Ház

Teljes szövegű keresés

Ház

FELSŐ GYÍMESLOK. (67)
Tekintsük elébb magát az egész falut.
A székely lehetőleg sikra építi falvait, hegyek között a magasba nem igen mennek, a patakok völgyeiben telepednek meg. Így egész Csikmegyében, ahol a falvak valósággal síkjellegűek s az övező hegyek lába nehány kilométernyire esik a falvaktól (67). Köröskörül a fenyves rengeteg s a faluban nincs árnyék. A fát nem becsüli a székely: országútja is ilyen fátlan, kopár; a táviróoszlopokon kívül más nem igen vet ott árnyat, Alcsikból indulva, Kászon Impér felé gyönyörű fenyves hágón visz az út s utána teljesen fátlan terület következik. Azt mondja a székely, van neki elég fája az erdőben, több mint kéne, s ahol csak teheti, a tagosítástól való félelmében pusztítja is az erdőt, hogy több legyen a legelő; körülvagdossa, «megaszalja» a fát, hogy kiszáradjon. Csak ahol patak mentén épült a falu, ott van árnyas utca, például Gyergyó-Újfaluban (70, 72) füzesek szegélyezik a partokat s a falu messzire elhúzódik a patak mentén.

AZ OKLÁNDI NAGYUTCA. (68)

OKLÁND. (69)

KISKERT A HÁZ ELŐTT, GYERGYÓUJFALUBAN. (70)
Nagy-Ajtában (71), valamint Erdővidéken (Háromszék északi részén) az utca egyik házsorához közel folyik a patak s e ház előtti kis térből virágos kerteket alakítottak, ami nagyon kedvessé teszi e falut. Háromszék területén, a Feketeügy mentén, szintén sík falvak vannak, csak a síkot szegélyző előhegység községei érdekesebbek, de magasabbra ezek se telepedtek; a talaj szerint igazodó görbe, keskeny utcák jellemzik e falvakat, silány erdőmaradékok veszik őket körül ott, ahol még egészen nem pusztították ki az erdőket. Sokkal fásabbak az udvarhelyi falvak, lakói is barátságosabbak, a kálomisták s méginkább az unitáriusok, míg különösen a csikmegyei katolikus székely gyanakvó, furfangos. Egy nagyajtai fuvaros így jellemezte a gyergyóiakat: «A gyergyói székely még vizet se ád ingyen, két órszág tólvaja az, egyet ühőt, osztán félni es lehet.»
Egyes falvak, mint például Nagy-Galambfalva (73) vagy Medesér, egész erdőszámba mennek; ez utóbbinak fekvése is nagyon szép.

KISKERT A HÁZ ELŐTT, NAGYAJTÁN. (71)

GYERGYÓUJFALU. (72)
Homoród vidékén, Lövétén (75, 76, 77), amint már említettük, nyilván a vízjárás miatt, magasra rakott kőházak jellemzők.
Általában összefüggő egészet képeznek a falvak, csak itt-ott a hegyek alján elterülő községek vannak darabokra szaggatva, ilyen Csik-Mindszent, mely hét darabból áll; Gyimes is ilyenféle, ahol a völgyből a patakok mentén fölszorulnak a házak a hegyre; az ilyen elkülönített részt az ott lakó családokról nevezik el, például «Antalék patakjá»-nak.

NAGYGALAMBFALVA. (73)

UTCA, SZENTEGYHÁZAS OLÁHFALUBAN. (74)

LÖVÉTE. (75)

LÖVÉTE. (76)

KÖTÖTT SOR, LÖVÉTÉN. (77)

SEPSISZENTGYÖRGY. (78)
A városok között a legnagyobb és a legvárosiasabb Maros-Vásárhely, kevéssé jellemző, a többi városhoz hasonló. (Sz.-Udvarhelyen 82, 83) több maradt meg a jellemző régiből s nincs egészen kivetkőztetve. A tucatoskodó ízlés példája a kis faluból megyei székhellyé kinevezett Csikszereda (84, 85), ahol egész sor utcák támadnak egyszerre a régi építkezéssel teljesen ellenkező ízléstelen, nagy emeletes kaszárnya házakból.

HOMORÓD-OKLÁNDI UTCA. (79)

UTCA, FELSŐ CSERNÁTONBAN. (80)

MIKÓFALVA (HÁROMSZÉK). (XIII. tb.)
Sehol se rí ki talán annyira ez az ellentét, mint e faluvárosban, és sehol se vonhat talán az ember közvetetlenebb tanulságot ebből, mint itt, hogy csak a régi, a nép kedélyével megegyező s a helyi viszonyoknak megfelelő eszközökkel dolgozó építő művészetnek van egészséges alapja s csupán ez fejlődhetik. Oly ridegen hatnak itt ez idegen, meg nem értett formákba burkolózó gőgös téglatömegek az egyszerű kis falusi házak közelében. Itt látjuk legjobban, hogy azokat a kis házakat, a díszes kapukat építő egyszerű emberekben mennyivel több művészi érzék lakozott, mint e nagy házak műépítészeiben.
Valóban, e modern bérházak itt, mint másutt is, nagyon emlékeztetnek az uraságoktól levetett ruhára; a régi görög római építészetből átvedlett renaissance paloták rongyai ezek a házak. Ideje, hogy visszasiessünk a néphez, tanulni!
Mondják – nyoma is látszik – hajdanta szerette a székely a virágot, most már kevés az olyan falu, ahol virágos kiskert jut a ház elé. Pedig magyar szokás ez, – de a székely aszondja: kenyérkére is keves a föld!
A sokat emlegetett magyar kert stilusáról megszívelendő Kiss Sándor tanítása,
Az utóbbi időben – úgymond – több kertkedvelő s hazafias érzésű ember azt az eszmét vetette föl, hogy alkossuk meg a magyaros kertet!… Hozzá is láttak, hogy az új stilust önállóan megteremtsék, pedig ez legalább is fölösleges, mert a magyar kertstilus nem szorúl megteremtőre. Régen kialakúlt már az s megelőzte egy századdal az angolt is. Az ujítók azt ajánlják, hogy egy nagy területen együttesen kell elhelyezni a virágos-, veteményes- és gyümölcsös kertet, de úgy, hogy mindegyik megtalálja méltó helyét és kellőképen érvényesüljön. Ez nem helyes és nincs is jó oka. Már az 1651-ből maradt följegyzés határozott különbséget tesz szőlős-, veteményes-, gyümölcsös- és káposztáskert között. A zsellérekről egy urbárium azt mondja: Szántást, vetést nem préstálnak, hanem káposztás-, hagymás- és lugoskerteket ők collálják. A virágos kertekről még ekkor nincs említés. Egy későbbi, a XVII-ik századból származó munka a következőket írja:
A kertnek közönségesen háromféle osztályát szoktuk megkülönböztetni: virágos-kert, veteményes-kert és gyümölcsös-kert. Ezekhez tartoznak a szőlős-, komlós- és orvosságos-kertek. Ugyanez a szerző megjegyzi, hogy a virágos-kertet lehet bizonyos szabály szerint kombinálni a veteményessel. Mert úgymond: a veteményes készíttetik az élet szükségére, a test és lélek erejének megöregbítésére s a szemnek gyönyörködtetésére; ennek azért, ha lehet, közel kell építtetnie, hogy annál könnyebben részesülhessünk a megmondott jóban.
Csodálatos, hogy bár a XVI. század első felében a kerti virágokat már elég jól ismerték (még a pálmát is, melyről megjegyzik, hogy: a nálunk valók mind egyiptombéliek), virágos-kert még sincsen. A haszon-kert szélén termelnek egy kevés virágot: «nem megenni valót, hanem illatozót és koszorúba valót».

OROSZHEGYI UTCA. (81)

A BUDVÁR ALATT, SZÉKELYUDVARHELY HATÁRÁBAN. (82)
A XVII. században már megvan a magyar kertstilus a legapróbb részletig. Főszabályai: «Mikoron az Úr kitekint az ablakon, paradicsombéli palotában láttassék lenni, ahol különbféle szép virágok szines szép köntösbe parancsolatjára udvaroljanak.» A temérdek egyfajta és egyszerű virágot kedveli a magyar ember. A nagy arány és a nagy szinfolt az, ami megragadja lelkét. Ezért szereti a búzavirágot, mely kékségével elárasztja a rónát s ugyanezt a nagy távolhatást kivánja a kertjétől is.
Már most milyen legyen a magyar kert belső berendezése?
Ha kicsi a kert, mint például rendesen a házelőtti, akkor csak ágyakra oszszuk s mindegyik ágyba más-más virágot ültessünk. Minél hosszabb az ágy, annál szebb is, mert nagyobb a perspektivája, de a régi szabály szerint: keskeny ágyakra kell osztani a kertet, hogy a gyomlálók kétfelől jól érhessék, mert különben kárt tesznek. Az ágy szélét zöld fű szegje körül. Ha nagy a kert, némely utat lugasnak hagyhat, némelyeket ékességnek okáért alacsony spaliroknak, mint kétfelől ültetve. Az első út, amint az ajtón bemennek, legyen hosszú, vagy lugos, vagy alacsony út, azaz spalir. Szélességére legyenek spalirok. Ha nagy a hely, három-négy lugas is lehet hosszára, hasonlóképpen szélességére is. Csakhogy ha ki csinosságát akarná a kertnek, csináljon minden lugas között utána spalirt. Akár hosszára, akár szélességére, úgy, hogyha az első út spalir, a másik út lugas legyen. Egyébként a lugas felül nyitott, vagy bolthajtásszerűen összenőtt. A lugasnevelésre leginkább a szőlőt használták (szőlős-kert), továbbá a cseresznyét és meggyet, melynek vékony hajtását könnyen lehet idomítani. Így tehát a kert táblákra és apró különálló kis kertekre darabolódik a fasorok és élősövények által. Ebben hasonlít az indiai kerthez. A fasor szélessége nyolc és tizennégy láb között lehet, míg a sövényé hat-tíz láb. Igyekezzünk a perspektivát növelni, de nem úgy, mint az angol, hanem ravasz paraszti eljárás szerint így: a lugosnak végein a kőfalra, vagy deszkából csinált táblára szép prospektusokat írhatni, hogy hosszúnak láttassék lenni; de ha kőfalon írják, a képíró mindig akkor írja, amikor vakolják. Az eddigi még csak a magyar kert szögletes részével ismertet meg bennünket. De a körterület sem hiányzik belőle, bár nem használja oly sűrűn, mint a franciák kertje. Az is ékesíti a lugosokat és a kertet – írja a régi magyar kertész – ha négy szegletein a lugasoknak és a közepin, ahol négy lugos összemegyen, rundellákat, azaz kerekded erdélyeket csinálunk, kiknek feliben szép kerekded, vagy másforma kijáratot építhetni, hogy eső meg ne érje; vagy lécekkel lécezni kell és újonnan ültetett fáknak, szőlőknek lehajtott ágaival beborítani, de úgy, hogy a lugosokon végig menendő prospektust meg ne gátolják.

SZÉKELYUDVARHELY. (83)

CSIKSZEREDA LÁTKÉPE. (84)

CSIKSZEREDA. (85)

GYÁRTELEP, SZENTKERESZTBÁNYÁN. (86)

FEJÉREGYHÁZI UTCA. (87)
Ez az általános berendezése a magyar stilusu kertnek a XVII-ik században.
Némi módosítással ma is igen jól lehetne alkalmazni, kivált ha hozzávesszük, hogy ez milyen alkalmas és megillető teret ád az iparművészetnek is. De mindenesetre ez legyen a most kialakuló magyar kert alapja.
A régi magyar kert részleteit ilyenformán alakították: a sövényekkel és fasorokkal széthasított kert táblái se igen nagyok, se igen kicsinyek, hanem mint a kertnek nagysága nyujtódzik; a táblákat azután ágyakra osztották, éppen úgy, mint a kis kertnél, de a mai ízlésnek jobban megfelel, ha a táblát pázsittal vetik be, kuszpanggal (puszpáng) szegélyezik s a közepére szőnyegágyat alkalmaznak; a szőnyegágy lehetőleg szögletes legyen, egyszerű és élesen elkülönült nagy mintával; a finom kontur kerülendő; a növények színei között minél nagyobb legyen az ellentét, de ez ne menjen már a harmónia rovására. Az utat finom sárga fövénynyel fedjük. A XVII. században szokás volt az utat szines kővel mozaikszerűen kirakni. Ezt azonban ma már mesterkéltnek tartjuk. Ha mégis egyesíteni akarjuk a virágos-kertet a veteményessel, akkor a kert közepén kell elhelyezni a virágos táblákat és körülvenni a veteményesekkel.
A képzőművészetnek nincs szerepe a magyar kertstilusban, amely e tekintetben is elüt a franciától. De az iparművészet alkalmazása igen gyakori, sőt, mondhatnám, nélkülözhetetlen. Ime néhány példa a régi időből. A rózsafa karóját a következőképpen diszítik: «Az hegyeit kilylyebb hagyjuk egy kevéssé és azon nagy gombot kell faragni, vagy más fából faragtatni, megfestetni, aranyoztatni; hosszú is lehet, nemcsak gömbölyű. Ha ki pedig jobban akarja, csináltasson a fazekasokkal, kiváltképpen új keresztényekkel. különb-különb színű mázos gombokat, kikkel az karókat felékesitse.»
Az elválasztást meg így eszközlik:
«Jobb azért, ha az ágyakat az ösvényektől, vagy szagos és zöld füvekkel, vagy alacsony fácskákkal, kik meghagyják magukat nyírni és bojtosan nőnek, vagy cifrán metszett lécekkel vagy téglákkal választják el. Az ágyak szélén legjobban díszlik az izsép, levendula, ruta, zsálya, puszpáng, istenfája, csillagvirág.» A hosszú, egyenesre nyirott élősövény egyhangúsága bántja ízlésünket. Ennek elkerülésére az élősövénybe kétölenkint magas oszlopokat kell leverni, hogy a régi divat szerint: a kire mindenféle szines edényekbe, avagy mázas fazekakba ültetett virágokat, vagy idegen fácskákat tehetni egymás ellenében, nagy ékességére a kertnek.
Az első benyomás a legerősebb és legmaradandóbb, gondolja a józan eszü magyar s ezért igyekszik a kert elején összepontosítani minden díszt és lehetőleg művésziessé teszi a bejáratot. Az egykoru erről is ád felvilágosítást: ha mégis valaki cifrázni akarná a lugosait – mondja – azoknak a bémeneteleken Portálokat, mesterséges kapukat csinálhat, kiket mogyoró egyenes pálcákból száraz vesszőkkel rostélyformára összekötöznek, kiknek párkányzatok, bolthajtások, úgy lássék, mintha kőből vagy fából volna kifaragva.
Ez nagyjában a régi magyar kert stilusa. Legjobban a mesterséges kertstilusok közé lehet sorozni, bár minden fajtájuktól lényegesen különbözik. Legközelebb áll talán még francia kerthez, de míg ez egészen lapos, addig a magyar kertet plasztikussá teszi a kiemelkedő sövény és fasor. A francia csak alacsony szőnyegnövénnyel dolgozik, a magyar ellenben a fát és cserjét is alkalmazza.
A székely ember a maga egyszerű viszonyai közt többnyire maga készíti kerítését, legtöbbször a rendelkezésére álló anyagokból; különösen félreesőbb falukban, ahol boltok nincsenek s szeget olcsón nem kap különféle kötésmóddal szerkeszti össze a kerítést. A legegyszerűbb mód, amit persze csak külső terek bekerítésére használnak s ami minden erdős vidéken szokásos: fenyőágakat, fiatalfenyő törzseket fektetnek két leszúrt pózna közé (88, 90), vagy nagyjából lecsonkított törzseket szegeznek le egymás mellé (89). Bent a faluban már gondosabban készítik el. A (91) rajzon többféle módját mutatjuk be a «kertelés»-nek: ilyen a nagy faszegekkel való szegezés; a deszkáknak hornyolt gerenda közébe való beillesztése; az összetartó póznáknak vessző gúzs által vagy átlyukasztott fadarab által, melybe a póznákat szúrják be. Ugyanitt látható egy háztetőnek régi divatú és faszegekkel leszegezett nagy zsindelyű födése is. Gyakori a sövényfonású kerítés is (93).
Elég szokásos a deszkák közének kifürészelése is, olyanformán, mint Kalotaszegen; ilyen a (94) és (95). A kerítés járulékának tekinthetők azok a kerítéshez épített féltetők, amikkel a padokat védik az eső ellen, ilyenek az (96) ikafalvi fedett padok. A (97) képen ott a kőkerítés és a beleépített pad.
A székely udvar általában elég tágas, különösen a falvakban s méginkább ott, ahol a falu a főbb utaktól félre esik vagy épen az ország határához közel fekszik. A városokban természetesen drága lévén a telek, összébb szorulnak az udvarok is. Kézdi-Vásárhely belvárosában pedig nincsenek is a vásáros bódék házakká állandósulva, egymásnak háttal építve sikátorokká fejlődtek, melyeket bár udvarnak használnak, de voltakép utcák is, «udvarterek», mint ott nevezik.

CSIKSZEREDAI KERÍTÉS. (88)

KERÍTÉS, CSIKMEGYÉBEN. (89)

KERÍTÉS ÉS CSÜR A TOLVAJOS HÁGÓ ALATT (CSIKSZEREDA). (90)
A lakóház még most is gyakran az udvarban van, a gazdasági épületek rendesen oda épülnek s az utcától kerítés választja el az udvart. A vagyoni állapot határozza meg az udvar nagyságát, számát, az istálló, ól és csűrök terjedelmét is.
Gondos Balázs udvara (98) Csíkszeredán kevésbé módos gazdára vall mint például Mátis Gerő udvara Ikafalván (100), ahol két csűr is van az udvarban. Épúgy egyszerű gazdáé a (99) udvar, melyen istálló, csűr, kocsifélszer mind együtt van.




TAPOLCAI KERÍTÉSEK. (91., 92.)

HOMOROD-ALMÁSI SÖVÉNYFONÁSU KERÍTÉS (93)

CSIKKARCFALVI DÍSZES KERÍTÉS. (94)

BÁCSFALUSI DÍSZES KERÍTÉS. (95)

KERÍTÉSEK IKAFALVÁRÓL. (96)

NAGY BACONI KERÍTÉS. (97)

GONDOS BALÁZS UDVARA, CSIK-SZEREDÁN. (98)

IKAFALVI UDVAR. (99)

MATIS GERŐ UDVARA, IKAFALVÁN. (100)
Még egyszerűbb berendezésű udvar Keresztély Izsáké, Enlakán, ahol már külön félszer sincs a szekér számára (101).
Kevés vagy éppen semmi fa sincs az udvarban; többnyire van azonban a ház mögött kertjük, gyümölcsös, már t. i. a gyümölcstermő vidéken, például Udvarhelymegyében.
A módosabbak közül való Biró Mózes udvara Sóváradon (102). Az ottani szokás szerint óriási lábonálló asztagok emelkednek az udvarban; gyakran több évig maradnak így elcsépeletlenül s így felemelve védik meg az egerek elől. A gazda büszkesége a szépen megrakott formás és kaszával jól simára leberetvált nagy asztag (104). Egy nagy-baconi udvarrészlet képe a (105). Történeti nevezetességű pedig (107) ágyúöntő Gábor Áron udvara, Kézdi-Vásárhelyt.
A kutak alakja olyan, mint másutt: gémes kút a sík helyeken, kerekes vagy kötélhúzós a dombos vidéken (106, 108, 109).
Nézzük már most a házat.
A székely a maga házának homlokzatát «bötü»-nek nevezi, mivelhogy ott az írás: ki építette és mikor? De azért e «bötük» terén is roppant nagy a változatosság. Itt virágból font színes korong, beleírva ékes betükkel: Isten segedelméből építette Barabás Áron élete párjával, Szőcs Annával. 1862; amott Szent László király paripán; a harmadikon domborművű sárkánykígyó; tovább, szarvas fut a kutyák elől; a tulsó oldalon eltüntek a tulipánok a virágos kis kertből s most a bötüről nézegetnek le az utcára.
Fából épül jóformán minden: a ház, a csűr, a pócos, a kas, a sütő, a favágó, az árnyék-alja, minden, amit az életen láthatsz. Mert az a föld, amelyen ezek épülnek, az az élet a székelynek; az életre fordul bé a kapun este. Igaza van, a határ nem igen érdemli meg az élet nevet.
Nem látsz a székely életen, csak kevés kő- vagy téglaházat. Újabban kezdenek ilyeneket építgetni, de még nagyon sok helyt hever a kő fölhasználatlanúl. Garádicsra nem fogy el annyi…
Például egy ház!
Elől hosszú tornác, melyből kinyúlik – a kieresztés felé – a bedeszkázott, kivágott szívekkel diszített eresz. Kieresztés, olyan lépcsőház féle, csak a magas alapra épített házaknál van. A kieresztés lépcsőin, vagy egyenesen az ajtó előtti nagy kerek kőről juthatsz az ereszbe. Az ereszből nyílik az ajtó a tulajdonképeni házba, a pitarba vagy pitvarba. A pitvarból nyílik jobbra s balra a kicsiház, meg a nagy ház. Az eresz és pitvar fogalma már össze van zavarva. Az eresz a kiszélesedett, bedeszkázott része a tornácnak. Most össze-vissza használják s az eredeti fogalmat a pajta eresze őrzi még. Régi szalmás házaknál még látható egészen nyitott eresz is, bedeszkázás nélkül.
Volt sok érdekes az eltünt házakon. Az ablak fölött világoskék alapon virágokból, cirádákból festett párkányzat ékeskedett a fehér falon. Kivül kékre festett deszkatáblák voltak: vagy fáncba vágva s akkor a kinyitásnál oldalt tolták a falra két felől; vagy sarkos táblák, azokat kinyitás után, rúddal támasztották ki. Azok a házak nem ismerték még a leveles zöld vagy kék zsalukat. Az ablak alsó részén egyszerű festett sáv, a domborúan hagyott tapaszon. Ilyen festett sáv volt a ház körül a töltésen, (kerítés) az utca felőli bötün és a ház elején. A töltés kisebb-nagyobb szélességben (félsing, egy sing) vette körül a házat, karókra, cölöpökre volt fonva, fűzfa, vagy bükkfa vesszőből; földdel töltötték meg, ledübückölték, csinosabban letapasztották, sikárolták és kék palával bemeszelték. Talán a ház alapját védte a víz ellen, mert az alap egynéhány nagy kőből állott; nem ástak árkot az alapnak s nem rakták meg kővel, mint a pincés házak alapját. Azokból a házakból hiányzott a pince.
Másképen is építették ezeket, mint ahogy most építenek. Gerezdbe vágták az építőfákat; a ház szögletein még tapasztás után is kilátszottak a csupasz fa-végek. Ezeken a gerezdeken sétált föl a hijuba «gerezden futó Kalári». Ma szegényt csak macskának hívják. Megfogyott a cím, mióta sasba rakják a házakat, vagy harcsa-fűrészszel levágják a kinyuló gerezdeket; véle eltünt a legjobb mód, amelyet észrevétlenül lehetett fölhasználni a tisztelgésre s amit az eszterhéj alatt fölbujva, a hijuban, a rudon függő kolbász, oldalos, gömbec színe előtt szokott volt végezni szegény. (I. tb.)

KERESZTÉLY IZSÁK UDVARA, ENLAKÁN. (101)

BIRÓ JÓZSI MÓZES UDVARA, SÓVÁRADON, (102)
BALAVÁSÁR. (XIV. tb.)

SÓVÁRADI UDVAR. (104)

UDVAR, NAGYBACONBÓL. (105)
A mostani házfödelektől is különbözött a szalmafödél. Magasan kihegyesedve nyult föl; nagy lejtő kellett az esőnek. A tetőn kalodák; összekötött, néha kopjás hegyben végződő rudak, átvetve a tetőn, hogy a szél ne bonthassa meg a födelet. A két tető-szögletet pápista földön fából faragott kereszt, másütt szines cserépdísz foglalta el. Egy-egy csürön még akad ilyen régimódi kaloda, de a házakról oda lett, mióta tiltják a szalmafödést.
Ez már – a régi – sasba van építve. Úgy, hogy a talpfákba sasokat, oszlopokat vésnek jó kemény fából és ezekbe fáncot rónak. Mikor a ház vázát (négy szöglet, ajtó, ablak, szemöldök) fölállítják, az építő borona fákat egymásra rakják a fáncba s az egész épületet a koszoru-fa foglalja össze.*
Lásd: A Magyar Nép Művészete. I. kötet 89., 90. és 91. lap.
Nézzük az oszlopos tornácot.
Az oszlopfejek virágalakokat mutatnak s milyen szépen emelkednek ki a tornácfájából a tornác-gerendáig! A tornác deszkázata csinos kifürészelt hézagokat mutat, szívek, de akad félhold, aztán sok, nagyon sok minta, egyszerű körök, hosszú lefelé szélesedő recés kivágás, stb. Az újabb épületekről hiányzik a bedeszkázott eresz; egy szélességben fut a ház elején, néha egyik oldalán is a tornác. A beosztás még többnyire a régi. Az ablakokon zöld vagy kék zsaluk, de ridegebb az ilyen ház a régiesnél, a milyeneket Rugonfalvától-Pálfalváig, Etédtől–Csekefalváig, Szentlélektől–Oláhfaluig, Kénostól– Felső-Rákosig, Köpectől–Hidvégig–Nagyborosnyóig–Zágonig száz híres ácsmester épített.
Munkatársunk, Medgyaszay István, az építőművész, kedvesen emlékezik vissza gyűjtésünk folyamán tett tapasztalataira.**
Medgyaszay (Benkó) István: «Egy-egy székely házról, faluról.» Művészet. 1905. 5. szám.
Görbe Székelyföldünk egyik üde, vonzó tája a fakó hegyek között kanyargó Fehér-Nyikó völgye. Eleven zöld kalászok, hullámzó aranykalászos búzaföldek követik kétoldalt a füzes partot. Sötét lombjai alatt bujkál, oson a víz. Nem is látszik, csak ha az övező hegyekre hágunk s búcsuzóul visszatekintünk: úgy csillan ki, fehérlik ki a Fehér-Nyikó. Hogy átalmegyünk a siménfalvi fedett dobogó hídon, kiszélesedő, kanyargó oldalvölgybe jutunk.
Ennek végében van Medesér.

ÁGASKÚT, CSÍKKARCFALVÁN. (106)

ÁGYUÖNTŐ GÁBOR ÁRON UDVARA, KÉZDIVÁSÁRHELYT. (107)

OSTOROS KÚT, CSÍKSOMLYÓ HATÁRÁBAN. (108)

KÖTÉLHÚZÓS KÚT, HIDVÉGEN. (109)

CSÍKSZEREDAI ÓLAK. (110)
Távol a világtól, kicsi völgyben, annak is a legvégében. Itt vége van az útnak. Nincs ezentúl semmi se, csak meredek hegy, meg erdő, amire csak a «kicsideszű csitkó» meg a «kecskolló» szalad fel, ha hajtja a vére, meg télbe kapaszkodik fel a szegénység egy kis száraz ágért. Lenn a völgyben olyan csendes megelégedés, boldogság ömlik el az egész falu képén: menedékes, gyümölcsös kicsi útain, a fehér házak muskátlis ablakain, meg az előttük üldögélő embereken. Olyan bizalmasan előrehajolva, naiv jóakarattal firtatják: Honnét jő lelkem, hová ügyekszik, mijárásbeli?
Ezeket nem rontotta meg a kultura, ide nem jut el az a sok rossz, ami a világban esik, nem is jut ide más, csak akit itt hoz a szülőanyja világra. És találunk mindenfelé ilyen helyet, ahol csak magyar nép lakik és mentül inkább távolodunk a vasúttól s vele a még idegen kulturától, azontúl szebbet, kedélyesebbet és magyarosabbat. Völgy, oldalvölgy tele van barátságos, virágzó községgel, szinte egymást érik, oly közel esnek.
Mondjunk egyet a sok közül: Kobát-Demeterfalva.
Ezelőtt két falu volt, az egyik református, a másik unitárius. Azért is, került olyan aki a másik falu hitén volt. Ezek aztán átjártak, mivelhogy egy faluban csak egy templom volt. Így esett, hogy az idegenhitűek inkább a másik falu felé építkeztek és essent, amig ippen összeértek.
Most együtt vannak. Jómódú, ügyekvő gazdaemberek. Három malom is van a falu alatt, két kőre jár minenik. Ott állongált egy legényke a malomhid alatt, bementünk véle.
Nagy szívességgel mondta el, mutatta meg apróra minden kerekit, darabját, a vízbujtatótól kezdve egészen addig, ahun a hajtófa mozgásba veszi a tejkét, meg ahun a garatban a kislapocka megrántja a csergetőt, hogy elfogyott a törökbúza vagy miegymás, hogy ontsék fel esmét.
Beesteledett.
Feljött a vacsoracsillag, hazaverődött az aratónép is. Elsőben gyanakodva kérdeztek, szemléltek. Elmondtuk nékik, hogy felirogatjuk ami szépet, ügyeset találunk, de csak úgy, a városiak meg a magunk okulására. Másnap már hivogattak: Gyüjön magunk okulására. Másnap már hivogattak: Gyüjön be, ha akar! Úgy, nohát má nézze meg a mü kücsüd házunkat es, mondja az öreg ángyó, mü cs’átuk az urammal, a jó Isten nyugosztalja, de ügyes ember vót. Fel es van írva ide az úc’ajtóra, azt betűzi: Isten segedelmével építette E K P e kaput Bálint Mózes tulajdon kezével 1871-be.
Azzal megyünk be az életre.
Rajt az életszerek: a gabonás, a csűr, a pajta, tova a sütő, benne a gogán, vagy kemence, véle egy fedél alatt a favágó, az árnyékalja, ahová a szekeret tolják be, esmét tova a betakarított szénaösztörükben, a törökbúzakas, minden a ház körül, hogy közel essék.
Azután meg, ami olyan kellemetes a nagy nyárba: a terebélyes vadkörte-, meg a diófa a tornác előtt. Széles árnyékot fog, hogy kiülhessenek alája gondolkodni. A tisztára meszelt tornácon, az eresz alatt, ott lógnak a gyümölcsös kosarak, a laskalapító, a kicsi tekenyő, meg a kalapakasztó.
És mindez nyitott kapu mellett ott van egész nap, amig a háznép oda jár aratni.
Maga a lakóház két házból – szobából – áll: az elülső pados a nagy ház, a hátsó meg a kicsi ház. Amint kérdem, hogy mirevaló a két ház, magyarázza az ángyó:
– Télbe jő be a sok gyerek, a mienkek meg a másé es, oszt fölrontják a ház fődjét. Azért megyünk az elülső pados házba. Ilyenkor erősen sokan vagyunk, négy háló ágy is kell. A kicsi házba meg főzünk, sütünk. Nyárba künn vannak a gyerekek, csinálnak magoknak helyet a pajtában s ott hálnak. Mü megtérünk a kicsi házban es, főzni meg a nyári tüzelőben szokunk.
A két ház között van a tőszomszéd felé a kamra, közbül a nyári tüzelő, aztán a bedeckázott tornác – az eresz – s kétoldalt a virágos, nyitott tornác a ház hosszában. Ide nyílik a leppentő – a macskalyuk – ahun a macska jár ki be, hogy ne veszedelmezzen, ha igyekszik ki. Alatta van a pincetorka, ott áll a dobonka vagy légely, amibül az aratók isznak, aztán a hordó vadalmaecetnek, meg a vizeskártya.

«KIERESZTÉS», MÖGÖTTE DECKÁS TORNÁC, «ERESZ», SZÁSZ ZSIGMOND HÁZÁBAN, KOBÁT-DEMETERFALVÁN; A TORNÁC VÉGÉN «TEJ-PÓC». (111)
Hogy kimentünk a házból a «kieresztésen» átal, meg nem állhattuk, hogy fel ne vázoljuk a deckás tornáccal – az ereszszel. (111)
Aki nem járt náluk, nem tudja elképzelni, milyen helyes és költői gondolat, milyen igazán építőművészi ötlet nyilatkozik meg abban, ahogyan a zárt lakóházból a szabadba való átmenetet megoldották. Tán önkéntelenül, a szabad természet nevelte szépérzékükkel.

TÖRÖKBÚZAKAS, KOBÁT-DEMETERFALVÁN. (112) (A tetején cserépgomb.)
A vázolt alaprajzból (113) is látjuk, hogy az elülső meg a hátulsó kicsi házból az ereszbe lépünk. A csinos, magyaros cifrával áttört deszkafalon beszűrődik a napsugár, itt-ott el-eltünik, játszik, amint a szellőtől a körtefa ágai hol elhajlanak, hol meg elkapják. Már érezzük a szabadságot, a természetet, noha még zárt helyiségben vagyunk.
Innen a kieresztésbe lépünk.
Rányúlik a ház fedele, egyszerűen, szélesen, de oldalai kereken szabadok; látjuk a kertet, az utcát, már éppen csak hogy fedél alatt vagyunk.
A kieresztés garádicsán az életre jutunk; az egyenes kőfokokat szabálytalan terméskövek váltják fel, künn vagyunk az életen s még mindig nem vagyunk teljesen a szabadban: a vadkörte árnyas lombjai alá lépünk, azok intenek utolsóra búcsút a távozónak.
A kieresztés felépítésében is igen tanulságos. A garádicsot kétoldalt egyszerű, sima fal fogja közre, jobbról, balról ülőkével. A környezethez képest széles, vaskos, tagozatlan fal már külső alakjával is elárulja, hogy nehéz kő, hogy teher viselésére való: a forma; az anyag, és a cél talál.
Erre a nehézkes falra állítják a könnyű, karcsúra faragott ügyes faoszlopot, ebbe ültetik az eresz éle szerint a lábfát, ahogyan a lehúzott fedél kivánja. Ha az oszlopot közelebb teszik a tornáchoz, magasabb kell legyen, – ha kijjebb állítják, rövidebb. Tiszta dolog, szándékkal állították ennyire ki, hogy minél alacsonyabb, minél könnyebb legyen az egész faalkotmány a fal tömegéhez képest, hogy annál ügyesebb legyen a magasságuk között való arány. És itt is megvan a szerkezet anyaga, célja, meg az alakja között való helyes összefüggés. Ez a jó hatás titka, ez kapja meg érzékünket és minél egészségesebb és fejlettebb ez, annál inkább. Az említett összefüggés nem olyan gyakori, mint amilyen természetes. A hazugság világában, városban és kastélyban bőven találunk olyan vas- és farészeket, amelyekről a hírneves építők el szeretnék hitetni, hogy kő, vagy a görög márványoszlopokat megcsináltatják fából, vagy bronzba öntetik. És erre a hamisságra több fáradságot áldoznak, mint amivel egy igaz megoldást találhattak volna. A nép közelebb van a természethez s nemcsak testben, hanem érzékben is egészségesebb. Egyszerű alkotásait, ha sohasem is látta az ember, egyszerre megszereti: olyan józan, őszinte magától értetődő minden, annyira jó és igaz, hogy a legegyszerűbb kivitelben is szép.

SZÁSZ ZSIGMOND HÁZA, KOBÁT-DEMETERFALVÁN. (113) (a. kamara; b. nyári tüzelő; c. eresz; d. kieresztés; e. kicsi ház; f. elülső padosház; g. tejpóc; h. pincetorka.)

KADICSFALVI MESTERGERENDA. (114)

ANDRÁSSY MÓZES HÁZA, MEDESÉREN. (115)

CSŰR. (CSIKSZEREDA.) (116)

JAKAB ANDRÁS HÁZA, PATAKFALVÁN; AZ ALSÓ-HÁZ ELŐTT ROSTÉLYOS TORNÁC. (117)
Szemléljük meg ezt a törökbúzakast, amit idevázoltunk. (112)
Igen egyszerű valami, gyalulatlan lécből, gerendából van összeácsolva, de látszik rajta, hogy kedvvel faragta az öreg molnár, ügyesen kieszelte a maga javára. Azokkal a kötésekkel, amint az oszlopokba beköti a hevedert, még tréfálkozott is: felül domborúan, alul homorúan tette be a kötést, – könyököt, – lássák, hogy így is tudja, meg amúgy is. És az öreg nem vétette el: alul, ahol nagyobb az igénybevétel, oda tette az erősebb kötést, a homorút.
Mi városi építők, akik az egyetemen belénk gyömöszölt tudománynyal utólag szépen be tudnók bizonyítani az utóbbi kötés erősebb voltát, bizton elvétettük volna, mert nem érezzük úgy a szerkezetet, mint a természet szabad levegőben és napsugárban nevelkedett józan fia, akinek alkotásaiban mégis több egészséges költészet van, mint megúnt idegen sablonjainkban vagy erőltetett magyaros gipszhímzéseinkben.
Hogy más vidékről is essék szó, mutassunk pár házat a Homoród mentéről.
Teszem azt a Jakab András házát. (117) Errefelé bőven van kő, jobbára emeletesek a házak. De csak az alsósort rakják kőből, aztán fából felette.
Hogy mint rakják, s mint kötik egybe, szépen elmondotta apróra a Felsőfalváról való Szél János, aki ügyes mester, s még több házat is csinált.
– Elsőben is körülszemléljük a benvalót, a háztelket, hol lesz jó helye a gabonásnak, a csűrnek, hogy ne kellessék kapaszkodni a szekérrel, ha takarodáskor hozzák haza a gabonát, a szalmát, a szénát, meg miegymást. Ha nem nagyon kapaszkodó a telek, legügyesebb mégis az utcafele építeni a házat, de olyanformán, hogy közbül legyen még a kiskert, virágnak.

MÁTÉ ANDRÁS HÁZA, «LAKTELKE», HOMORÓDSZENTPÁLON, TORNÁCGARÁDICSCSAL, PINCETOROKKAL. (118)

A HÉT CSÁNGÓ FALUBÓL: GYERKÓ ISTVÁN HÁZTELKE HOSSZÚFALUBAN. (119) (a. előszoba; b. eresz; c. hátsó szoba; d. színaj; e. kamra; f. disznópajta; g. szín.)

CSABI JÁNOS HÁZTELKE BÁCSFALUBAN, SZÁZ ESZTENDEJE, HOGY MEGVAN. (120) (a. első ház; b. eresz [konyha]; c. kamra; d. színaj; e. pajta; f. disznópajta; g. színaj; [almának, zsákban]; h. fahely; i. veteményes; j. nagykert.)
BIRÓ JÁNOS KAPUJA, MÁRÉFALVÁN; CSINÁLTA KOVÁCS PÉTER. (XV. tb.)
Mikor most már kiszemeltük a házhelyet, meglépjük, hogy elég tágas legyen a bentájék; a szegletjire cöveket verünk, oszt kisinórozzuk. Akkor már gyühetnek es az emberek, áshatnak. A kőfalnak egy lábnyira kiássuk a földet, oszt rakjuk bé a követ helyibe sárral. Akinek nagy a módja, az mészbe meg porondba rakatja, egyeletesen. Így falazunk tovább egészen addig, amíg gondoljuk, hogy no most mán elég is leszen. A kőfalra fektetik fel a talpgerendákat, jó erőset minden fal alá. Ajtó meg ablakfélnek sasfákat aligatnak a talpfába. Erre rakják a falak rakófából, – vízszintes gerendákból fel, amilyen magasra akarják a házat.
A szarvazatot – fedélszéket – a koszorúfák tartják és a kakasülők, meg a szélkötők fogják össze. Amikor már belécezték a tetőt, drenicával – afféle rövidebb deckával – vagy cseréppel fedik be s a csúcsára cserépgombot tesznek.
Így csinálódik errefele a ház.
Fönt van aztán a tiszta ház, vagy a felsőház, ebben ritkán ha laknak. Nyárba csak alul vannak, ott főznek s künn hálnak. Ha a ház az országútra szolgál, mint ez is, akkor zárkózottabb. András gazda nem ül ki a háza elé, hanem az alsó rostélyos tornácot béfuttatja vadszőllővel, aztán ha veszedelmeznek, onnan ügyel az országútra, hogy senki se veszi észre. A két szegleten ügyes az a falazott, zömök pillér, amint az emeleti tornácot tartja.
Hogy egy cifrább házat is lássunk, nézzük meg a Máté András házatelkét. (118)
Ez is az országútra szolgál. Arrafele nem is olyan hímes, de befele, az életre, az életszerek fele már erősen kicsinosították. Csak ketten. Az András gazda meg a piros (szőke) felesége.



