekszik el órákig a vízben.
Amint így apránkint kérdezgetjük a bivalyost, azt is megtudjuk, hogy ő a rédegbivalyos, mert a rédeg-sereget őrzi. A Balaton fölső szélén őrző másik bivalyos az anyabivalyos, az őrzi az anya-sereget.
A bivaly hat hónapos koráig kis borgyú, egy évig választó, azután két évig rugott borjú. Azután harmadfi és negyedfi. Azt nem mondják, hogy mások. Ha négy éves elmúlik: behágatják. Amikor kis borja lesz, akkor kerül ki az anyaseregre.
Míg az anyabivaly kettőt nem borjuzik, addig üsző-tehén, azután már vén-tehén. A tehenet sohasem fogják be, csak a négy éves tinót, vagyis a gyönge korában, 3-4 hetes korában herélt állatot. A bivaly-tinó hűséges, terhezésre igen jó állat. Elhúz az akármilyen nehéz terhet. Sokkal erősebb állat, mint az ökör. Két bivaly, ha jól kinyőtte magát többet elhúz, mint négy ökör. A bivalyt könnyebb rátanítani, mint az ökröt, mert jobban megfogadja a szót. Ámbár az is igaz, hogy hajtós, lusta állat. Lassan cammog. Ezért az ostorral vagy bottal sokszor meg kell laspantani az oldalát. A béres némelykor a vasvillával is megböki, mert bizony ha a bivaly be van fogva, akkor is bolondul a vizért.
Balatonkereszturban beszélik, hogy egyszer a béres elaludt a szénásszekéren. A bivalyok neki mentek a Balatonnak és úsztak Badacsony irányában a túlsó part felé. A béres akkor ébredt föl nagy rémületére, mikor a szekér a Balaton közepén himbálózott. Nem volt egyebet tenni, mint nyugodtan várni, míg a bivalyok szerencsésen kiláboltak Badacsony alatt.
A bivalynak a víz iránt tanusított nagy barátságát felhasználják arra, hogy vele a Hévíz nevű meleg gyógyfürdőt megtiprassák. A Hévízben ugyanis sok a korpa, az elkorhadt növényi rész. Ez oly nagy mennyiségben gyűl össze, hogy a víz lefolyását akadályozza. Ezért a balatonkereszturi bivalycsordát minden nyáron felhajtják a Hévízre. A bivalyok szivesen merülnek a jó meleg vízbe, a tavat széltében-hoszszában meguszkálják, azután pedig leúsznak a Hévizet levezető, s a Balatonba folyó csatornába. A parton a bivalyosok hosszú ostorral nógatják őket. A víz korpája meglazul, s a tó vize így szaporábban folyik lefelé.
A bivalynak minden lomhasága mellett is, sok csalfaság van a vérében. Sok goromba találkozik köztük. Az ilyen bivaly félrehajtja fejét, rohan az emberre, nyökög. Ilyenkor meg kell regulázni, meg kell ugrasztani, mert az embert megölné. A minden iránt közömbösnek látszó állat, ha a legelőre hajtják, útközben sokszor kárt tesz; pusztít, a fejével neki megy kazalnak, fiatal fának, gyepünek. Nem halad el semmi mellett békével. Amit ér, a világon mindent kivesz. Szekér előtt olyik megijed a csendőrtől, a cigánytól, a biciklitől. Akkor azután elszalad úgy, hogy összetöri a szekeret.
Elbucsuzunk a rédegestől, s megyünk át az anyáshoz a Balaton szélén hosszan húzódó kösköny, keskeny legelőn. A Balatonon millió és millió hullám kecses táncot lejt előttünk s mormoló zajt üt, amire az anyabivalyos azt mondja, hogy zuhog a Balaton.
Szóba állunk az anyással. Megkérdezzük, van-e nála is egy-két szép faragás? Valami csak akad nála is, de ő már panaszkodik, hogy nem ér úgy rá, mint a rédeges.
Mikor a bivaly borgyazóba jár, az anyásnak mindig ott kell sétálni a parton, hogy a bivaly be ne mehessen a mély vízbe, mert az a maga esze szerint bemenne akár a Balaton közepéig is; a borgyazásra készülő állatot tüzeli a vér. Ezért siet a víznek. A bivaly a vízben is megborjaznék s a kis borjú ott fulladna, – szemmel kell tehát mindig kisérni a teheneket.
Ha a fóka belemegy a Balatonba, akkor az anyásnak le kell húzni a csizmáját s a bivalyok elé kell állani, hogy csak a víz szélére kerüljenek, hogy csak térdigérő vízben fekhessenek le, a testüket el ne foghassa a víz, de azért kihűsölhessék magukat.
Ilyenkor a pásztor kutyáztat is. Ha a tehén a mély vízbe készűl, utána uszítják a kutyát. Össze kell fogni az egész sereget s elhajtani a víztől. Nem is igen kell a kutyát utána küldeni, mert mihelyt hallja a kutya nevét, már egyszerre megfordul. Fél, hogy a kutya megrágja az agyarával. A bivaly nem tudja megrúgni a kutyát, mert inai nehezek a rúgáshoz. A bivalynak csak a kutya az üdvössége.
Az anyás azért sem ér rá igen a faragásra, mert a fiatalabb tehenek borjuzásánál segíteni kell neki. Ha világra jön a kis borjú, akkor be kell anyjával együtt hajtani az istállóba, a borjú az anyja után ballacskál, el-elmarad, el is akar aludni, szüntelen biztatni kell, hogy haladjon.

BIVALY-CSORDA A BALATONKERESZTURI PUSZTÁN.(90)
Említettük már, hogy a gulyás, a csordás, a csikós minden állatjának a nevét megmondja. Kérdeztük a bivalyost is, hogy állatjainak mi a neve?…Azt felelte: «Ki az ördög adna ezekre nevet?»
Úgy látszik: a bivaly nincs annyira a pásztor szeretetében, mint egyéb állat.
Neve csak a befogott bivalynak, meg a bikának van.
Az egyik állat neve: Miklós, a másiké Patkó.
A bivaly-bika nagyon goromba állat. Egy esztendő sincs, hogy pásztorját a bivalybika meg ne tiporta volna. Akit nem akar szivelni, sehogyan se sziveli meg. Ha a bika meggorombul, egyet fordul, elkezdi a földet hányni s neki megy az embernek. A gyereket jobban sziveli.
Az anyásnak télen az istállóban is igen sok dolga van. Télen bizony nem ér rá faragni. A bivaly nagy vízzel él. Sokat iszik. Napjában kétszer itatják. A balatonkereszturi 65 darab bivalynak egyszerre 150 vödör vizet kell húzni. Bizony, ezzel is van elég dolog! A bivalyos télen bár csak az ebédjét tudja megenni. Azt is csak futtában.

LÓTUSZOK KESZTHELYI-HÉVIZEN. (90a)
Meg télen a sok trágyahányás miatt sem ér rá a faragásra. A bivaly ugyanis háromszor annyi erősebb és többérő trágyát termel mint az ökör. Ezért éjjelre nyáron is az akolba hajtják. A berkes legelőben bő urodalmak ezért szeretik a bivalyt tenyészteni.
Kérdeztük a balatonkereszturi bivalyost, hogyan van az, hogy bár a bivaly erősebb, mint az ökör, bár eleséggel is beéri olcsóbbal s trágyát is többet ád, – még sincs annyi böcsülete, mint az ökörnek?... Van az urodalomban tizenkét ökörfogat s bivalyfogat nincsen, csak hat?…
Megfelelt a bivalyos:
– Azért, mert az ökör díszesebb.
Nem is látunk a pásztorművészet tárgyain bivalyt. Az indiai, szerencsétlen külsejű állat helyett, szép címeres ökröt rajzol a bivalyos is.

KANÁSZ DISZNÓCSORDÁVAL A BALATONGYÖRKI PARTON. (91)
Következik a: kanász.
Megismerni a kanászt
Ékes járásáról,
Táncra termett lábáról
Tarisznya-szíjjáról.
 
Buzába megy a disznó
Kilenc malacával,
Eredj utána bojtár
Fényes balaskáddal.
 
«Hutá, hutá lele le!»
Csak a füle látszik
A berekben a kanász
Menyecskével játszik.
 