PARAJDI KŐUTCAAJTÓ; TELEKFALVAI UTCAAJTÓ; HARASZTOSI (TORDA-ARANYOS) UTCAAJTÓ. (XVI. tb.)
Igaz, hogy a kőhordáshoz kalákába hitták a falut, meg úgy is rakták, de már a felső sort, a gerendákat meg a szarvazatot egy öreg molnárral ők csinálták most harmadéve. Nyolc piculát kapott az öreg minden napra, rajt is van a neve a kapu szemöldökfáján.
Hogy a tornác közbülső részén magasabb a padolás, azért van, hogy a pincetorka elférjen alatta, azután meg ügyesebben is adódik így: a kicsi karfával elől, a ház hoszszában, meg a kiugró tornáccal. Sok érkezésük lehetett, nagy szeretettel működtek, mert még a lábfatartó – tornácoszlop – kötését is megcifrázták s ahol a kötés peterkéje benyúlik a vésett lyukba, rózsát kovácsoltattak, oszt úgy verték bele a szeget. Csinos is az, erősen csinos.
De ritka székely ház, hogy valami ügyes, csinos ne akadjon rajta, még a legszegényebben is.
A háztelkeket vesszük szemügyre.
Kezdjük a legkisebben és a legegyszerűbbön: a szászok közé ékelt csángók háztelkén.
Szorosan vannak egymás mellett a hegyes völgyes kicsi falvakban. Eltanúlják a takarékosságot a szász testvérektől életmódban, telekben, mindenben. Csak a magyar voltukat ne feledjék!
Ilyen kicsi telke van Gyerkó Istvánnak is Hosszúfaluban. (119) Nem gazdálkodik erősen, csak úgy szegényesen tartogat egy pár kocát. Eszerint van hát a telke is beépítve.
Hogy belépünk a deckás kapun, a balkézre való szegeletben van a háza. Az utca fele az «előszoba». Itt keveset vannak, tartogatják; közbül az eresz, ahol sütnek-főznek, mint a mifelénk való konyhában, és aztán a sarokban, ott van a hátsó szoba. Ez valóságban a lakó szoba. Egy kicsit homályos, mert a két ablaka nem szolgál a szabadba, hanem csak a «színaj» felé. A színajban áll a sok mindenféle szerszám, sokhelyt itt van a sütőkemence is, a végiben.
Innen visz a hágó a hijúba.
Az épület végére marad a kamra. Ennek a színajból nyílik az ajtaja, hogy esős időben ne csapjon be a gabonához meg liszthez, ha nyitogatják. A szegeletben áll egy rozoga kicsi disznó pajta; az utca fele a gyümölcsös szín, mellette a fahely.
Ez tán a legegyszerűbb telek.
Csabi János (120) már nagyobb gazda. Nincsen ugyan ép csűrje, mert annak a kicsi takarmánynak megteszi a színaj is. Van több pajtára való malaca, fias kocája, van egy-két bivaly tehene vagy színes marhája. Ez már nagyobb gazdaság. A telek berendezése hasonlít az előbbenihez. Az első ház kinyúlik egészen az utca színtbe. Utca felőli szegeletben van az asztal, két kicsi ablak világít reája. Körötte a fal mentén a padláda vagy csak ürespad, «hosszú pad».

HOMORÓD-OKLÁNDI ÖREG HÁZ. (121)

CSŰR (CSÍKSZEREDA). (122)
A szomszéd felőli fal mentén állanak az ágyak s az asztallal szemközt, szegeletben, a kemence.
Ez a bútorozás igen általános egész Erdélyben. Az ajtó mellett áll még egy pár tulipános láda, rajta a szösz, a guzsaly, feljebb a falon a tálas, meg más egyéb.
Ahol kicsi az eresz, a vízpad is a házban van; itt az ajtó mellett, hogy könnyű helyt legyen. Mint legtöbb helyen, itt is közbül az eresz, nagy kemencével, üsttel gyümölcs íznek, plaktennel két likra. Innen van a járás a hijúba.
Az eresztől jobbkézre esik a kamara. Hogy ősszel erre jártunk, tele volt káposztafejjel. Sokat használják, meg kereskednek is véle.
Eddig tart a ház, igazság szerint.
A többi is egybe van építve véle, de már az csak a gazdasághoz számít. A nyílt színaj, – ez is éppen tele volt káposztával, – ebbe nyílik a kisebbik disznópajta, azután a nagy pajta bivalynak. A kert fele fordul háttal az árnyékszék, amit azonban nem tartanak éppenséggel szükséges dolognak; mellette tovább a többi pajta disznónak, meg baromfinak.

NAGY-BACON. (123)
A telek másik oldalán, az utca fele áll a színaj. A hiúban takarmány, lent meg alma van zsákszámra. Ebből is látszik, hogy ügyes, takarékos nép lakja a házat.
Az ereszhez közel, külön elkertelve fekszik a veteményes. Mindezekhez csatlakozik hátúl a nagy kert, a gyümölcsös.
Más vidékről, a nagy Székelységből való «ögyvedz» Turbák Jánosné házatelke Ákosfalván, a Nyárad völgyében. (124).
Az utca felől, közbül, széles kapuállás vezet a «külső udvarba».
Jobbra-balra a külön elkertelt kiskert virággal és lombos fákkal, amelyek között a belső kapun átal a «belső udvarba» jutunk. Balkézre van a ház, jobbra az apró ólak. Ez a kettős kapu, külső és belső udvar, igen régi és kedves módi.
Az utca felől tekintve a közbül álló kapuszerek mögött jobbról, balról meg a kiskertek lombjai alatt szerényen fehérlik a kicsi hajlék, meghitten kandikálnak ki a virágoktól befutott ablakok. Aki belép a kapun, kétoldalt a virágos kiskert színpompája szinte előkészíti kedvét a boldog családi fészekhez, – a külső és belső két kapu, a közöttük benyúló, elkertelt, udvar bizonyos ünnepélyességgel vezeti be a jövevényt, a kicsi család belső, meghittebb környezetébe.
A családi háznak az utcától való visszavonulása elengedhetlen a fejlettebb lelkű, finomabban érző embereknél, rang és fajkülönbség nélkül.
A fejlett kultúrájú görögök lakóházából éppen csak egy csupasz fal látszott az utca felől. Így volt a rómaiak korában is, jó ideig. Korunk első nemzete, az angol, az is így építi családi tűzhelyét, a bájos cottage-eken. A berlini milliomosok villái alig látszanak az előttük zöldelő lomboktól.

«ÖGYVEDZ» TURBÁK JÁNOSNÉ HÁZATELKE, ŐSIES KETTŐS UDVARRAL, ÁKOSFALVÁN. (124) (a. első ház; b. cserepes; c. oldalház [«szerelembúvó»]; d. pitar; e. nagysütő, felette cserény; f. hátsó ház; g. «plakten»; h. dologtornác; i. pincetorka; j. belsőudvar; k. sövénykas törökbuzának; l. kutyaól; m. sövényből tyúkrekesz, alul a récének; n. külsőudvar; o. kiskert; p. országútja r. belső kapu; s. külső kapu; t. töltés.)
Csak az őszinteségben oly szegény barok kor, és a mi társadalmunk féllelkű emberei telepítik ki a családi életet az utcai teraszokra.
Ime ismét egy finom vonás a magyar néplélek jelleméből. Ebben is tanúlhatunk tőlük.
A ház: maga a szokott tipus.
Közbül az ereszbe lépünk s jobbra-balra egy-egy ház.
Újabb dolog az első ház elrekesztése hosszában: ez az oldalház, ahol egy-két láda, háló ágy s más egyéb van.
Kérdeztük, hogy mire való?
– Hát csak ami kiszorúl az első házbúl, oda rakjuk bé, meg a fiataloknak is jó, afféle szerelem buvó.
A hátsó ház egyszerűbb.
Előtte kicsi félfedél van odatoldva: a dolog tornác. Alatta állanak a háztartásba való szerek, a tekenők, a hombár, itt mosnak, meg dagasztanak szép időben, hogy ne vágják fel az eresz földjét. Ide nyilik a pince torka is.
Igen ügyesek a sövényből font kasok és kicsi ólak. Kőlábakon áll a gerendatalpas törökbúza kas, meg az emeletes tyúk rekesz, felül a tyúknak, hadd szálljon fel, a kövérebbje meg a hágón megy bé. Alúl van a récék rekesze. Mindez gömbölyűn sövényből fonva, némelyik betapasztva s ügyes kúpos tetővel befedve.
Az egész házat padmagasságra töltés köríti, hogy az esővíz meg ne álljon a fal töviben, meg hogy kiüljenek rája gondolkodni.
Elül a ház homlokfalán (128) végig ott áll a virágpóc, abból fut fel, meg csüng alá a futó piros szegfű és a vadrózsa, hogy a rácsos ablakok alig vevődnek észre mögötte.
Nagyobb gazdálkodásra számított Balla Gábor valamelyik ükapja, amikor Csikszentgyörgyött megépítette az «épségét» – laktelkét – 1683-ban.
Egyik-másik pajtát pótolhatták azóta, de a belső ház megvan a régi formájában.
Igen szíves vendéglátó Balla Gábor gazda, nála szálltunk meg. Megmutogatta az épségét, rajt az életszereket is mind. Tulajdon szemünkkel láttuk a nagyház egyik futógerendáján a számot, hogy: Anno 1683.
Magát a telket két utca, meg a Fiság vize keríti be. (157)
Csak a negyedik oldala szabad, arra van a nagykert.
A régi kapu már kidőlt, újat «csátak» helyébe, de már csak szegényesebbet. Az ősi kapaszeren kettős galambbug volt, a felfára is erősen csinosan volt rávágva a cifra.
Hogy belépünk rajta, balkézre van a kiskert s előttünk az új kieresztés, garádicscsal a nyitott ereszbe visz. Ügyesen áll a szegleten, innen mindenfele benyithat az ember. Innen visz a hágó is a hijúba. Tovább haladva a belső ereszbe – konyhába – jutunk.
Az eresz cserepesének éppen háttal van a ház cserepese, egy kürtőbe szolgál a sípjuk. Többnyire itt tartózkodnak, itt sütnek, főznek a cserepesben, meg mellette a plaktenen s itt is eszik meg az áldást. A «kőtség» kamra ebbe nyílik.
A nyitott ereszből jobbkézt a tornácra s a második ajtón a házba jutunk. Tágas, szellős helyiség, az erősen régi, megbarnúlt padgerendázás, a szépen hornyolt öreg deckaborítás hangulatos félhomályban tartja, csak a két nagyobb ablak világít barátságosan a padokkal körülrakott asztalra, a szögletben.

CSŰR (CSÍKSZEREDA). (125)

SZILVAASZALÓ, TARCSAFALVÁN. (126)

SZÁZ ESZTENDŐS HÁZ, BÖZÖD-UJFALUBAN.

ERŐSDY SÁNDOR TANYAHÁZA. (MAROS-TORDA.)

CSŰR, BIKAFALVÁN.

SZŐLLŐ-TANYA MARGITÁN.

BERÁCSOZOTT TORNÁC, ETÉDEN.

A MEZŐCSÁVÁSI ÚJ KÖZSÉGHÁZA.

«KIERESZTÉSES» HÁZ, MAROSTORDÁBAN
A ház oldalán van még egy kamra, vagy oldalház. Hogy ott jártunk, csak egy hálóágy volt benne, meg egy-két láda.
Az életről – az udvarról – a tornác alatt a pincetorka vezet le.
Jobbkézre esik az élet, rajt az életszerekkel Minden meg van már itt, ami a szabad embernek a kis gazdaságához kell.
Fő dolog a csűr.
Három része szokott lenni: a pajta bivalynak, azután a csűr köze hidlással, s túl ismét pajta. A csűr fedele alatt tartják a szénát, meg a száraz takarmányt s csűrudornak mondják. Balla Gábor gazda csűrjében csak egy pajta van s a másik oldalt való rekeszben is takarmányt tart, azért hívja «udor»-nak.
Tovább van a sütő, benne a hombár gabonának s túl a veteményes kerten a másik pajta, mellette az árnyékalja, meg az állás szekérnek, ekének s más egyébnek.
Ez a háztelek már a jól berendezettek közül való.
Boldogasszonyfalván éppen akkor jártunk, amikor Szél János ácsmester egy módos, kemény csűrt csinált (127). Meg is szemléltük apróra, ahogy elmagyarázta.
Elsőben is kőből alapot raknak alája, olyan nagyot, ahogyan a csürt akarják. Erre fektetik a talpakat. Minden fal alá egy-egy gerendát s a szegleten, meg közbül is, ahol egymásra érnek, összeróják. Azután csaplyukat vágnak bele, minden ajtótól jobbra-balra egyet-egyet, az ajtófélfának – és azt a csapjával béültetik. Ilyen sasot állítanak, a csűr és a pajták közölt, a két könyöklő közé is. Az ajtófelek és a függőleges sasok vésetébe eresztik be a vízirányos boronafákat, egyiket a másikára mindaddig, míg a pajta szükséges magasságáig elérnek. A szegleten összeróják őket. A pajták padlásának folyógerendái (mennyezetgerendái) az élet fele túlérnek a csűr homlokfalán vagy egy méternyire. A végükre kicsi sasokat – oszlopokat – állígatnak.
Ezután rakják tovább az oldalfalak boronafáit egészen a csűr sárgerendájáig, amilyen magasra akarják az oldalát. A két pajta könyökléje felett széles nyilást hagynak, itt adogatják fel a szénát a csűr udorba – padlásba.
A sárgerendára állítják fel aztán a szarvakat s megkötik fenn a torokgerendával. Az életre hajló végüket hosszabbra szabják, hogy a pajta kinyúló padlás gerendáira állígatott kicsi sasok tartófájára ráérjen.

 

SZÉL J. ÁCSMESTER CSINÁLTA CSŰR. FELSŐ BOLDOGASSZONYFALVÁN. (127) (a. kétfaros pajta; b. padlásos csűr; c. egyfaros pajta; d. fatartó; e. csűrereszi; f. csűrudor szénának; g. könyökle.)
«ÖGYVEDZ» TURBÁK JÁNOSNÉ HÁZA, VIRÁGPÓCCAL, ÉS ELÜL «A BELSŐ UDVAR KAPUJÁBÓL. MEGMARADT» BÁLVÁNYFÁKKAL, ÁKOSFALVÁN. (128)

TÖRÖKBÚZA KAS, SIMÉNFALVÁN.

BÖLÖNI «SÜVEGES HÁZ».

NEVEZETES JENEY JÓSKA, A HÍRES KORTES SZÉKELY-PORTÁJA, MEZŐCSÁVÁSON, (MAROS-TORDA).

ETÉD.

VAKOLATDISZÍTÉS EGY SZÉKELYUDVARHELYI HÁZON.

SZÉKELYUDVARHELY.

BEDESZKÁZOTT TORNÁC, ETÉDEN.

BÖGÖZ.

BIKAFALVI CSŰR.
Így alakúl ki a «csűrereszi» (131) amit azután elül beléceznek vagy cifra farostélylyal zárnak el, hogy a szerszámok, vagy a széna ki ne hulljon belőle.
Mikor már ennyire vannak, belécezik a szarvazatot, aztán bezsendelyezik. A pajta padlás gerendáira ráfektetik a deckákat és megtapasztják. Bepadolják a csűr földjit is; összeróják a pajta jászlát, meg a rekesztést is a bornyúnak; felakasztják azt a pár szárny ajtót, a csűrre nagyot, kétrétbe hajlót, s azzal meg is van az egész.
Ha a pajta kisebb, csak egy rend marha áll benne: az az egyfaros pajta. A kétfarosban két rend marha áll farral egymásnak fordulva s egy-egy jászol a két oldalon.
Egyik legjobban berendezett székely lakótelek az Andrási Ároné, Medeséren (133).
Ahogy az utcaajtón belépünk, a kút mellett kicsi kapaszkodón – ami kerek kőlapokkal van kirakva – lombos fák alá jutunk s a karfás lépcsőn átal a házba, a kislakóba.
Tovább egy másik lépcső a kiskonyhába visz. Ennek már nincsen karfája, ezen csak a házbeliek járnak. Az utca fele esik a nagyapó háza, alatta pincével.
A lakóház a kapaszkodó telek magasabb oldalán fekszik úgy, hogy a kicsi leső ablakból jól át lehet tekinteni az egész életet, az életszerekkel együtt.
Ezek legfontosabbja a csűr épülete, azontúl a «csűrkert». A pados csűrtől jobbra esik az egyfaros marhapajta, azután a disznópajták, közbül a tyúkrekeszszel; balra esik a juhpajta s az árnyékalja, ahol a szekér áll. Tovább a léceskas áll törökbúzának, az elkerített virágos kertben. Az utca fele áll a sütőház, mellette ismét: árnyalja, meg a gabonás.
Szépen együtt van minden, közel a házhoz és úgy, hogy a kislakóból mindenikbe szinte beleláthat a gazda.
Most következnek a sutább, a tornácnélkül maradt házak. A székely a szobát háznak mondja. Ez a fejlődéséből következik.
A legegyszerűbb székely lakóépület a négy fallal körülvett «ház» lehetett, ebben állott a kemence, alatta a nyitott tüz, itt voltak a háló ágyak, az asztal s más egyéb. Egy oldalt, ahova a bejáró ajtó nyílott, leeresztették és oszlopokkal megtámasztották a tetőt, ez volt valamikor az «eresz».

A TOLVAJOS-HÁGÓ TETEJÉN, PÁSZTOR TANYA. (129)

KÉSZÜLŐ KŐHÁZ, MÁRÉFALVÁN. (130)
Ilyen nyitott, szabad ereszt manapság már alig hagynak, de azért találtunk, a csángó Ugron János házában Türkösön, ott is szabad a közbeékelt eresz. A háziasszony itt végezi dolgát, itt süt, főz, mos és mindennel el van látva, még jobban mint a városi konyhában (137).
A mindennapi főzésnek ott áll a plakten, mint a mi konyhánkban a tűzhely; a kenyérnek ott áll a végibe szorítva a nagy sövény kemence.
Ha ezt az ereszt azután körül fonják fallal, elöl ajtóval, meg mellette a kicsi leső lyukkal, s túl rajta egy hátulsó házat is csinálnak, egyik a legáltalánosabb mai székely háztipust nyerjük: elülső ház, eresz, hátsó ház vagy kamra.
Ezt látjuk Lőrinc István házában is Hosszúfaluban. (134) Az említett három helyiségen túl azután, több-kevesebb mellék és gazdasági helyiség is következhetik. Akinek kisebb a gazdasága, az beéri egy «színaj»-jal is. A pár malacának való takarmány helye a hombár; egy pár zsák törökbúza s miegymás áll benne.
Hosszúfalutól távolabb eső vidéken, Nyárád Cserfalván (136) szinte ugyanazt az elrendezést találjuk: első ház, pitar (eresz) és hátsó ház. Ezekhez itten a sütő csatlakozik; kitették a könnyű deszkázott állás alá, hogy nyárba jobban állhassák a melegit. Az udvar végiben tágas gazdasági épület.
Széna szín, szín gazmatának, eresz (nyári konyha), pajta meg pozdorjának és szekérszín.
Ezen a telken hát a gazdaasszony három helyt is főzhet, télen a pitarban (most kitették a plaktent), azután a sütőben s nyáron a hátsó ereszben.
Érettebb térérzékre vall, hogy a leglényegesebb helyiséget, az első házat jó bőre csinálták s a többit kisebb szélességűre.

CSŰRERESZI, JÓZSA MIHÁLY ÉS HÜTES FELESÉGE SIMON RÁKI HÁZATELKÉRŐL, DECSFALUBAN. (131)

TORNÁC, ZETELAKÁN. (132)
Egy nagy fontosságú elv, melyet a legügyesebb építőmesterek sem tudnak mindig betartani, nyilatkozik meg itten: helyes arány a térelosztásban. A szerkezetekben arra törekszünk, hogy a lehető legkevesebb anyaggal a legtöbb terhet és erőt legyünk képesek egyensúlyozni. A szerkezet, sőt annak egy-egy része is, ottan kell legerősebb legyen, ahol a legnagyobb erő veszi igénybe, – ahol kisebb az erő, arányosan gyengébb a szerkezet, ahol nem működik erő, ott már csak az időnek kell ellenállania.

ANDRÁSI ÁRON «LAKTELKE» MEDESÉREN. (133) (a. nagyapó háza; b. kislakó; c. kiskonyha; d. élet [udvar]; e. virágoskert; f. kas, törökbúzának; g. árnyékalja; h. juhpajta; i. csűr; j. «egyfaros» marhapajta; k. disznópajta; l. sütő; m. árnyékalja; n. gabonás; o. kút; p. pincetorka; r. csűrkert; s. ganéj; t. árnyékszék; u. favágó.)

A HÉT CSÁNGÓ FALUBÓL: LŐRINCZ ISTVÁN HÁZTELKE HOSSZÚFALUBAN. (134) (a. elsőház; b. eresz, benne a sütővel; c. kamara, benne a «plakten»; d. színalj; e. osztováta; f. bölcső; g. ól, disznónak; h. hátsókert; i. hágó a tyukoknak; j. töltés a ház tövében.)
Éppen úgy, ha arra törekszünk, hogy egy bizonyos forgalom az épület minden részében egyenlő könnyűséggel bonyolittassék le, vagy a háztartás és maga az élet számára a lakóház helyiségei egyenlő kényelemmel legyenek berendezhetők: a legkisebb helyen és a legkevesebb költséggel szükség egy bizonyos egymásközötti arányt betartanunk a lakóhelyiségek térfoglalásában.

CIGÁNY TÉGLAÉGETŐ, A CSÍK-SOMLYÓI HATÁRBAN. (135)
Ezért méltó a figyelemre Józsa Imréné háza. (136) Az egy szélességű lakóházban az első ház a pitarhoz képest egy keveset keskeny, szűkös, ha meg az egész épület szélesebb, úgy a pitar és a többi mellékhelyiség szélessége aránytalan és fölösleges, az építés pedig költséges, mert ez az épület szélességével aránytalanúl rohamosan emelkedik. A kétszer olyan széles épületben négyszer olyan erős mennyezet gerendák, stb., kellenek.

JÓZSA IMRÉNÉ HÁZATELKE, NYÁRÁDCSERFALVÁN. (136) (a. elülső ház; b. közbülső ház; c. hátulsó ház; d. konyha és sütő; e. ól; f. pajta; g. szín; h. sövényketrec tyúknak; i. sövénykas törökbuzának; j. hombár.)

A HÉT CSÁNGÓ FALUBÓL: UGRON JÁNOS CSIZMADIA MESTER KÉT CSALÁDRA VALÓ HÁZA, TÜRKÖSÖN. (137) (a. első ház; b. eresz [konyha]; c. kamra, hágóval a hiuba; d. közös sütő; e. eresz a hátsó házhoz; f. hátsó ház; g. «élet» [udvar]; h. hátsó szinaj; i. elülső szinaj; j. kamara; k. «plakten» [vastűzhely.])

GYEPES ANNA HÁZATELKE, ÁKOSFALVÁN. (138) (a. első ház; b. pitar; c. hátsóház; d. sütő; e. kas törökbúzának; f. felül kas, alul tyúkól; g. veteményes; h. fahely; i. szekérszin; j. szín gazmatának, pozdorjának; k. pajta; l. eresz, nyári konyha; m. szénaszín.)

BORONAHÁZ, ABLAKKÖRE FEHÉRRE MESZELVE; CSÍKSZEREDA. (139)

NAGY-BACONI «GEREZDES» ÖREG HÁZ. (140)
Ha már most egy vidék szokásai és viszonyai között az egyik család felényi vagy kétakkora házat (szobát) épít, akkor megközelítőleg a pitar, kamra és a többi mellékhelyiségek nagyságai is ilyen arányban fognak állani, szóval az egymásközötti viszony állandó. Ebben az épületben a helyiségek egymásközötti helyes viszonyára törekedtek s azt el is érték azzal, hogy csak a ház széles.
Ez a mód kissé erőszakos, de teljesen megokolt, érdekes és olcsó is.
Gyepes Anna szülei (138) Ákosfalván szintúgy gondolkodhattak, amikor kőházuk pitarának homlokfalát beljebb rakták. Annak elég ennyi szélesség is, és a megmaradt – különben eltékozolt – szélességgel a tető eresze úgy megbővül, hogy az erősen csapó esőben is meg lehet alatta az ember. Az elrendezés különben hasonló az előbbeniekhez: első ház, pitar (közbülső ház) és kamara vagy hátsó ház. Közvetetlen csatlakozik a sütőkonyha is.
Lényegében ugyanezt a tipust találjuk Türkösön, Ugron János csizmadia mester (137) házában is. Az első ház, eresz és kamra után szegeletre fordulva következik a már előbb is említett «szabad eresz», amely a második család házához tart, továbbá maga a ház és a színaj.

CSERÉPFEDETT BORONAHÁZ (BÖLÖN). (141)

BE NEM VAKOLT BORONAHÁZ, TIBÓDON. (142)

JÓZSI MIHÁLY TORNÁCA DECSFALUBAN. A FELESÉGÉVEL, SIMON RÁKIVAL «CSÁTA«. (143)


HÁZTORNÁCOK FIRTOSVÁRALJÁN. (144)
Lássak a módosabb házat: a tornácosat.
A ház előtt elhúzódó tornác sok mindenről jó. Több helyiséget összeköthetünk véle s ha ki-be járunk, eső nem ver meg, a nap se tüzel úgy ránk, és mégis künn vagyunk, széjjel nézhetünk a gazdaságban.
A helyiségek ilyenképen való összekapcsolása igen sokféle és igen ügyes, elmés elrendezésre vezetett. Az alkotó szellemnek ez a felszabadulása és működése a ház külső megjelenésében, művészi hatásában is érvényesül és sok kedves képet teremtett.
Az előbbeniekben említett háztipus többnyire egyenlő széles helyiségekből állott. A külső kép, a ház hosszára tekintve, meglehetősen egyhangú. Élénkebb már az az egypár beljebb szökő pitarral való elrendezés. A hosszú oldalfal felületét az egyik beszökő választófal élesen megvilágított sávja megtöri, a beszöktetett pitar homlokfalára meg mélyen rávet a fedél ereszélének árnyéka, s ha ezt a két erős, ellentétes fényhatást a pitar előtt álló fák féltónusai kiegészítik, a legegyszerűbb eszközökkel és a legtermészetesebben oldottuk meg a dolgot. Ha már most a ház előtt végig húzódó tornác előre szökő ereszéle mélyen beveti árnyékát a ház oldalfalára (143) és elképzeljük, hogy ez előtt a sötét háttér előtt ott állanak a tornác megvilágított cifrázott oszlopai, a legügyesebb cifrával kivágott karfával és a sok-sok viruló és lecsüngő virággal, úgy véljük, mindenki elhiszi, hogy ez a székely ház legértékesebb része.

FARKAS JÁNOS TELKE, KOBÁTDEMETERFALVÁN. (145) (a. elsőház; b. hátsóház; c. cserepes; d. tornác, alatta a pincetorka; e. sütő és nyárikonyha; f. gabonás; g. árnyékalja; h. pajta; i. favágó; j. pajta, «bihajnak» k. csűr; l. boglya; m. közöskút; n. közös «köszörüllö» o. kiskert.)

HOMORÓD-ALMÁSI ABLAKRÁCSOK. (146)

FARKAS JÁNOS HÁZA KOBÁTDEMETERFALVÁN, AZ ÉLETRŐL (UDVARRÓL) TEKINTVE. (147)
SZÍNEZETT DÍSZÍTÉSEK A SZÉKELY KAPUN (XVII. tb.) 1. Sz. Udvarhely, Benedek Mózes Elek csinálta 2. Zetelaka 3. 4. Szt.-Tamás (Udvarhelymegye) 5. Farcád 6. 7. 8. Siménfalva 9. 10. 11. 12. 13. Fancsal, csin. Magyar Elek. 14. Sz. Udvarhely 15. Homoródalmás 16. Szombatfalva 17. Fancsal, csin. Magyar Ferenc 1864-ben. 18. Szombatfalva 19. Keményfalva, Kapus Ferenc csinálta 20. Homoródalmás, Szabó Mózes csinálta 21. Bikafalva 22. Fancsal.
Azáltal, hogy a tornác a ház hosszában végig futhat, vagy csak egy részére terjedhet, lehet rövid, vagy hosszú, állhat keresztbe is vagy akár a szegleten: a legkülönbözőbb és legérdekesebb alaprajzi elrendezést adja. (144).
Mindezeket a lehető és meglévő megoldásokat szigorú rendszerbe foglalni és szilárd tipusokra osztani bajos. A nép művésze a maga viszonyait s az őt környező természet követelményeit megérti és őszintén törekedik arra, hogy műve azoknak úgy, ahogy a Gondviselés éppen elrendelte, teljesen és világosan meg is feleljen. Sablonokat és tipusokat hát nem követnek, de természetes, hogy az egyenlő viszonyok és körülmények körülbelül egyenlő műveket alkotnak. Így értjük mi a tipusokat.
Hadd mutassunk hát be egy pár tornácos elrendezést.
Felépítésében igen szerves, hatásában bájos Farkas János háza Kobát-Demeterfalván (145, 146).
A kőből épített első és hátsó ház között levő falból emelkedik ki a kürtő, háttal odafordul a két cserepes. A csinos kémény azután szökik fel az egész épület közepén, mintha a tengelye volna. A ház (146) előtt, középen, ott áll a kőből rakott tornác garádiccsal, sűrűn befutva vadszőllővel, hogy árnyékot fogjon és tele virággal, hogy a szem gyönyörűségét lelje benne.
A sütő, a plakten és egyéb, a kis félfedeles épületben van, hogy tisztább maradjon a két ház. Csak nagy télben főznek a hátsó ház cserepese alatt. Jó egyetértésben élnek a szomszédok is. Közös a kútjuk, meg a köszörülő kövük is.
Ilyen kőből rakott rövid tornácot több helyt láttunk.
Igen eleven alkotó lélek műve az az eredeti kicsi tornác a Józsa Sándorné háza előtt (149), Homorodalmáson. Itt is a ház hosszában hágunk fel a garádicson, oldalt a zömök fából való lábfatartók (oszlopok) fogják alá az eresz lábfáját vagy koszorúgerendáját. A tető eresze jól leér, falai szélesek, úgy, hogy a napsugár alig talál be, nagy nyárba is hűsön tartja a bejáró ajtót. Éppen csak hogy nézelődjék az ember az életszerek fele, oldalt az eresz alól, úgy van meghagyva a fapillérek köze, – és hogy tavaszszal már a házból örülhessenek a borostyán (orgonabokor, török bodza) első lila virágának, meghagyták azt az igen érdekes, nagy kerek nyílást a tornác végiben, amitől az egész oly különösen kedélyes és egyszerre elméssé válik.

KÖPECI PORTA. (148)
Ez a rövid tornácos elrendezés tulajdonképen már átvezet a tornác fogalmától a «kieresztés» fogalmához, amiről későbben szólunk.
A további példákban a tornác végig húzódik a ház teljes homlokfalán, sőt fordúl is.
Az öreg Hir portáján (150) részarányosan egy-egy ház és kamarából áll a ház, közbül befele szélesedő tornáccal. A külön épült nyári főző és a sütő pedig közös.
Az előbbenihez hasonlóan, közbül kiszélesedik Tamás Ferenc tornáca, Csikszentgyörgyön (151).
Ezt a darabot a «tornác ereszének» mondják. A ház alaprajza is igen ügyes. Innen két lakás nyílik.
Nagyon szűkös módban élnek, rozoga a házuk is szegényeknek. Meg is kérdezték, amikor rajzolgattunk:

JÓZSA SÁNDORNÉ HÁZÁNAK TORNÁCA, HOMORÓDALMÁSON. (149)

AZ ÖREG HIR PORTÁJA, BÜKSZÁDON. (150) (a. Hir Ferenc háza; b. Hir Ferenc kamrája; c. Hir József kamrája; d. Hir József háza; e. közös pajta; f. közös szín; g. külön csűr; h. külön pajta; i. közös törökbuza kas; k. tyúkketrec; l. sütő; ly. nyári főző; m. pincelépcső; n. lajtorja.)

TAMÁS FERENC HÁZA, CSÍKSZENTGYÖRGYÖN. (151) (a. első ház; b. kamra; c. a tornác eresze; d. kicsi ház [kamra]; e. hátsó ház; f. kamra; g. kút; h. eresz; i. sütő; j. faszín; k. sertéspajta.)
– Hát aztán arra való a felírás, hogy megjavíttassák az urak annak, akinek nincs arra módja?…
Balla Gábor házán, Csikszentgyörgy-Bánkfalván (157), még inkább kiszélesedik a tornác az egyik végén «szabad eresz»-szé és ez előtt a garádicscsal együtt a «kieresztés» ereszti el a háznépet a szabadba. Mivel az ereszből bejuthatunk az összes helyiségbe, a tornác már kevésbbé fontos, inkább csak a művészi külső gazdagítására való.
Más tipikus elrendezést találunk Petes András házában, Somlyón (158).
Szegeletre menő tornác futja közül az épületet. Különös, hogy errefele mind csak így csinálják a házat, hátsó háló fülkével. Ez azonban nem oly egészségtelen, mint a pesti házak háló fülkéi – alkovjai – mert oldalt külön ablaka is van.
Igen érdekes Márton Judit lakóháza, Firtosváralján (159). A két házat szegletre menő keskeny tornác köríti, amely elől fele, kőből, jóval szélesebbre van rakva. Ide nyílik a kamra is.
Még elmésebb Győrfy János háza, Csehétfalván (160).

VAZI DÉNES HÁZA, KIS-KEDÉN. (152)

HOMORÓDUJFALUSI ÚJ HÁZ. (153)

OSZLOPOS HÁZ, NAGY-BACONBAN (154)

KALOTASZEGI TETŐ, SZÉKELYFÖLDÖN (CSÍKSZEREDA). (155)

NAGY-BACONI ÖREG HÁZ. (156)
A keskeny fatornác széles, rostélylyal zár ereszben végződik s előtte kőből falazott könyöklővel, beszegve vaskos kő oszlopokkal, ott áll az eresz. Errefele már inkább akad jó építő kő s az abból való építés a faépítéssel egybevetve rendkívül változatos és bájos megjelenésű. Így rakták kőből az egész kapuszert Nagygalambfalván, öreg Varga Sándorné portáján (161). Sokszor a melléképülettel is egybeépítik, ami szerkezeti szempontból igen helyes, mert a nyíló kapuszárny nem rángatja úgy meg, mint a magára álló kapufél pillért, másképpen meg igen kedélyes, festői dolog.
Kőből rakott utca ajtó sok van a Homorod mentén (170). A síma falfelületet a szegeletre vágott cserepek vetett árnyéka, meg a bogos gerincek elevenítik meg.
Tégla sisakja van ennek a bükszádi kéménynek is (165).
Jellemzők a két családra épült házak.
Volt már szó Petes András somlyói házáról, Ugyanama tipus, csakhogy kettő és egymásnak háttal fordulva, az Orbán Ferenc és Károly háza (162). Tornácuk nincsen, csak töltés a ház körül. Egy a fedelük s az utca felől is olyan, mintha egy igen nagy négy ablakos ház volna.
Ennél érdekesebben van egymásba építve az öreg Jani János két fiának háza Bükszádon (164). Két-két házból áll a lakás és egy-egy kamrából, az egyik ide, a másik oda tart. Ahol bolt is van az épületben, ott két bejáró van (168). Az egyik közvetlen az utcáról a boltba, a másik az udvarról – a tornácon keresztül – a pitarba.

BALLA GÁBOR «ÉPSÉGE» CSÍKSZENTGYÖRGY BÁNKFALVÁN, 1683-BÓL. (157) (a. kiskert; b. kieresztés; c. eresz; d. hágó a hiuba; e. ereszt; f. cserepes; g. kamra; h. ház; i. cserepes; k. kamra; l. tornác; m. pincetorka; n. élet [udvar]; o. odor; p. csűrköze hídlással; r. pajta; s. töltés; t. a Firág vize; u. sütő; v. gabonának hombár; z. veteményes; x. pajta; y. árnyékalja.)

PETES ANDRÁS HÁZTELKE SOMLYÓN (TIPUS). (158) (a. elsőház; b. kicsiház [fülke]; c. nagyház; d. cserepes; e. «plakten»; f. pincetorka; g. szegelletremenő tornác.)

MÁRTON JUDITH HÁZA, FIRTOSVÁRALJÁN. (159) (a. kicsiház; b. nagyház; c. hiúlappancs; d. kamara; e. kőtornác.)

GYŐRFY JÁNOS HÁZA, CSEHÉTFALVÁN (160) (a. kieresztés; b. eresz; c. kicsiház; d. nagyház; e. szegelletremenő tornác.)

ÖREG VARGA SÁNDORNÉ KŐBŐL RAKOTT KAPUSZERE, NAGY-GALAMBFALVÁN, (161)

ORBÁN FERENC ÉS ORBÁN KÁROLY KETTŐS HÁZA SOMLYÓN. (162) (a. nagyház; b. eresz (konyha); c. nyitott kamra; c. nyitott kamra; d. töltés a ház körül; e. hágó a hiuba.)

MAROSVÁSÁRHELYI FOGADÓ A «MAGYAR VILÁGBÓL, A 48 ELŐTT VALÓ IDŐKBŐL»: MOST LAKÓHÁZ. (163) (a. az udvar felé nyitott tornác; b. ivó; c. belső ivó; d. konyha; e. üst; f. katlan, ételnek; g. árnyékszékek (pad); h. pincelépcső; i. hágó a hiuba; j. kötség kamara; k. a fogadós háza; l. országútja; m. ól; n. állás szekérnek.)

AZ ÖREG JANI JÁNOS KÉT FIÁNAK PORTÁJA BÜKSZÁDON. (164) (a. Jani Miklós háza; á. kamrája; b. hátsó háza; c. csapó ajtó a pincébe; d. szinaja ekének, szekérnek; e. pajta; f. majorság rekesz; g. Jani Miklós háza; h. uj ház a katona fiának (még üres); i. kamra; j. plakten; k. csapóajtó a pincébe; l. sütő; m. szín; n. csűr; o. ól; p. kiskert).