A kanász a disznók pásztora, aki télen-nyáron kihajt. Husvétkor és karácsonykor nem hajt ki, mert akkor misére megyen. Délután azonban ekkor is kihajt. Szentgyörgy-napkor sincs kihajtás, mert akkor van helyváltozás. A régi kanász búcsuzik s jön helyébe az új. Ha a kanász helyben marad s mégis kihajt, akkor a gazdákat 2-2 tojással adóztatja meg. Ha télen nagyon «fölösleges» a hideg, akkor nem hajtanak ki, mert az embernek lefagyna az orra, meg a füle. Egyébként ha hó van, akkor is kihajt a kanász.
A disznó ugyanis az ólban «maradhatlan» állat. Ha nem eresztik ki a szabadba, durgat, túrja, rágja az ól ajtaját, rén, «kiváncsi kimenni». A disznó födél alatt nem szeret soha. Nem menne soha az ólba, avagy a hidas kerítésébe, ha ott nem etetnék. Olyan, mint a vadállat, teljesen soha tető alá nem szokik. Kilenc hónapos koráig jár a legelőre, azután hidasba fogják: hizásra.
A kanász nyáron már reggel négy órakor kihajt, este nyolc órakor ereszt haza. Télen nyolckor hajt ki, ha igen erős a hideg, akkor tízkor s három órakor ereszt haza. Nagy hidegben két órakor.
A pásztorok között a kanásznak van legnehezebb sora, mert a disznó a legálnokabb állat. Ha a kanász csak egy kicsikét néz is félre, a disznó már szökik. Mindjárt belemegy a krumpliba. Tíz perc alatt 60-70 bokor krumplit is föltúr. A. kanásznak ez nagy gyalázatja s ráadásul még a kárt is meg kell fizetnie.
A kanász manapság a mezők között őriz, erdőre nem jár a disznó, nincsenek olyan nagy makkoltatások, mint régente.
Mondjuk tovább, ahogy a kanászoktól hallottuk.

A GYENESDIÁSI KANÁSZ. (92)
Az erdők most meg vannak vágásodva, sok bennük a vágás, a kivágott öreg fák helyébe ültetett csemete. Ebben kárt tenne a disznó; de szorítják különben, ki az erdőből, az őrzött, ápolt vadállomány miatt is. A keszthelyi pásztorok jól tudják, hogy a kegyelmes gróf úr többre nézi vadállományát, mint a birkáit, disznait. Nem a gazdaságra ád, hanem a vadászatra.
Csak az kellene még, hogy a dédelgetett szarvasok birodalmában kanászok legeltessenek!
A kanász hajnalban egyenkint összeszedi disznait. Mikor egy határra össze, van szedve valamennyi, a csapásban elballagtatják a legelőre. A csapás az az út, amelyiken az állat a faluból kivonul a legelőre. Minden falu határában mértek ki tagosításkor csapást is, hogy a legelőre hajtott állatokat ne kelljen az országúton terelni, ahol sok szerencsétlenség történhetik. A disznó a kocsi alá kerülhetne ott.
A kanász mellett bojtárnak is kell lenni, mert egy ember nem győz a csordával.
Két ember 300 disznót is megőriz, ha nem járnak erdőt, de ha erdőt járnak: három ember is kell hozzá. Ha a kanásznak családja van, akkor telik bojtár a fiú-gyermekekből.

KANÁSZ. (93)
A kanász-bojtár rendesen fiatalabb legényke (93), vagy rédeg ember, nőtlen ember. Családos embernek nagyobb konvenció kellene. Ezt a község nem fizeti meg. Legfölebb nagy urodalmakban tartanak fogadott kanász-bojtárt.
A kiskeszthelyi kanásznak 80 darab disznóhoz tizenöt esztendős bojtárja van, akinek kosztot is ád. Ezenkívül egész évre kap 30 koronát.
A bojtár az istálóban alszik, mert a kanász cselédpajtásaival egy kis szobában megfér ugyan úgy, hogy tíz ember alszik egy szobában, de már a bojtárnak odabenn nincsen helye. Mikor a disznókat kihajtják, ketten ballagnak utánuk. Az ostorral pattantanak, biztatják őket. Ha kiérnek a legelőre: nekiterülnek a disznók. A kanásznak az az első dolga, hogy rágyujt pipára. Azután a disznókat szépen mozgatják, mindig odább-odább. A fiatalabbja jobban mozog előre. Az öregebbeket biztatják nyomukba az ostorral. Ha az eleje el akar futni, azt visszacsapják a hátuljára, elejbe futnak és visszakergetik. A kanásznak mindig ide, amoda kell nézegetni, azért nem is igen ér rá úgy a faragásra, mint a juhász. A disznó egész nap legel vagy túr, eszi a gyöpöt avagy keresi a fagyökeret. A kukacot, a rozs-férget nagyon szereti, (a rozsféreg olyan, mint a rozs szeme, csak kicsit hoszszabb). Ahol a disznó erdőre járhat, ott eszik somot, vadkörtét, gelegenyét, kökényt, makkot, vadalmát, vadkörtét, fagyöngyöt, amit a húros rigók télen levágnak. Ha a kanász disznójának nincs téli elesége, akkor fagyöngygyel teleltet ki. Ezt nagyon szereti a disznó, mert édes. A kanász felmázik a fákra, vagy kampót csinál s azzal tördeli le a fagyöngyöt.

KANÁSZ-HAJLÉK. (94)
A disznóval mindenfélekép sok vesződség van. Napjában nyolcszor is kell itatni. A disznót nem veri úgy ki a «víz», mint a lovat vagy a marhát, mert a disznón zsír van. A disznót a belső meleg bántja. A disznónak legnagyobb ellensége a meleg: kiveti a nyelvét, lehincöl. Ezért a disznó kivánja a fördést. Ha fördést nem kap, megdöglik. A kanász a csordát többször lehajtja tehát a Balatonra, ha itt nem is iszik a disznó, de fördik. Ahol nincs Balaton, ott a pásztor a vizet a kút körületére kiönti, pocsétát csinál, amelyben a disznó elfekszik, hüsel. Ha víz nincs, akkor kiturja a földet, s abban hüttőzik. A disznó a piszkos vizet meg nem issza, de a pocsétában szivesebben fekszik, mint tisztavízben, mert a sár ráragad, s tovább hüsöt tart rajta. A disznó féltizenegytől délután 3 óráig delel. Hüs bokrok alatt, pocsétában fekszik, szuszog, alszik. Amerre a fa árnyéka fordul, arra nyújtózik utánna.
Ilyenkor tud csak faragni a kanász.


PUSZTULÓ GUNYHÓ A KISKUT TETŐN. (94a) (Szentgáli határ)
Három óra után a csordát belehajtják a tóba. Ott fürdik egy óráig. Azután tovább terelik, legelni. A fürdés után igen jóizűen legelnek öt óráig, s akkor azután mozognak velük hazafelé. Ilyenkor a kanász előttük jár, a bojtár meg hátul mozgatja őket. Amikor a csorda közel érzi a falut s rágondol a pompás moslékra és a ropogós finom kukoricára, holmi korpával kevert répalevélre, akkor már a hátul kullogó vén disznók is takarodnak a csorda eleje után, s a csorda fiatala vénje élénk sivítással, röfögéssel igyekszik haza. A kanász a karikással türtőzteti, ijesztgeti, hátrafele szorítja őket. A falu végén azonban, már neki ereszti a csordát.
A kanász tavaszi Szent-György-naptól, őszi Szent-Mihály napig meleget ebédel; a főztet vagy az asszony hordja ki utána a legelőre, vagy a bojtár megyen be érte a faluba. Szent-Mihály után a kanász főtt fölöstökömöt, reggelit eszik. Ebédre valót a tarisznyában visz magával. Késő délután mikor hazahajt, ismét főtt ételt eszik.
Télen a kanásznak rossz sorsa van őrzés közben.
Hidegben, hóban, fagyban egész nap bizony nehéz föladat!
A télen tető alatt élő juhászok meg is énekelték a kanász sanyarúbb sorsát:
Ha valaki rútul él,
Disznó-pásztor is úgy él:
Egész télen, egész nyáron
A sok disznót tereli
Juhász-legény neveti.
 
Juhászoknál lefeküdtek,
Ott még ágyat se vetettek,
Nem is vetnek ott egyébnek
Csak a juhász legényeknek.
Annak se már mindeniknek
Csak a legkevélyebbiknek.
Mert a juhász igen kényes,
A csizmája igen fényes.
Mert a juhász aranyalma
Fölteszem a fogasomra.
 