TÉGLÁBÓL RAKOTT KÉMÉNY EGY BÜKSZÁDI HÁZTETŐN. (165)

KADOCSA MÁRTON ASZTALOSMESTER HÁZA, SOMLYÓN. (166) (a. szatócsbolt; b. eresz; c. műhely; d. ház; e. ól; f. csűr; g. pajta)

SZÉKELYKERESZTÚRI «ÜGYESKEDÉS». (167)
BOÉR GYÖRGY HÁZA BÜKSZÁDON, AZ «UTCA FELŐL BOLTTAL» (168)
KÉT KŐRE JÁRÓ VIZIMALOM. CSIKSZENTGYÖRGY-BÁNKFALVÁN. (169)

KŐBŐL RAKOTT UTCAAJTÓ, HOMORÓDALMÁSON. (170)

JELLEGZETES SZÉKELYHÁZ, KADICSFALVÁN. (172)

KORCSMACÉGÉR NAGY-BACONBAN. (171)
Kadocsa Márton igazság szerint asztalos mester, de azért szatócs boltot is tart Somlyón. Úgy építette hát a házát (166), hogy mindezen foglalatosságai helyt találjanak benne. A kiskert ajtaja éppen a boltajtó előtt van. Az utcai kapun az ereszbe, innen a házba és az asztalos műhelybe jutunk. És mindezek mellett, még gazdálkodik is. Ha nagyobb város nem esik közel, úgy mint Kadocsa mester uramnak Szentgyörgy, akkor bizony bajos a mesterségből megélni s a furó-faragó ember malommal is vesződik (169). Persze csak afféle vizi malommal, jobbára két kőre és ha győzi a víz, egy más kerékkel még rámás fűrészt is állít. Hogy mindenféle házból legyen, iderajzoltunk egy-két fogadót is. Régi híres fogadó volt ez a marosvásárhelyi is, még a magyar világból, a 48 előtti időkből való (163). Legfontosabb az egészben az ivó tornác, az ivó ház meg a belső ivó. Sok emberélet felett határoztak itt – csak úgy, a lócákon, borozás közben.
Az udvar fele mögöttük van a nagy konyha a sok üsttel, katlannal, szembe vele a nagy kamara s a másik sarokban a korcsmáros lakása. Kedélyesebb ennél a betfalvi Máté Rupi fogadója Székely-Kereszturt (174). Széles virágos tornáca hűsön tartja a borozó góbékat.
Mindezek az eddig megmutatott épületek földszintesek, legfeljebb pincések voltak. A szilárd és az időnek jól ellentálló építőkőben gazdagabb vidékeken a pincét magasabbra építik. Később azután csak a hátsó részét tartják meg pincének, az elülsőt meg éppen úgy, mint a többi házat, kitapasztják, nagy ablakot vágnak bele s nyári lakásnak használják. (175) Így alakúl ki az emeletes ház. Némelyik faluban sok ilyen van, a legtöbb Lövétén.
TOROCKÓI RÉGI «KÁLYHA». (XVIII. tb.)

OKLÁNDI ÖREG HÁZ. (173)

BETFALVI MÁTÉ RUPI FOGADÓJA, SZÉKELY-KERESZTÚROTT. (174)

EMELETES HÁZTIPUS, LÖVÉTÉN. (175)

NYÁRÁD-SZENT-BENEDEK.
SZÉKELY «ÜGYESKEDÉS». (176)
Lövétén a házat alul kőből s a felső sort jobbára boronafából rakják. A sátortető helyett itt is a kontyos tető járja.
Ezzel elérkeztünk a székely ház legeredetibb, legjellemzőbb és legdíszesebb részéhez: a kapuhoz.
A híres székely kapu! A székely ács remeke! Gyönyörűséggel keresgettük, fáradhatatlan munkatársunkkal, Juhász Árpáddal. Mert mindinkább keresni kell. Vész, pusztul, megyen ki divatból a méltóságos székely kapu; maholnap alig csinálják. Drága a fa s egyre drágább a pénz…
«E kapuk inkább ékítményűl, mint szükségből állanak ott, mert a hagyományos székely vendégszeretet nem igen engedi meg a kapu bezárását; tárva van az boldog, boldogtalan előtt, mint a székelynek nyilt, emberszerető szíve s ezt akarják kifejezni a kapuszemöldre felvésett feliratok» – írja Orbán Balázs.
Ilyen felírások: egy derzsi kapun «Jószívű jó barát kapumon bé jöhec»; egy zetelaki kapun «A bejövőnek szállás, a kimenőnek békesség»; egy szentkirályi kapun «Békeség a bejövőnek, Egéség a kijövőnek»; egy kadicsfalvi kapun «Áldás a béjövőknek, Béke a kimenőknek»; egy betlenfalvi kapun «Isten békessége a bemenőkkel Isten áldása a benlevőkkel«; egy farcádi kapun «Ti kapuk jószívű gazdát ajáljatok Gazdagnak szegénynek egyaránt nyiljatok»; a homoródoklándi unitárius paplak kapuján «Az egyenes szívűt ezen kapu várja Kétős szívűt pediglen szépen kizárja Isten akaratát hirdető és szóló Lak itt, ne meny be prédálós kóbolló».
A székely nép formaérzéke igen sokféleképen nyilatkozik meg a kapukon is. Az egész egyszerű kis ajtóból a nagy galambducos kapukig gazdag változatosságban építik, diszítik, faragják, festik a székelyek ezt az épületrészt, kifogyhatatlanok az újabb meg újabb alakításokban, mintha egymással versenyeznének s egyik se akarná a másikat utánozni, legalább teljesen nem, – szüntelen akad valami változtatni valója, hogy a másikhoz egészen ne hasonlítson.
A legegyszerűbb mód, ahogy kapuját, utcaajtóját készíti a székely, csakugyan az, amivel mindenütt találkozhatunk: két kapuzábé, s erre alkalmazott sarkokon forgó ajtó. Ez az ősi formája az ajtónak, mint azt a (181) kép első négy rajzán láthatjuk, bár itt már némi diszítéssel, s összekötve a nagy kapuval egy harmadik kapuzábé közvetítésével. Ugyanerre példa a 211. kép 3. derzsii kapuja, tulipán végződésű és virágdíszes zábéival.

KAPUZÁBÉ MEDESÉREN. (177)

KÖZSÉGHÁZA, LÖVÉTÉN.

SZŐCS ANDRÁS TORNÁCAJTAJA, CSIKDÁNFALVÁN. (178)

TORNÁCAJTÓ, MEDESÉREN. (179)

IKAFALVA.





KAPUK ÉS UTCAAJTÓK. (180)
Érdekes a (180) képen a kapu, amelynél az egyik szárnyba van beleépítve a kis ajtó s azzal együtt mozog ha nyitják; ha ember vagy jószág akar bejönni, csak a kis ajtó nyílik. De ennél az ajtónál megtaláljuk a felső gerendát is, a szemöldök fát, amely mintegy keretbe foglalja az ajtót, ezáltal biztosabb tartást adván az egésznek. A küszöb gerenda általában hiányzik, ami Kalotaszegen sohasem esik meg, ott a szerkezethez tartozván; a talpgerendákkal együtt, amelyeken az egész nyugszik erre van ugyanis felépítve, míg a székely ajtók zábéi a földbe vannak ásva. Ezért aztán régebbi ajtóknál elkorhadván a zábé földbe ásott része, toldásra szorúl s ezt egy jól találó szóval «ráklábnak» nevezik (190), hasonlítva a rák újra kinövő ollóihoz.
Hogy az ajtó oldalt ne hajolhasson: kötő gerendákkal látják el, amelyek a szemöldök gerendát kötik össze a zábékkal. Ezt egész egyszerű példában látjuk a (180) kép gyergyószentmiklósi ajtaján, ahol egyenes vonalú még ez a rész. Ennek a gerendának jelentős szerepe van úgy a kis-, mint, a nagy kapuknál; alsó élének ívalakú bemetszése, ami a szemöldök gerendán és a zábékon is folytatódik, boltozott alakot ád az ajtó és a kapu nyílásnak; ugyanennek a kötő gerendának felső éle különböző egyenes és görbe vonalakból összetett konturája szintén mint általános diszítő elem mindenütt használatos. Egyszerű kis háromszög alakjában látható fölötte, a gy.-szentmiklósi kapun, ez a szerkezeti rész.
E kapun egy további kiképzés is szembetűnik: a kis ajtónak és a nagy kapunak közös szemöldökfája van, ami a galambducos nagy kapunak lényeges vonása.








UTCAAJTÓK ÉS KAPUK. (181)

FEDELES HÍD, SZÉKELYKERESZTUROTT.
Az eső káros hatása ellen való védekezés teremtette a kis tetőket, amiket egész kis alakban már az egyedül álló zábékon is megtalálunk az előbbi példákon; ha az egész kis ajtó van befödve tetővel, ez adja meg az általánosan ismert kis kapuk alakját s ha a kicsi a nagygyal közös tető alá kerül, galambduccal gazdagítva, megkapjuk a jellegzetes székely kaput.
Ezen általános bevezetés után, lássuk egyenként is a kapukat, a székely nép formaérzékének legérdekesebb, szinte legeredetibb alkotásait.

BETLENFALVA. (182)

FENYÉD, (183)

BÖLÖNI KAPUTIPUS. (184)
A legegyszerűbb az a megoldás, ahol a kis ajtó és a kapu egymás mellett van, de nincs közös tetővel ellátva; ilyenkor rendesen valami olyan diszítő motivum foglalja őket össze, mint a (181) kép már említett négy rajzán; az egyiknél lécből készült rács, a másiknál a deszkák felső része van hullámosan kifűrészelve, harmadiknál a deszkák közei kifűrészelve, áttörve s fönt pedig lécekké vékonyítva, a negyediknél félkörökben végződnek a deszkák. A betlenfalvi (182) s fenyédi (183) szintén ily egyszerű szerkezetek; rendesen a kis és nagy kapu felső konturája azonos, az előbbinél tompa szeget képez, míg az utóbbinál hullámvonalas; a zábékon is szintén ugyanaz a dísz; Bölönben (184) a szokásos kapuknál bálványfa alakúak a zábék, külön kis tetővel. Egy csehétfalvi kaput félkörüleg meghajlított deszka fed be és védi az eső ellen, ez alatt pedig két sor cifra deszka csipkézés (186). Ilyen a (189) szovátai kapu is, félkörív helyett hullámos a felső végződés, amely felett kicsipkézett zsindelytető van. Szokatlan diszítésű a (188) székely-kocsárdi kapu, inkább ornamentalis jellegű, mintsem szerkezeti; a csúcsban végződő két kapuszárny belső felén van két részarányos félből álló fűrészelt és befestett, keretbe foglalt dísz, mely nem is népies, hanem valami lombfűrész ráemlékezés. Egy másik szokatlan formájú ajtó a (185), Medesérről; ez is csúcsban végződik, az ajtó felső része át van törve s egy tulipán formával és esztergált pálcikákkal kitöltve, az egész pedig egyszerű deszka tetővel ellátva. A (180) képen lévő gyergyó-alfalusi templom kerítésajtajának felső részén ott a nap és sugarai áttörten.
A leggyakrabban előforduló és jellemző forma a tetővel ellátott, esetleg galambbugos, íves belső nyílású kis kapu.

MEDESÉR. (185)

CSEHÉTFALVA. (186)

MEDESÉR. (187)

SZÉKELY-KOCSÁRD. (188)

SZOVÁTA. (189)
SIMO ANNA «HÁZ»-A GYERGYÓ-ALFALUN. (XIX. tb.)
Szerkezetileg nagyon egyszerűek ezek is; két függélyesen álló kapufélfa – kapuzábé – fölött a vízszintesen fekvő szemöldök-gerenda s ezt a zábékkal összefűző kötő gerenda. A szemöldökfán nyugszik a tető, két keresztbe álló kis gerendázat közvetítésével. A tető általában nyeregtető deszkával vagy néhány sor fazsindelylyel kötve. Ritkább a kúp tető (212, 213), a «csúpos ajtó».
Diszítve rendesen a két zábé kötőgerendája és a szemöldökfa van, többnyire úgy, hogy a dísz végig fut az egészen. Szerkezeti díszt képez az a boltozás, az az ív, ami a kötőgerendák lefaragásával az ajtó belső nyílásában támad; előfordúl így az egyszerű félkörtől kezdve mindenféle különböző ívezet; nyomottabb, a félkörnél kevesebb, vagy több s a zábék erős levágásával egész patkó ívszerüvé válik, majd hegyes csúcsívszerű, majd hullámos lesz ez a vonal, amely igen szépen érvényesül a kis ajtó teste felső részének különböző végződésével együtt.
Félköríves a (187) medeséri kis kapu, a melyen tető helyett görögös oromfal homlok van; látszik, hogy készítője valami városi mintát mímelt; a kötőgerenda csipkézete azonban jól odaillik, bár népies.
Szintén félköríves nyilású a karcfalvi kapu a 181. képen, – galambbuggal; a tető hátsó deszkái felül kinyúlnak és tulipánformára ki vannak fűrészelve. Éppen ilyenféle a mellette levő szintén karcfalvi kapu födele is; a kapu nyílást változatossá teszik az érdekesen kivágott kötőgerendák, már messziről látható nagy faszegekkel a zábékra erősítve s a szegek így szerkezeti díszt is adnak; kettős ívű maga az ajtótest is s az így megmaradt nyiladék lepkeszerű lesz, az előbbihez hasonlólag, ahol ugyanis az ajtó testének felül a körvonala két homorú és egy domború ív összetevéséből keletkezett hullámvonalat képez; ilyen az alatta levő ajtó is, a melynél a mellette levő nagy kapura is kiterjed ez a némileg még gazdagított, barokkos hullámvonal s egyszerűen fűrészes a tető taraja.

FŰRÉSZMALOM SZENTKERESZTBÁNYÁN.

ENLAKA. (190)

BALAVÁSÁR. (191)

BALAVÁSÁR. (192)

BALAVÁSÁR. (193)

NYÁRÁD-SZENTBENEDEK. (194)

FIRTOSVÁRALJA. (195)

FŰRÉSZMALOM, LOBOGÓ (FÜRDŐ) HATÁRÁBAN.
Különös a fölötte levő szt-domokosi ajtó; ennél a kötőgerendák megmaradtak a maguk egyenes merevségükben s az ívezetet egy újabb beiktatott töltelékkel, a szemöldökfák és a zábék kivágásával, befaragásával érik el. Itt így patkó ív támadt, ami igen gyakori. A tető két végén kis kereszt, annak jeléül, hogy katolikus vidéken vagyunk. Ugyanezen a képünkön van egy csík szt-domokosi kis kapu, amelynek tompa csúcsíves a nyílása; a kötőgerenda csipkés körvonala.
Hasonló ívezetű a 180. képen lévő sz.-domokosi kis kapu is: az ajtó egész betölti a nyílást, a kötőgerendák egyszerű fűrészvonalúak felül, a zábékon a diszítés kezdetleges. Helyes formájú ugyanott a csík-karcfalvi kis kapu, a hullámos ívezetre nyúló lécezet hozzásimúlása jó ízlésre vall; két kis szarvacska van a tető végein.
Valami monumentális van azon az enlakai (190) kapun, amelyről már volt említés. A mult század elejéről való, alig van dísz rajta, mindössze két rózsa a szemöldökfán; az ajtó felső félkörös részét a nap tölti ki sugaraival. A széles vastag ráklábra került oszlopok teszik oly monumentálissá, maga az anyag erejével hat; valamikor nyereg teteje lehetett, ma már csak ideiglenes lapos félfedél védi az időjárás viszontagságai elől.
A székely kapuk diszítései leginkább stilizált virágokból, levelekből, indákból kerülnek ki, a mértani elemek alkalmazása ritkább, s akkor is inkább a keretezéseken alkalmazzák.
Ilyen például a Menyhárt József kapuja Balavásárott (191). Körökből alakított domború lánc szegélyezi a félkörű nyílású kapuzábéit, amelyeken még, fent és lent, egy-egy negyed rózsa van; két tulipán, cserépben – nagyon stilizálva – fejezi be felül a zábékat; kötőgerendák helyett két háromszögü ék van beiktatva.
Egy másik balavásári kapunak (192) szintén ilyen lánc a szegélye; kívül meg van a négy darab rózsa is, de ezenfelül a zábék közepe táját körbe írt egész rózsa foglalja el s belső szegélynek egymás melletti köröcskéket véstek; fölül befejezésnek több ily körsor van a zábékon. Maga az ajtó az a régibb időben gyakori redőzetes: felső részén félkörben a nap és sugarai; a tető hevenyészett deszkázás.
Egész másféle egy szintén balavásári utcaajtó (193) diszítése; a zábékra belső szegélyt, kis bevésett holdacskák sora ád, a külsőre pedig rászegezett fürészes fog-rovás van alkalmazva, mely napsütéskor igen helyes árnyékot vet a kapura.
Széles, vaskos a Móré Gergely kis kapuja Nyárád-szt-Benedeken (194); két párhuzamos vonalú szegély van a kapufélfák külső szélein, mely az ajtó félkörét követi. Két rózsa van a szemöldök gerendán, amelynek széleit fűrészesen bemetszették; az ajtó félkörű fölsejében itt is nap; az ajtó többi része keretezett, két keresztező deszkával négy mezőre osztva, amelybe rézsútosan deszkák vannak beillesztve. Az ilyen keretes ajtók mindig ott fordúlnak elő, ahol maga az egész kapu gondosabban, erősebben van elkészítve s hosszabb tartósságra számítottak. A tető zsindelytaraja e kapun egymásmellé sorakozó baba-fejekre emlékeztet. Ritkábban fordul elő egy-egy kőzábés kapu s ha akad is, dísz alig van rajta. Ilyen a firtosváraljai kőkapu (195): egyszerű négy oldalhasáb maga a zábé, rajta galambbug, cseréppel födve; dísz csak az ajtó felső részén van, áttört lant formájú lombfűrészmunka.
Igen jellemző s Alcsíkban divatos dísz van a különben is csinos csíkkozmási kiskapun (196). A zábék lábán kartusszerű alakzatból indúl ki, kis legyező forma közvetítésével, bizonyos – virágtartónak is nézhető – föl felé keskenyedő széles szár, mely két keskeny s egy szélesebb pikkelysorból áll; egy újabb legyezőszerű marokból nő ki a virágzat, tulipánok, rózsák, levelek az egyenes száron; az egész alacsony, sík domborfaragás, színezve, festve. E virág fölött stilizált herelevél féle füzér van, mely a félkörü kapunyílás szélén fut körül; a zábék külső széle pikkelysoros, mely fent, a szemöldökfán, hármas virágzatban végződik; jó arányú a kötőgerenda; a nyeregtető két végén kereszt; fűrészes a zsindelytaraj.
Jellemzően balavásári munka az a 197. utcaajtó, melynek szemöldökfája végén ott van a negyed rozetta: két kígyószörny néz egymásra, köztük valami fordított szív alak és 1867. évszám. A zábékon hullámosan felfele törekvő, igen kis edényből kinövő indán: levél, tulipán, here és rózsa féle alakzat; a kaput csipkés zsindelytető fedi.

CSIK-KOZMÁS. (196)

BALAVÁSÁR. (197)



FERENC KÁROLY TÉKÁJA, LENGYELFALVÁRÓL; TALPAS TÉKA, RÁKOSI SÜTŐ JÓZSEF MUNKÁJA;
ÁGY VARGYASRÓL, UGYANCSAK SÜTŐ JÓZSEF MUNKÁJA. (XX. tb.)


TÁLASOK VARGYASRÓL, KÉSZÍTETTE ABÁSFALVI BALÁZS MÓZES, 1852-BEN. (XXI. tb.)
Marosvásárhely vidékéről való ember készíthette azt a kaput is, amely ugyan Gyergyó-Alfaluba került (198). A széles, erős zábékon két különböző domborfaragás van; az egyik oldalon kehelyféle edényből háromágú párhuzamos létra alak nő elé s ezeket fonja körül két egymást érintő kör alakjában az inda, az indán pedig szőlőfürt és levél; a virágzat fölött galamb. A kehely mellett kicsi vadász céloz a másik oldalra, ahol egy mackó üldögél, s mellette, szintén kehely formából, mintegy az erdőt szimbolizálva, fa forma fenyőfa stilizált alakja látható; a jobb oldal szőlővel, galambbal a kertet, otthont, a bal oldalt az erdőt ábrázolja; még inkább erősíti mintegy a gondolatot az, hogy fölül, jobboldalt, tiloló alak van, míg baloldalt egy favágó ember. E két kis alak mellől ismét a kapu arányainak megfelelő nagyságú szár nő ki levelekkel, bimbókkal s nagy tulipánban végződik; a félkörű ajtónyilás kockás ívvel van keretezve.
Ráklábba van toldva a parajdi (200) kis utcaajtó; lábán szigonyformájú tulipán; fölötte inda tulipánnal és bogyóval; az inda hullámos szárának egyenes vonala meg van törve s ugyanilyen a nyílás íve is, melyet a szemöldökfa és a két kissé befaragott kötő gerendák képeznek; az ajtó, látszik, már újabb, hanyagúl készített.
Az eddig bemutatott utcaajtók díszítései domborfaragásuak; jellemzőek a széles hátú konturák, vaskosabb alakú virágok s levelek; bár többnyire ki is voltak szinezve, de a festék lekopása után is jól kivehetők a vetett árnyék segítségével. A kis kapuk nagyobb része azonban homorúan vésett konturájú s ezeket festett díszű vékony vonalak, kecses hajlású indák, szárak jellemzik.
Egy derzsii, 1843-ban készűlt régi kis kapu (a 211. képen) egyik oldala már új dísztelen zábéval van fölcserélve; a még megmaradt másik zábé egy egyenes vonallal két részre van osztva s a mindkét oldalt maradt keskeny mezőben hullámvonalas indán herelevélféle; a tető szintén újabb eredetű, két összetákolt deszkából.

NYÁRÁD-SZENTBENEDEK. (199)

GYERGYÓ-ALFALU. (198)
Mellette, a (2. sz.) lisznyói ajtón vázából nő ki a vastag inda, levelekkel és végén négy tulipánnal; nagy szegekkel vannak a legömbölyített kötő gerendák oda erősítve.
A dersii ajtóhoz hasonló annyiban egy nyárádszentbenedeki kapu zábéja, (199) hogy egy közép egyenes szár osztja két felé a zábét, csakhogy itt ebből erednek a lefelé csüngő levelek; a száron, fent is, lent is, tulipán. Magán a kapun, lombfűrészes deszkadiszítés; alúl pedig az unalmas dűlény – «tükör» – egész uras diszítés akar lenni s városi munkák hatása.
Még az efajta kapukhoz tartozik egy patkós ivű csikkozmási utcaajtó is (201).
Egyszerű díszének nemleges formája fordúl vissza felé és színezve hátterül szolgál annak; az ajtó követi a patkó ív formáját; a tetőn kereszt. Némileg hasonló a kászonújfalui kapu is (201); félkörű nyílását az előbbihez hasonló dísz futja körül, mely lent levelekben pereg ki; ugyanez a dísz van fent a szemöldökfán is. A tető végén két érdekesen stilizált színes tulipán ág; a tető taraj közepén, zsindelyből, 1905 évszám van kirakva.
A bevésett konturájú s kifestett díszű utcaajtók egyik szép példánya a Márkus András medeséri tanítóé; (202) a zábék lábán bevésett csillag; fölötte cserépből nő ki az inda, levelekkel és szív formájú virággal; a szép vonalú kötögerenda közepén ízlésesen elhelyezett ág s ilyen ág a szemöldökfa közepén is. A félkörű ajtónyílás befaragásokkal van szegelyezve, mely egész a lábig leér. Alúl deszka, felül lécezett ajtótest, középen csúcsban végződve; a lécek végei horgasok; csipkézetten zsindelyes a födele ennek az 1893-ban épült utcaajtónak.
Sokban hasonló egy rugonfalvi kapu, Zsidó Miklós házánál (203).
A zábék lábán szintén csillag, s szív virágos inda nő ki a cserépből és fent tulipánban végződik; két rózsácska a szemöldökfa végén; csipkés, fent is, lent is, a zsindelytető. Egész ilyen természetű dísze van egy (208) medeséri kapuzábénak; a helyesen kifaragott zábé felső végződésére, födélnek, még két zsindely van rászegezve.
A medeséri kibédi Mózesnek is szép az utcaajtója (205), a csigákká kunkorodó indákon levél és mák, felül tulipánnal végződve; lent pedig cserép helyett kacskaringók jelzik a kezdetet. A kötőgerendákon madár, mellette rózsa; a zábék külső szélén félköröcskék vannak lemetszve és pirosra festve.

PARAJD. (200)
Kevés a dísz a Varga Lajos csinálta medeséri kapun (206), csak a zábék közepe tájára tett mestere egy-egy tulipánt, érdekes összetétellel; a lábról itt sem hiányzik a rózsa; magán az ajtón is van festett dísz és van kivágott is. Péter József csikkarcfalvi székely kis kapuja (210) lábán apró holdacskákból álló gulaalak van, mit az újabb műépítés is szeret használni, mint egész új formát; a zábékon egyszerű tulipánszerű vonaldísz; hasonló a kötőgerendákon is; a tető taraja tulipánba metszett zsindely. Az ajtó felső része léces, gulás csúcsba végződésével hozzásímul a félkörös nyíláshoz.
Inkább vonalas, mint virágos, Sófalvi Mózes medeséri (209) kapuján a dísz, a rózsából kinövő szélesebb száron kis köröcskék ülnek, itt ott levelekkel, kacscsal és virággal. A kötőgerenda közepe táján az ajtónyílás félkörívét megszakító kis nyúlvány van, ami különösen a nagy kapuk nagy ivénél gyakori forma. Az ajtó felső lécezete kopjafaszerű végződés.
Ilyen vonaldíszesnek mondható a (207) Parajdon divatos módot mutató két zábé; párhuzamosan felfelé kúszó kígyóvonalakból, mint indaszárakból, stilizált szőlőfürtök, tulipánok, rózsák csöngnek; az egyiken, külön, kis kúp-zsindelytető.


CSÍK-KOZMÁS ÉS KÁSZON-ÚJFALU. (201)
Két derzsii és egy szóváti kapun (211) szintén ilyen a dísz. Az egyik derzsii kapu a ritkábbak közé tartozik: a zábék ugyanis, felül, nagy tulipánban végződnek.

MEDESÉR. (202)

RUGONFALVA. (203)

SZOMBATFALVI HÍD. (204)

MEDESÉR. (205)

MEDESÉR. (206)

PARAJDI KAPUZÁBÉK. (207)

MEDESÉRI KAPUZÁBÉ. (208)

MEDESÉR. (209)

CSIK-KARCFALVA (210)
Kúptetős az Imre József kapuja, Nyárád Szeredán (212), – érdekes a dísz rajta; a zábékon a láb felett, csészében, öt levélnélküli hosszúszárú tulipán van, fölöttük skorpióra emlékeztető koszorú; a zábékon vonal szegély, ilyen szegély kiséri a félkörű nyílást is, tulipánok csüngnek le belőle, s alatta – hozzásímulva – csészéből szintén hosszúszárú levéltelen tulipánok nőnek elé. Az ajtó berakott redős félkörében sugaras nap.
Pesti János kapuja Székely-Kocsárdon (213) szintén kúptetős, díszűl csupán két kígyó van a zábékra vésve; lábán kúpos kiképzés.
A kis kapuknak gazdagabb és dúsabb kiképzése van divatban a hétfalusi csángóknál; széles, monumentális tagozatok, kevés jól megválasztott díszítés, és kettős pagodaszerű tető; patkós vagy összetettebb vonalú, ajtónyílásívezetű a jellemző.
Csórik András kis kapuja (214) Csernátfaluban ilyen monumentális: a széles zábékba majdnem háromnegyed kör patkó boltív nyúlik be; ilyen alakú a berakott ajtó is, felső részén nap; a zábékon hosszú, széles száron ülő tulipánszerű virág; a kötőgerendákon nagy faszegek.
Hasonlóan patkóívű egy türkösi kapu (218); az ív körül domború kötélfonat szegély van, mely alúl felkunkorodik; a lábon két-két rózsa s ez alatt domború kötélfonatból három sor; a tető kettős, a felsőn galambduc, az alsó pedig szélesebb, kiugróbb; maga az ajtó berakott; a belévert szegek is emelik a díszítés hatását.
Szép monumentális Pünkösti András csernátfalui csángó kapuja is (219); patkóíve összetettebb, ilyen ajtaja is, nagy szegekkel ki verve. A zábén gulaszerű diszítés.
Csángó kapu a (200) és a (222) is.






DERZSI. (211)

NYÁRÁD-SZEREDA. (212)

SZÉKELY-KOCSÁRD. (213)

CSERNÁTFALVA. (214)

MALOM, HOMORÓD-OKLÁND MELLETT. (215)

MALOM, LÖVÉTE ALATT. (216)

MALMOK, LÖVÉTÉNÉL. (217)
Nézzük a nagy kapukat.
Ha az utcaajtót és a nagy kaput közös szemöldökgerenda foglalja össze, ha a szénásszekerekhez mért magasságúvá emelik és közös tetővel látják el: íme a nagykapu, amit «székely kapu»-nak neveznek.
Azon igen ritka esetet kivéve. amikor – mint azt a 223. számú ménasági kapunál látjuk, – külön teteje van az egymás mellett kis utcaajtónak és a nagy kapunak is, általában vagy csak a kis ajtónak van teteje s a nagy kapu fedetlen, mint az eddigi példáknál, vagy ha mind a kettő födve van, akkor közös a födél és közös a szemöldök gerenda is.
Minthogy céltalan volna a kis kaput is a nagyobb kapu magasságáig emelni, csak ember nagyságához mérik és külön szemöldökgerendával látják el; így kisebb maradván a másiknál, ennek íve és a közös szemöldökgerenda közt nagy tér marad, amivel az építőnek számolnia kell; ez a tér a szerkezettől független és jó tágas lévén, sokféle alkalmat nyújt a díszítésre. Valóban fel is használják ezt több féle módon, úgy, hogy Huszka a «Székely ház» című jeles művében épen ez alapon kívánja a kapukat osztályozni.

TÜRKÖS. (218)

CSERNÁTFALVA. (219)

CSÁNGÓ KAPU. (220)

TATRANG. (221)

CSÁNGÓ KAPU. (222)

MÉNASÁG. (223)

(224)

FIRTOSVÁRALJA. (225)
Ha nem csalódunk, ingatag alap ez, épen mivel ezek a terek semmi szervi összefüggésben nincsenek a kapuval, díszítés szempontjából pedig épen hozzá símulnak a kapu többi részén levő diszítések jellegéhez, – szerkezeti jelentőségük pedig nagyon emlékeztet a görög építésmódban lévő gerendaközök, «metopon»-ok szerepére (231–238, 239).
Ha egyszerűen nyitva hagynák ezt a teret (ami régi, pusztúlófélben levőknél elő is fordúl) kissé üresen, tagozatlanúl tátongana, azért kitöltik részben rácsosan vagy legalább kerek formát adnak neki, hogy az abbanmaradtság érzését elhárítsák. A rácsozat különböző megoldása kínálkozik itt önként a tervező építőnek s ezt ki is használják; ha azonban, mint az különösen Székely-Udvarhely közelében divatos, egészen betöltik e teret, akkor éppen alkalmas lesz ez díszítések felvételére s még inkább «metopon» jellegűvé válik.
Az egész kapu díszítésének mikéntjét legjobban megértjük, ha például egy gazdagon díszített udvarhelyi nagy kaput vizsgálunk meg (226).
SZÉKELYUDVARHELY. (226)
A már említett gerendaközi részt is, valamint az egész kaput díszítés fedi; külön tagozva van a láb ornamentikája, külön indúlnak felfelé a zábék kúszó díszei, amelyekből egyes ágak a kötőgerendákra is átnyúlnak, a zábék legfelső részén pedig külön állók; ebben az esetben, kissé homályos is ezeknek a jelentősége, de egyéb példák teszik azt érthetővé; ugyanis a lábakon karcsú dísz-oszlopok (251) vannak egész plasztikusan alkalmazva, s ez oszlopok végződő díszének maradványaként kerültek ama díszek oda (227), amiről alább lesz még szó.
A nagy kapu íve és zábéi közt is marad ki egy kis háromszögű tér, ide is jut valami rózsa féle; maga a nagy kapu íve, boltja, ha másutt nem is, de a középen, fönnt a szemöldökfában, valami benyúló részével van megtörve, változatossá téve.

SZÉKELYUDVARHELY. (227)

A HARGITÁRÓL. (228)

A ZEYK KURJA MALMA, ERDŐSZENTGYÖRGYÖN. (229)

FITOSFALVA (KÖZSÉGHÁZ). (230)
A szemöldökfán fűzszerű dísznek jutott hely; a galambduc sötétlő lyukai is díszként szerepelnek, mert maguk az élő galambok bizony már nem fészkelnek ott elevenen, de mint dekorativ formák a lyukak közeire vannak egyszerűen ráfestve; a tető csipkés zsindelyből van s a nyeregtető végén kereszt, vagy az unitárius vidéken szokásos – égetett cserépből – «kapu orma» (242), amilyeneket különösen Küsmüdön készítenek.
Magának a kapunak és ajtótestének különböző megoldása is hozzájárul az egész díszítéséhez.
Díszítési motivumok tekintetében számos változatra lelünk az egyes vidékek szerint. Udvarhely megyében, Székely-Udvarhely közelében, van egy jól fölismerhető jellege a motivumoknak; a megye északi részén és a szomszéd megyében szintén, ahol inkább a kevésbbé stilizált dísz az otthonos; a csíkmegyei és Háromszéki nagykapukon általán kevesebb a diszítés.








DISZÍTÉSEK A NAGYKAPUN. (231-238)
A gazdagon kifaragott, domborművű és festett, udvarhelyi kapuk díszítései első tekintetre barokkosoknak tűnnek fel; de csak első tekintetre, mert igaz ugyan, hogy a hullámos indák egymással szembe fordítva, a ki-ki nyúló kacsokkal, emlékeztetnek a barok csigákra, de ha összehasonlítjuk a többi más vidéki kapuk megfelelő díszeivel, úgy annak keletkezése egész szépen visszavezethető az erősen stilizált fölfelé kúszó indára és levelekre.
Hiányzik minden adat, hogy e díszek eredetére és korára következtethessünk.
DISZÍTÉSEK A NAGYKAPUN. (239)
Régibb időben még kevesebbet törődtek a nép művészetével, mint ma, nem jegyeztek föl semmit s pusztán a formáknak itt-ott előforduló esetleges hasonlóságából levezetett merész következtetések, olyan kalandos térre vihetnek, mint amilyenre, bármily elmésen, jeles kutatónk Huszka jut, amikor jóakaró sovenségből a karlói templom homlokzata és a székely kóberos szekér közt is keresi az analogiát. (Huszka «Székely ház» 8. és 9. lap, jegyzet.)
A meglévő s még élő adatok összegyűjtése elég munkát ád s majd csak azután, ha mindent jól ismerünk: kezdjünk az elmélethez.
SZÉKELY-UDVARHELY. (241)

KÜSMÖDI KAPU ORMA. (242)

MALOMFALVA. (243)

BETLENFALVA. (244)
Lássunk most már részletesen egy ilyen udvarhelyi kaput (226). Jól mélyen a földbe vannak ásva a zábék s ez a rész legfelső része a maga faragatlanságában látszik a föld felett közvetetlenül; ezentúl felfelé a faragott részen már kezdődik a cifra; egész lent egy körbe rajzolt rozsával kezdődik a dísz, amelyet körülvesz lecsüngőleg egy, babér levelekhez hasonlító, levélfűzér; ez a fűzér még egyebütt is előfordúl, tipikusan e kapukon s bár néhol bogyókkal van felváltva és így olajfa ágat ábrázol, de a bogyók nélkül éppúgy lehet rozmaring ág, ami egészen népies és előfordúl többféle feldolgozásban, különösen a bútoron és szűrökön. A rózsából két inda ered hullámvonalasan felfelé, egymással szembe állítva úgy, hogy a hullámvonalas indák ütemesen közelednek és távolodnak egymástól s így köztük bizonyos szív alakú köz marad meg; felül a zábén legalább így van ez; lent a lábon e ritmikus ismétlődésből csak egy-egy rövidebb darab marad meg. A tér teljes kitöltésének jól felismerhető szándéka olvasható le a díszítésekről; e célra a két inda közt maradt szív alakú mezőbe két kisebb kacs kunkorodik be s felfelé álló kis tulipán alakkal végződik; még ezzel azonban nem érzik a teret kitöltöttnek, – e kacsok alatt hármas összenőtt levél ül az indán, mely forma folyton ismétlődik e kapukon s általában zöld vagy kék szinű, a legtöbbször fehéren pettyes. Ugyanily levélhármas van a kacscsal szemben az inda külső oldalán, amely fölé az inda most kifelé kunkorodva szintén kis tulipánban végződik; lent, a rozetta felé, szintén legörbül a kacs, jelen esetben csak gombban végződve; a kacs és az inda hónaljában rendesen még egy kis levelet helyeznek, keménynek találva részint az így támadt hegyes szöget, részint ezzel is jobban kitöltve a teret.
A két inda közé még pontokat is festenek és faragnak egymás fölé a részarányos vonalban, mely vonal lent tulipánnal kezdődik s fent szintén pontokkal körözött rózsában végződik; az egészet negyedkörnyi levélfüzér födi be felülről. Ez összetétel ismétlődik végig a kapukon, lényegtelen változtatásokkal; a kacsok végén gomb helyett tulipán, rózsa, csillag; ugyanaz a közökben is.

KADICSFALVA. (245)
Lépcsőzetes beforgással megy beljebb 5–6 centiméterrel a zábé, a kapufélfa sikja, melyen – annak egész szélességét lehetőleg kitöltve – kúszik két-három sor hullámvonalas indaszár, amelyek közül kettő ütemes szabályosan közeledik és távolodik egymástól vagy símul az egyikhez vagy egész önállóan kúszik fölfelé. Ennél a székelyudvarhelyi kapunál három sor van, a két külső – a kis ajtó mellett – majdnem a felső rész végéig ér, a harmadik indaszár a kis kapu kötőgerendájára hajlik át; a második zábén ugyanaz ismétlődik s a harmadik szár itt a nagy kapu ívére, kötőgerendájára kerül; éppen ilyen a harmadik zábé díszének megoldása is.
A zábék felső végződésén, általában, egy egész külön álló virágzat van, amelyről már volt szó, e dísz ugyanis plasztikus oszlop feje gyanánt szerepel, s még akkor is megmarad, ha magát az oszlopot elhagyják is, mint ebben az esetben. E virágzat magva rendesen egy pálma levél alak. Említsük meg, hogy ennek eredetét Huszka, egyéb díszekkel egyetemben, a messze Ázsiába helyezi a fajrokonság kapcsán. Épen e levél exotikus természetéből következteti továbbá, hogy e levél csak onnét délszakról kerülhetett ide a székely kapukra. Ezt a formát azonban megtalálhatjuk közelebb is, a szűrhimzéseken, mint stilizált szegfüt.
E vitatott «palmetta» alatt vizszíntes alap, kacsokkal, nyúlványokkal, s az alap széleiből két inda szár veszi körül a «palmettát», amely fölött még tulipán is van. A nagykapu és kiskapu is félkör nyílású, ami a legömbölyített kötőgerendából telik ki, mely fölött, a szemöldökgerenda alatt megmaradt háromszögben, kerékalakú rózsa van.

KADICSFALVA. (246)
A gerenda közti tér kitöltésére vonalas keretbe foglalt dísz szolgál. Ezt a jelleget a székely udvarhelyvidéki kapuk mind meg is tartják s tulajdonkép leginkább ebben különböznek egymástól s azért ezeket két külön lapon mutatjuk be (231–238., 239). E keretek egy négyszögből keletkeznek s különböző egyenes vonalú és körívű bemetszésekkel felül keskenyebbre hagyvák, hogy egy keskeny levélfüzérnek helye maradjon mellé lecsüngeni. Általában a már ismertetett, kidomborított és színesre festett de lapos felületű indás ornamentika tölti be ezt az inda vastagságú vonalas keretet; még pedig két arányos részből álló. Épúgy mint a zábékon, itt is egymással szembe fordúlva indúlnak ki a szárak a keret alsó részének közepéből, hogy a mellékágak s a ki-ki nyúló, le-föl kunkorodó kacsok a rajtuk levő virágokkal kitöltsék a teljes keretet, néha egész sűrűen, itt-ott ritkábban. Gyakran a kiinduló pontból a kereten túl is terjeszkedik a kacs, kiérve egész a zábékra, vagy sokszor a keret válik folytatásában indává s kúszik a megmaradt tér kitöltésére a szükséges irányban.
A keret közepét egymás fölé helyezett virág, csillag, rózsa vagy pontokból álló, merőben szervetlen összefüggés nélküli sora foglalja el, úgylátszik a sok nagyon is erősen kifejezett vonal ellensúlyozására.
Néha kör alakja van a keretnek, máskor egész négyszög s belsejében a többi dísz mellett korona, vallási jelvények, kereszt, gyertya, kehely, madár, vagy mint egy székely udvarhelyi kapun, Tamás Lajosén: a szűcs mesterség jelvényei, vakaró kés, láda és egyéb foglalnak helyet (241).

ÜLKE. (247)
Magát a kiskaput és a nagykapu testet nem díszítik az e fajta kapukon.
Ezekhez a kapukhoz tartoznak egyes betlenfalvi kapuk (244); László Ferenc malomfalvi székely kapuja (243) és egy szentkirályi kapu is (244); továbbá egy kadicsfalvi kapu (245) is, míg a (247) ülkei kapun, egész egyszerű a lábazat s az indák némi eltérést mutatnak. A zábékra díszül alkalmazott plasztikus oszlopok (251) itt-ott különösen a csiga, voluta használata, renaissance eredetre, vagy legalább ily dísznek valamely ilyféle épületről való ellesésére vallanak.
Valamennyinek határozottan kifejezett lába van, a kő és faoszlopok szokott formáival és volutákkal, e formákon gyakran inda, és láb fölött a karcsú oszlop törzs csatornás bevésésekkel, levelekkel; az oszlopfő maga a kiszélesedett oszloptörzs, vésett díszszel, vagy a lábhoz hasonló tagokból áll, a befejezés volutás, melyre a palmetta következik és ez már magán a kapun van s egészen lapos.
Ilyen oszlopdísz van egy farcádi galambbugos kapun, (248), úgyszintén Kovács István és Gergely János fenyédi székelyek kapuján. (249, 250).
A többi székely kapu nem annyira diszes, bár nemkevésbbé szép, sőt összhatásában még szebb.

FARCÁD. (248)

FENYÉD. (249)

FENYÉD. (250)




OSZLOPDISZÍTÉS A SZÉKELY KAPUN. (251)

IKAFALVA. (252)

MEDESÉR. (253)
Bartalis Sándor kapuja Medeséren (253) egész egyszerű, kevés dísz a zábékon, erőteljesen kifejezett kötőgerendákkal; a gerendaköz deszkákkal van betöltve; nyomott ívüek a nyílások, a kis kapu szépen beleilleszkedik s az üres tér is ornamentikailag hat; a nagykapu kettős osztású gulás alakú s fölseje léces.
Az egész kapu erőteljes, monumentális megjelenésű.
Még egyszerűbb egy (252) ikafalvi nagykapu.
Egy enlakai (254) példányon szintén be van deszkázva a gerendaköz, bár keretezett is; a zábékon azonban különös formájú plasztikus oszlopok. Egy negyed hengeren nyugszik az egész egyszerű oszlop; fent konzolszerű fejjel végződik, jobbról-balról még egy-egy ily konzol van; az így összetett fej fölött rózsa. A kis ajtó félkörű, a nagykapu egyenes, sarkában tört vonalú.
Egy régi csikszeredai kapun (257) már hiányzik a galambbug, egész dísze az íves kötőgerendák s a felettük üresen maradt háromszögek.

ENLAKA. (254)

CSÍKSZENTLÉLEKI KAPU. (255)
Egész újabb keletű Nagy Ágoston csik szt. léleki (fitódi) nagykapuja (255). Bevésett dísz alig van rajta, mindössze lent a zábék lábán egy-egy kis virágzat, följebb hosszú gyökéren is szintén kis tulipán ág; a zábék széle pikkelyes; a gerenda közökben kifűrészelt deszka rács; ugyan ilyen van a kis ajtón; a kis kapu íve félkörös, a nagyé tört vonalú; maga a kapu alacsony s fent léces, hullámosan lefűrészelve. A (256) kép több ily rácsos gerendaközt mutat, némelyik igen ügyes, a világosságnak s a sötétnek izléses elosztását tünteti föl.








RÁCSOS «GERENDAKÖZ» A SZÉKELY KAPUN. (256)
A rács mint kitöltő motivum szerepel egy bögözi kapun. (258)
Még Elekes Géza csikszentkirályi jegyző kapuja is rácsos, de már városias elemekkel van megrontva , a háromszögű oromfal is városi utánzásra vall. (259)
Épúgy idegenszerű egy szentegyházas oláhfalui kapu, amelynél a kis kapu feletti rész cifra vasrácscsal van kitöltve s a kiugró galambbugot vízszintes gerendán álló esztergált kő oszlopocska tartja. (260)

BIKAFALVA.

ETÉD.

NAGY-BACON.

TIBÓD.

RUGONFALVA.

BIKAFALVA.

BÖZÖD-UJFALU.

ETÉD

CSIK-SZEREDA. (257)

BÖGÖZ. (258)

CSIK-SZENTKIRÁLY. (259)
Rácsos még egy firtosváraljai galambbugos kapu, (261) a rács rajta kevésbbé érdekes, elmés azonban a zábékon végig futó diszítés.
Balavásáron gyakori ez a dísz s valószínűleg balavásári ember tervezte.*
Ilyen balavásári mintára tervezett a mi fáradhatatlan munkatársunk, Juhász Árpád a rajzolóművész, egy kaput Rákosi Jenő balatonföldvári portájára. (263)
Bögre formából indúl ki erős kanyarulattal az inda s egy kacs vissza kunkorodik, egy teljes mezőt kerítve be az indával; e mezőbe egy nagyobb tulipán és kisebb levelek is nyúlnak be, teljesen kitöltve a teret. E szép disz a kötőgerendára és a kis ajtó szemöldökfájára is rányúlik. A kis kapu nyílása háromszögü, egyenes vonalú. Nagyszabásúk a magas kapuk egyszerűségükben is. Patkós ívű galambbugos nagy kapu a (280) képünkön látható: a nagy ívet mely erősen bevág a zábékba, apró kis nyúlványokkal teszik változatossá; rácsos a kis kapu feletti tér. Ilyenféle kapu sok van Al- és Középcsikban, Háromszékben, de már Felcsíkban, Gyergyóban nincs; ott az emberek erdei munkával vannak ugyan elfoglalva, de nem igen faragnak, különben is zárkózott kedvű, mogorva nép az s a székely gyanakodás tetézetten meg van bennük, a kedélyességet pedig a különben is nagy mérvben elharapódzott pálinkaivás is már egészen tönkre teszi; mindinkább kevés arrafelé a művészi érzék; Gyergyó-Ditróból való egy kis kapu (262) már igazán az utolsó.

SZENTEGYHÁZAS OLÁHFALU. (260)
FIRTOSVÁRALJA. (261)

GYERGYÓDITRÓI UTCAAJTÓ (262)

SZÉKELY MINTÁRA TERVEZETT KAPU. (263)
Az eddig tárgyalt kapuktól sok tekintetben elütő és nagyon egyéni diszítésű egy székelykeresztúri kapu (264), mely 1862-ből való; félkörű a nagy és a kis kapu íve, kör a kis kapu feletti nyílás, mindezeken kötélszerű szegély, ez a szegély van felül is, a nagy szemöldök-gerendán. A zábék ráklábon vannak már, rajtuk domború oszlop, mellettük különös formájú tulipándísz; a kötőgerendák melletti háromszögben nap és sugarai. Ilyen kör alakú nyílása van (265) Albert János csehétfalvi székely nagy kapuján is. A zábékon egy különös alakú oszlop, alul felül egyenlő. Mestermü az efajta kapuk közt Fehér Ferenc kapuja Torján (266). A kis kapu feletti teret három egymás felett álló kör-pár tölti be, melyeket egymásba rótt és lefaragott gerendák képeznek. Ép ilyen szép egy zsombori kapu is (267), négy, a körtől kissé eltérő, kivágással; a nagy kapu felső részében sugarasan állított lécezés, mit a szükségből keresztező segédlécezet elcsúfít. A zábékon lévő dombordiszítés csigás és szépen faragott.
Ehhez hasonló dísz van Bot András oláhfalusi székely kapuján is (268) és egy kadicsfalvi kapun is (269); ez utóbbi nagyon kezdetleges.
A nagy kapukon még előforduló különféle diszítéseket szedtük össze a (270, 271, 272, 273) képeken, ahol a felfutó indák többféle megoldása is látható.
Ritkábbak székelyföldön a kőből és téglából épült kapuk. Kőzábékon nyugvó (2745) galambducos, cseréptetejű egy bikafalvi kapu, a diszítés ugyanolyan, mint az udvarhelyi kapukon, csakhogy a kőre való tekintettel egyszerűbbek és vaskosabbak a formák; lent a lábon rózsa, fent egy egyszerűen tagozott nyak. A kötőgerendák természetesen hiányzanak s ezért a kapunyílások négyszögűek; a kis ajtó felett rézsútos lécrács; a kapu és ajtó alul deszka, fent léces.
Ilyen a László Sándor kapuja Szentkirályon (278), továbbá a két oroszhegyi kapu is, (279) és (280).
Dömötör Elek siménfalvi (276) kapuja téglából készült, vakolatos fehérre meszelve; a nagy kapu félkörű bolthajtásos, a kicsi ajtó nyomott kis ívű; fölötte gömbölyű ablak; a zábékon félig kiálló oszlop ül; tetején tányéros fej. Ez oszlop szintén darabmaradványa a fából készült kis oszlopoknak; itt kissé nehézkesek és nincsenek megokolva.
A galambbugos fakapuknak téglából épített érdekes áttétele, egy (282) decsfalvi példa, rácsos galambduccal, mely már nem is jelzi rendeltetését; mellette külön tető alatt a kis kapu.

SZÉKELYKERESZTUR. (264)

CSEHÉTFALVA. (265)

TORJA. (266)

ZSOMBOR. (267)

KÁPOLNÁS OLÁHFALU. (268)
Két zsombori kőkapun vakolt domború diszítés van; az egyiken, mely Rigi Andrásé (281), valami kutyaformájú alak a széles erős kapuzázábékon jobbról és balról s a kettőt mintegy kötél köti össze: egész hasonló egy másik zsombori kapu diszítése is (283).
Igen különös, szokatlan megoldású a (284) kapu, melynél a kapu födele a ház oromfalán az ablakok fölött fut tovább, ezáltal a ház homlokzatának alsó részét beárnyékolt fülkeszerűvé teszi; az ablakok előtt lécrács zárja be a fülkét; a kapu felső része is rácsozatos.

KADICSFALVA. (269)

(270)

CSEHÁTFALVA. (271)







DOMBORU KAPUDISZÍTÉSEK. (272) 1. Dálnok; 2., 3. Ménaság; 4. Tapolca; 5., 6. Szt.-Ivény; 7., 8. Tusnád; 9. Szováta; 10. Korond; 11. Parajd; 12. Páva (1761-ből); 13. ugyanott; 14. különböző székely falvakból; 15. Zetelaka; 16. Betlenfalva; 17. Dálnok.



KAPUDISZÍTÉSEK. (273) 1. Csíkszentkirály; 2. Verebes; 3. Kisborosnyó; 4. Ménaság; 5. Dálnok; 6., 7. Oláhfalu; 8. Dálnok; 9. Parajd.
A székely kapukon csak a dísz van kifestve, a többi a maga természetes faszinében marad. Az Udvarhely környéki nagy kapuk különösen színesek. Biró János máréfalvi kapuja ilyen színes. (XV. tb.)
A domború diszítések kifestésénél bizonyos megállapodott eljárást követnek, de azért az egyéni ízlés szabadon mozog. Így a felkúszó indák szine mindig sötétvörös, az indán ülő hármas levelek többnyire kékek, de néha zöldek is, rendesen fehér pettyekkel tarkítva; a rozmaringszárak levelei zöldek. Csak e négy színt találjuk e kapukon, a sárga, vagy lila nem fordul elő sehol.
A kis kapuk közül hármat mutat a XVI. tábla; festett kőkapu Parajdon. Egyszerű fehérmárvány zábékon félkörű egy darabból készült betetőző boltív, felírással; a zábékon bevésett és színesre festett ornamentika a különben gazdagul aprólékos, a helyi szokásnak megfelelő rajznak kőre egyszerűsített helyes stilizációja; fent, az ív alatt, zöld mezőben őz és medve vörösre festve. Bizonyára a gazdának kedves foglalkozását jelzi, a vadászatot.
Ott egy festett diszítésü kis kapu Harasztosról. (Torda-Aranyosm.) Talpakon áll e zömök kis utcaajtó, úgy, mint az Kalotaszegen divatos. Erős három vízszintes bemélyedés jelöli a zábékon a lábat, amely fölött piros és zöld színű vonalak mennek felfelé hullámosan kanyarodva, az üresen maradt részen apró csillagok vannak. A kapuzábék mellett a kerítés bálványfái állanak.
Ott egy utcaajtó Telekfalváról is. A szokott kiskapu forma, felfelé futó indadíszszel, melyek a kifestés céljából szélesen vannak tartva, a konturák bevésettek. Az inda zöld, vörösek a virágok, a zábékon fent rózsa.
A XVII. táblára különféle színes kapudíszeket gyűjtöttünk össze. Felül az udvarhelyi kapuknak a kis ajtó fölötti tér kitöltő díszei, mellettük a kis kapukon előfordulók és lent a kapuzábék festései.
Csehély szerint, az udvarhelymegyei kapu diszítésének főformái háromfélék: oszlopos dísz; domború indás dísz; vésett virágdísz.
Az oszlopos díszű kapu a legművészibb és Csehély szerint kizárólag Udvarhelymegye sajátja. Sem a csíki, sem a háromszéki kapukon kifejlett igazi oszlopot nem találni, legfeljebb az oszlop alakját megközelítő faragványt. A legszokottabb oszlopfaj beosztása a következő: az oszlop lábazatának alja díszes váza, erre két csiga nehezedik, ezek felé pedig körfonatos négyszögű lap. Az oszlop karcsú törzse csatornázott, felső és alsó végén virággal ékítve. A törzsre, rendesen, oszlopfő helyett virágos paizs helyezkedik. E fölött kiálló csigákon párkánytag nyugszik. A párkánytagból rendesen pálmalevél emelkedik elé. Az efféle oszlopos kapuk közül különösen az 1816-ban készült betlenfalvi kapu válik ki nemes arányaival. Oszlopainak szakasztott mása egy homoródalmási kapun fellelhető. Hasonló beosztású oszlopokat felmutató kapuk vannak még Miklósfalván, Lengyelfalván, Farcádon és Székely-Udvarhelyt. Orosz hegyen és Ülkén egy-egy kapun szárnyas kerubfő foglalja el az oszlop fölött levő pálmalevél helyét. Egy 1824-ben készült farcádi kapun az oszlop törzse a pálma törzsét akarja utánozni, felső végét, minden átmeneti részlet mellőzésével, közvetlenül pálmalevél koronázza. Bögözben egy 1814-ben készült kapunak négyszögű (lécalakú) oszlopait párkánytagok fedik, melyek egyikéből két madár, másikából két tulipán, a harmadikból két csiga emelkedik ki. Zetelakán egy 1807-ben készült kapu oszlopa karcsu edényből indul ki s fejezete hasonló karcsú edényben végződik, melyből részarányos növénydísz nő elé. (251.)
A felsoroltaktól eltérő oszlopalakokat látunk Korondon, Csekefalván, Pálfalván és Szent-Királyban.
Az oszlopos díszű kapuk készítésének ideje már lejárt.
Újabban inkább domború indás szalagokkal diszített kapuk készülnek. Ily kapukra különösen a Székely-Udvarhely és Oláhfalu között levő községekben akadunk nagyobb számmal.
Az udvarhelymegyei cifra kapuk harmadik fajtája a vésett virágos díszű, mely a Sóvidéken és környékén található. Egyes jobbmódú falusi gazdák újabban a tölgyfánál tartósabb anyagból, faragott kőből készíttetik a három kapulábat vagy kapuzábét s ezt is indás diszítéssel látják el. A kapu többi alkotó része (kötőgerendái, teteje) még fa. A legtöbb ily kőzábés kapu Oroszhegyen van.
Ügyes mesterei voltak a díszes kapunak – kivált régente – a molnárok.

NAGY-BACON. (274)

BIKAFALVA. (275)

SIMÉNFALVA. (276)

ÖSSZEOMLOTT MALOM, A MEDESÉRI HATÁRBAN. (277)

SZENTKIRÁLY. (278)

OROSZHEGY. (279)
Udvarhelymegyében ma is Kapás Ferenc (285), a máréfalvi öreg molnár faragja a legdiszesebb kapuzábékat. A régi időből maradt malmokban rendesen diszítve a kőpad (286). Csutak József betlenfalvi malmában a korlátfalon vannak 1787-ből maradt faragások: kissé kúszált, kissé barokkos, de érdekes. A rugonfalvi malom (286) dísze emlékeztet azokra a formákra, amelyeket a balavásári szép kapukon találtunk.
Meg kell emlékeznünk arról a sajátságosan átmagyarosodó vakolatdiszítésről, amelynek csinos változataival találkozunk Udvarhelymegyében, Lövététől elkezdve, Homoród Almáson, Homoród-Karácsonyfalván, Homoród-Oklándon, Homoród-Újfalun, Zsomboron, a szász Mirkvásáron át, Homoród-Kőhalomig, tehát Brassó szomszédságáig (289-től 304-ig). A legtöbb s legsikerültebb ilyen diszítést a zsombori házak utcai falán találtuk; van bőven Homoród-Almáson is. Tagadhatatlan, hogy a szász szomszédság révén jutottak magyarjaink ezekhez a romlott német renaissance és torzítottan barokk ornamensekhez, de apránkint – s mennél beljebb megyünk a Székelyföldre, ugyanezen a vonalon visszafelé, Zsomboron, Lövétén át, el egész Etédig – a magukévá teszik, kevervén jó magyaros elemekkel. Amit Zsomborban tiszta vakolatból készít a ház falára cifrának a kőmíves, azt Lövétén s részben Homoród-Almáson is, föstve találjuk; a zsombori templom környékén (a templom 1781-ben épült) a házak városiaskodnak, egyik-másikon nyomát látjuk a henyén ragasztott, szerkezethez nem tartozó, tehát nem odavaló, a «plakirozott» vakolatoszlopnak.

OROSZHEGY. (280)

ZSOMBOR. (281)

DECSFALVA. (282)
A legnaivabb vakolatdiszítésre Homoród-Ujfaluban bukkantunk, Benedek Mózes több mint százesztendős háza első falán: kezdetleges szarvas és oroszlán van a falon, domborúan mintázva, vakolatból; az oroszlán a szarvasnak támad – s a két állat valósággal prehisztorikus körvonalakkal van megrajzolva (301).
Most pedig betérünk a «ház»-ba (XIX.)
Két-három «garádics» vezet a pitvarajtóhoz, mely a «nagyház»-ba, a nagy szobába nyílik. A falon, körös-körül, recésen faragott, rámával szegett fogas. A rámában virágos tányérok állanak egymás mellé sorakozva, a fogas fogain lógnak a bokályok, a kancsók. Uralkodó szín, a jellegzetesen magyar szín: a kék. A «ház» szögletében a magas és föstött diszítésű ágy. Az ágyon dagadó fehér párnák egész légiója, szint’ a mennyezetgerendákig s a párnacsúpokon változatos székelyvarrás, piros és kék (305).
Említsük meg közbevetőleg – bár erről lesz még szó a székely varrottasok részletesebb ismertetésénél – hogy a piros vagy kék «fejtő»-vel készült varrottasok, amikkel a párnacsúpokat, lepedővégeket, a kendőket s régebben a patyolatingvállat is diszítették, ma már csak egyes vidékeken vannak meg. És nem sok helyt. Tálalunk még Erdővidéken, a Homoród mentének egyes falvaiban, az úgynevezett sóvidéken, Alsó-Sófalván, Felső-Sófalván, Korondon, Atyán, Parajdon és Csíkmegye gyergyói részében: Udvarhely, Csik és Háromszék nagy részében már csak az öregek emlékeznek a régi szép varrottasokra.
A sóvidéken – ahol Vitális Elekné szedegette össze sok fáradsággal és buzgalommal, így mentve meg a bizonyos pusztulástól, azt a becses gyűjteményt, amelyet a magunk gyűjtésével együtt e kötetben bemutatunk – ismét hozzáfogtak, s ugyancsak a nemes úrnő buzdítására, a varráshoz.
Erdővidékén is (mondják azért, mert a varró öreg asszonyok elhaltak) kezd kiveszni a régi nemes mintájú varrottas, ma már csak az egyszerűbb, a könynyebb, a nem olyan munkás mintákat varrják, egyes keresztszemmel, holott hajdan egészen sajátos módon, kettős keresztszemmel öltöttek.

ZSOMBOR. (283)

HOMORÓDÚJFALU. (284)

KAPÁS FERENC máréfalvi faragómolnár, kapucsináló mester. (285)
A régi mintára varrott párnacsúpokat évtizedek óta vásárolgatják össze a kőhalomvidéki szász asszonyok s ma már, ilyen régit, egyebütt, mint szász háznál, bajosan talál a kutató. Igy jut a magyar holmi szász és román kézre, ahol megőrzik, megbecsülik s apránként teljesen a magukévá is avatják. Így történt ez a régi székely fejdíszszel, a csepeszszel is, ez a sorsa a pártának, a kössönytyűnek, a násfának, a varrottas ingvállnak, a panyókáscsattos dolmánykának, ez, annak a festői fejdísznek, amit a csángóknál és Krizbában a magyar luteránusoknál is láthatunk még, de amiket, kissé átformálva, visel széltiben az oláh és szász leányzó.









DOMBORÚ FARAGÁSÚ DÍSZÍTÉSEK, SZÉKELY MALMOKON. (286) (1. Rugonfalva; 2. 3. 4. Székely Udvarhely (Farkas Mihály); 5. Ocfalva; 6. 7. 8. 9. szemöldökfák a betlenfalvi malomból (cselekvé Csutak József 1787-ben); 10. küküllőkeményfalvi vizimalom ajtaja (Huszka nyomán); 11. 12. 13. Ocfalva (1797-ből); 14. a kadicsfalvi alsómalom oszlopa; 15. diszítés a rugonfalvi malom kőpadján.)
Gyerünk vissza a házba.
Az ágy nincs letakarva; a vetett nagy ágy a székely asszony büszkesége.
A két ablak között, a melyek – ha még van ilyen a ház előtt – a kis virágos kertre s az utca felé néznek, éppen annyi hely van, hogy elfér ott a «kaszten». A kaszten fölött tükör, rámájára a mézeskalácsos szivekről leszedett apró képek vannak fölragasztva. Emlék vásárokról, vásár napjáról, mikor a legény ilyennel lepi meg választottját. A két ablak tele virágcseréppel: levendula, rozmarin, kereklapi, bisziók, viola. A kasztelepen nem eredeti székely butor; nincs diszesen föstve; egyszerű diófa-szinre festik. Ruha, apróság áll benne s rendesen három, nagy, kihúzható fiókja van.
A másik szögletben a virágos, festett tálas; alant csukható ajtós szekrény, fönn rácsos rekeszekkel. A rekeszekben virágos tányérok és leborított poharak. Eredetileg tálak voltak oda téve, mert régebben nem ettek tányérból, hanem széles, öblös tálakból kanalazott az egész család. A dolgosok, mezei munkások, ma is úgy esznek többen egy tálból.
Az udvar felőli ablak mellett a kanapé helye. Ez is a virágos festésű fabutor, néha kihuzó fiókja is van.
Mellette, az ajtóhoz közel, a tulipános, rózsás nagy láda; benne az asszony fenyőágos, barackmagos abroszai, asztalkendői, ágyhuzatjai, kendői (értsd: törülköző), meg a ritkábban eléjáró fehérnemű, a jegyruha (értsd: jegykendő), a vasárnapi selyem keszkenő, a gazda ünnepi «hárász» nyakravalója és sok egyéb féltett holmival, a banya haló gunyája. Mert az örök útra való gunyáját meg szokta késziteni minden jóravaló asszony előre és nyugodt lelkiismerettel nézi meg minden szapulás, minden rendezgetés után azt a gunyát, mely rajta lészen egyszer a nyujtópadon, aztán meg örökké, a koporsóban.

ÁKOSFALVA. (287)

A SZENTKIRÁLYI MALOM. (288)

HOMORÓD-ALMÁS. (289)

ZSOMBOR. (291)

ZSOMBOR. 1869-BŐL (292)

ZSOMBOR. (293)

ZSOMBOR. (294)

ZSOMBOR, 1824-BŐL. (295)

ZSOMBOR. (296)

ZSOMBOR. (297)

ZSOMBOR. (298)
Az asztal régi módi kecskelábú virágos asztal, ami bizonyosan még a nanynyáé (nagyanyáé) volt, mert ilyent ritkán lehet már látni. Körülötte a fenyőfából készített, cifra kivágású székek; kék alapon festett bokréta rajta, tulipánból, rózsákból, a bokrétában kacskaringós szálon jobbra-balra rezgő lótuszvirágforma bimbók. Ilyen széket is csak öreges háznál lehet látni, mert a fiatalabbak parafernuma már a piacról kerül ki, ahol egy-egy durván mázolt tulipános ládánál egyéb székelyes dolgot nem igen lát manapság az ember. Udvarhelymegyében is szégyenlik már az eredeti székely bútorzatot; mindenki új-módit szerez és azzal rendezi be házát, nagyon ízléstelenül. Csikmegyében még nem veszett ki; Udvarhelymegye erdővidéki részében és Háromszékmegye egy részén, még mindig régies bútort kapnak az újházasok is, bár ezek se olyan szépek már, mint a hajdaniak. Szász asztalosok foglalkoznak székely butorkészítéssel; idegen mintára, rokokósan föstik, – de olcsó! A nagy-ház butorzatához tartozik még a díszes (306. és a XVIII. tb., XL. tb. és 337a–g) cserepes.











VAKOLATDISZÍTÉS (STUCCO). (299 a) 1–4. Bácsfalu, 5–10. Türkös, 11. Homoródalmás.



HOMORÓD-ALMÁS. (299 b)
Ezt sem látni ma már a nagy-házban, ha még tíz helyt, az egész Székelyföldön. Kiszorította az érc-füttő, meg a «platten». Cserepes, mi az? Csempe-kályha. A kandalló ősapja. Nagy hasáb fákkal tüzelnek benne s torkába, a «góc» alá beülve, olyan jó esténkint belébámulni a föltörő lángba, aztán a hamvadó parázsba.
Építik a cserepest is, akár a házat.

ZSOMBOR. (300)

HOMORÓDÚJFALU. (301)

ZSOMBOR. (302)

ZSOMBOR. (303)
Épül a fal mellé, az ajtóhoz közel, egy fél singnyi magasságú, négy-öt sing hosszú, két-három sing széles kő-, vagy tégla-alapra. Az alap vályogolt és agyaggal sikárolt alapját keményfa rámába foglalják. Némely helyen kis kinyuló padkával is diszítik, ahová elteszik este a csizmákat. Az alapból, a két külső szögleten, keményfaoszlop nyúlik föl, másfél-két singnyire, ugyanakkora üres tért hagyva két oldalon. Ebbe az oszlopba vésik a cserepes felső rámáját, amibe a cserepek jönnek, úgy építve, mint a cserépkályháknál. A fal melletti részt téglából rakják ki vagy a cserepes egész magasságában – és ekkor a cserepes a falat éri – vagy mint az ajtó felőli oldalt, csak a felső rámáig, és ekkor a hátsó részt is szines cseréppel táblázzák ki, így aztán a fal és cserepes között egy arasznyi nyílás marad. A cserepes három, esetleg négy oldalát díszes csempék töltik ki, s így a felső rámától egy vagy másfél sing magasságba nyúlik a cserepes. Teteje be van födbe vaspántokra rakott közönséges cseréppel, vagy letapasztott deszkával. A nagy alkotmányban vígan lobognak a hatalmas fa-hasábok, ott fő, forgatható vas akasztón, üstben, a puliszka víz. Marad elég hely is még, ahol a cserepesben üldögélve, gubbasztani lehet. A füstöt jókora négyszögű deszkakürtő vezeti a hijuba (307–9).

HOMORÓD-ALMÁS. (304)
A cserepes mázos csempéi igen szépek, fehér vagy kék alapon kék sárkány, sötétzöld csillagos virág, levélornamentika, zöld bokrok, kékessárga tulipánok, fehérkápolna virág, stb. (337a–g) De bezzeg, már nem készitik a cserepeket sehol: se Makfalván, se Korondon, se Kerszeturott, e hajdan híres, három fazekas telepen. Nem kell senkinek. A minták is elveszegettek. A házakban is üldözik a cserepest. Lebontják, s kerül föl, feledésbe, a hijuba.
Vessünk még egy pillantást a mestergerendára; oda, oda, olykor ékes mondások mellé, be vagyon vésve az építő és felesége neve, meg az évszám: Ao. 1811. A mestergerenda a könyvtár; oda van fölszúrva a leghitelesebb egyiptomi álmoskönyv, a kalendárium, meg ami nagyon szomorú olvasmány, az adókönyv (114).
A gerendákon, díszes háromágú akasztókra kötve, koszorúk, koronák függenek aranysárga búzakalászból fonva, jeléül egy-egy jobb esztendőnek.
Az ajtó sarkán varrottas kendő (törülköző) függ. Az ajtó mögött, a sarokban, fogason: köntös. Az asszony régi módi, két szélbe szövött, bodros ráncokba szedett, szőttes fössingjei, fekete lájbija, nagy keszkenője; a férfi vasárnapi, szürke, házi posztó szokmánya (zekéje), ugyanilyen daróc kocogányja, fehér harisnyája.

SZÉKELY-OTTHON, OROSZHEGYEN. (305)

TŰZHELY, CSIK-SZENTLÉLEKEN («CSEREPES»). (306)








FESTETT DISZÍTÉSŰ BUTOR. (XXII. tb.) Özvegy Gere Ferencné tálasa, Csík-Szentléleken. Csábi Márton ládája, Fitódron. Hajdú Salamon ládája, Csik-Madarason (száz esztendős). Székelyudvarhelyi festett butor, Vizhányó Sándor munkája.
A «kicsi ház» az öregek és az unokák tanyája.
Itt is kancsók a fogason, de kevesebb dísz rajtuk. Az asztal nincs a ház közepén, hanem az egyik szögletben, a két ablak között. Mellette két oldalt, a falhoz téve, karos fedelespad. A virágosan festett karospad alsó része hosszú láda, abban a konyhafölszerelés egyes darabjai: a laska-serítő, a fakanalak, a kis lapító, a kovászos tál, stb., meg a só, a puliszkaliszt és néhol a kenyér is.
A ház belső szegelletében, egymás végtiben, két egyszerű, rongypokróccal letakart ágy. Semmi különös rajtuk, ha csak az nem, hogy nem igen láthatni be az ágyak alá. mert karikán járó kicsi ágy van alattuk a gyermekek vagy az unokák számára (XXV. tb.)
Az ágyak végén, a szögletben, a kis szögelettálas. Ez is festett butor, benne a naponkint szükséges edény, pohár. Mellette a falon, szögre akasztva, a nagy-lapító, kislapító, három-négy darab, szép síma fenyődeszkából. A nagy lapítón serítik a laskát; a kicsiken petörzselymöt, hagymát, húst s mi egyebet vágnak. Szombatonkint kőporral hófehérre surolják ezeket, meg amott, a cserepes mellett, a kártyapadon álló vizes kártyákat is.
Szóval: egyszerű a székely berendezés (XIX. tb. Simó Anna szobája Gyergyó-Alfalun): egy asztal, egy-két szék, padláda, fali téka, polc, meg tálas, cifra láda s az ágy.
Ezek közül inkább csak a fali téka és a láda, padláda a díszes; ágyat nem igen találtunk ilyet, azt inkább a ráhelyezett szövött csergék és párnák díszítik, néha fel magasra egész a menyezetig ér a «vetett ágy», ebben nem is igen aluszanak, mellette szokott lenni az egyszerű kis ágy, csak sokszor lóca vagy a pokrócos vacok. (XXII. tb.)
Az asztal egyszerű nagy mély fiókkal a kenyér számára, az úgynevezett kamarásasztal; ez hasonló a kalotaszegi asztalhoz, valamint az asztalnak és almárjomnak együvé kombinálása is gyakori itt is, ott is. A falon lóg a különféle többnyire csíkos szövött szoknya, lajbi, hosszú polcon tányérok, bokálok, a vízpad; zöld vagy díszes rajzú kemence (cserepes) egészíti ki a gerendás menyezetű szobát.
Újabban persze már efajtát nem készítenek, minden családnak akad «világlátott tagja», aki városban tartózkodott, Pesten, «Barassó»-ban vagy Bukarestben, s kinek félmívelt rossz izlése ha haza vissza kerül, előbb-utóbb kidobatja a «régi módi» paraszt bútort, hogy olcsó vásári úrifajtát tegyen a helyébe. A szemétdombon rajzoltuk le azt az érdekes, még elég jó állapotban lévő almárjomot, amit a (310) képen mutatunk be.
Díszítés még leginkább a fali tékákon és a ládákon akad; régi holmik ezek már, többnyire abból az időből, amikor még nem sajnálták az időt és a munkát.
Szerkezetileg nem sokat mond ez a kis – itt is, mint Kalotaszegen – szegletbe állított bútordarab, a kisebbnek csak egy rekesze, a nagyobbaknak kettő van; egy nagyobb ajtóra nyílik, alatta egy kisebb, szintén ajtós vagy fogós fiókú. Ennek ajtajára jutott a cifra virágdísz, meg a keskeny ajtó melletti két oldalsó mezőre. E mezők úgy támadnak, hogy a különben keskeny, hosszú szekrény ajtajának kerete szélesre van hagyva. hogy a szekrényke a sarokban elférjen, míg a keretek a két falat érintik.

GYÍMESI KÜRTŐ (HORNYA). (307)

CSÍK-SZENT-TAMÁSI TÜZHELY. (308)

KORLÁT, KOBÁTDEMETERFALVÁN. (309)
A sötétre festett tékát aztán világos virág díszíti, felfutó szárakon ülve.
Egy régi medeséri egyszerű kis zöldre festett alacsony fali téka egész dísze annyi, hogy felülről lefele párhuzamos vonalak vannak bevésve sűrűn egymás mellett (311); ugyanily díszű a kobát-demeterfalvi falalmárjomon, az 1843-ban készült szekrény (312) két ajtója fölött barokkos vonalak, homlokzata áttört.

SÁNDOR MIHÁLY KASZTENJE, KÉNOSON. (310)

SZATMÁRI ISTVÁN FALITÉKÁJA, MEDESÉREN. (311)

KOVÁCS FERENCO BIR «FALAL’MÁRJOM»-JA, KOBÁT-DEMETERFALVÁN. (312)

FALITÉKA CSIKKARCFALVÁRÓL. (313)
Ötletes a dísze és szokatlan a csikkarcfalvi kis tékának; a barnafájú szekrény díszítése vésve van és pirosra festve; az egyszerű dísz mellett új és egyéni az a hullámvonal, amelybe a tulipán beleillik (313).
Kevés a dísz a Papp Áron (314) kobátdemeterfalvi tékáján: kis felfutó száracskán néhány virág, csak a keret alsó széle van cifrán kivágva. Több a virág a két szárhegyi tékán (315). Inkább színben mint rajzban érvényesülnek e díszek. Jellemző az egyiken a szár felkunkorodó vége a meggörbült bokrétákon; ilyenre lépten-nyomon rátalálunk a székely bútoron, kapukon stb. A jobboldali újabb keletű tékát a babér levél féle virágzat idegenszerűvé teszi.
Bemutatunk színes képen is ilyen bútort.
Itt van például Ferenc Károly tékája, Lengyelfalváról (a XX. színes lapon); 1842-ben készült.
Nemes egyszerűség jellemzi e bútordarabot; a virágzatok csoportosítása s a fehér foltok elosztása ügyes kézre vall. A virágzatok inkább térkitöltések, mintsem szerves összefüggésben levő virágzatok, de mint olyanok, jól vannak csoportosítva; felül tornyosan végződő oromzata van.
Lábas téka, inkább álló szekrény (XX. színes lapon) az a rákosi (Udvarhely), amelyet Sütő József cselekedett, 1890-ben. A szekrény ajtaján egy karcsú kehelyből nő ki az egyenes szár, amely piros szegfűvel végződik fent; lefelé rózsa, gyöngyvirág, tulipán következnek, széles zöld levelek között; háttere sötét – mint általában a bútor rajzainak – piros egyenes kerettel van körülvéve, még két ily keret szegélyezi, a két belső közt keskeny futó dísz; maga a szekrény felül kivágott és festett barokkos díszben végződik.
A szekrényeknél, különösen a régibb időben készülteknél, a szekrény és a tálas együtt van, sőt a vízpad is gyakran. Általános ősrégi szokás ez különben a népnél; a tányérok, a tálak többnyire cifrák, színesek lévén, egyszersmind szobadíszül szolgálnak s vagy tálasra vagy külön e célra szolgáló polcra kerülnek, de egyenként is fölaggatják őket a falra, különösen a régi cifrábbakat, ami örökségül maradt szüleiktől. Ezelőtt a régi bútort is jobban megbecsülték, igaz jobban is megvoltak csinálva azok hajdan, több emberöltőre számított mestere, amikor faragta s hogy nem csalódott., igazolja azt az öreg Kelemen Dénesné Enlakán (316), amikor régi kemény fából készült tálasáról mondta, hogy ez az öreg anyjáról maradt holmi meg se «kotyant» annyi idő után s a «ma csinált se külömb»; elvágták ugyan a felső részét s ma csonkán áll, de talán még kiszolgálja örökösét is, ha sutba nem kerül.
Az egyszerűbbek közé tartozó tálas a decsfalvi Józsi Mihály műve (317); ügyes, szép beosztású a medeséri Andrássy Áron tálasa (318): alúl vízpad, felül tálas és középen a kis két ajtós szekrény, – csak a felső koronázó rácsozat nem népies, azt már úri bútorról nézte le aki csinálta. Dísz nincs ezeken. Annál szebb, faragottabb Kénoson, a Sándor Mihály udvarára kidobott régi tálas; áttört ajtó dísze és felső sátoros nap-holdas diszítésű sárkánya eredetiségre vall (310).

PAPP ÁRON FALITÉKÁJA, KOBÁT-DEMETERFALVÁN. (314)
A XXI. színes lapon mutatjuk be a híres abásfalvi mester egy tálasát (1852-ből). A szekrény felső része hármas beosztású, középen hármas keskeny fiók van, felül tálas tányérok számára, kissé barokkos betetőzéssel; az alsó szekrény felső része két keskeny fiókkal kezdődik, középen van a keskeny ajtó, mellette jobbra-balra a teret keskeny diszített mező foglalja el, benne vörös alapon egyszerű virágzat. Az egész szekrény alapszine kék s elég jó az általános színhatása.
Sokkal nemesebb, egyszerűbb Balázs Mózes egy másik tálasa ugyanazon a színes lapon (XXI.) Az egész bútor sötét-barna alapszínén jól hat az élénk vörös és zöld színű dísz, meg a kevéske fehér. A két ajtón külön van két egyforma fehér edényben levő bokréta, piros rózsa, szegfű és tulipán is, fehér gyöngyvirággal.
Az ajtók melletti és fölötti keskeny teret hullámos száron ülő virágok töltik le. Külön van díszítve a két kis ajtó fölötti fiók. A tálas deszkáin is futó, hullámosdísz. Felül tornyosan végződik, rajta szegfű.
A XXIII. színes táblán csoportosítottunk festett díszítéseket; 1-től 7-ig tálasokról való díszítések, a vargyasi Sütő Lajos munkái.
Naivul stilizált virágok s levelek egy virágtartó cserépben, amely még külön tányérba van téve s innen emelkednek fel, körülvéve a vázát, kis tulipánok; nefelejts, tulipán, gyöngyvirág, rózsabimbó és rózsa van e bokrétában, ez utóbbi virág különösen érdekesen van stilizálva; a kisebb mezők kitöltésénél nincs váza, a virágok csak össze vannak kötve vagy csak egymás mellé téve (5), egész keskeny mezőknél csak egy szár fut végig; (4, 6) itt már vad szőlőt is látunk s vele együtt lila szint is, ami pedig ritka.


KERESZTES ISTVÁN FALITÉKÁI, SZÁRHEGYEN. (315)








FESTETT DÍSZÍTÉSEK (XXIII. tb.)
(1–7. tálasról [Sütő Lajos munkája 1896-ból, Vargyason]; 8–9. himzett virág a jegykendő sarkáról; 10. egy bögözi székely bokályról; 11. párnahaj himzés, Gyepesről; 12–15. almárjomról [Balázs Pál munkája Homoród-Karácsonyfalváról]. 16. egy kénosi kőházról.)
Emlékezzünk meg a népművész Balázs családról.



DERZSII FESTETT DISZÍTÉSÜ LÁDÁK. (XXIV. tb.)

KELEMEN DÉNESNÉ TÁLASA, ENLAKÁN. (316)

TÁLAS, KÉSZÍTETTE DECSFALUSI JÓZSI MIHÁLY. (317)

ANDRÁSSY ÁRON TÁLASA, MEDESÉREN. (318)
Balázs Mózes kitünő székely orgona készítő, született Abásfalván, 1823 január 13-án. Ő készítette a kénosi, fiátfalvi, homoród-keményfalvi és szent ábrahámi templom orgonáját és a már bemutatott árvátfalvi templom ajtaját is. (XI. tb.)
Balázs Mózes bátyja Pál, bútort készített (tizennyolc évvel volt idősebb mint öccse), meghalt 1897-ben, asztalosmester volt Abásfalván ő is, 1848-ig, azután Homoród Almásra telepedtek.
Balázs Pál és felesége Sándor Mária, unitárius szülők gyermekei; ifjabb Balázs Pál (szül. 1837. szept. 6-án) aki az asztalosmesterséget apjánál tanúlta, másutt nem tanult. Egyik öccse pásztor volt H. Almáson, feleségül vette László Annát, – gyermekük nem volt. Házassága zavaros; az asszony egyik testvéréhez ment, ott megvakult. Balázs Pál Lövétében született, szeretett inni, meghalt 1897 januárjában.
A székely múzeum Sepsi-Szentgyörgyön is őriz egy érdekes régi szekrényt (319); felső része már hiányzik; e zömök bútor ajtaja rácsos s a két szélesen tartott kereten nyílik fel egy domború kígyó, levelekkel és szőlőfürtös díszszel. Szerves összefüggésben nem igen áll e dísz az egészszel, de eredeti népiességére vall e kígyó, ami egész erdélyrészen gyakori motivum. Itt közöljük még e múzeum egyik (320) érdekes kegyeleti darabját: Gábor Áron az ágyuöntő hősnek munkáját; ez a pontosan és csinosan elkészített kerek asztal is mutatja mestere ügyességét, sokoldalúságát.
Van a székelyeknek olyan úri formára készült konyha szekrényük is, amit saját izlésük szerint alakítnak át. Alúl van a kenyér, evőeszköz s más egyéb apróság helye a különböző fiókokban, míg a felső részen, a tálas nyitott polcai helyett, ajtóval zárt szekrény van az edény számára. Az ajtókon és a fiókok homlokán van festett virágbokréta, ág, vagy koszorú, mint egy csiktamási almárjom felső részének ajtaján (322) rózsa, nefelejts levelek, kalász, csillag s egyéb, naiv módon ráfestve. Szekrényről való dísz a XXVI. színes táblán, mely egy abásfalvi bútordarabról való, az ajtók és melletők levő közök kitöltésére vannak hivatva.

A SZÉKELY NEMZETI MÚZEUMBÓL; SEPSISZENTGYÖRGY. (319)

ÁGYUÖNTŐ GÁBOR ÁRON ASZTALA (MAGA MUNKÁJA) A SZÉKELY NEMZETI MUZEUMBÓL. (320)

ALMÁRJOM, CSIK-SZENTTAMÁSRÓL. (322)

KEDVES LÁZÁR ÓRATOKJA, 1849-BŐL, CSÍK SZENTDOMOKOSRÓL. (321)
Itt-ott akad még óratok (321) is, a hosszú láncú ingaóra súlyzóit védte ez a lábas alkotmány; régi időből való bútor, amikor több helyet követelt maga számára a bizonyára ritka házban előforduló jószág; ma már az olcsó óra minden ház falán ketyeg és szerényebben meghúzódik kisebb méreteivel.
Ilyen az 1849-ből maradt, csik-szent-domokosi Kedves Lázár óratokja. Nem jár már, hiányzik a «sétáló», meg a két «körte»; az alsó láda rész homlokán barokkos edényből kinövő tulipán s gyöngy virág bokréta az óra alatt, az inga mögötti részen két, kisebb virágzat.
Régebben itt is, mint másütt, azok az ismert tömör székek voltak divatosak, melyeknek deszkából készült hátán bizonyos általánosan elterjedt hegedű formájú alakítás mellett, az egyéni izlés, ötlet, szeszély, sokszor a rendelkezésre álló fadarab formája is érvényesült; a görbe és egyenes vonalak kombinálása elég szabadon nyilatkozik meg az efajta székeken mindenütt (323).
Az egyiknél egy darabból készült a szék háta és az ülője is, valamely elgörbült fatörzsöt használt fel e célra a «góbé». Érdekes az a különös kombinálása a hátas széknek és a zsámolynak: ez az alacsony ülőeszköz ahhoz az a kis alig félméter magas «asztalszékek»-hez van mérve, melyre még most is sok helyen a puliszkát tálalja fel a székely asszony. Néha festett virág is díszíti a szék lapos hátát. Van itt egy kocsira járó láda is, két oldalt s hátul rácsos támlával. Vásározásoknál használták, most egy gyímesloki csárdában van. «Duzmáló» széknek nevezte azt a hajlított hátú karosszéket (325) firtos váraljai gazdája, amelynek formáját az újabb bútortervezők is gyakran használják.
Ritkábban találunk a székelyeknél festett színes széket; ilyent készített Vízhányó Sándor székely-udvarhelyi mester (a XXII. színes táblán), melyet még be lehet sorozni a népies bútorok közé. A kék alapszínű széknek igen karcsú háta van; valamelyest szélesít rajta az alsó részből két oldalt feligyekvő lángalakú nyúlvány. Kehelyből nő ki a tulipán, innen ered egyszer smind a szára annak a nyúlványnak is, mely így valami bimbónak felel meg s pirosra is van mázolva. A szék ülőkéjének külső szegletéből befelé két tulipán ág nyúlik be.
A parasztszoba egyik nélkülözhetetlen bútora a pad (327). Ülőkéje nem alkalmas diszítésre, csakis a háta; csak az alsó élén vannak változatos bevágások, míg a felső él általában egyenes marad vagy kevéssé van kivágva; festett dísz húzódik azonban rajta végig, rendesen a hátsó támla három lábazatából indul ki valami kehelyből a bokréta vagy virágzat s terjeszkedik felfelé és onnan vízszíntesen folyik a támlán két oldalt. Rendesen ott van az évszám is. Tulipán, gyöngyvirág, szegfű, rózsa a fő motivum itt is, bár a babérlevél és a bogyó is használatos.
Színes padot mutatunk ugyancsak a XXII. színes táblán; ez is Vízhányó Sándor székelyudvarhelyi asztalosmester munkája; az alapszín kék; piros kinyilt és bimbós tulipánok, meg fehér gyöngyvirágos virágzat tölti be a pad hátának oszlopocskáit; a háton magán fehér galambok. A pad ülőkéjének két végén tulipánvirág, közepén pedig rózsa.
Két kobátdemeterfalvi hintás bölcsőt (326) is lerajzoltunk; érdekes e két bútordarab szerkezete; a tulajdonképeni bölcső ládája bakon áll, két szegen csüng s a körül mozgatható; zsineg is van rajta s az anya kicsikéjét ezzel ringatja el, miközben fonogat; az egyik lábitóval is el van látva, a másik alatt fiók a gyermekruhának.
Következik a láda. A ládát itt is úgy díszítik, mint egyebütt az országban. A nyitási oldal közepén van egy külön álló, s mellette jobbról-balról két egész egyenlő – többnyire keretbe és másszínű mezőbe foglalt – diszítés.
A két keskenyebb oldalra, valamint a tetejére is kerül díszítés, néha még a tető belső oldalára is.
Két féle megoldás divatos szerkezetileg: egyik a bokrétás, másik a koszorús.
A XXIV. színes kép első ládáján van két koszorús dísz, négyszögű mezőben, melynek közepéből emelkedik felfelé egy virágzat s ezt két oldalt koszorú alakban foglalja be a két oldalág. Tulipán, gyöngyvirág, rózsa nő ki az ágból zöld levelek közül; a mezők közötti részt és a láda két szélét ugyanolyan hullámos dísz tölti be. A mező négy sarkán hármas levél van, s közepén – fent is, lent is – kis levél közé foglalt bogyók.

SZÉKELY SZÉKFORMÁK S KOCSILÁDA EGY GYÍMESI CSÁRDÁBÓL. (323)

GYERMEK ÜLŐSZÉK, CSEHÉTFALVÁN. (324) Szinó János csinálta a gyermeknek, kezdetnél (amikor ülni kezde).

KÖZBÜL EGY «DUZMÁLÓ» SZÉK, FIRTOSVÁRALJÁRÓL. (325)


KOBÁTDEMETERFALVI BÖLCSŐK. (326)
Ugyane tábla közepén izléses díszítésű láda van bokrétás díszszel. Maga a bokréta – általában – vagy valamely edényből nő ki, vagy szalaggal vannak a szárak egybe foglalva, vagy pedig egymás mellé sorakozva, egy pontból indúlnak ki; ezen a ládán a szár vége fölfelé kunkorodik s ezzel a befejezettség van hangsúlyozva.
Az ilyen megoldás igen gyakori és jellemző a székely nép művészkedésében.
Az alsó ládán a középdísz szárai szív alakból nőnek ki, fent a bokréta ormán szegfű, alatta két színű tulipán bimbó, lejebb gyöngyvirág s újra levél formájú bimbó, egész lent tulipán és rózsa; keretbe van az egész foglalva, épúgy, mint a két oldalsó dísz is; e bokréta minden edény vagy más összefoglaló motivum nélkül a mező alsó részéből nő elé, sok ágra oszlik s többnyire az előbbihez hasonló virágokkal.









FESTETT DISZÍTÉSEK AGYAGFALVI LÁDÁKRÓL. (XXV. tb.)










SÓS REBEKA LÁDÁJA, VARGYASRÓL; EGY KÉNOSI FOGAS FESTETT DISZITÉSE; SZEKRÉNYDISZÍTÉSEK, ABÁSFALVÁRÓL; FESTETT LÁDADÍSZ, ÁKOSFALVÁRÓL; FESTETT LÁDADÍSZEK, AGYAGFALVÁRÓL. (XXVI. tb.)



LÁDA, FOGAS ÉS EGYÉB APRÓSÁG, VIZHÁNYÓ SÁNDOR SZÉKELYUDVARHELYI ASZTALOS MŰHELYÉBŐL.



SZÉKEK S PADOK; ABÁSFALVI BALÁZS PÁL MUNKÁJA. (327)




POLC ÉS LÁDA, TÜRKÖSRŐL; LÁDA, CSERNÁTFALUBÓL. (328)


BUTORDISZÍTÉS, TÜRKÖSRŐL. (329)
Ilyen megoldású egy agyagfalvi láda dísze (XXIV), ugyanolyan a négyszög és kör összetételéből álló mezőben, de a virágok itt mások, szegfű, tulipán és bazsarózsa is van a kis bimbók és gyöngyvirág mellett.
Eleven színű (XXVI) egy különben zöld ákosfalvi láda ilyen természetű díszítése. A négyzetes mező alapszíne sötétvörös, ami elég gyakori, a sarkok narancs színű negyed körökkel vannak csonkítva; itt is ugyanazokat a virágokat látjuk, mint az előbbin; a négyzet sarkairól narancs színű hármas levelek nyúlnak be a láda zöld színébe; felül és alúl barokkos cikornya.
Sós Rebeka 1743-ban készült vargyasi régi ládájának (XXVI) sötétvörös az alapszíne; két oldalt félkörös konturájú kék mezőben van a bokréta szalaggal összekötve; a láda közepén a kulcslyuk alatt felkunkorodott szárú bokréta, a tulipánon fehér galamb; efajta, csakhogy kisebb virágok a láda szélén is. Ugyanennek a ládának oldal dísze is van: szívből kiinduló koszorús virágzat, melynek két oldalszára felül kereszteződik, így szívalakba foglalják a középső szárat.
Ügyesek e díszítésen a fehér virágok csinosan elosztott foltjai.
E ládának felső lapjáról való képünkön az előbbi alá helyezett bokréta; szívalakból nő ki ez is, sarokból a közép felé terjeszkedve; virágai a szegfű, gyöngyvirág, tulipán s a rózsa, különös párhuzamos fehér vonalakkal.
Egy agyagfalvi ládáról való (XXV) az a sárga mezőben álló virág, melynél szokatlan az egymás mellé füzéresen sorakozó tulipán bimbó; kinyílott tulipán és rózsa van még a sötétzöld levelek mellett.
Az eddigiek szabatosabb megoldások, vannak azonban naivabb, kevésbbé stilizált virágzatok a ládákon; ilyen (XXV) egy másik agyagfalvi világos alapú láda dísze. Az egyiken tulipán és annak bimbója, másikon szegfű tulipánnal.
Hasonlít egy szintén agyagfalvi sötét alapú láda dísze is az előbbiekhez (XXV) – a tulipánon és a rózsán is, a szokottnál több a szirom.
A hétfalusi csángók bútorán jellemző a nagyon kúszált díszítés mód: fehér pontokkal és fehér körvonalakkal még zavarosabbá teszik az úgyis nagyon tömött virágzatokat.
Csernátfaluból való az alsó (328) láda; a fölötte levő türkösi; ugyanonnan való a felső polc is és a 329. diszítés is.






BUTORDISZÍTÉSEK. (330) (1. Deák Imre munkája, Gyergyó-Ujfaluból; 2., 3., 4. Elekes Márton munkája, Gyergyó-Ujfaluból; 4. Kalamár Zsuzsa diszítése, Csik-Karcfalváról; 5. György Sándorné diszítése, Gyergyó-Szentmiklósról; 6. Gyergyó-Ujfalusi diszítések; 7. Keresztes József munkája, Gyergyó-Szárhegyről.)








BUTORDISZÍTÉSEK. (331) (1., 2., 3., 4., 5., 6. Gyimes; 7., 8., 9. Jankó János molnár diszítései, Fitódról; 10. Gerc Ferenc munkája, Fitódról; 11., 12., 13. Gondos László diszítései, Fitódról.)







RÉGI SZÉKELY EDÉNYEK. (XXVII. tb.) (Az Iparművészeti Muzeum gyüjteményéből.)






KÉK, SZGRAFITOS SZÉKELY EDÉNYEK. (XXVIII. tb.) (Az Iparművészeti Muzeum gyüjteményéből).

DISZÍTÉS EGY KÁSZONFELTIZI LÁDÁRÓL. (332)

DISZÍTÉS, SZEKRÉNYRŐL (SZ.-UDVARHELY). (333)
Sok tekintetben eltérő motivumok vannak fiitódi Csabi Márton régi (1832) ládáján (Csikszentlélek).
A láda kék, a két négyszögű mező alapja vörös, ilyen a láda alsó és felső (XXII) lapjának a színe is. Fehér kosárban van a különös alakú hosszabb szárú virág, melyen fehér galamb ül, mellette kisebb csillag. virág és tulipán; fehér tulipán nyúlik le a felső szögletekből is; a megmaradt közöket piros virágú bokréták töltik ki; felül s alúl közök.
Alatta egy tartózkodó színű láda, Hajdu Salamoné, Csik-Madarasról; e régi láda eddigiektől nagyon eltérő diszítése azt sejteti, hogy nem magyar eredetű, valószínűleg brassói szász munka,
Ágyat ritkábban díszítenek a székelyeknél, ilyen a XXV. Különálló dísze van a tornyos résznek, öt ágú leveles virágzat, melyek közül egy függélyes irányú, a közepén kettő koszorú alakban befoglalja az előbbit s kettő vízszintesen fekvő; a tornyos háromszögű teret jól kitölti az alakzat. Alatta két sötétebb négyzetes mezőben a ládákon levő dísznek megfelelő ornamentika van, míg két oldalt, a lábak felső részén, világos alapú hosszú, keskeny mezőben egy szárú, több virágú dísz.
Vargyason van ilyen festett ágy még, készítője (1869) Sütő István (XX). Fejtől való része áttört mívű; a másik alacsonyabb végén kék mezőben vízszintes fekvő száron, felfelé és lefelé, kinyúló virágok, köztük a különös csillagkoronás rózsa.
A (XXV) színes képen mutatjuk be egy agyagfalvi padláda díszítését; Lőrinc István munkája. Hosszukás, inkább keskeny láda ez a butordarab; kinyitható fedele az ülés, meghosszabbított hátsó fele a «padhát»; elülső oldalát és a hátát diszítik és pedig a dolog természetének megfelelőleg hosszú keskenyen fektetett mezőkkel.
E mezők legtöbbször részarányosok: egy középső virágtól jobbra-balra menő szárakon ülnek a virágok, de néha szabadabb kiképzésűek, mint egy vargyasi padláda díszei ugyanazon a táblán; mesterük Kovács János (Telekfalva).
A tányérpolcok falra támaszkodó deszkalapjára jő a dísz, vagy szímmetrikusan egy középvirágból kiindúlva, mint Gere Ferenczné polcán Fitódon (Csik-szt.-Lélek) XXII. és XXVI. egy kénosi fogason, – vagy mezőkre osztva, mint egy türkösi polcon, 328, mely a hétfalusi túlgazdagon díszített bútorok közül való.
Az asztal egész egyszerű a székelyeknél s hasonlít a kalotaszegi «kamorás» asztalhoz; az asztal és az almárjom egyesítése is olyan, mint Kalotaszegen.
Festett asztal ritka, Vízhányó Sándor udvarhelyi mester készített ilyet sok egyeni vonással. XXII. Különböző bútorokról való díszek vannak a (330, 331, 332) képen; többnyire naiv, de új és ötletes megoldásokkal; a (333) kép szépen rajzolt dísze egy szekrénynek.
Festett diszítésű bútor különben még Udvarhelymegye délkeleti részében akad a legtöbb; rózsa, tulipán, szegfű és gyöngyvirág a kedves motivum.

FIRTOSVÁRALJA.
Most pedig, a cserépneműhöz érkezvén, átadjuk a szót szakértő munkatársunknak, Gróh Istvánnak.
Ha a régi Erdély agyagművességét akarjuk megismerni, egyaránt tanúlságos dolog végig vizsgálni akár a kolozsvári egyetemhez csatolt «Erdélyi Múzeum», akár az «Erdélyi Kárpát-Egyesület» néprajzi gyűjteményét, meg a nagyszebeni szász «Kárpátegyesületi Múzeum»-ot és a sepsiszentgyörgyi «Székely Múzeum»-ot. Nagyjából mindegyikben ugyanazt az anyagot találjuk: az Erdélyben közkeletű edényformákat, amelyek, könnyűségük révén, készítési helyüktől jómesszire széltében elterjedtek.
Azok a képek, amelyek ebben a könyvben vannak, (334–347) javarészt a sepsiszentgyörgyi múzeum edényeit adják. Talán mielőtt formájukhoz szólnánk, feleljünk tehetségünk és tudásunk szerint arra a kérdésre: miképen készűltek? És itt annak a számára, aki az erdélyi agyagművességgel közelebbről foglalkozik, egy nagy kérdés vetődik fel: készítettek-e az erdélyi fazekasok ónzománcos edényt?
Tudjuk, hogy nálunk, innenső Magyarországon, az egész északi részen kétféle teknikája divatozott a fazekasságnak, egész 1800–1810 tájáig. Egyik az egyszerű engobe teknika, leöntéssel, focskolással való edénykészítés. Ezzel élnek ma egyaránt falusi és városi fazekasaink. (Munkájukat részletesen ismertettük «A Magyar Nép Művészete» első kötetében.) Az így dolgozó fazekas, ha az edényt korongon megformálta, és meg is szikkasztotta: leönti, lefocskolja, engobálja finom agyagiszappal, mely eltünteti, betömi a korongozásnál maradt esetleges egyenetlenségeket és színt is ád az edénynek. Erre az iszaprétegtől megfinomított felületre jön azon nyersen a festés, színes agyagból vagy fémoxidból, akár ecsettel, akár gurgulyával, vagy pedig akkor vágják az edény félig lágy festékébe a sgrafittót. Így kerül az edény a kemencébe, első égetésre, a zsengélésre. Ez csak megkeményíti, cseréppé teszi az agyagot, összes díszeivel. De színük vak, fakó. A zsengélés után öntik le bőven az edényt jól megőrölt ólomoxidos keverékkel: a mázzal; ha azután megint tűzbe teszik, a máz üvegszerű átlátszó rétege életre kelti az alatta levő fakó színeket. Így dolgozott a régi erdélyi fazekas s így dolgozik most is; így dolgozott a Királyhágón innen is a falusi paraszt fazekas régen, és így dolgoznak ma is mindnyájan, városiak, falusiak egyaránt.

HATÁRFÁK, SZÁRHELY ÉS DITRÓ KÖZÖTT.
TINTAKÉK «ENGOBE»-OS EDÉNYEK, A KÜKÜLLŐ VIDÉKÉRŐL. (334)
Mint említettük, 1800 tájáig csinálták Felsőmagyarországon ónzománcos fehéredényt. Az ilyen edényt nem öntötték le a megkorongozás után agyagréteggel, nem vonták be üvegszerű ólommázzal, hanem át nem látszó, fehér, elég testes ólomzománc fogja be felületét, mely csak az éleken válik vékonyabbá és engedi áttetszeni az agyag veres-barna színét. Ezen a zománcon vannak rajta a felfestett diszítések s mivel nincs rajtuk átlátszó máz, nem is olyan áttetszők a szinek.
Nálunk, de Ausztriában és Csehországban is, az ónzománcos teknika a fejlettebb, a tanúlt céhbeli iparos teknikája, akiknek munkája gondos, díszes, s a jobbmódú városi ember, meg a falusi nemes ember házába való. Az engobbal dolgozó paraszt fazekas látta el a jobbágyot edénynyel.
CSERÉPEDÉNY A SZÉKELYFÖLDRŐL. (335)
Kiváltképpen értettek az ónzománcos edénykészítéshez a habánok; egy Hollandiából a XVII. század folyamán ideszakadt unitárius felekezet, akiknek tudása úgylátszik megnemesítette ami felvidéki városaink céhbeli fazekasságát. A felvidéki megyékben széledtek el ezek az istenes és békés emberek, akik hitükért készek voltak odahagyni hazájukat; Pozsonytól Lipcséig laknak. Bár időfolytán katolikusokká lettek, egyházi autonomiájukból máig is sokat megtartottak néhány Nagyszombat környéki faluban. Agyagiparhoz való tudásuk 1700 után közkincscsé lett. Ép oly szépen dolgoznak a gömöri céhek is 1700 után, ahol pedig nem voltak soha habánok. Még később is szép gondos a rajz felvidéki edényeinken, egész 1780-ig, bár maga az alapanyag, a zománc, nem oly fehér már.




RÉGI SZÉKELY TÁNYÉROK. (XXIX. tb.) (Az Iparművészeti Muzeum gyüjteményeiből.)
A XVIII. század végén, amikor a külföldi kőedény és porcelán gyárak termékeivel mindsűrűbben kezdenek házalni nálunk (így pl. a XVIII. századbeli Grosbreitenbach-i porcelángyár munkájára kis falusi házban is akadtunk), a céhbeli fazekasok elvesztik úribb közönségüket. Régibb munkájuk is lekerűl az asztalról a konyhába, de megmarad számukra a szegény mesterember, meg a paraszt és hogy ezeket elláthassák, 1810 után áttérnek az olcsó paraszt teknikára: a focskolásra.
Kitetszik ezekből, hogy a teknika kérdése nem kicsi kérdés. Nemcsak kulturtörténeti szempontból jelentős, művészet szempontjából is.

CSERÉPEDÉNY A SZÉKELYFÖLDRŐL. (336)
Mert amint úribb volt az ónzománcos munkák közönsége, másmilyen a művészi diszítés is. A XVIII. század városi fazekasa lassan, gonddal diszíti munkáját. Rajza gazdag, ötletes, kivált ha valamelyik céh vagy egyház rendelésére dolgozik. Ilyenkor szinte ünnepi díszt pazarol a mester. Bár a rajz általában népies, olykor divatos is kíván lenni mestere, aki vándorolt, világot látott: rokokó diszítő-formákat vegyít a cifrázásba. Vagy talán így küzködik a mindjobban terjedő holicsi és egyéb gyári portékával: állatot, térképet, várost, emberi figurákat ír a kancsó testére.
A focskoló fazekas csak sebbel-lobbal diszít, mert hisz néhány krajcáron kél csak a munkája. Ecsettel széles vonalakat húz, az adja ki a fazekas ornamentika sajátságos, széles szirmú virágait, gurgulyából pettyeket csöppent, vagy vonalakat csurgat abroncs módjára, gyorsan, a korongon pergő edényre. Kétségtelen, hogy az ilyen módon készűlt ornamentika nem valami gondos, de hanyag rajza mellett is népiesebb, eredetibb a másiknál. Aztán ez a gyors, ez a sebbel-lobbal végzett munka különösen bájossá, könnyeddé, szeretetre méltóvá teszi ezeket a vázlatszerű diszítéseket.
Így oszlik két nagy csoportba, a készítésmód és diszítés faja szerint, régi fazekasságunk. Első kötetünk anyagából az első csoportba tartoznak az ónzománcos, a győri kancsók, – a másodikba mindaz, amit manapság csinálnak Kalotaszegen s vidékén, focskolással. Hogy a győri kancsók Magyarországból kerűltek oda, azt mondtuk. De hát a többi Erdély ne ismerte volna az ónzománccal való munkát? A habánok hozta ügyesség, amit eltanúlt felvidékünk fazekassága, egész Sárospatakig, nem terjedt volna túl a Királyhágón, ne tanúlta volna azt, el az okos, világlátott szászság s utána a keleti nép székelysége?…

KÁLYHACSEMPÉK A SZÉKELYFÖLDRŐL. (337)
Amennyire ma beléláthatunk ebbe a kérdésbe: nemmel kell felelnünk. Ónzománcos. igazi erdélyi munka nem maradt ránk. Pedig, teszem a brassai fazekasoknak, egykor erős céhük lehetett; tudtunkkal Brassó egy bástyáját is fazekas bástyának hívják. (Középkori szokás volt, hogy a város egy-egy bástyájának fentartását és védelmét az egyes céhekre bízták.) Régi céhírásokat, mintakönyvet sem talált utánunk Petrik Lajos tanár, aki ilyesmi után Brassóban kutatott.
A brassói kályhások pompás csempéi, amelyeken mestereik német voltának ellenére is, annyira rajta van a sajátos helyi íz, – valami a magyarságból, – engobe eljárással készűltek.

KÁLYHACSEMPÉK A SZÉKELYFÖLDRŐL. (337 a)
Eldöntésre várna még a szászok birtokában lévő nagyszámú ónzománcos kancsók eredete. Gondos munkák ezek többnyire. Rajzuk divatosabb, természetkövetelőbb, mint a mi felvidéki edényeinké, több rajtuk a rokokó, több a virág és az emberi figura is. Minőségük, diszítésük, nagyjából megfelelne az erdélyi szász nép azidőbeli kulturájának, s mi is, e mű I. kötetében, néhány Kalotaszegen lelt kancsót szász eredetünek vallottunk. Minden arra mutat azonban, hogy ez tévedés; szász atyánkfiai nem készítettek ónzománcos munkát. Szebenben, – száz évvel ezelőtt is, ma is közepe a szászságnak, – az ilyen kancsókat alvinci kancsónak hívják. Ennek a névnek magyarázata az, hogy az alvinci piacon vásárolták és majdnem biztosan, osztrák eredetűek. Ausztriából messziről, Gmunden vidékéről jött ez az edény lefelé a Dunán, bizonyára olyan könnyű lapos fenekű dereglyén, a milyenen manapság Süttő, Neszmély, stb. fazekassága úsztatja le árúját Pestre; a Dunáról kanyarodtak föl a Tiszára, Szegedtől pedig úgy vontatták fel a Maroson, egész Alvincig, ahol aztán vásárt csaptak vele. Bezzeg nem jár mostanság Alvinc alatt a Maroson egyéb tutajnál, de a XVIII. században még fontos közlekedési eszköz lehetett az úttalan vármegyéken által. Ugyanígy kereskedelem útját jelzi a győri kancsó elnevezés a kalotaszegi ónzománcos munkákon. Vegyük most sorra mívük, formájuk szerint azokat az edényeket, amelyekről biztosan tudjuk, hogy Erdélyben készűltek.








KÁLYHACSEMPÉK A SZÉKELYFÖLDRŐL. (337 b)









KÁLYHACSEMPÉK A SZÉKELYFÖLDRŐL. (337 c)

KÁLYHACSEMPÉK A SZÉKELYFÖLDRŐL. (337 d)

KÁLYHACSEMPÉK A SZÉKELYFÖLDRŐL. (337 e)
Külön csoportban kinálkoznak azok a tintakék engobe-os edények, melyek a Küküllő tájékán készűltek a XVIII. század utolsó és a XIX. század első évtizedeiben. A XXVIII. táblán és a 334. képen vannak ezek. Sajátságos teknikájuk, színük, diszítésük arra mutat, hogy egy műhely és annak nevelése foglalkozott előállításukkal.* Hogy mint bukkant ismeretlen mesterünk erre a szép kék zománcosat adó csinálási módra, vajjon látta-e másütt, külföldön tanulta, vagy maga jutott rá és fejlesztette szerencsés ügyes kézzel, művészi érzéssel a tökéletességnek arra a fokára, amit ma is dicsérünk, – azt nem tudjuk. Bátky összeköttetésbe hozza edényeinket két prágai gyűjteményben, a Museum Regni Bohemia-ben és a Cseh-Szláv Néprajzi Múzeumban őrzött ugyancsak ilyen kék mázas edényekkel, amelyek a katalogus szerint déli Csehországban készűltek. Évszámot, mint felső körhatárt, kettőt említ rajtuk Bátky: 1678-at és 1693-at. Azt tartjuk, azoknak a cseh edényeknek semmi közük a mi Küküllő vidéki fazekas mesterünkhöz.
Ezekről a sajátságos fazekas-munkákról előbb Pap János írt a «Művészi Ipar» 1888-iki évfolyamán, azután Petrik Lajos ugyanazon folyóirat 1889-iki évfolyamában, legutóbb pedig Bátky Zsigmond az Ethnographia 1905-iki kötetében.

«CSEREPES.»








KÁLYHACSEMPÉK A SZÉKELYFÖLDRŐL. (337 f)



KÁLYHACSEMPÉK IFJ. GÁSPÁR GYULA KORONDI GYÜJTEMÉNYÉBŐL. 1. Enlaka, máz nélkül, 2. Korond, zöld mázas, 1667-ből, 3. Korond, zöld mázas. (337 g)
CSERÉPEDÉNY A SZÉKELYFÖLDRŐL. (338)
Mert elhiszszük, hogy nagy földet bejár a céhbeli felszabadúlt fazekas legény, és bizonyára volt nem egy felsőmagyarországi városi fazekas mestereink között, aki vándor korában kívűl ment az ország határán, birtokában mesterségbeli tudásának, amihez abban az időben az ónzománcos edény készítés tartozott, és birtokában a német és szláv nyelvnek, ami Felvidékünkön nem ritkaság. Hozott is aztán haza olyik tapasztalatot, újmódi cifrázást, rokokó diszítő formákat, stb. Az ilyen ember munkájából ma is kiérezzük járása-kelését. azokon a helyeken, ahol nem éltek magyar népies ornamentikával. De a mi Küküllő vidéki fazekasunk nem járhatott odakünn, még talán a szebeni és brassói barokk épületek s az úri boltokban árúlt holmik cifráját sem találta méltónak a megnézésre, vagy utánzásra, ha ugyan járt ezeken a helyeken. Mert egyszerű falusi fazekas volt ő, aki bár ügyesen bánik az anyaggal, nem ír rá mást az edényeire, mint ami forma a köznépnél divatos ez időben. Ornamentikája teljesen népies.

CSERÉPEDÉNY A SZÉKELYFÖLDRŐL. (339)
Mestersége, amivel műveit készítette, abban különbözik különösen a máig is gyakorolt közönséges eljárástól, hogy a korongon megformált, szikkadt munkáját kétszer önti le iszapos agyagréteggel, kétszer engobe-álja. Az első leöntés fehér agyaggal történt, s mire ez beszivódott, félnedves állapotban jött a második kobaltos – smalte tartalmú – engobe-bal. Nagy gyakorlati tapasztalat kivántatott persze ezeknek a keverékeknek a kezeléséhez, hogy a két réteg eggyé váljék s a szárítás és égetés alkalmával mint egy test viselkedjék. Amikor megszikkadt a kettős réteg, még azon nyersen, égetés előtt, mesterünk kihegyezett fácskát fogott s azzal vágott a felső rétegbe könnyed, biztos kézzel olyankép, hogy ez a vágás, vagy kaparás csak a felső kék rétegbe szántott belé, de nem bántotta az alapanyagot, a dísztelen veres anyagot. Így a pompás levegős kékszínű mezőn fehér vonalak adták meg az edény cifráját. Az első égetés, a zsengélés és utána a színtelen ólommázzal való bevonás, meg a második égetés úgy ment végbe folytatólag, mint más fazekasainknál.
CSERÉPEDÉNY A SZÉKELYFÖLDRŐL. (340)
Mesterünk nemcsak a megcsinálásához értett nagyon, hanem a rajzhoz is, amely a legjobb korban, 1799 és 1813 között, rendkívűl bátor, egyszerűségében is bájos, keresetlen és mégis elmés. Kevés ornamentumot használ, a felületeket nem borítja el; rajza, szerkesztése szabad; szigorú arányosság vagy ismétlődő geometrikus formák nem kötik meg a kezét. Tányérjai közepére egyszerű virágos ágat rajzol, tulipán vagy rózsa formával, végén hosszukás levelekkel, bimbókkal oldalt, vagy rózsa helyett olyan stilizált, vagy kerek virágot, aminek előképe a napraforgó lehetett. A szőlőt is igen szereti és gyakran használja, hol naturalisztikusan különálló szemekkel, vagy egész elstilizálva, egymás mögött emelkedő félkörnek mutatkozó szemekkel, amelyek ilyenkor magukban hordják a kerek magvat. Olykor ír a tányér közepére olyan hólabda forma nagy virágot is, amelynek apró részei kis kunkorodó csigavonalokból állanak. Olyan rózsa és kelyhes virág alakok is akadnak díszei között, amelyek a szűr és subadíszítésekkel tartanak rokonjussot. Más nem is hatott mesterünk ornamentikájára, mint a népies hímzés. A stilusérző s a naiv művészetet megbecsülő ember, igaz gyönyörűségét leli ezekben a díszítésekben. Az állatvilágból a madarat szereti mesterünk, és pedig amint a naiv rajzból kivehetni, a fürjet erősen. Nyugodtan ül ez a madár tányérjai közepén és kancsóin, vagy előre nézve, vagy visszafordítva fejét, szárnya alig válik el a törzstől, tolla a stilus kivánta szép rendben simúl testéhez.
CSERÉPEDÉNY A SZÉKELYFÖLDRŐL. (341)
Beljebb haladva a XIX. századba, e kék fazekasság is hanyatlik teknika és rajz dolgában. A legfiatalabb darab 1846-ból való; bizonyára kevéssel ezután elhal ez a mívesség. Összesen tehát körülbelől hatvan esztendeig élt; ez idő megfelel két fazekas nemzedék tevékenységének.
Végső, de igen fontos kérdés lenne még az: milyen nemzetiséghez tartozott mesterünk, aki ezt a munkát cselekedte? Hogy stilusa az, amit teljes joggal magyar népiesnek mondunk, az kétségtelen. Hogy milyen nyelven beszélt egykor, arra nézve egynéhány felkarcolt mondás igazít el. Vartha Vince gyüjteményében olyan tál van, amelyen egy felrajzolt templom alatt, gyerekes vonásokkal, német nyelven az vagyon írva, hogy ez a balázsfalvi templom. Ezután a nyilván inas írás után következtetve, mesterünk német lenne. Ennek viszont ellene monda tiszt a magyar népies stilus, amit mesterünk aligha őrzött volna meg szász létére. Mert a szász házi-ipari munkák legtöbbjén, minden maradi felfogásuk mellett is, megérzik a városi stilus hatása, hát még a szász iparosén, aki vándoról, várost jár, mihelyt inassorból felszabadúlt!… Hátha csak a német megrendelők kivántak olykor-olykor német írást tőle, aminthogy Gömörben a rimaszombati és rozsnyói fazekas, ezidőben a megrendelő kivánságára akár németül, akár tótul ír szöveget munkájára?…
Bármikép légyen is, kétségtelen, hogy mesterünk a magyar népies diszítő művészetnek igen becses míveit cselekedte, szinte egymaga, elszigetelten, aránylag rövid idő alatt.
Egy másik igen jellegzetes csoportja az erdélyi fazekas munkáknak Tordáról való. Ezeknél nem valami a szokásostól elütő teknika, hanem a közös művészi forma az, mely elárulja eredetüket. Nem egy mesternek sajátos ízlése ez, mely úgy a nagyformában, mint a részletekben egyaránt megnyilvánúl, hanem egy egész fazekas csoport, céh, felfogása él e munkákban és pedig szokatlan állandósággal. Tordán most is szép számmal dolgoznak, és munkáikban sok a művészi közösség a régi, szinte száz év előtti munkákkal. Képeink között 335 és 336 mind tordai munkát mutat.
CSERÉPEDÉNY A SZÉKELYFÖLDRŐL. (342)
Látjuk ezeken, hogy a tordai kancsónak már a nagy formája, igen finom érzéssel hajló körvonala más, mint a magyarországi vagy székely bokályoké. A tordai kancsó legtöbbje zömök, vaskos, nyaka jobban összeszorúl, mint amilyen a széles feneke, de a nyak felett egy tágabb hengerszerű tag veszi körűl az edény száját, ami a többi vidék munkáiról hiányzik. Persze, átmenti formák bőven akadnak, de a szájnak ezt a kiképzett peremét tartjuk legjellemzőbbnek, akár a nagy kövér kancsó formákon, akár a kisebb bokályszerű edényeken fordúljon is elő. Így a 338. kép középső sorának legközepső kancsóformája jellegzetes tordai munka.

CSERÉPEDÉNY A SZÉKELYFÖLDRŐL. (343)
Még mielőtt a diszítő formákról szólnánk, el kell mondanunk, hogy a tordai mesterek, kivált régen, fehér engobe réteggel vonták be munkájukat s erre írták rá a cifrát, kék smalte festékkel. A kékhez olykor, mint gyengébb töltő és külsőtám, a zöld járúl. (Ilyenek az «epres» kancsók.) Ecsetet ritkán használtak, ellenben legfőbb szerszámuk a gurgulya, nem abban a formában, amint azt ideát használják, hanem bivalyszarv alakjában. (Képe az I. kötetben.) Ilyen bivalyszarv végiből csurgatják a cifrázást az edényre; ez az ornamentika ennek folytán vonalas, de jóval fejlettebb teknikában és művészi formákban, mint az, amit Kalotaszegen manapság mívelnek.

CSERÉPEDÉNY A SZÉKELYFÖLDRŐL. (344)
Vegyünk szemügyre egy ilyen tordai kancsót. A kancsó alja, mint alárendeltebb rész, igen helyesen kapja az egyszerű kvadratikus beosztást, a kockázást. E fölött a kancsó hasa és dereka, ez lesz a legékesebb, teli, vagy szabadon indázó virággal, rózsákkal, melyeknek szirmait odacseppentett gyöngysor adja, álló, vagy lekonyúlt tulipán formákkal, vagy olykor sűrű tüskés indákkal, melyeknek a csurgató szarvacska adta szúrós levelei szinte bozótot formálnak. Ámde figyeljük meg képeinken azt az előbb említett legszebb kancsót a 338. kép közepén; ennek a cifrája is a legszebb, szinte arhitektonikus érzés nyilatkozik meg a díszítésében. A test, – nem számítva a száját, – négy ővre van osztva; az alsó két ővben szigorúan stilizált ideális bokrok állanak, váltakozva a kétfelé; a felette levő két ővben nagy félköríves formák helyeződnek el, váltakozva bokrokkal. A félkörök tölteléke virág és sugaras vonalak; úgy a belső, mint a külső bokorból virág helyett csigavonalas kacsok erednek. Ezek a csigavonalas kunkorodások s belűl az odacseppentett pettyek, ugyancsak a tordai diszítés legjellemzőbb és sokszor megismételt formái. Milyen szép végre kancsónkon a száj peremének dísze: az egymás mellé sorakozó csigás töltelékű körök.
Nem kevésbé gazdagok a tordai tányérok (335, 336). A peremét külön díszítik, vagy körülfutó indával, leveles ággal, vagy sorjába rakott virággal. Külön válik, egész a szerkezethez mérten, nagyobb tálaknál a fenék díszítése is, amely vagy kockás, vagy erősen beabroncsolt magános virággal ékes. A nagy tálak lemélyedő kúpos meredek falán, virágok és ágas bokrok, vagy csigavonalas körök sorakoznak középponti elhelyezésben. Ha pedig szabad virágos ág a tányér dísze, úgy geometrikus tagolású rózsákat, vagy széleskelyhű tulipánokat hord a szabadon felemelkedő inda.
Ismételjük, ritka, hogy egy vidék népies díszítő formái oly hosszú életűek legyenek, mint a tordai fazekasságé. Pedig úgy a múltban, mint a jelenben is, ezek az emberek a legdrágábbjukat, az egészségüket adják oda ezért a nehéz kenyérért. Végtelenűl sokat szenvednek, persze jórészt anélkűl, hogy tudnák, az ólomoxyd-tól, ettől a gyilkos méregtől, amelynek használata vele jár mesterségükkel. Természetesen, ugyanott hálnak, ahol őrlik a mázat, ahol nagy kupacban áll a megtisztított nedves agyag s az ilyen ház, kivált ha rég lakja fazekas. vagy talán több fazekas nemzedék élt benne egymásután, teljesen át van fertőzve a méregtől. Vegyi vizsgálat vezetett rá. Ólomoxyd van a munkás ruhájában, a bölcső párnájában; ólomoxyd a talaj szemetjében, a gerendára üllepedett porban és pedig egész 10–13 %.
Vajjon csoda-e, hogy ezek az emberek oly hamar megöregesznek, elpusztúlnak ólommérgezésben; háromszázötven gyermekhalál esik ezerre.
A Székelyföld agyagművességét az ott készűlt kancsókról, bokályokról itélhetjük meg.
Sajátságos, hogy a Székelység az ő agyagiparában sajátos ízlést, felfogást nem tudott kifejezésre juttatni.**
Növekedvén a kis fiu kortársaitól elütő komolyodó észjárással, a szomszédok, a komák fontolóra vévén okos mondásait. rábolintgattak, hogy: bölcs kicsi gyermek. Később azonban, mikor a cserépfedő bögre és tál készítése helyett holmi apró agyagszobrocskák kerültek ki az apja mellett tanuló inaska ujjai alól, – mikor a szilaj falusi legénykedések helyett a suhanc fiú el-elvonult a felhőket bámulva, a madarak beszédét figyelve, a virágbimbó pattanását lesve: akkor a paraszti ész ellene zúdult e haszontalan, időt lopó, ő előtte érthetetlen kedvtelésnek. Az érzékeny lelkületű fiú a gúny, a gáncs elől menekülve, még magába vonultabb lett. Úgy, hogy felnőtt férfi korában már alig ösmerték a faluban s aki tudott is róla, úgy emlegette: a zarándok. Ő pedig ezalatt önmaga, minden tanítómester nélkül mívelte lelkét. Olvasgatott, irogatott. Versben is, prózában is. Kijárt a cigánysátorba, ott megtanult cigányul, egy hentergő német nyelvtanból pedig meglehetősen németül. De legnagyobb gyönyörűsége az volt, ha elbujhatott valamelyik agyaggödörbe s ott, csodás megfigyelő tehetséggel, bámulatos anatomiával alkothatta állatszobrait, naiv lelkével nem is sejtve az ő nagy művészi voltát. Végre egyszer László Gyula, marosvásárhelyi iparkamarai titkár fölfedezte, kiérezte, kilátta belőle zseniálitását s pártfogásába vette Molnár Dánit. Így került fel két izben Budapestre, hol Fadrusz, Zala és Róna szobrász-művészek figyelmét is magára vonta. Kertésznél voltak kiállítva szobrai, de alig-alig akarta valaki is elhinni, hogy az az egyszerű székely ember, akinek semmi előtanulmánya nem volt, készíti e pompás plasztikájú állatokat. Elvitték hát az iparművészeti múzeum műtermébe. Elibe raktak egy csomó agyagot, szerszámot s csak akkor győződtek meg az ő önmagából, öntudatlanul kifejlődött bámulatos művészi képességéről, amikor félretolva az ösmeretlen, neki idegen segítő szerszámokat, úgy kezdte apránként felépíteni szobrait, mint a fecske a fészkét, csupán egy kis pálcikával simítva, idomítgatva itt-ott.
A szobrászok közül különösen Fadrusznak tetszett meg; halálos ágyán is gondolt rá s átadott feleségének 100 koronát, hogy ezt most már utoljára küldi neki, mint búcsúüdvözletét. Egy izben az államtól is kapott 1000 korona szubvenciót, égető kemencéje fölállítására. Auguszta királyi hercegnő figyelmét is magára vonta egy remek magyar bikájával».
Növekedvén a kis fiu kortársaitól elütő komolyodó észjárással, a szomszédok, a komák fontolóra vévén okos mondásait. rábolintgattak, hogy: bölcs kicsi gyermek. Később azonban, mikor a cserépfedő bögre és tál készítése helyett holmi apró agyagszobrocskák kerültek ki az apja mellett tanuló inaska ujjai alól, – mikor a szilaj falusi legénykedések helyett a suhanc fiú el-elvonult a felhőket bámulva, a madarak beszédét figyelve, a virágbimbó pattanását lesve: akkor a paraszti ész ellene zúdult e haszontalan, időt lopó, ő előtte érthetetlen kedvtelésnek. Az érzékeny lelkületű fiú a gúny, a gáncs elől menekülve, még magába vonultabb lett. Úgy, hogy felnőtt férfi korában már alig ösmerték a faluban s aki tudott is róla, úgy emlegette: a zarándok. Ő pedig ezalatt önmaga, minden tanítómester nélkül mívelte lelkét. Olvasgatott, irogatott. Versben is, prózában is. Kijárt a cigánysátorba, ott megtanult cigányul, egy hentergő német nyelvtanból pedig meglehetősen németül. De legnagyobb gyönyörűsége az volt, ha elbujhatott valamelyik agyaggödörbe s ott, csodás megfigyelő tehetséggel, bámulatos anatomiával alkothatta állatszobrait, naiv lelkével nem is sejtve az ő nagy művészi voltát. Végre egyszer László Gyula, marosvásárhelyi iparkamarai titkár fölfedezte, kiérezte, kilátta belőle zseniálitását s pártfogásába vette Molnár Dánit. Így került fel két izben Budapestre, hol Fadrusz, Zala és Róna szobrász-művészek figyelmét is magára vonta. Kertésznél voltak kiállítva szobrai, de alig-alig akarta valaki is elhinni, hogy az az egyszerű székely ember, akinek semmi előtanulmánya nem volt, készíti e pompás plasztikájú állatokat. Elvitték hát az iparművészeti múzeum műtermébe. Elibe raktak egy csomó agyagot, szerszámot s csak akkor győződtek meg az ő önmagából, öntudatlanul kifejlődött bámulatos művészi képességéről, amikor félretolva az ösmeretlen, neki idegen segítő szerszámokat, úgy kezdte apránként felépíteni szobrait, mint a fecske a fészkét, csupán egy kis pálcikával simítva, idomítgatva itt-ott.
A szobrászok közül különösen Fadrusznak tetszett meg; halálos ágyán is gondolt rá s átadott feleségének 100 koronát, hogy ezt most már utoljára küldi neki, mint búcsúüdvözletét. Egy izben az államtól is kapott 1000 korona szubvenciót, égető kemencéje fölállítására. Auguszta királyi hercegnő figyelmét is magára vonta egy remek magyar bikájával».
Ez a nép, mely annyi szépet és eredetit alkotott faragásaiban, a fazék ornamentikába nem tudta belé vinni egyéniségét elegendő mértékben. Vannak ugyan bizonyos formák, amikből ráismerünk a székely munkára: a sajátságos székely bokály alak, igen szűk nyakkal, hosszú s szinte mereven táguló kuporodó nyakkal; az ornamentikában is akad sok olyan jó forma, amely rokonságot tart a faragott kapuk díszítéseivel, de egészben véve fazekasaik sokat utánoztak a Magyarország egyéb vidékéről kerűlt formákat.
Fazekas munkákat ábrázoló lapjainkon azok a darabok, amelyekről még nem szóltunk, mind a Székelyföldről valók, bár van köztük több magyarországi eredetű. A régebben, 80–90 évvel ezelőtt, készült kancsó nagyjából hasonlít a magyarországihoz. Ecsettel díszítik. Ugyanígy futtatják körűl rajta az övet, a has alatt és a szájon, mint itt, virágainak rajza is egészben az, állatai is a szarvas, nyúl, madár. Később – és ezt a tordai hatásnak lehet betudni, – több lesz benne a gurgulya munka, szaporodnak a gurgulyaszűlte vonalas formák. Megjelenik a félkör, a csigavonal, a kockás hálóra ontott rózsa, mindmegannyi tordai motivum. Másütt szokatlan motivum a kakas, amelyet mi csak székely tányérokon láttunk.









BOKÁLOK, KANCSÓK, A SEPSI-SZENTGYÖRGYI MUZEUMBÓL. (XXX. tb.)








KÖCSÖG, FAZÉK, TÁLAK ÉS TÁNYÉROK, A SEPSI-SZENTGYÖRGYI MUZEUMBÓL. (XXXI. tb.)
CSERÉPEDÉNY A SZÉKELYFÖLDRŐL. (345)

Cserépedény a Székelyföldről. (346)
Mint legeredetibbet s a székely fazekasságra a legjellemzőbbet, ajánljuk megfigyelésre a (334) kép mellképes bokályait, bár alakjaik nem épen székely figurák. A (343) kép középső sorának bal szélső bokályát, melynek lefelé futó hullámvonalas dísze igen jellemző a székely agyagipari ornamentikára, ép úgy, mint a (344) kép középső sorának bokáljain az ecsettel bátran megrajzolt, ornamentális növényzet, húsos, olykor megkunkorodó levelekkel. A XXX. tb. alsó sorának babos bokálya is új forma, de igen modernnek látszik. Hasonlókép szokatlan a XXXI. tb. füles fazekának díszítése. A székely tányérokról fogalmat nyújtanak a 3474849. képek.
A motivumokban való ez az aránylagos szegénység egy oly kötött s a teknikának alávetett anyagban meglehetősen érthető. Népies diszítő formáink stilusa az anyag szerint más-más. Más a hímzésé, más a faragásé, más a cserépé. De míg az előbbieknél bizonyos fokig szabadon rendelkezik eszméi, döntő motivumai felett a mester, inkább tűrvén meg az anyag a formában való ujítást, addig az agyagban használatos szerszámok nagyon megszabják előre az ornamentikát. Mások az ecset szűlte formák, más csurran a gurgulyából.
A kevésbé fejlett ipar pedig készen veszi ezeket a formákat attól a szomszédtól, amely azt már az anyagnak hosszú, megelőző ismerete folytán megállapította, kifejlesztette. Hogy ezeken a formákon a maga ízlése szerint lényegesen változtatni tudjon, ahhoz fejlettebb ipar kellett volna, mint a székely agyagipar.
A Székelyföldet járva, népművészetet keresve, a cserépnemű s a bútor kapcsán is – mint mindig e vidéken – meg kell emlékeznünk a fáradhatatlan Huszka József kutatásairól, annál inkább, mert ő már jó korán, előttünk egy fél emberöltővel kutatott itt. Mennyi minden pusztúlt el azóta!
Tizenhét év előtt* így írt: «Aki csak egyszer járt is Erdélyben, az okvetlen találkozott ama hosszúnyakú, egyfülű kancsók nyúlánk alakjaival, amelyeket Kolozsvár vidékén* epres kancsónak, Udvarhelyszéken pedig «bokáj korsó»-nak hívnak. Minden közönséges székely háznak falán, közvetetlenül a gerendázat alatt, festett fogasokon látjuk felakasztva e kék, zöld, sárga, vörös és barna színű ékítményes bokájoknak (pokale) nagy számát. Eme korsók díszítése, beosztás tekintetében, több változatot mutat. Legegyszerűbbek azok, melyeknek elején minden szalagdísz nélkül van egy szál virág a sötét alapra bekarcolva vagy föstve. Díszesebbek azok, amelyeknek a füllel ellentétes oldalán három virágból és több levélből álló bokrétát látunk. Az ilyeneken, már a korsó nyakán, a virágbokréta felett, széles, több szinű, leginkább sakktáblás vagy hullámvonalas szalagékítmény van; bokréta alatt is szalag, többnyire egyszerűbb a felsőnél, de nem ritka a felsővel egyenlően díszes és széles szalag sem. Ezek az alsó szalagok, helytelenül bár, de igen gyakran a kancsó legnagyobb dudorán vannak s nem az alsó, az összeszűkülő részen.
Székely Nemzeti Múzeum Értesítője, II. rész. 1891.
A Magyar Nép Művészete I. kötetében van szó róluk: a tordai epres kancsók.
A kancsó előoldalán, a bokréta helyén akárhányszor madár, vagy más állatalakot találunk s körülötte, mellette és alatta a bokréta virágait. Az ilyen két szalagos beosztáson kívül gyakori a három szalag is: egy a kancsó szájánál, egy a nyak és test elválasztási vonalán és egy a test, vagy a leginkább kidomborodó alsó, összeszűkülő részen van alkalmazva. Ekkor aztán úgy a testen, mint a nyakon, egyes virágok és levéltömbök váltakozása tölti ki a három szalag között levő két teret. Még egy beosztást kell említenem, midőn is az egész kancsó virágokkal látszik behintve lenni, minden szélesebb szalag nélkül. Ilyenkor, a kancsó legfelső szélén és lent a talpához közel, látunk csak pár, egyenes vonalból alkotott, néha hullámvonallal élénkített keskeny szegélyt; a közbeeső tér, függélyes irányban többnyire két részre osztva, különböző virágok és levelek csoportosításából alkotott díszítésnek szolgál alapul, mely díszítés azonban felette ritkán látszik szárak által összefüggő, kötött bokrétának. E különböző beosztású kancsók virágdiszei között leggyakoribb a tulipán, az őszirózsa és a rózsa. Előfordul a szegfű, búzavirág, sőt gyöngyvirág is, sőt néha még a viola is. A levéldíszt itt is a rózsalevél stilizált változatai szolgáltatják. A több virágszálból alkotott bokrétákon a kötő-cérna jelzése elmaradhatlan.
Az állatalakok leginkább madarak, s csak kivételesen láthatni egy-egy zergét, vagy szarvast. A színek között a következő összetételeket találtam, (midőn az egész nem egy (kék) színű): zöld-barna, vörös-kék, kék-barna, zöld-sárga-barna, zöld-kék-barna, vörös-kék-sárga, vörös-zöld-sárga, zöld-kék-sárga-barna. A barna, vagy sötétvörös színt kiválóan kontur-vonalnak használják. Az általam ösmert összes, évszámmal ellátott enemű kancsók csak a múlt és a jelen századból valók, noha 1694 évszámmal is láttam egyet, sötétkék alapján őszirózsa- és búzavirág-díszszel, Kemény Béla báró birtokában Szent-Erzsébeten. A Székely Nemzeti Múzeum legrégibb évszámmal ellátott bokájján (múzeumi szám 128/882.), rózsából és leveléből alkotott dísze fölött, 1808 évszámot látunk. Ennél van ugyan régibb évszámos edénye is a múzeumnak; így: egy zöldes mázú öblös bögre rózsabimbós dísze fölött 1722 van bekarcolva, T M betűkkel együtt (múzeumi szám 27). Egy más, relief-modorban kivitt, levelekkel és hullámvonalakkal díszített, nagy kétfülű, amforaalakú fazék pedig ANNO 1740 felírással van ellátva (múzeumi szám 382). 1833-ból való egy perec-alakú kulacs (múzeumi szám 459), melyhez hasonlót, bár a székelyeknél régente szokásos alakú kulacsnak állítják, máshol az egész Székelyföldön nem találtam. A Székely Nemzeti Múzeum korsóin állat-alak, tulipán, rózsa és őszirózsa társaságában, három madár és egy szarvas fordul elő. A leírt «bokáj korsók»-on kívül számtalan alakú, különféle célra szánt cserép-edényt gyártanak jelenben a Székelyföldön, különösen Udvarhely- és Háromszékmegyében, melyeken a stilizált rózsa és tulipán teszik a díszt, noha a fenyőtoboz és a búzakalász is igen felkapott, egyszerű alakja miatt. Ma már a század elején még felette divatos bokájkancsókat, valamint a virágdíszszel festett bútort kiszorítá az idegen modor; amott hitvány színes üveggel, itt egyszínűre mázolt olcsó munkával helyettesítve a régi ékes divatot.
Még ugyan számtalan, a hatvanas évekből való tulipános bútor található minden faluban, azonban ma már csak egyetlen-egy asztalost találtam három megyében, aki még tud a régi modorban fösteni. Brassóban még most is készítenek Oláhország számára tulipános ládákat, de ezeken már a régi formák helyét naturalisztikus virágalakok foglalták el. A bútor szerkezetében nem hiszek magyaros vonást találhatni, mert az egyetemes renaissance, leginkább barok formákat mutat s így magyaros jellegüket csupán csak a festésnek köszönhetik. A nagyon egyszerű ágyaknak mindkét végén, úgy a fejénél, mint lábnál barok, kanyargós vonalakkal metszett, magasabb rakványt találhatunk, látható külső felükön (néha belsőn is) egy vagy több rózsából kiinduló festett bokrétával. E rakvány alkalmazását mindkét végén, a gerendáig rakott, magasra vetett párna és derekalj halom tette szükségessé. A rakvány alatt, mintegy frizül, körfonatokat találunk, mely alatt aztán egy más színű mezőben egyes virágból, vagy virágtartóból kiinduló bokréta ékeskedik. A görbevonalas friz alatt lévő mező gyakran két kisebb négyzet alakú, s más szinű mezőt tartalmaz, hasonlólag virágdíszszel ékítve.
A székek egyenes háta a barokban honos kagylóból keletkezett; ki- és befelé fordított körszeleteket, hasonlattal élve, kifli alakot mutat, egy virágból kiinduló festett bokrétával. Bútoraink között legszebbek a ládák és azon szekrények, melyeknek alsó része két fiókocska és egy nagyobb ajtóval zárható; míg a felső nyílt tálas. Mind a ládák, mind e szekrények eleje hosszúkás és egyenoldalú, más-más színre festett négyszögekkel több mezőre van osztva, mely mezők mindegyike virágbokrétákat és apróbb sarokvirágokat tartalmaz. A mezők között maradt hely vízszíntes, vagy függélyes irányú szalag, vagy hullámvonalakkal van kitöltve, mely hajlásaiban rózsát vagy rózsabimbót tartalmaz, vagy egyes, mintegy a hasadékba szúrt virágszál ékíti. Ezek az egyes virágszálak nincsenek semmi szervi összefüggésben a mellettük levő más mezők bokrétáival, azonban mégis a lényegesebb s inkább díszített mezők szegélyébe látszanak betűzve lenni. Az egyes, négyszögű mezők sarkain kifelé fordítva a nagyobb mezőben, avagy befelé fordítva a kisebbikben, számtalanszor a fehér- vagy tüzesliliomnak három szirmos alakját találjuk. A ládákon még koszorúkat is láthatni. de csak ha nincsenek több mezőre osztva.
Az általam látott, legrégibb évszámos festett bútor 1806-ból való; de úgy ezen, mint a legkésőbbieken, egész a 60-as évekig, diszként a rózsa játsza a fő szerepet, s mellette a tulipán, szegfű, gyöngyvirág, narcisz, napraforgó, búzavirág vagy liliom. A levéldíszt, a tagozatlan szélű szegfű- és tulipánlevélen kívül, hasonlólag a rózsa szolgáltatja. A rózsabimbónak tulipánba átmenő alakja mindig profilben, a rózsa azonban leggyakrabban távlatilag van előállítva. A virágok, de kivált a levelek, a színes alaptól fehér, vagy sárga konturvonallal, a fehér alaptól pedig feketével vannak elválasztva. A Székelyföld festett bútorain semmi nyomát sem találtam az árnyékolásnak, noha ecsettel már csakugyan könnyű lett volna a kivitel, nem úgy, mint a hímzéseknél. A magyar stilizáló nemzeti vonás azonban megőrizte egyszerű asztalosainkat a divatos majmolástól, s megtartották a hagyományos régi formákat és régi modort. Ha a régebbi virágalakok mellett, néha-néha a természetből merítettek is: az elvont alak vagy megegyezik azon virágnak már régebben is használt stilizált alakjával, vagy ha azelőtt nem divatos virágot festettek, azt mindig stilizálták (péld. a narcisz), mi által a többi, nemzeti műalakokkal szerves összefüggésben tudták alkalmazni».

CSERÉPEDÉNY A SZÉKELYFÖLDRŐL. (347)
Szerencse, hogy Huszka lerajzolta s lefestette azt, amit annak idején még talált a Székelyföldön, – ma már hírmondó is alig-alig van a régi holmiból.
Bútor is, de hálás szerszám a székely házban még az osztováta, amelyen a szép piros vagy kékvirágos ebédlő móring készül: a szedettes abrosz és asztalkendő, a cseremakkos, a fenyőágas fehér, meg a többi is, mind ezen.
Az osztováta egyszerű szövőszék (368a).
A fölvetett fonalat a «hasajón» alúl pálcákra szedik. (A pálcákat «csép»-nek nevezik.) Mikor az abrosz szövetében a minta következik, a lábitó lenyomása alkalmával, mielőtt a borda előtt szétnyílna a fölvetett fonal, ki-ki kell húzni egy pálcát s mikor a szövő, a «vetöllő» átdobása után egyet ölt: vissza kell tenni a pálcát és kihúzni egy másikat. És így, amíg a minta elkészül. A lábitó lenyomásával föl és le mozognak a csigára akasztott nyüstök; szabályozzák a fonalat és megadják a vászon alapmintáját: barackmagos, fenyőágas, stb. Fontos a fölvetés, a nyüstök és a véle összefüggésben lévő lábitók száma. A pálcikák meg kiválogatják azokat a szálakat, amelyeknek az öltés alkalmával lazán, szedettesen kell maradniok. Ezekből a lazán maradt öltésekből alakúl ki a minta. Bizony csak lassacskán, de szépen.
A szedettes asztalnemű és kötény, újabban ismét kezd terjedni. Udvarhelymegyében már maguk a lányok is keresik a szebb mintákat. Elmennek Etédre, Siklódra érte, ahol sokféle minta maradt meg. Erdővidéken is lehet látni nagyon régi szedettes abroszokat, bár, mint már panaszoltuk, ez a vidék a szász asszonyok és gyűjtők révén ki van fosztva. Takácsok, valamint a székely-kereszturi megszünt szövőiskola volt növendékei is készitenek szedettes abroszokat, asztalkendőket.

CSERÉPEDÉNY A SZÉKELYFÖLDRŐL. (348)
A takácsipar Udvarhelymegyében, Alsósiménfalván, Székelykereszturon, Etéden, stb. szép múltra tekinthet vissza. Érdemes tanulmányozni, ha romjaiban is, mert a vasút előtti időben gyékényes szekerekkel kivitelt is csináltak Kolozsvár és Várad felé, Magyarországra, olyan mintázatú szőttesek, kendők s asztalneműből, amelyek mintáját, egy jobb kor magyar takácsai, igen megköszönnék.
Nézzük magát az osztovátát, mert azon is van díszítés. Nincs festve, de vésett, vagy tüzes vassal égetett virágokat találunk szinte minden osztovátán.
Érdekes szerszám a csörlőkerék, melynek küllői esztergályozva vannak és úgy ezeken, mint a kerék agyán, vésett apró díszítések. Ezen, valamint a tekerő-levelen, melyre a legombolyítandó fonalmatringokat teszik, mindig vésett a díszítés; a tekerő-leveleken ki is van festve a tulipán, vagy a «kápóna» virág.
A guzsajat is megnézzük. Formás kópja: pazarul díszítve. A legtöbb vésve és festve van; csupa ciráda, csupa virág az egész. Némelyiknek hegyén apró csörgők, fagolyócskák, hogy megszólaljon, mikor a lány belékap a rája kötött kenderbe. Szerelmes legény szokta készíteni kedvesének: hónapokig rajzolgatja, festegeti, csinosítja szabad estéin, – beszéljen a guzsaj is helyette. Annyira hozzátartozik a guzsaj fogalma a szerelemhez, hogy mikor a legény szombat este kedveséhez indúl, azt mondja a kérdezősködőnek: guzsajasba mönyök ám!

CSERÉPEDÉNY A SZÉKELYFÖLDRŐL. (349)
Eredetileg a fonót, amit ma a székelyföldön kórusnak hívnak, nevezték guzsajasnak.
Ez volt régebben a falu mulatsága.
Este összegyűltek valamelyik öreges házaspár házába a fonó leányok, a legények, asszonyok, férfiak és a mesemondó öreg emberek. Hallgatták a régi meséket Árgyirus királyfiról, Nagyehető Estefánról, a Möndölécskékről, s azokról az ismeretlen bűbájosokról, tündérekről, akikről olyan szépen regélt a vén Kibédi, az öreg Pucok Geci bá’, de amiket nem hall meg senki többé – soha. Nincsenek meg egy mese gyüjteményben sem; elvesztek örökre, mert nem volt a ki megmentse.
A kórusban hallgattak régebben azokat a szép meséket. Mikor a hős valami nagy veszélybe került, elhalt még az orsók pörgése is…
A mese után elékerült a nyálazó: sült pityóka, főtt körte, vagy alma. Aztán a fiatalok énekeltek régi balladákat pogány királyról, Fejér Annáról, megölt legényekről. Az öregebbek a legényekkel mókáztak. Csipkedték vidám ártatlan tréfákkal őket. A leányok gyorsan pörgették az orsót és nagyon vigyáztak rá, mert, ha elejtették, annak a legénynek, aki fölkapta, fáradságáért csókot kellett adni. Vigyáztak, – de ki látna be a leánylélekbe s milyen boldogság lehetett néha, azaz orsót, véletlenül, akarva, leejteni. Azt az orsót, melynek karikáját ónbetétes virágokkal az a legény készítette, aki úgy kéri szemével a – leejtést…

CSERÉPEDÉNY A SZÉKELYFÖLDRŐL. (350)
Kedves, tiszta mulatás volt ez. És azért a fonal is gyűlt. De ez is csak volt. Kevés helyen van már kórus s ami van, az sem ártatlan mulatság többé. Be is van tiltva sok helyütt.
Nincs mese, nincs talán leány, nincs legény se már…
Sok faluban még táncot se lehet hívni, mert Oláhország s az egész nagy világ, úgy elvitt leányt, legényt, hogy alig maradt öt-hat a faluban. Nem figuráznak a legények, kiveszőben a csürdöngölő, a cigány is felejtgeti az árvátfalvit, csekefalvit, szömmiklósit.
Szeretik díszíteni a jármot is, főleg a járomfőt, metszett virágokkal, leginkább pirosra és kékre; az ostornyelet a nyaklótartónál faragják ki; a szekeret figurásan vasalják sok helyütt és akad még cifrakávás gereblye is elegendő.
Mielőtt a varrottasok ismertetésére térnénk, szóljunk a gazdasági eszközök, a földmíves szerszám s az apróbb holmi díszítéséről. Első a járom, a cifra járom.





Guzsalyvég (Kovács Mihály munkája, Farcádról); lapító (Malomfalváról); guzsalyvég (Lengyelfalváról). Szines jármok jobbról az első Pikkuly Ferencé, Lengyelfalván; a második Józsa Sándor biró tulajdona s készítette Bándi Sándor Hodgyán; a harmadik 1880-ban készült, Bétában. (XXXII. tb.)





MOSÓFÁK A SZÉKELY NEMZETI MUZEUMBÓL (SEPSI-SZENTGYÖRGY); VÁSZONFESZITŐK. (XXXIII. tb.)

CSERÉPEDÉNY A SZÉKELYFÖLDRŐL (350)

BIHAJOS FOGAT. (351)

CSÍKSZEREDAI SZEKÉR. (352)

GÖNDÖR DOMOKOS JÁRMA, KADICSFALVÁN. (353)
A cifra jármok szokottabb díszítési elemei: a rozmaring leveles szár, a tulipán s a kerek rózsa, továbbá háromszögek, négyszögek, körök és félkörök sorozatából előállított geometriai díszek. A díszítés rendesen vésett, sok esetben egyúttal festett is. A helységek, közül, ahol csinos cifra jármok készülnek, Székely-Udvarhelyen kívül különösen Bétát, Malomfalvát és Oroszhegyet kell megemlítenünk.
A hat külön darabból összerótt járom öt felső részére jut díszítés: magára a járomívre, mely a tulajdonképeni terhet hordja, a két «bordicára» és a két járomszegre.
Egész hosszában díszítik olykor a járom ívet, de különösen annak két meggörbült végét, a bordica szarva és a járomszeg közötti részt.
A hengerszerű járomívre a legalkalmasabb díszítésmód csakugyan az, ahogy ők azt díszítik: egymás mellett körülfutó öveket metszenek vagy festenek rá, s pontokkal, vonalacskákkal lágyítják ennek az övnek kemény hatását. Az ív két végét ellapítják, úgy, hogy az felül ebben végződik. Erre a sikra jő a disz, vagy összefüggő – és az udvarhelyi kapukon is előforduló – paraszt barokkos motivum vagy egészen egyszerű, könnyen róható díszítések kerülnek egymás alá, párhuzamos sorokban. Pontok, levélfüzér, karikák, félkörök, szilvamaghoz hasonló formák, szív- és tulipán a kedvelt dísz.
A járomszeg felső vége épúgy, mint a lapos bordica szarva, hegyesen végződik s rajta felismerhetjük azokat a formákat, amikkel a fejfákon rendesen találkozunk (354–9).
Színes megoldású szép járom a Bándi Sándor készítette, továbbá egy lengyelfalvi és egy bétai a XXXII. táblán.
FARAGOTT DISZÍTÉSÜ JÁRMOK. (354–359) (1. Malomfalva; 2., 3. Székelyudvarhely; 4. Fenyéd [Dávid Mózesé]; 5. Zetelaka [Szőcs Dávidé]; 6. Szombatfalva [Ilyés Istváné]; 7., 8., 9. Kadicsfalva.
GUZSALYNYELEK A SZÉKELYFÖLDRŐL. (360)
A díszítésre szánt ostornyelet, bot-félét szeretik nyolcszegletűre simítani s az így kapott keskeny felületeket faragják ki vagy festik be, melyek épen ilyen keskeny voltuknál fogva nem igen alkalmasak valami különösen gazdagabb diszítésre. Az egyenes vonal különféle irányban húzva, bemetszett háromszögek, négyszögek, holdacskák, zig-zeg vonalak, ívek s belőlük alakított szilvamagféle motivum az egész, amit rajtuk találunk; ezeket alkalmazzák szakaszonként (364, 360, 364) változtatva, vagy itt-ott egész végig egyformán.

«KÓBEROS» SZEKÉR A KÉNOSI VÁLYUNÁL. (361)

BÚCSUSOK. (362)

«CSATLÁS» EGY LÖVÉTEI SZEKÉREN. (363)
GUZSALYNYELEK, A SZÉKELYFÖLDRŐL. (364)
Az egyszerű faragó kés többet nem igen teremthet e kis felületeken, képtelen például olyasmire, amit bízsókkal vagy tűhegygyel rajzol meg a somogyi juhász, s igy finomabb rajzú virágokat, állatokat, sőt emberi alakokat is bevon ábrázolásának keretébe. Guzsalyok is készülnek ily módon, de festve még inkább s rendesen tulipán a guzsaly vége.
Magából az anyagból is ügyesen adják a díszt, midőn több vékony, egy csomóban levő ágat kötnek le, oly módon, hogy körteformájú kihajlást formálnak együttesen.
Különféle diszített holmi van a (365) – képen, egyik-másik több bizarrsággal, mint művészettel megoldva. A halak szájából kiálló kanalak ilyenek. Valamivel jobb az, amelyiken a nyél körül kúszó kígyó van, e kígyó teste és nyél közötti tér át van törve s ez által könnyűvé lett az egész kanál; az a tojástartó pohárka, amelyet négy ág tart madár karmokként, az is inkább ötletes, mint művészi; a mellette álló másik ilyen poháron bár szép tisztarajzu levelek vannak s csinos az alakja, de a néhány berakott könnyen kihulló kék gyöngyöcske nem épen oda való s a nyakon szabadon mozgó karika is annak a mesterkélt művészieskedésnek a példája, mely a nehezen készíthetőt a művészivel zavarja össze. A pohár fájával egy darabból van ugyanis ez a karika faragva s az ilyet rendesen megcsodálja a felületes szemlélő és erre számít is az érdemes mester. Még bizarrabb az a bot, melyen ló- és emberfejek vannak faragva, úgy, hogy az ágak lemetszése folytán kapott csomók különféle pisze és lógós orrokra adtak tréfás alkalmat a faragónak.
A székelyeknél a mosófák (366) nem oly színesek, mint azt Kalotaszegen láttuk; sok hasonló motivumra akadunk ugyan, de az egésznek úgy elrendezése mint kivitele egyszerűbb, szegényesebb. A zeg-zug vonalak szerepelnek leginkább, meg a körök keresztezéséből adódó rózsák. Ritka a színesen díszített mosófa, de leltünk hármat a Székely Nemzeti Múzeumban (XXXIII. tb.)
A térkitöltés szerkezete igen egyszerű. A két arányos oldalból álló, faragott és festett díszítésnek, az első példányon még a részarányos tengelye sincs külön hangsúlyozva, de azért valami képzelt vonalból indúlnak jobbra-balra a virágokat hordó indák; a közép vonalat mindössze fönt egy különálló nagy tulipán és lent egy cserépféle jelzi; a négy sarkot felül egy-egy tulipán, lent egy-egy mértani rózsa tölti be, az egész be van keretezve s magának a mosófának nyele tulipánban végződik, – felül és a középen is ilyen féle virág van kifaragva.
A SEPSISZENTGYÖRGYI SZÉKELY MUZEUMBÓL. (365)



MOSÓFÁK, CSIK-GYIMES ÉS CSIK-SZENTTAMÁSRÓL. (366)

GABONATARTÓ («SZUSZINK») BIRÓ KÁROLYÉ, CSIK-SZÉPVIZEN. (367)
A második mosófa nyele kard markolatos (ilyenek különösen az oláhoknál divatosak). Díszítése ennek is egyszerű: a középvonal széles piros és zöld kockából álló sáv. Két oldalt egyenes száron levelek, mellettük a közép felé kunkorodó indák.
A harmadik mosófának a közepén van a virágok közös szára, ebből nőnek ki a tulipánok, szélről igen naiv és érthetetlen motivumok, felül a sarokban napraforgó.
Egy malomfalvi mosófa vagy lapító sulyok van a XXXII. táblán is. Szív alakot képző két inda indúl ki a nyél kezdetéről és a két csúcshoz érve egy-egy nagy piros szívben végződnek; a két inda közt és mellettük mértani rózsa; a tér további betöltésére különös vastag orsó formájú kék motivumok, a szegély kék és piros háromszögekből képzett zeg-zug vonal.
A vászonfeszítők (XXXIII.) elsőjén, hullámos indán ülnek az apró tulipánok; két végén mértani rózsa.
A második nálunk nagyon szokatlan módon van díszítve: színesre festett s rá raggatott szalmadarabkák mozaik szerű elhelyezéséből alakuló egyszerű motivumok. A harmadik szép lendületes vonalú indái egy szívből indúlnak ki, rajta tulipán és csillag virág.
Szuszink a (367) kép; e gabonatartó nehéz láda előfordúl mindenütt az országban; itt, egyenes vonalas a dísze, meglehetős egyhangúsággal alkalmazva; szerkezete erős; az oldalak felső éle ki van hornyolva; jól csukódik és a portól megvédi a portékát.
Elérkeztünk a varrottasokhoz.
A székely hímzések formái két főosztályba csoportosíthatók. Az egyiknél a mértani alapformákból épül fel a dísz, a másiknál szabadabb, többé-kevésbbé stilizált virágok (itt-ott állatok) a motivumok.

VÁSZONFESZÍTŐK. (367 a)
A szigorúbb mértani díszeknek természetes váza a szövés hálózata, – ebből indúl ki, ennek szálait követi, függélyes, vízszíntes és átlós irányban a varrott, illete öltött diszítés. Ezt a módját a díszítésnek természetesen mindenütt megtalálták, önmagától kinálkozik ez, a szövés maga mutat rá a hímzésnek ilyen alkalmazására; a himző keze csakhamar rátalál ösztönszerüleg bizonyos formákra, amelyek ismétlődnek s amelyekre külön-külön rájönnek, anélkül, hogy egymástól eltanulták vagy lemásolták volna. Általánosan ismertek – előfordulnak minden nép művészetében – e díszítések s jellegzetesek csak ott kezdenek lenni, ahol a szigorú mértani formákból virágok, levelek alakulnak ki, de még mindig megtartva a szövés adta hálózatot.


RÉGI SZÉKELY VARROTTASOK. (XXXIV. tb.) (I. 1790-ből, özv. Sebesi Józsefné, Kováts Ilona tulajdona. II. Lázár András gyüjteményéből, Dálnokról.)

RÉGI SZÉKELY VARROTTASOK A SZÉKELY NEMZETI MUZEUMBÓL (XXXV. tb.)

RÉGI SZÉKELY VARROTTAS A SEPSISZENTGYÖRGYI MUZEUMBÓL (XXXVI. tb.)


RÉGI SZÉKELY VARROTTAS A SEPSISZENTGYÖRGYI MUZEUMBÓL. (XXXVII. tb.)




RÉGI SZÉKELY VARROTTASOK; HOMORÓDALMÁSI ÉS SZ.-UDVARHELYI SZÜCSHÍMZÉS; FÖSTÖTT FALDÍSZ, EGY CSÍKKARCFALVI ÁGY FÖLÉ FESTETTE KALAMÁR ZSUZSÁNNA. (XXXVIII. tb.)
(Igen ritkán előforduló diszítés; az egészen igen egyszerű hímzési motivumok vannak, amelyek egyszersmind majolika falburkolatra is emlékeztetnek; fali szőnyeget akar helyettesíteni, ami különben elég gyakran használt holmi, s városi befolyásra vall.)


RÉGI SZÉKELY VARROTTASOK. (XXXIX. tb.) I., II. SEITZ MARGIT GYŰJTEMÉNYÉBŐL, FELSŐSÓFALVÁRÓL (UDVARHELY VM.) III. SZÉKELY NEMZETI MUZEUMBÓL.
A másik, a szabadabb hímzés elhagyja e hálózatot, a szövés csak mintegy háttérré lesz, a hímző fonál szabadon követi a rajzot s a fantázia felszabadúlva, vonalban, tömegben, színben elmondhatja formai gondolatát.

VÁJT DISZÍTÉSŰ PUSKAPORTÜLKÖK, SZARVASAGANCSBÓL. (368)
Még készítésben is különbözik egymástól e kétféle hímzés. Míg a szabadabb díszítést sokfélekép oldhatják meg, addig a kötöttebb, szálután varrottaknál csak az úgynevezett «kereszt-öltés» a majdnem kizárólag használt teknika. Igaz, hogy e módot sem olyan egyszerűen alkalmazták, mint azt a városi mintákon látjuk, ahol ugyanis egészen külön egymás mellett álló keresztecskékből épül föl a dísz, miáltal bizonyos iránytalan, száraz kifejezésűvé válik ez a mód; ettől eltérőleg a székelyek s így Kalotaszegen is, a fonalat egymás alá öltik, így az egész keresztsor összeolvad s fonalszerűleg bizonyos irányt követ, ami változatossá teszi e különben szegényes készítési módot.
A székelyek különösen párnahéjat, «párnabütüt» és lepedőket, ágyterítőket hímeztek; ma már itt is, mint egyebütt, pusztul a régi, piacra hordják s ha akad vevője, nem kerül helyébe egyéb, bolti holminál. A nehéz életviszonyok okozzák itt talán inkább, mint másütt ezt a változást, ahol a kivándorlás kétfelé, kelet és nyugat felé egyaránt fogyasztja a népet. De mi csak sóhajtozunk s okoljuk az egészségtelen gazdasági viszonyokat.
A párnahéjjak díszítésének jellemző motivuma az az alakzat, mely egymás mellé fűzött, csúcsain álló négyzetekből áll; nem igen fordul elő ez a forma ilyen egyszerű szárazságában a székelyeknél; két ilyen egyszerű, nyilván csak úgy a Székelyföldre jutott, de határozottan tót munka a 370. és 371. Ez azonban az alapja sok különböző díszítésnek, amelyeken majd a négyzetek oldalai, majd az azokat kitöltő csillag vagy rózsa s egyéb formák vannak kiemelve, vagy az érintkezési pontokat hangsúlyozzák inkább vagy pedig a szétválasztó függélyes van kifejlesztve; néha több egymás alá hálószerűleg helyezett s különféle járulékokkal változatossá lett négyzetsor a diszítés.
A SZÖVÉS SZERSZÁMAI A SZÉKELYFÖLDÖN. (368a)
Ez a dísz, bár más alkalmazásban is előfordul, itt egész természetes és találó; mintegy kifejezvén vonalaival a vánkoshéj nyitott oldalát összefűző szalagot, mely szintén ilyen állónégyzetsort ád.
A vánkoshéj keskenyebb, nem nyitott oldalára kerül ez a hímzés oly módon, hogy középvonala épen az élre jut s innen a két arányos rész ráborul a vánkos felső és alsó oldalára. Rendesen még valami könnyű, ritkásan álló, többnyire három ágú virágzatot alkalmaznak így szegélynek, vonallal elválasztva a tulajdonképeni díszítés magvától.
Egyszerű alakjában látjuk ezt a formai gondolatot a (372, 373) mintán; az apró négyzetek egymásutánja képezi a hálózatot, melynek felső s alsó csúcsán, továbbá az oldalsó érintkezés pontján ily apró kis négyzetből összerakott csúcsánálló négyzet van, ugyanez a motivum foglalja el a nagy négyzet közepét és a két csúcs közt maradt háromszögű teret is, két könnyű vonal zárja be fönt s lent az egészet és ezen a vonalon van minden csúcsnál egy kétágú levéldísz.
Megmarad ez a hálózat többé-kevésbbé kiemelve az M 1 és 374 mintán, hol csillagok képezik a többi diszt, négyzetekkel kombinálva (M 2). Ilyenféle a (375, 376, 377) több-kevesebb változtatással.
Hasonlók egymáshoz, az előbbiekhez csatlakozva, az M 3–M 7; ezeknél nincsenek a csúcsok kiemelve, a négyzet belsejében négyágú csillag, a felső és alsó háromszögben ennek a csillagnak felerésze; az M 8-nál a hálózat kevésbé van megjelölve és az érintkező pontokon csillag. Maga a hálózat vastag vonalat képez, a többinél apróbb motivumokkal gazdagítva; az M 9 ilyen négyágú csillagból van összeállítva és egyszersmind jelölve vannak a csúcsok is.

KENDERTILOLÁS HOMORÓDALMÁSON. (369)
A még mindig erőteljesen kifejezett háló uralkodik és benne csillag helyett négylevelű rózsa van az M 10, 11, 12, 13 és a (378) mintákon.
Hasonló ezekhez a (379), kétfélekép kiképzett rózsával.
Egyformán vannak megoldva a (380) és M 14, 15, a rózsa és a kockák kombinálásával.
További változatai ennek a formának a (381) és M 19, M 21.
Elütő ezektől az M 18, ahol már a négyzet oldalai nem érnek össze s az érintkezési rózsák vannak erősen hangsúlyozva a hálózat formai gondolatának rovására; a 382 és 383-on még jobban érvényesül ez.
Az M 23 mintán viszont, egyszerűen a háló szerepel és annak kitöltése. Ilyenek még az M 18, 20. Gazdagabban kiképzett alakot mutat a (384) és különösen a (385).
Szokatlan formákban jelentkezik az M 22, ahol már a kettős hálózat is sejtetve van.*
Ezekhez tartoznak az A) 1–13. alattiak is.
Az eddigiektől némi eltérést mutatnak az M 16, M 24, M 28. A hálónak mint alapgondolatnak többsoros továbbképzését mutatják az M 25, 27, (386), M 29, 31, (387–392), részben újabb elemekkel szaporodva. Eltérnek sok tekintetben a négyzetes hálós szerkezettől az M 26, kivált pedig az M 30, amelynél a négyzetek csúcsait a szegély vonala elmetszi s az érintkezési pont is vonallá bővül ki, ezáltal nyolcszög képződik, két sor nyolcszög adja ki a hálót, mindenik nyolcszögben csillagdísz van és a nyolcszög oldalai négyszöget képeznek, benne hasonló alakkal.
Ugyanily módon szerkesztődnek meg azok az alakzatok, a melyeknél még a hálót képező négyzetek érintkező pontjai függélyes elválasztó vonallá változnak, többé-kevésbé hangsúlyozva és összenőve a felső háromszögű térrel. Négyszögű alakzatok, nyolcszögű alakzatok vagy nyolcszögű csillagok adják ezeknél is a dísz magvát. Ilyenek: M 32, 33, (393, 394, 395), M 38, 37, 34, 35, (396 és 397).
Hálózatos szerkezetűnek tekinthetők még a «patkósnak» nevezett s mindenütt ismert varrottasok is, milyenek az M 39, 40, 41, 42, valamint a B) táblán a 17. minta; az M 44 és (398)-on már e szerkezet felismerhetetlen.
Szokatlan az M 45, amely pontozott vonalakkal elválasztott öt sor rózsából áll s nem is párnahéj dísze. Ilyen még az M 43 és 47.

RÉGI ZÖLD SELYEMHÍMZÉS, AZ ERDŐSZENTGYÖRGYI ZEYK KÚRJÁRÓL.
Egészen elmosódik már a hálózat s egymás mellett álló középponti nyolcsugarú csillagdísszé lesz az M 46 és 48-on; rózsa és kalász az ismétlődő motivum ezeken, az M 49, 51, 54, 52, és (400)-on, míg a (399) ennek gazdagabb formája, úgyszintén a (401, 402 és 403).
Szép és elmés az M 50, ahol a rózsából az érintő irányában nő ki vékony egyenes száron újabb virágalak s e szárakból, visszakunkorodva, még négy; ilyen különös a szegély dísze is. Más alakulatot mutatnak azok a varrottasok, amelyeken e hullámvonal adja meg a vázat s ezen ülnek a felváltva fölfelé és lefelé kinövő virágzatok. Még ez a vonal is emlékeztet egész jól a vánkos-héj összefűző szalagjára, ha ugyanis csak egy a fűzőszalag, míg az előbbenieknél azok párosan fordulnak elő.
Jól látszik ez a formai gondolat az M 53 varrottason, hol a vízszintesen futó hullámvonal felső és alsó részén nő ki a virág. Az M 56, 55, 59-en többször megtörik e hullámvonal s ennek homorú felét egészen betölti a több virágú és több ágazatú idom.
E váltakozva fölfelé és lefelé fordított dísz meg is van okolva a vánkoson, melynek bármelyik oldala lehet felső is, de alsó is.
(Az előbbi eseteknél részarányos tengely fölött és alatt volt ugyanaz a dísz, tehát e föltételnek is elég volt téve.)
Az M 60, 58, 62, a (404), az M 63, a (405) és az M 64 is ilyenek, de már több motivummal gazdagítva. Az M 66 varrottasról hiányzik a hullámvonal s az egymás mellett egyenesen és fejtetején álló ornamensek sorozata adja a formai ritmust. Az M 67 mintán már ki van a felfelé menő irány fejezve s csak a kis alárendelt dísz fordul lefelé. Az M 57 egészen fölfelé álló ornamens, valamint a következő szép megoldású varrottasok, – M 68, 65, 61, 69, – amelyek már lepedőszélről valók többnyire.
A (406) hímzés egymás mellett álló ötvirágos ornamensből épül föl, míg a (470) szívből kinövő, egymás mellett álló hármas virágot mutat, s két ily alakzat közt karcsú fa tölti ki a teret. Az utóbbi ornamenseknél, ahol a hullámvonal képezi a vázat, elhagyja a dísz a mértani alapot, vagy csakis kevés vázat tart meg s a főszerepet a stilizált virág és virágzat játsza, de még mindig az egyenes vonalból alkotva.
A stilizált növények mellett előfordulnak itt-ott állatalakok, például galambok, mint a (408) mutatja; az M 70, 72, 74, 75, 76 is ilyenfélék, – az áttört varrottasokon szinte a felismerhetlenségig stilizálva vannak a galambok.
A mértani formákból alakított díszű varrottasok mellett nagyszámban fordulnak elő a szabadabb díszítésű varrottasok is. Az ilyeneket Kalotaszegen írás utáni-nak nevezik a felrajzolt, megirt rajz után, aminek a kivarrása révén történik a hímzés.
De míg Kalotaszegen (eltekintve az egész régi, többnyire templomi díszül szolgáló varrottasoktól) csak egyszerű kék, vörös, fekete és itt-ott zöld színű a hímzés, addig itt tarka, szines s az arany, ezüst szálak is gyakoriak.
Egyik elterjedt megoldási forma a csigavonalas indájú virágzat, mely bizonyára renaissance hatás maradványa; ilyen pl. az M 73, 77, 79, 80 s még idegenebb az M 81, 82, ahol ily csigavonalú inda köti össze a két virágot; az idegen hatás felismerhető, bár az elemek népiesek is; kissé naivabb az M 84; még népiesebbek az M 83, 89, még mindig ezt az idegen hatást mutatva. Ezekhez hasonlók a színes táblán lévők. (XXXIV–XXVIX).
Más osztályba sorozhatók azok a szintén gyakran előforduló barokos díszítések is, melyeknél kosárkából vagy kehelyből indulnak ki a teljesen természetesnek látszani akaró, ízléstelen színes tarka virágok, levelek, emlékeztetve a tucat kulturholmin még ma is divatos tűfestésre (M 87, 88, 89).
Egészen naiv és járatlan kezek munkája az M 85 és M 91, valamint az M 90, 92, 95; ügyesebbek és ötletesebbek az M 93 és 94 – az előbbinél a naiv formák, utóbbinál pedig a népies elemek mellett már a renaissance hatása is érezhető.
Külön állnak forma tekintetében a naiv M 97 és az erőteljes rajzú M 98 és az M 99, mely kissé emlékeztet a kalotaszegi «abroszos formára», míg az M 96 idegenszerű.
Szép az a néhány igen régi munka, mely részben nemes egyszerűségével lep meg, mint az M 100 vagy a megoldás szokatlanságával, mint az M 104 és 101, vagy ötletességével és azzal a nagy formagazdagsággal, mely úgy illett az idővel bőven rendelkező nyugalmas multhoz. Ilyen az a pillangós M 102 és az 105; a vele sok tekintetben rokon az M 103 és az M 106, amely bár barokos elemek is vannak rajta, eléggé népies.

RÉGI KORONDI VARROTTAS, GÁSPÁR GYULA GYŰJTEMÉNYÉBŐL.

SZÉKELYFÖLDRE KERÜLT TÓT VARRÁS (TRENCSÉNYI MUNKA). (370)

SZÉKELYFÖLDRE KERÜLT TÓT VARRÁS (TRENCSÉNYI MUNKA). (371)

RÉGI PARAJDI MINTA, EREDETIJE KÉNOSI JÁNOSNÉNÁL, PARAJDON. (372)

RÉGI PARAJDI MINTÁK, EREDETIJÜK ÖZVEGY FÜLÖP SÁNDORNÉNÁL, PARAJDON. (373)

PARAJDON, SIKLÓDON ÉS SÓFALVÁN HASZNÁLT MINTA, EREDETIJE CSEJDI KÁROLYNÉNÁL, PARAJDON. (374)

RÉGI PARAJDI MINTA, KÉNOSI JÁNOSNÉTÓL. PARAJDON, (375)


1. RÉGI SZÉKELY VARROTTAS A XVIII. SZÁZADBÓL, CSIK-GYIMESRŐL. II. SZÉKELY CSEREPES CSEMPE. (XL. tb.)

M 1

M 2

M 3

M 4

M 5

M 6

M 7

M 8
SZÉKELY VARROTTASOK.

M 9

M 10

M 11

M 12

M 13

M 14

M 15
SZÉKELY VARROTTASOK.

M 16

M 17

M 18

M 19

M 20

M 21

M 22

M 23
SZÉKELY VARROTTASOK.

M 24

M 25

M 26

M 27

M 28

M 29

M 30

M 31
SZÉKELY VARROTTASOK.

M 32

M 33

M 34

M 35

M 36

M 37

M 38

M 39
SZÉKELY VARROTTASOK.

M 40

M 41

M 42

M 43

M 44

M 45

M 46

M 47
SZÉKELY VARROTTASOK.

M 48

M 49

M 50

M 51

M 52

M 53
SZÉKELY VARROTTASOK.

M 54

M 55

M 56

M 57

M 58

M 59

M 60

M 61
SZÉKELY VARROTTASOK.

M 62

M 63

M 64

M 65

M 66

M 67

M 68

M 69
SZÉKELY VARROTTASOK.

M 70

M 71

M 72

M 73

M74

M 75

M 76
SZÉKELY VARROTTASOK.

M 77

M 78

M 79

M 80
SZÉKELY VARROTTASOK.

M 81

M 82

M 83

M 84

M 85
SZÉKELY VARROTTASOK.

M 86

M 87

M 88

M 89
SZÉKELY VARROTTASOK.

M 90

M 91

M 92

M 93

M 94

M 95

M 96
SZÉKELY VARROTTASOK.

M 97

M 98

M 99

M 100

M 101

M 102
SZÉKELY VARROTTASOK.

M 103

M 104

M 105

M 106
SZÉKELY VARROTTASOK.

CSÍKZSÖGÖDI RÉGI MINTA. (376)

RÉGI MÁJAI MINTA, EREDETIJE KOVÁCSNÉNÁL, PARAJDON. (377)

RÉGI MAKKFALVI MINTA, EREDETIJE MAROSI KÁROLYNÉNÁL. (378)

RÉGI PARAJDI MINTA, EREDETIJE FÜLÖP MÁRTONNÉNÁL. (379)

RÉGI MINTA, EREDETIJE MAKKFALVÁN, PARAJDON ÉS SÓFALVÁN. (380)

RÉGI PARAJDI MINTA, EREDETIJE HORVÁT DOMOKOSNÉNÁL. (381)

RÉGI PARAJDI MINTA, EREDETIJE BIRÓ JÁNOSNÉNÁL. (382)

RÉGI PARAJDI MINTA, EREDETIJE HORVÁT DOMOKOSNÉNÁL. (383)

RÉGI PARAJDI MINTA, EREDETIJE ÖZV. BIRÓ JÁNOSNÉNÁL. (384)

RÉGI PARAJDI MINTA, EREDETIJE FÜLÖP GYÖRGYNÉNÉL. (385)

KECSEDI MINTA (50–60 ÉVES), EREDETIJE PÁL PÉTERNÉNÉL. (386)

RÉGI PARAJDI MINTA, EREDETIJE CSEJDI KÁROLYNÉNÁL. (387)

RÉGI MAKKFALVI MINTA, EREDETIJE MAROSI KÁROLYNÉNÁL. (388)

RÉGI PARAJDI MINTA, EREDETIJE FÜLÖP SÁNDORNÉNÁL. (389)

RÉGI PARAJDI MINTA, EREDETIJE BIRÓ JÁNOSNÉNÁL. (390)

RÉGI KECSEDI MINTA, EREDETIJE PÁL PÉTERNÉNÉL. (391)

RÉGI SIKLÓDI MINTA, EREDETIJE PÉTER SÁRÁNÁL. (392)

RÉGI MAKKFALVI MINTA, EREDETIJE MAROSI KÁROLYNÉNÁL. (393)

RÉGI CSÍK-ZSÖGÖDI MINTA. (394)

RÉGI PARAJDI MINTA, EREDETIJE FLEPSZ JÓZSEFNÉL. (395)

RÉGI PARAJDI MINTA, EREDETIJE FÜLCZ MÁRTONNÉNÁL. (396)

RÉGI FELSŐ-SÓFALVI MINTA, EREDETIJE ÖZV. MÁTYUS DÉNESNÉNÉL. (397)

PARAJDRÓL, HORVÁT DOMONKOSNÉTÓL, 80–100 ÉVES MINTA, (398)

RÉGI PARAJDI MINTA, EREDETIJE GAGYI JÓZSEFNÉNÉL. (399)


RÉGI PARAJDI MINTÁK, EREDETIJÖK FÜLÖP GYÖRGYNÉNÉL ÉS GAGYI JÓZSEFNÉNÉL. (400)

RÉGI PARAJDI MINTA, EREDETIJE OLÁH GYÖRGYNÉNÉL. (401)

RÉGI SIKLÓDI MINTA, EREDETIJE PÉTER SÁRÁNÁL. (402)

RÉGI PARAJDI MINTA, EREDETIJE FÜLÖP GYÖRGYNÉNÉL. (403)

RÉGI ILYÉSMEZŐI MINTA, EREDETIJE BOKOR JÁNOSNÉNÁL. (404)

HÁROM RÉGI KECSEDI MINTA, EREDETIJÜK PÁL PÉTERNÉNÉL. (405)

RÉGI PARAJDI MINTA, EREDETIJE FLEPSZ JÓZSEFNÉNÉL. (406)

RÉGI SZÉKELY VARROTTAS MINTÁK, SZEITZ MARGIT GYŰJTEMÉNYÉBŐL, FELSŐSÓFALVÁRÓL (UDVARHELY VM.) XLI. tb.)

RÉGI SZÉKELY VARROTTAS MINTÁK, SZEITZ MARGIT GYŰJTEMÉNYÉBŐL, FELSŐSÓFALVÁRÓL (UDVARHELY VM.) (XLII. tb.)








SZÉKELY VARROTTASOK. (A)







SZÉKELY VARROTTASOK. (B)

RÉGI GYERGYÓALFALVI MINTA, EREDETIJE MÁRTON ANNÁNÁL, KORONDON. (407)

ILYÉSMEZŐI RÉGI MINTA, EREDETIJE BOKOR JÁNOSNÉNÁL. (408)

BIRÓ JÓZSI MÓZES UDVARA, SÓVÁRADON.
Végignézvén a népies stilizálásnak e szép termékeit, a varrottast, most kerítünk sort ugyancsak a népies díszítésnek, a naivul bájos stilizálásnak egy másik megnyilvánulására, a husvéti piros tojásra, – mint a Székelyföldön mondják, az «írott», a «hímes» tojásra.
Sokat magyarázták már a husvéti tojás jelentőségét. Régi mese, például, hogy világhódító nagy Sándor születése napján, anyjának tyúkjai alatt piros tojásokat találtak s ennek emléke a piros tojás… Régi története van a husvéti tojásnak a kinaiaknál is. A kinaiak hajdan ünnepet ültek a természet éledésének örömére, éppen a mi husvétunk idején; az ünnep három napig tartott s mivel éppen a természetes melegért hálálkodtak, azon a három napon tüzet rakni nem volt szabad. Megbotozták azt, aki a tilalom ellen vétett. Így hát három napig nem főzhetvén, eledelüket, a főtt tojást előre elkészítették. Erről az ünnepről, a «csing-ming»-ről megemlékeznek a King-csu féle évkönyvek, Krisztus urunk születése előtt a VII. században. Legvalószinűbb, hogy a mi husvéti piros tojásunk eredetét, a régi keresztények bőjti szokásaiban lelhetjük meg; szigorú volt a nagybőjt, még tojást sem ettek – s a bőjt végén, husvét örömére, pirosra föstötték a becses eledelt, megemlékezik a husvéti tojásról a Sacramentarium Gregorianum is. Tagadhatatlan, hogy a husvéti tojás jelképezi a föltámadást; egy-egy régi föltámadást ábrázoló képen s faragványon Jézus sírja tojásalaku.
Gyűjteményünket érdemes munkatársunk, a székely népművészet fáradhatlan istápolója, Balázs Márton kézdivásárhelyi polgáriskolai igazgatónak köszönhetjük. Ő magyarázza,* hogy ezek a husvéti tojások a nép lelkének poézisét, közvetetlenségét viszik széjjel s megismertetik velünk érzéseiket, elénk tárják vallási és szerelmi életük különféle mozzanatait. A tojások rajzai fokmérői is a nép szépérzékének, míveltségének; ezekben a rajzokban igazán maga a nép beszél hozzánk – és így, képekben legkönnyebben fejezi ki az egyszerű elme gondolatait. A műveltségben magasabb fokon álló népeknél már írás helyettesíti a diszítéseket: bibliai mondásokat használnak e célra, miután maga a husvéti tojás szokása is vallásos eredetű, jelképe a feltámadás eszméjének; szerelmi verseket is alkalmaznak, mert nyilván erotikus jelentősége is van a piros tojásnak. Ugyanis sokan összefüggésbe hozzák a husvétot az Ostra szóval, mely a szerelem és házasság istennőjének a neve volt s így a tojás a születést is jelképezi, az új életet.
A Székely Nemzeti Múzeum Értesítője. Szerkesztették: ifj. Gödri Ferenc és László Ferenc dr. – A háromszékvármegyei húsvéti írott tojásokról és népszokásokról.
Háromszékvármegyében, a sokszor öt hónapig is eltartó téli időjárás alatt minden ember sovárgó szívvel várja a tavasz ébredését. A természet hosszú dermedtsége, a zordon tél nemcsak kifárasztja a kedvet, de szenved, sanyarog is a nép, sokat. Nagyon érthető, hogy a hosszabbodó nap, a melegebb napsugár, az itt-ott zöldelni kezdő fűszál mindmegannyi reménység. Mintha a természettel az ember is egészen új életet kezdene. Éppen ekkorra esik Krisztus feltámadásának szent emlékezete, a husvéti ünnep.
Zsendülve készül erre mindenütt az emberek apraja és nagyja, a szegény és gazdag egyaránt s a vallásos ünnepséghez fűződő szokások során sokféle alakban nyilatkozik meg ekkor a jókivánat, kedveskedés és megtisztelés. Dal fakad ismét a nép ajakán s az életkedv pezsdülő forrásából művészet is terem a jelképes ajándéktárgyakon.
Már hetekkel husvét előtt megkezdődik a tojások összegyűjtése, kiválogatja ki-ki megírásra a legszebb és legnagyobb példányokat.
Előszedegetik, tisztogatják az egész család innapi gúnyáját, a gyermekek pedig a felnőttektől és egymástól husvéti rigmusokat tanúlnak, várva-várják vízbevető hétfőjét, amikor szép írott tojásokkal megrakodva térnek majd haza.
A husvéti tojások között, persze, piros a legtöbb s eredetileg csakis ilyeneket használtak; ez a nép kedves színe s leggyakoribb ruházaton és minden egyéb házi eszközön; aztán meg a piros szín jelenti a szeretetet – és a szerelmet is!…
Később tarkúlt a tojás színe s különféle ékességek és alakok is kerültek rá. Ezek az «írott», a «diszített» tojások. A «karcolt» tojásokra kézzel vagy valami más éles eszközzel vakarták a diszítést, miután előbb vörös börzsönyben kifőzték; az «írott» tojásokon már betűkben fejezte ki gondolatait a készítő. Vannak «himes» tojások, amelyeken himzésszerű a rajz; a «mustrások» a legsikerűltebbek.
A rajzok a készítő fantáziájából kerülnek ki, s mivel majdnem kizárólag nők foglalkoznak ezzel, megismertetik velünk a nép asszonyának kezdetleges, egyszerű, de színes és találékony gondolatvilágát. Rajtuk a nép tavaszi örömujjongása, a minden kikeletkor ujra ébredő reménység és a hosszú tél után tavaszért epedő ember ujjászületett életkedve.
Vidék szerint változnak a diszítések s a rajzokon ott a faji és helyi sajátságok jellege. Ezért ismerhetünk rá az illető községre, megtalálván a hasonló mintákat egyéb házi eszközükön is s azt összeegyeztetve a tojások rajzával, megállapíthatja a tájékozott kutató, hogy milyen nemzetiség s melyik vidék termékei azok. Magyarországon, ahol a nemzetiségek egészen egymás mellett, sőt keverve is élnek, nehéz a faji jelenségek megállapítása, csakis úgy jutunk eredményhez, ha olyan vidékről való tojásokkal hasonlítjuk azokat össze, ahol az illető nemzetiség elkülönítve él. Molnár Viktor államtitkár,* aki egész könyvet szentelt a piros tojásoknak, azt a megfigyelést teszi, hogy Erdély tojásgyűjteménye gazdagabb és változatosabb a többi magyarországi husvéti tojásoknál. Szerinte a gyönyörű festői tájék és Erdély iparossága az, mely ilyen jótékony befolyással van a nép műérzékére, a természet változatos képe pedig sokkal több témát szolgáltat, mint például az alföld a maga egyhangú végnélküli sikságával. Az ipar élénk űzése, a nagymennyiségű női kézimunkák temérdek mintával szolgálnak a tojásdiszítéshez. Egyáltalában, Erdélyben még a tojások is magukon hordják a székelyek és csángó-magyarok kifejlett, finom izlését.
Aki a tojásnak a hindu, perzsa, egyiptomi, görög, szláv stb. népeknek nyert jelentőségével akar megismerkedni s érdeklődik a magyar mellett a román, tót, szerb, horvát, rutén szokások és ékítmények iránt is, annak úttörő munkával szolgál Molnár Viktor: «Húsvéti tojások» 1890. Lampel Róbert kiadása.
Alapnak többnyire a piros szint veszik s a minta rajta fehér. Állatot alig rajzolnak, legfeljebb lepkéket. Majdnem mindegyik tojás virágdiszítményű, de szigorúan arányos elrendezéssel, erősen stilizálva s a tojás alakjához alkalmazva. Leginkább gyöngyvirágot, rózsát, granátvirágot, tulipánt és liliomot találunk a virágdiszítmények között, de sohasem naturalisztikus alakban, hanem mindig stilizálva és geometriai pontos elosztásban. Levél ritkán fordúl elő, s akkor többnyire a cserlevelet veszik. A virágok sohasem cserépből nőnek ki. A geometriai diszítéseknél félköríves friest, sugárral alkotott körben csillagot, hat küllős kereket, háromszöget, gereblyét, négy patkóból összetett keresztet, pergét, háromszoros görög csillagot, sakktáblát és hullámvonalakat alkalmaznak.
Erdélyben is Háromszékmegye szolgáltatja a leggazdagabb és legváltozatosabb anyagot. Balázs Márton szép gyűjteménye is Háromszék megyéből való: 1500 írott tojás, jelenleg a Székely Nemzeti Múzeum tulajdonában.
A házilag előállítható és használt festőszerek a következők: a vadalmafahéj és annak levele Szent János nap előtt szedve, sárga festéket ád; a vadkörte és vadalmafahéjából, keverten a barna festőket állítják elő; a zölddióhéjból sárga festéket nyernek; a hagymahéjba való göngyölés által rozsdaszínű festéket. A kökörcsvirág (Pulsatilla vulgariis Mill.) főzetéből sárga szín lesz. A bürökből zöld színt nyernek. Szárított szulfű, szujfű, vagy zsódinából (festő zsoltina, Serratula tinctoria L.) sárga színt állitanak elő s ez a legáltalánosabb sárgító. Ugyanez a fű a szén fölött megpörkölve, timsó hozzáadásával állítólag pirosat is ad. Egerfahéj és bingolyó, vagy népiesen nevezve morgonda, szintén sárgára fest. Ugyanez kékkővel fekete festéket szolgáltat. A lencsét a kék szín előállításához használják. A gubacsból fekete színt nyernek. A cserfahéjfőzés és a sáfrány sárga színt adnak. A boltokból szerzett festőszerek közűl leggyakoribb a börzsöny-forgács, vagy népies nevén piros-forgács, mely a piros színt szolgáltatja. Ugyanez rézgáliczczal (kékkő) állítólag feketét is nyújt. A fuxin vagy általános nevén fuxia, vízben pirosat, szeszben pedig zöldet ad. Az újabban divatos festőpapirost csak olyan helyeken használják, ahol tojásírás már nincsen. A festéket, hogy a színek tiszták legyenek, egészen új fazékban, legtöbbször rézüstben főzik, vagy áztatják, napkölte előtt merített patakvízben. Csaknem minden festékbe ecetet és timsót is tesznek, hogy a festés minél tartósabb legyen.
Így várja a nép a nagyhetet, amikor a tojásírás ideje. Egyes községekben a városok részére is írnak tojást s ezeket nagyszerdán és nagycsütörtökön már a piacokon árúlják 10–12 fillérért párjával. Sok helyen, különösen ahol kevesebb színt használnak, a tojásokat előre viaszszal megírják s nagyszombaton egyszerre festik meg az egészet. A többszínű tojásokat azonban leginkább egyenként, a nagyhét utolsó napján festik.
Lássuk a festésnél használt eszközöket.
A kandér (kandé, kandi, kandéj, kandérka, köszmice) azt jelenti vivőedény, itt azomban magát azt a szerszámot jelenti, amelylyel a megolvasztott viaszt, egy edényből, írás alkalmával a tojásra «viszi» a tojás-író. Ez a szerszám egy deciméter hosszúságú, irónvastagságú fácska, amelynek egyik végét keresztül fúrják s ebbe egy vékony rézlemezből sodort csövet, legtöbbször cipőfűzőzsinór végéről levett pléhcsövecskét erősítenek, amelyen egy-két-három szál sörtét húznak keresztül, hogy azok a csőből csak pár milliméternyire álljanak ki. A cső másik végén kinyúló sörteszálakat pedig a kandér nyelére csavargatják s lekötözik. E sörteszálak arra valók, hogy a folyékony viaszt a csőből egyenletesen bocsássák alá s így az szerszám az írásra alkalmassá váljék. Egyes helyeken ilyen íróeszközt lúd vagy tyúktollszárból is tudnak csinálni. Továbbá: egy cserépedényke, amelyben a viaszt megolvasztják s amelyet állandóan a tűznél tartanak. Egy görbe likacsos fakanál, amelylyel a tojást a vízből vagy festékből kiszedik. Egy drótrostély, amelyen a tojásokat melegítik vagy szárítják. Egy darab zsíros rongy, olajos posztó vagy szalonnahéj, amivel a megszáradt és festett tojásokat fényesre dörzsölik. Legtöbbször egymás mellett három festékes edény a sárgító, pirosító és feketítő, ezeket rendszerint ilyen sorrendben is használják. A fuxinból is rendesen három színt készítenek: pirosat, zöldet és lilát. Sebesen piros és zöldszínbe mártva, fekete lesz a tojás; zöldbe s lilába mártva: halovány lila.
Megjegyzendő, hogy a székely tojásíró asszonyok kevesebb színt használnak, mint az oláhok, mert ezeknél egy tojáson van négy, sőt nyolcféle szín is. A székely asszonyok legtöbbször piros alapon fehér ékítményekkel diszítenek. Használják a sárgát is, de nem túlságos és nem jellemző mértékben. Néhol szeretik a világoskéket és rózsaszínt. Vegyes lakosságu vidékeken pedig, mind a szinek, mind az alakzatok tekintetében, alig lehet megkülönböztetést tenni. Az említett főbb szineknek sokszor a legszebb árnyalataival is találkozunk, – mert a festéket a tojások számához, vagy a szükséghez igazodva, folytonosan higítják.
A tojásokat vagy nyersen írják s ilyenkor sárgítóban vagy pirosítóban főzik meg, vagy pedig előbb megfőzik és azután írják. Hogy a tojás megfővését kipróbálják, vastagabb búbján megpörgetik, hogy gyorsan forog-e? Megírás előtt a tojást kissé megmelegítik a rostélyon, hogy a viasz jobban fogja s ugyancsak ügyelnek, hogy a tojás felülete vizes vagy zsiros ne legyen, mert ekkor a viasz nem tapad jól rá.
A fehér tojáson az első munka a rámázás. Ez alatt a tojás felületének a diszítés számára történő, előzetes elosztását értik. Ez történhetik a tojás felületének közép részén, körben haladva s ilyenkor a tojás két búbrészre van osztva. Történhetik a tojás hosszában s ekkor a felület két oldalrészre van osztva. Lehetséges mindkét felosztás egyszerre, amidőn a tojás felülete az előbbi körvonalak által négy egyenlő részre osztatik. Végül, egy, a középkört még egyszer elosztó hosszanti körvonal által, midőn az egész felület nyolc egyenlő részre van osztva. A rámázás köreinek metszési pontjai néha apró körökkel vannak helyettesítve. Történhetik a rámázás úgy is, hogy mindkét búbdiszítményt egy-egy külön körvonal szegélyezi, illetőleg elkülöníti s ilyenkor a két párhuzamos körvonal közötti üres vagy diszített teret övnek nevezik. Előfordul az is, hogy a tojás hosszában mindkét oldalára, a főékítmények számára egy-egy kisebb tojásalakot rámáznak s e két tojásalakot vagy kis körök, vagy egyenesek kapcsolják össze a tojás domborodó felületén. Megtörténik, hogy e kisebb tojásalakokat négy külön részre tagolja az alapszín s ezekben rendesen mértani alakzatok vannak elhelyezve. Végül vannak az úgynevezett kantáros, labdás, kockás és ostáblás rámázások. Megeshetik, hogy a rámázás el is marad, például a «labirintus vonalnál», vagy a «tévedt utas» ékítménynél, ahol a vonal minden szabályosság mellőzésével, haladhat akármely irányban. A rámázás a legszínesebb tojáson is rendesen fehér s ez a legszebben válik ki más színek közül. Néha azonban itt is megesik, hogy a rámázás más színnel, különösen sárgával történik. Ilyenkor a tojást rámázás előtt a sárgítóba teszik s megszárítás után rámázzák.
Elkészülvén a rámázás, rendesen ehhez alkalmazkodnak a megirandó diszítmények. A búbékítmények a legszebbek. A hosszában elosztott tojásfelület két oldalának ékítményei néha egyformák, néha különfélék. A négy és nyolc részre osztott felület alakzatai pedig a legrészarányosabbak. A búbékítmények a tojás középköre felé igyekeznek, elegendő üres teret hagyván a középen arra, hogy szabadon érvényesülhessenek. Az ékítmény néha az egyik búbról elindúlva, körülfogja többször a tojás felületét a másik búbig. Néha a tojás egyik bubja ékített, a másik pedig rácsozott vagy többszörösen öves. Az oldalékítmények néha mindkét oldalon egymás felé igyekeznek, néha a felület forgatásának irányában, egymásután következnek. Ha az egész tojásfelület négy részre van osztva, akkor rendesen két egyvonalba eső ékítmény az egyik oldal, a más kettő pedig a másik oldal metszési pontjából indul ki, ellentétes irányban. Néha az egyik oldal középmetszési pontjából három ékítmény indul ki, a tojás másik felére áthajolva, a negyedik ékitmény pedig, a kellőképen be nem ékített másik tojásfelület egyhangúságának eltüntetése végett az átellenes oldalon levő középmetszési pontból hajlik a más három kiindulási pont felé. Az oldalanként négy részre osztott felület (ekkor az egész felület nyolc részre van osztva) alakzatai négyesével a körvonalak keresztezéséből sugáralakban a búb felé indulnak; néha külön metszési pontokból indulva, mind a négy egy közös metszési pont felé helyezkedik el. Megtörténik, hogy egy oldal négyes ékítménye közül két átellenes egy metszési pontból indul ki, a más két átellenes pedig (felülről és alulról) ide igyekszik. A négy részre osztott oldalfelület két tere néha üres, de mindig színes, gyakran váltakozó színü, vagy rácsozott, a másik két tér pedig ékített. Az elhelyezkedés itt is leginkább átellenes.
Ezek volnának az ékítmények elhelyezésének legmegszokottabb módjai, azonban még többféle elhelyezkedés is előfordul. Egy több részből átló ékítmény részei lehetnek egyszínűek, ellentétesen egyszínűek, részenként másszínűek és egy-egy rész többféleképen színes, amelyeken, persze ugyanannyinak kell lennie a megírásnak és festékbemártásnak is.
Megjegyzendő, hogy az alapszín az ujabb és ujabb bemártással folyton változik s az utolsó festék adja meg az alapszínt. Az előbbi alapszínek viaszszal bevont helyei az ékítmények színeit adják, megakadályozván a viasz, a vele bevont helyeknek tovább festődését vagy színváltozását.
Elképzelhető már most, hogy a színek és alakzatok teljes kialakulása, csak a több izben megírt helyek viaszanyagának letörlése, vagy lefőzése után történhetik s ekkor tünik elé a tojás teljes pompájában; érthető, hogy az ékítményeknek ilyenformán történő színezése, a jóizlés mellett, nagy gyakorlottságot is kíván meg.
A legtöbb nő a viaszszal író kandért oly ügyesen kezeli, mint a legügyesebb festő az ecsetjét s bámulatos gyorsasággal, minden minta nélkül, pár perc alatt kész a legszabályosabb forma, a csinos virág. vagy egyéb alakzat. Hogy pedig a beosztás és egyes mértani alakzatok szabályosságát is megérthessük, tudni kell, hogy a tojásíró-nők ilyenkor nem mindig a kandért mozgatják, hanem azt néha jól megfogva, mintegy megrögzítve, magát a tojást forgatják, bátor és biztos kézzel.
A tojás alapszíne, mondottuk, piros; szokott a sárga, fekete és barnás, ritkábbak a kék, lila, rózsaszín és zöld alapszínek. Néha a tojás egyik búbfele piros, a másik búbfele pedig feketeszínü. Megtörténik, hogy a négy részre osztott tojásfelületnek háromféle alapszine is van, piros, sárga és fekete váltakozva. Gyakori a kék a pirossal, színenként átellenes elhelyezéssel. A piros, rózsaszín és világoskék alapszín a magyar, viszont a sárga, fekete és többféle alapszín főleg az oláhvidékeken divatos.
A színek közül a piros az öröm színe s Jézus kiontott vérét is jelképezi. Egy kovásznai feljegyzés szerint: «Egykoron, egy szolga ki kosarában tojást vitt, a Jézus keresztje alatt haladván el, hazatérve azt vevé észre, hogy a tojások csodálatos módon mind vérpirosra változtak. Ezt az emberek megtudták s azóta festik a tojásokat pirosra.»
A zöld a tavasz és reménység színe. A kéket «Máriagyász»-nak hívják. A pirosat fekete díszű busággal, magyar gyásznak nevezik. A lila a bűnbánat színe. A feltünően sárgítottat oláhosnak nevezik.
A tojásokon használt alakzatok népies elnevezései, némi csoportosítással, a következők:
Növényi formák utáni nevezve el, virágok: tulipános, liliomos, márcillusos vagy havadis (nárciszos), rózsás, gránátalmás, rózsabimbós, kettősrózsás, nagy rózsás, oldalrózsás, hatrózsás, rózsáskert, bazsarózsás, szegfűves, hóvirágos, ibolyás, gyöngyvirágos, harangvirágos, napraforgós, papkiszuromszemedes vagy margarettás, majoránás, galambvirágos, kolopocis, cseresnyevirágos, almavirágos, tölcsérvirágos, négy és hat levelesvirág, szujfűves vagy zsódinás, folyófűves, berekés vagy pimpós.
Levelek: pálmás, herelapis, haricskaleveles, tekerőleveles, farkasfogas, akácleveles, nyirfalapi, nyárfalapi, cserelapi, szakadt cserelapi, fűzleveles, búsfűzfás, vagy szomorúfűzágas, fenyőágas, fenyveserdő, eperleveles, málnalapis.
Gyümölcsök: cseremakkos, megyágas, dióbeles, barackmagos, szilvamagos, mákfejes, kalászos, búzafejes, zabfejes, klárisos, fenyősuskás, szőllőfürtös, somos.
Állati formák utáni elnevezések: madárkás, galambos, madárfészkes, sárgarigófészkes, gerlemadaras, tollas, kakastollas, pávatollas, kakasos, kakastaréjos, szárnyas, sasszárnyas, lúdszárnyas, lúdlábas, lúdtalpas, fecskefarku, bankafejes, bankataréjos, pillangós, hattyúfejes, halas, halhólyagos, rákfarku, ráklábas, békás, békahátas, békaszemes, békanyomos, kigyós, kigyófejes, piócás, pókos, póklábas, berbécsszarvu, kecskeszarvu, nyulas, kutyás.
Más tárgyak utáni elnevezések: villás, gereblyés, lapátos, kapás, ásós, ekevasas, szántóvasas, kovácsüllős, láncszemes, hámos, kötőfékes, csótáros vagy sallangos, kantáros, duplakantáros, nyerges, tányéros, gyertyatartós, virágtartós, pipás, horgas, bárdos, kulacsos, kosaras, seprűs, gyüszűs, gyürűs, dészűs, vagy öves, bojéröves, angyalöves, ruhaszéjes, kisasszonycsercsés, (fülbevalós), tótsapkás vagy németkalapos, labdás, rácsos, kockás, táblás, ostáblás, ablakos, molnárablakos, körös, cserkabalás, csónyakos (csolnakos), felleges, napos, holdas, csillagos, tévedt utas vagy veszett utasos.
Nemzeti vonatkozásu rajzok elnevezései: címeres, koronás, magyarkoronás, magyarcímeres, császárkoronás, királyi vesszős, székelycímeres, pajzsos, nemzeti színes vagy uniós, magyargyászos, puskás, pisztoly, kardos, dobos, zászlós.
Vallási vonatkozásu elnevezések: keresztes, oláhkeresztes, szákrámentumos, Mária gyászos, Krisztus vére, hit, remény, szeretet, bor, kenyér, ostya, kehely, Szentlélek (galambképében), glória vagy dicsfény.
Szerelmi vonatkozásuak: szíves, égőszíves, szomoruszíves, boldogszívek, két kéz egybefogódzva, párosgerle, kakas, gólya, nyúl, erdő, hold, virágcsokor.
Határozatlanabb formák elnevezései: ágas, zöldágas, ágas-bogas, leveles, virágos, nagyvirágos, pettyegetettes.
A nemzeti, vallási és szerelmi vonatkozásu ékítmények, a legtökéletesebb formákban, főleg a karcolt tojásokon fordulnak elő.
A következő elnevezések többé-kevésbé mértani alakzatokat jelölnek meg: körös, kockás, ablakos, molnárablakos, táblás, ostáblás, labdás, újjas, láncos, tótsapkás, vagy németkalapos, kantáros, duplakantáros, öves, kovácsüllős, herbécsszarvas, sárgarigófészkes, napos, holdas, négy-hat- vagy nyolcas csillagos, duplacsillagos, keresztes, oláhkeresztes, ludtalpas, gyürűs, tévedtutasos.
Sok mértani ékítmény van még háromszögekből igen szépen összehozva.
Ezeken kívűl a virágdíszeknél, a mértani és egyéb alakzatoknál is számtalan forma él még, amelyekre magyarázatot vagy elnevezést a legnagyobb utánjárással is alig, vagy épenséggel nem lehet találni.
Az egyes motivumok igen sokszor csoportosítva vannak egy képbe s ilyenkor egy-egy ékítménynek többféle megnevezése is van, pl.: tulipán szegfüvel, tulipán németkalappal, tulipán rózsával, tulipán égőszívvel, magyar címer tulipánnal, tulipán kalászszal, cserelapi fenyőággal, cserelapi gereblyével, cserelapi cseremakkal, szív szomorúfűzággal, berbécsszarv csillaggal, eperlapi búzafejjel, nagyrózsa közepén nappal, stb.
A tulipán alakok néha három, néha öt szirmuak, néha pedig U-alakban szegletesek is. Sokszor találunk két-három tulipán alakot is egymásba helyezve. Feltünően sok az alakzatoknál a szívalakú elhelyezkedés és összefonódás. A virág néha előfordul cserépben, virágtartóban és kosárban is. A szőlő ritkán fordul elő, mivel e vidéken nem tenyészik. A teljes állatalak az írott tojásokon, a madarat kivéve nagyon ritka, ember alakok pedig egyáltalán nem fordulnak elő.
Ha már most a magyar és oláh vidékek alakzatai között akarunk párhuzamot vonni azt tapasztaljuk, hogy a székely tojásírók világosabb és rendezettebb formákat használnak, mint az oláhok, akiknél az alakzatok tömöttebbek s ezek burkolt, sőt babonás jelentőséggel is bírnak. Az oláh ékítmények virágalakjai a valóságtól eltérőleg, sokféle szinezéssel készűlnek, állatalakjaik pedig, leginkább a sasszárnyas, lúdlábas, berbécsszarvas, halas, piócás, kigyós, békás, rákos és pókos. Mértani alakzataik színezése meglepő és figyelemre méltó.
Legtöbb magyar motivumot használnak a kézdi és orbai járások azon községeiben, ahol helyenként a székely tojásírók részint többségben vannak, részint pedig a vegyes lakosságú községekben is kedvvel űzik a tojásírást. A sepsi és miklósvári járás községeiben oláhok írják a tojásokat.
Ha vizsgáljuk a tojásékítményeket s ismerjük a régi cserépedények és varrottasok mintáit is, hamar észrevehetjük a felhasznált motivumok közötti kapcsolatosságot, sőt sokszor az azonosságot is. Így a tányér és kancsó ékítmények között is gyakoriak a tulipán, a rózsa, a napraforgó, a gyöngyvirág, a lóhere, a pálma, a rózsa, a félrózsa, a négy- vagy hatszirmu virág, a leveleság, a csillag, a fenyőág, a gyümölcsalakok, a pávafarok, a rácsozás, a kockázás, a vonaltekercs és a pontozás. Az állatalakok közűl a madár szintén gyakori. Előfordul néha a szarvas is, ez azonban a tojásokon sohasem látható. A kályhacsempéken akad kigyó is. A himzéseken mindezek egytől-egyig megvannak s itt gyakoriak még a kakas, a pávaszem, a gránátalma, a szív, a korona, a kereszt, fogaskör, a cserelevél, a cseremakk, a búzafej, a szegfű, a nárcisz, a tölcsérvirág, a virágkosár és egyes mértani alakzatok. Ugyanezek a legnagyobbrészt megvannak székelykapukon és a régi bútordíszek között is. Valamennyinél tehát az ékítményes művészet egy, ugyanazon forrásból fakad, páratlan ügyességgel alkalmazkodva minden tárgynál annak rendeltetéséhez, alakjához, részleteihez és az ahhoz fűződő gondolatokhoz és érzelmekhez.
A husvéti öntözködés rendesen tiszta vízzel történik. Kevés helyen használják e célra a patikában vásárolt rózsavizet, hanem e helyett maguk az asszonyok különféle szagos vizet főznek. Ilyenek a zsályavíz, a muskátavíz, a narancsvíz, a fodorkavíz (fodormenta) és rózsalevélvíz. A tiszta vizet pohárból, korsóból, vagy csuporkából, a szagos vizet pedig, likas náddugóval (parafával) vagy gyér foncsikával (rongygyal) elzárt üvegből öntik. A tiszta vizet legtöbbször az asszonyok és leányok kezefejére, a szagos vizet pedig egész termetükre locsolják. Nagyon sok helyt virágbokrétát mártanak vízbe s azzal preckelnek. És hogy így egymást csakugyan megtisztelni akarják, azt a versek legjobban bizonyítják. Bizalmas ismerősök és melegebb vérű fiataloknál azonban a csurom vízre való öntözködés, sőt cselédek között a vályuban való leányfürösztés is megtörténik. Felnőtt férfiak és legények, a maguk módja szerint áldást, a kisebb és serdülő fiuk pedig verseket mondanak. Az oláhok verseket nem igen mondanak, hanem azzal állítanak be: «Jöttünk, hogy vigyük a leányt a patakra.» Husvét hétfőjén a fiuk, kedden pedig a leányok öntöznek, a leányok azonban nem házalnak s verseket sem mondanak. Az öntözködés reggeli hat órától a kilenc órakor kezdődő templomi harangozásig tart, s ezalatt az ismerősök elvégzik egymásnál a megtisztelést és a véle járó vendégeskedést. A jó ismerősöket megkinálják szentelttel, vagy kókonynyával, (kosárban elhelyezett sűlt bárányhús, kalács, főttojás, sonka, szalonna, bor, köményes pálinka és só, amihez néha a bicskát is odateszik, hogy az is megszentelődjék.) Ezeket husvét első reggelén a hét órai mise alkalmával szenteltetik meg. A szentelt iránt nagy tisztelettel vannak s a hulladékot tűzre teszik. Egy-egy községben a szenteltből csak az ehetik, aki meggyónt, meg a kis gyermekek. Délelőtt kilencen túl már csak a szegényebb sorsú gyermek házal, s jól megrakott tarisznyájukat néha alig bírják. Míg tojás van a háznál, mindaddig ezeket is mindenütt beeresztik, ha azonban elfogyott s már a kalács és aprópénz is megfogyatkozott, akkor a kaput nyitó gyermekeknek már messziről kiáltják: «Későre keltetek, a disznók mind felszedték (vagy elverték) a tojást! Vagy pedig azt rikójtsák: «Immár béharangoztak.» Szóval: elmehettek.
Az öntözködni járó gyermekek minden háznál tisztességesen beköszöntenek, az ajtó mellett megállanak, verset mondanak s aztán megkérdezik: «Szabad-e vízbe vetni?»
Ime, példának – s népmegismerésre – néhány husvéti rigmus.
Vizbevető hétfő ma nekem úgy tetszik,
Látom az utcákon, hogy egymást öntözik.
Kártyával nem öntöm, mert az nem tisztesség,
Ha kannával öntöm, úgy leszen ékesség.
Nekünk úgyes jól lesz, ha kannával öntsük,
Hogy a kicsinyeket nagyon meg ne sértsük.
Öntök asszonyt, embert, kedves magzatjával,
Várok piros tojást, igen de párjával.
Ha párját nem adják, el sem fogom venni,
Ha párjával adják, megfogom köszönni.
 
Búcsu szó:
Köszönöm szívemből kedves adományát,
Ha én nem adhatom szívem szerint mássát,
Adja a jó Isten magukra áldását.
(Általánosan használatos.)
 
Immár a tavasznak elértük kezdetét,
Egy szép virágszálnak láttuk kellemetét.
Zöldelő ágai el ne hervadjanak,
Nekünk szükségünkre megis maradjanak.
Látszik, hogy tavasz van, mindenek újulnak,
Gyenge vilojákból koszorukat fonnak.
Eljöttünk hozzátok ifjúi létünkre,
Hogy harmatot öntsünk egy szép növendékre.
Mert, ha meg nem öntsük ezen esztendőben,
Nem virágzik szépet nekünk jövendőben.
Friss víz kivánkozik annak homlokára,
Nézze meg mindenki a maga hasznára.
Virágozzon mindig ékes virágokot
S nyerjen az Egekben fényes koronákot.
Ennek a váltsága egy pár piros tojás,
Legyen éltök olyan, mint az aranyfolyás.
Köszönöm a lánynak szép tojás adását,
Áldja meg az Isten ez háznak gazdáját,
Gazdájával együtt ékes gazdasszonyát.
(Általánosan használatos.)
 
Hogy feltámadt Krisztus, örömmel hirdessük,
Mert mi Galilia városából jöttünk.
Ide is eljöttünk a megöntözésre,
Hogy üdvöt hirdessünk ez háznak népére,
Házi leány s asszony, ne legyünk terhére,
Hogyha egy kis vizet öntünk termetére.
Mert, ha restek leszünk véghezvitelére,
Nem virágzik szépet nekünk jövendőre.
Virágozzék mindig ékes virágokot,
S nyerjen az Egekben fényes koronákot.
Megöntözésünknek mi legyen a célja,
Az a leány-asszony legjobban tudhatja.
De mégis megmondom, egy pár piros tojás,
Az is olyan legyen, mint az aranyfolyás.
S ezzel Isten hozzád tündöklő virágszál,
Virágozzál mindig míg élted sírba száll.
(Szent-Ivány-Laborfalva.)
 
Jó reggelt gazdasszony, jó reggelt te kis lány,
Hozzád jöttem én most, husvét másodnapján.
Azért, hogy megtugygyam, van e sok tojásod,
Mert, ha tojást nem adsz, e kannát jól látod
Meg van töltve vizzel s öntöm a nyakadba,
Mint a hogy a molnár felönt a garatra.
Ha pedig tojást adsz, még pedig párjával,
Én se öntelek le ezzel a kannával.
 
Én immár elmegyek, vígan maradjatok,
Az Isten áldása szálljon ti reátok,
(Martonfalva)
 
Minerva fiak közt én is kertészkedtem.
Sok szép virágszálat meg is öntözgettem
Hogy itt is virág van, azt is észrevettem,
Megöntözésére ide is eljöttem.
Jere hát elémbe, kedves, szép ibolyám,
Télben is zöldelő, kerekded muskátám,
Én tégedet szívből, ha nem szeretnélek,
Tiszta forrásvízből megsem öntöznélek.
Állj elé virágszál a megöntözésre,
Hogy jobban viruljál az éden kertjébe.
A hol is hallatszik szava trombitának,
Legyetek lakói Isten országának.
(Általánosan használatos.)
 
Ez háznak van egy rózsája,
Rózsának van egy bimbója.
Én a bimbót megöntözöm,
A tojáskát megköszönöm.
(Kézdi-Szent-Lélek.)
 
Hire futamodék egész vármegyére,
Hogy szükségtek legyen, egy kertész legényre.
Ritkán volt szerencsém házatokhoz jönni,
De most elindultam plántákat öntözni.
Ezt a plántát itten, az Isten éltesse,
Az ő szerencséjét az Égig emelje,
Egy firiss legénynek az ölébe tegye.
(Kovászna.)
 
Jó reggelt, jó reggelt, kedves liliomszál,
Megöntözlek rózsavizzel, hogy ne hervadozzál.
Kerek erdőn jártam, piros tojást láttam,
Bárány huzta rengő kocsin, mindjárt ide szálltam.
Nesze hát rózsaviz, gyöngyöm, gyöngyvirágom,
Hol a tojás, piros tojás, tarisznyámba várom.
(Általánosan használatos.)
 
Jó napot kivánok becses éltetekre,
Kérlek figyeljetek rövid beszédemre.
Jézus nagypénteken halálra kinzatott,
Harmadnap husvétban ismét feltámadott.
Ma a feltámadás ünnepének napján
Sok ember tiszteli barátját lakásán.
Mi is eljöttünk most a tiszteléstekre,
Hogy meg is öntözzünk, annak emlékére,
Hogy mint a tiszta víz, a szennyet elmossa,
Úgy Jézus vérévet bűnünket elmossa.
A vizzel való locsolás és a festett piros tojás,
Jelzi a vér hullását, s bűnünknek bocsánatát.
 
E háznak közepén egy zászló üttessék,
Aranynyal, ezüsttel megpuntumoztassék.
Áldja meg az Isten e háznak gazdáját,
Cselédjével együtt házi gazdasszonyát,
Hogy vígan tölthessék, el a husvét napját.
(Kovászna.)
 
Örömünkre serkent fel a mai hajnal,
Mely feltámadását hirdeti Urunknak.
Fényesen jelenti dicső Megváltónknak,
A kit mi neveztünk Jézus, Krisztusunknak.
Indulhat, vidulhat az emberi nemzet,
Midőn ily szép napra érdemesíttetett.
Áldás és imádás legyen az Istennek,
Ki ily szép tavaszt ád, az emberiségnek.
Ős atyáink hagyták reánk e szép szokást,
Hogy öntözzünk vizzel, viruló rózsaszált.
Őseink szokását tehát ismételem,
Szép tiszta, friss vizzel, magikat öntözem.
Es így érhessenek szép husvét napokat,
Nekünk adhassanak piros tojásokat.
Kis pohárból öntöm, tartsák kezeiket,
Ifjak és vének, jó barát személyek.
Békében legyenek.
(Fotos.)
 
Szerencsés jó reggelt adjon az Uristen,
Régi szokás szerint, versmondani jöttem.
Kedves bátyám uram, a ház család feje,
Kedves néném asszony, ennek kedves nője,
Szomorú nap vala ezelőtt három nap,
Nagy kinok közt halt meg a legnagyobb főpap
De már kiszabadult a halál fogságból,
Feltámadott s kijött szent koporsójából.
Egy kedves kis leányt ide szalasztottunk,
A kinek mi mindig a nyomába voltunk.
Nyájasan akarunk mi ő vele bánni,
Őtet egy pár tojás, megfogja váltani.
Még pedig pirosan meg legyen az festve,
Úgy a vizöntéstől meg is leszen mentve.
 
Köszönettel veszszük a szép ajándékot,
Melyet jó asszonyunk nemcsak megmutatott,
Hanem meg is adott.
(Polyán, most Kezdikővár)
 
Ma nekem úgy tetszik vizbevető hetfü,
Látom a pázsinton iparkodik a fű.
Míg a szolgálókat váluba fürösztik,
Tizennyolc tojással teli a kebelik.
Nekem a leányok egyet sem adának,
Házról-házra engem elutasítának.
Kérlek, te kis lányka, ne öntesd le magad,
Inkább azt pár irott tojással megváltsad,
Egy pár tojáskáért, vagy megegyezhetünk,
Vagy pedig tégedet, jól megöntözgetünk.
(Tamásfalva.)
 
Örömhirrel jönnek e széles világból,
Jézus, a megváltó, feltámadt sirjából.
Nincs már a kereszten és nincsen sírjában,
Ott él s uralkodik, fenn a menyországban.
Azzal, hogy szent vérét érettünk ontotta,
Terhes bűneinket végleg megváltotta.
Minket érdemessé tett az Ég kegyére,
És méltóvá az Ő drága szent nevére.
A feltámadásnak dicső emlékébe,
Bő kivánság rajzik szívem belsejébe.
Jézus szent emléke legyen ma veletek
S az ő kegyelmében boldogan éljetek.
(Általánosan használatos.)
 
Ide ki a dombon, felnőtt bogáncskóró,
Tudom, hogy bátyámból se lesz királybiró.
Csillagos kisasszony, mit néssz a szemembe,
Tán beleszerettél uri termetembe.
Inkább siess, fuss el, bujj a kamarába,
Hozz ki egy pár tojást s tedd a tarisznyámba,
Két kupa pálinkát tölcs a kulacsomba,
Egy kalácsperecet akassz a nyakamba.
(Osdola.)
 
E husvét ünnepén örömet hirdetek,
Mert a Jézus Krisztus bár megfeszíttetett
És meghalt érettünk, minden bűnösökért,
Nem maradt sírjában, hozzánk még visszatért.
Itt van még közöttünk, szent nevét hirdetjük,
A husvét ünnepét mi erre szenteljük,
Hogy arra többször is reá emlékezzünk,
Most üdítő vizzel, ha szabad, öntözünk,
Megöntözök itten öreget és ifjat,
Hogy emlékül kapjak pár tojást, pirosat.
Sok husvét ünnepeket kivánom érjetek,
S gyenge beszédemért ki ne nevessetek.
Elmondám.
(Kisborosnyó.)
 
Szerencsés jó reggelt kivánok e házba,
Én is mint egy holló, jöttem a munkába,
Láttam és találtam, egy szép virágszálra,
Engedelmet kérek meglocsolására. stb. stb.
(Kővár.)
 
Nagyon elfáradtam, mert sokat kockáztam,
Jártam, ültem, költem, hevültem és fáztam.
Berekben, mezőkben, sokszor úgy megáztam,
Hogy a ki meglátott, azt tudta halásztam.
Én vagyok apámnak cepökös inassa,
Urgányos kovácsnak vasverő dijassa.
Ezen hazugságért tán valamit adnak,
Vagy egy jó kancsó bort mindjárt előrántnak.
Áldja meg az Isten ez háznak gazdáját,
Gazdájával együtt házi gazdasszonyát,
Ennek a váltsága egy pár piros tojás,
Az is olyan legyen, mint az aranyfolyás.
(Nagy-Ajta.)
 
Dicsérjük a Jézust a magas mennyekben,
A ki velünk vagyon minden ügyeinkben.
Áldás és dicséret legyen e helységben,
Hirdessük tehát őt föld kerekségében.
 
Mert Jéruzsálemben az a hir támada,
Feltámadt a Jézus az Istennek fia.
És ezt a városban úgy kiálltják vala,
Feltámadt a Krisztus Állé – álléluja.
 
Az anyaszentegyház világgá hirdette,
Hogy hiveit ezzel üdvösségre vigye.
Ezt az öntözést is bevették szokásba,
Hogy maradjon velünk szent példaadásra.
 
Kártyából nem öntünk, mert úgy nem tisztesség
Ha pohárból öntsük, úgy lesz illendőség.
Meg is öntsük mi csak legyen itt csendesség,
Nem igen erősen, csak hogy jel adassék.
(Szent-Ivány-Laborfalva.)
 
Hogy vártok-e, vagy nem, én azt nem tudhatom,
Csakugyan előre tinektek mondhatom,
Olyan legény, mint én, nem mindenütt terem,
Bátran előttetek mondani elmerem,
Jó napot uraim, szemembe nézzetek,
Hogy e házba jöttem semmit se féljetek,
Mert majd oly dologra fakadok hidjetek.
Melyet én felőlem sohasem hittetek.
Kérdezhetné bárki, mit hoztál Rómából?
Beszélek is mindjárt a tapasztalásból.
Sokat jártam, tudok mondani ujságból,
Tudok tanítani tilossófiából, (filozófiából).
Mert hol ványolt ebet találsz az udvaron,
Borzos szőrü macskát tűzhelyen vagy puckon,
Szennyes, mocskos vánkost, s lepedőt az ágyon,
Hidd el, hogy vagyon ott keringő gazdasszony.
Hol virradtig nyugszik az anya az ágyban,
Ha lánya is addig aluszik nem bánja
És reggel felkelvén a kenyeret vágja,
Egy cseppet sem lesz jobb, lánya, mint az anyja.
A hol a gyermekek jó reggel felkelnek,
Ki sem nyílik szemök már kenyeret kérnek
És mozsdatlan kézzel ők kenyeret szelnek
Ne keresd ott színét a tiszta életnek.
A hol a guzsalyból gyakran tüzet tesznek
Kevés fonal fonni csépnyelet keresnek.
Orsó csinálónak keveset fizetnek,
Ne félj, hogy tavaszszal vásznot fehérítnek.
A melyik gazdasszony tálát akkor mossa,
Mikor épen megfőtt a sótalan kása,
Az asztalhoz ülvén tányérát vakarja,
Annak a tányérát ne vidd el a torba.
A mely leány pedig borzos fővel szitál,
A liszt láng a fején, mint malompor úgy áll
És miként nappal jár éjszaka is úgy hál,
Ilyen derék madárt itt senki sem talál.
A mely leány ismét a tehenét feji,
Feji, mikor más már a csordába űzi.
Tejszűrőt pedig a pad alatt keresi,
Nem kár a kérető, ha azt elkerüli.
 
Mindnyájan kedvesim, kik e házban laktok,
Ily szép versmondónak áldást kiáltsatok,
Kivánom békében aztán maradjatok.
(Kovászna.)
 
Az éjjen álmodtam s álmomban azt láttam,
Hogy egy mocskos leány lakik ezen házban.
Sietve keltünk hát, s jöttünk hamarjába,
Hogyha kézre kapnánk, vinnénk a patakra.
Ott a folyó vízbe addig elmozsdatnánk,
A míg mi magunk is szép tisztának látnánk.
Ezen fáradságért egyebet nem kérünk,
Egy pár piros tojás leszen a mi bérünk.
(Albis.)
 
Nagypénteki könyhullatás
Legyen néktek máma áldás.
Mert Megváltónk feltámadott
S minket a bűntől megváltott.
 
Azért mondám mindezeket,
Legyetek jó keresztények.
Imádjátok a Megváltót,
A ki értünk feltámadott.
 
Ennek emlékezetére,
Piros tojást a zsebembe.
Mert ha nem lesz meglátjátok,
Vizes lesz ma szoknyátok.
 
Cserebura nádikó,
Bújj elő te Rózsikó!
Adjál tojást eleget,
Pirosat ám, de frisset.
(Feldoboly.)
 
Jó napot uraim, kik egybegyültetek,
Tőlem gavallértól semmit se féljetek.
Egy pár piros tojást kezembe tegyetek,
Hogy tőlem hamarább megmenekedjetek.
 
Íme verset mondok, hallgassa meg minden,
Krisztus koporsóját se őrizték ingyen.
Így talán nekem is nem esik hiában,
Ha versemet mondom kissé szaporábban.
 
Orbáncos a Sodrán, mert a hideg leli,
Cifrás süvegemet a Kovács reszeli.
Mindem öltözetem Bécsből hozott semmi,
Csizmámnak a talpát a szára fedezi.
 
Nadrágom s kabátom, mint rosta lyukacsos,
Sipkám és mellényem rojtikás és foltos.
Kivánják-e kérem, hogy többet is mondjak,
Vagy már sérelmükre van s leunatkoztak.
 
A versemet tehát befejezzem ezzel,
A szent ünnepeket töltsék békességgel.
(Nagy-Ajta.)
 
A húsvéti piros tojás
Jelzi a Krisztus halálát,
De azért, hogy feltámadott,
Adjunk neki szent hálákot.
 
Én is azért üdvözöllek,
E szép tavasz reggelén,
Pár tojást ha nem sajnálnál,
Szépen megköszönöm én.
(Czofalva.)
 
Szerencsés jó reggelt adjon az Uristen,
Régi szokás szerint versmondani jöttem.
Örömünk csillaga épen ma feltetszett,
Lelki ellenségünk szarva letöretett.
 
Halálnak ereje semmit sem véthetett,
Győzelem zászlója életbe léphetett,
Őrüljön, vigadjon ezen kereszténység,
S táplálja lélekben és szívben reménység
 
Szívből és lélekből bő áldást vegyenek,
S kezembe pár piros tojáskát tegyenek.
(Nagy-Ajta.)
 
Hajnali pacsirta
Költött fel talpamra,
Hogy hirdessem, a mit
Az angyal elmonda.
 
Ember Megváltója
Máma támadott fel,
És minden keresztény
Általa ünnepel.
 
Eljött minden ember
Édes Megváltója,
Légy te is hát, kis lány,
Ennek az áldója.
(Lisznyó.)
 
Feltüzött a husvét
Fényes napsugára,
Minden keresztyének
Háza ablakára.
 
Feltámadott Jézus
Nem maradt a sírba,
A neki faragott
Hideg koporsóba.
 
Tanulván a jóktól,
Példákat vegyetek,
Hogy meg sok husvéti
Ünnepet érjetek.
(Lisznyó.)
 
Feltámadott Krisztus, jámbor keresztények,
Öntözni indulnak a kicsiny legények,
Harmatos rózsától kértünk szagos vizet,
De csak azt öntözzük, ki ezért megfizet.
E háznak kis lánya tudjuk nem szűk markú,
Azért hát közöttünk hamar kész az alkú.
Lics, locs, virulj tehát kedves szép virágom,
A fáradságomért a tojást elvárom.
(Mikóujfalu.)
 
Elment a hó, szárad földünk,
Asszonyt, leányt, vizzel öntünk.
Öntözöm, de kárt nem teszek,
A mit teszek, becsület lesz.
Tudom, hogy nem lesz terhére,
S piros tojást nyom kezembe.
Adjon nekem pirosat,
De még olyan irottat.
Ezt se nem én kezdettem,
Ezt se nem én végezem.
De még ma anyámot is,
Tudom, a vízbe teszem.
(Torja.)
 
Én aztat hallottam Konstántinápolyban,
Hogy mind jó emberek laknak Csernátonban
De én hogy meghallám, kapék dolomántot,
S megnyergelem ama félfaru kancámot
Jó uram, asszonyom szemembe mit néztek,
Karddal, bottal engem innen ki nem vertek,
A mig egy pár tojást zsebembe nem tesztek.
(Felső-Csernáton.)
 
Jól tudom, gazduram,
Hogy elakart bújni,
Kapuját, ajtaját
Be akarta zárni.
Még kedves lányát is
El akarta dugni.
 
Azért áldja Isten
E háznak gazdáját,
Piros hajnal után
Hozza fel a napját.
Hogy érhesse soká
Még a húsvét napját.
(Alsó-Csernáton.)
 
Verebek papja,
Hordó csapja,
Hol betérek
Tojást kérek,
Ha nem adnak
Visszatérek.
Éd’s anyámtól
Többet kérek.
(Alsó-Csernáton.)
 
E nap derültével jó reggelt kivánok
Husvét másodnapját köszönteni járok.
Melyen ősi szokás szerint virágokat
Vizzel felüdítik a hervadozókat.
Én is Bethlehemből hozva ezen vizet,
Virágjokat öntni kérek engedelmet.
(Árapatak.)
 
Egy nyulacskát bészalaszték,
Ha nem bánnák megöntözném.
(Kézdi-járás.)
 
Rózsavízzel, áldás szálljon Mariska a fejedre,
Kérek egypár irott tojást, hogy tegyem a zsebembe.
(Bölön.)
 
Ajtó megett állok,
Piros tojást várok.
Ha párját nem adják
Estig is itt állok.
(Kézdi és orbai járás.)
 
Én kis deák vagyok
Sokat nem ósálok;
Egy pár tojást várok,
S azzal elsétálok.
(Általánosan használatos.)
 
Ma húsvétnak innepe,
Leányok öntözője.
Piros tojás emléke,
Adjanak párt kezembe,
Hogy a tyukok tojjanak,
Darabjáért pároslag.
(Kökös.)
 
Én kis féreg
Hol betérek
Tojást kérek.
 
Hol nem adtak,
Mind meghaltak.
(Előpatak.)
 
Kicsi csürke vagyok,
Ajtó mögött állok,
Vizbevetni jöttem,
Piros tojást várok.
(Gelencze.)
 
Rigmust mondok
Tojást várok;
Ha nem adnak
Odébb állok.
(Czofalva.)
 
Medve döndüle be,
Bihaj bócsuzik el,
Agyanak egy tojást,
Mett ha nem menyek el.
(Czofalva.)
 
Ma jöttem tojásért
Holnap jövök lányért.
(Általános.)
 
Ha nem adnak tojáskát,
Ülü vigye tyukocskát.
(Aldoboly.)
Mennyire benne van a rigmusban a nép lelke!
Egyikben a székelység benső vallásossága, másikban a tavasz dicsőítése és a szabad természet szeretete; itt a tiszta barátság, egymás megbecsülése, ott a nő tisztelete és a gyöngédség; ebben a szerelem mellett a családi élet dicsőítése, abban a szülőföld és a haza szeretete; egyikben az ildomosság komolysága, másikban a játszi, soha túlságba nem csapó kötődés és néphumor. A rigmus mutatja, hogy az öntözködés és a tojással való megajándékozás régi szokás, őseinktől maradt reánk, de az anyaszentegyház is bevette s megtartotta, mert a tojás jelképe lett a feltámadásnak, annak piros színe Krisztus vérehullását, az öntözködés pedig a lelki megtisztulást jelképezik. A vallásos érzelmek kifejezése, csaknem minden versben, egybekapcsolódik a tavasz dicsőítésével, mely meggyőzi a telet s zöld bársonypalástot borít a földre. A nők valamennyien kedves virágszálak, akiket a kertészek nagy örömmel keresnek fel megöntözés végett, egy pár szépen megírott tojásért, amely nem csupán jelkép, nem csupán váltság, vagy bér, de emlék is, a legszebb érzelmek emléke. A szavakban kifejezendő érzelmek keresik a beszédben is az öröm és lelkesedésnek leginkább megfelelő, csengő-bongó megnyilatkozást.
Bereck községben a legények, nyolcan-tizen egy csoportban, énekszó mellett járják be a leányos házakat. A legények közül egyik ostorral nagyokat rittyegtet, a másik meg a burrogtatót kezeli. (A burrogtató úgy készül, hogy egy üres faedénynek, pl. kártyának (kártyus) a száját bőrrel lekötik s a kifeszített bőr közepére hosszú tincs lófarkat erősítenek. Ezt a lószőrt egy legény, mindkét kezével, egymásután, gyorsan végig vonogatja s így burrogó-hang keletkezik.) A rittyegtető rendesen a házileányt megöntözi s a gazda, az udvaron pálinkával megvendégeli őket. Kovásznán és az orbai járás több községében is, a szolgalegények elővesznek egy kisebb fajta erdőlő szánt, arra nagy vonókötelet kötnek s e mellé a szolgák kisebb nyakbavető kötelekkel magukat befogják. Minden legény csengőt is akaszt a nyakába. A szánat bebojtozzák (fenyőágakkal) s arra tesznek egy ládát, a tojás és kalács gyűjtésre, egy korsót pedig a pálinkának. Egyik fölül a szánon levő ládára s nagyokat rittyegtetve egy ostorral, «csa megide», «moe», «csaho» szavakkal hajtja a többit. A leányos házaknál a kaput kinyitva bevonulnak s itt a rittyegtető, mint bemenő, a házileányt megöntözi, a többiek pedig az udvaron cigányzene mellett énekelnek és táncolnak. Ha bort kapnak, azt megisszák, a pálinkát, miután már abból is eleget ittak, a korsóba öntik; a gazdasszonytól és házileánytól kapott kalácsot és tojásokat pedig be a ládába – s nagy vígsággal, haladnak tovább.
Árapatokon minden leány megír vagy megirat egy lúdtojást is s azt az asztalra helyezendő tojásos tál közepére teszi. Husvét másodnapján jönnek a legények zeneszóval öntözködni: a lúdtojás azonban a jegyes legényé. Ezt a tojást a leány és a jegyes legény, a husvétutáni szombatnapon eszik meg azzal a pogácsával, amelyet a legény a leánynak a földvári sokadalomban vett. (Országos vásár március 25-én.)
A gyermekek a tojással többféle játékot űznek. Ilyenek: a koccintás (ticscselés), amely nyerészkedő játék s jóslásokra is szolgál, – az eltörött tojás gazdája a vesztes; a szélmalmozás, midőn a tojáson egy szalmaszálat dugnak keresztül s azt a két kéz újjai közé helyezve fújják, hogy forogjon; a tojásütés szitával, egy szegletbe tett tojást a szitával próbálnak eltörni, ami ennek görbülete miatt ugyancsak bajos; az elnyomás, jobban mondva szétnyomása a tojásnak két újjal, vagy a tenyerek között; a likba pattintás, olyan mint a gombozás; a feldobás, stb