De a kanász rohadt alma.
Kidobják a szemétdombra.
Ha hideg van, a kanász meggyujt egy kis fa-száradékot. Ha vizes is minden, a busfenyő azért jól meggyullad; a pásztortűz mellé guburcol s melegíti a kezét. Ha a lába fázik, neki át futkozni, míg kimelegszik. Télen jó béléses nadrágot, meleg dolmányt vesz föl, a csizmájába szalmát tesz, lábára meleg parket-kapcát teker. A viharedzett kanász így azután könnyen győzi a hideget.
Nincsen gunyhója, mert ha esik az eső, a zápor, akkor futnak a malacok, a kanász meg nyargalhat utánuk. A rossz, hitvány malacot az erős zápor is agyon veri. A kanásznak tehát rossz időben még jobban a csorda mellett kell lennie. Szép időben pedig amúgy is fölösleges a putri. Egy-egy évszázados fa hatalmas ernyője is elég menedéket nyujt. Gunyhó csak akkor kell a kanásznak, a mikor makkoltatni járnak (94, 94a).
Makkérés idején nagy disznókondákat hajtanak el messze erdőkre s a konda, a kanászokkal együtt Szent Mihály napjától, januárig, februárig egy huzomban ott marad, mindaddig, amíg csak el nem fogyott a makk. Éjjel a disznókat szállás alá hajtják, a kanász pedig a gunyhóban fekszik.
A gunyhó a legősibb, legegyszerűbb lakás. Az egymásnak fektetett ágakat /\ ilyen alakban verik le a földbe, s fenn a csúcson összerősítetik. A putri favázát azután gyeppel, földdel, náddal, szalmával betakarják. A gunyhó nyílását dél felé szokás fordítani, hogy az északi szél be ne fújhasson.
A gunyhónak ajtaja nincs, mert nem is igen akad ott sok félteni való. Mindössze a pásztor élelmes, eleséges ládája, s egy rossz bunda van benne; a bunda a kanász ágya.
A gunyhónak még azért sincs «szája», mert a kanásznak jobban kell vigyázni a disznóra, mint juhásznak a birkára. A juhásznak a kutyája, pumija, komondora vigyáz a nyájra, de a kanásznak magának kell éberkedni. Azért a juhász kőből épített, ajtóval ellátott putriban, a kanász pedig csak ilyen kezdetleges gunyhóban alszik. A putrit a gunyhótól tehát meg kell külömböztetnünk.
A kanász a szabadban főz. Ha esik az eső, bátran rak tüzet a gunyhóban is. A szikra pattog, száll, de azért nincs eset, hogy a gyulékony gunyhó lángra lobbanna.
A kanászt a többi pásztortól az különbözteti meg, hogy csak a kanász hord baltát. Ezenkívül a kanász héjas, kérges, görbe botot is hord, (95) amelynek vékony végét tartja kezében, a furkóját pedig a földön húzza maga után.
Egyenes bot azért nem való a kanásznak, mert hisz' egész nap hajigálja botját a disznó után. Az egyenes bot bökőre menne s az állatnak sérelmére válna. A görbe bot azonban hozzásímul a megfenyített állat testéhez, bünteti, de nem sebzi meg.
A kanász azért nem pirítja le a botja héját, – mint a csordás, – mert néki minél hajlósabb bot kell a mesterséghez. Ha két hétig hord egy botot, akkor az már megszárad

A FENÉKI KANÁSZ HÉJAS BOTTAL. (95)
és persze, hajlósabbat vág helyette. Keszthelyen (a városnak hétezer lakosa van), a kanász elé 27 disznó és 100 «nevendék» jár.
A kanász minden öreg disznó után fertályonkint egy koronát, nevendék után 50 fillért kap. Ezenkívül kap ingyen lakást és négy szekér ágfát.
Faluhelyt a kanász egy öreg disznó után fél mérce rozsot (buzát nem adnak neki, mert az drágább) egy kenyeret és 40 fillér készpénzt kap. A nevendék után feleannyit adnak csak.
Bizony, van ennél kényelmesebb s díszesebb hivatal is, a mai világban. Nem csoda, hogy jobban szeretne a városban élni, ujságot olvasni Hosszú Vendel, a göcséji kanász… Miután így sorra ismerkedtünk a balatonvidéki magyar pásztorsággal, már most tudjuk ki, tőlük maguktól: mit faragnak, miből, mivel s hogyan?

KANÁSZ. (96)
 

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages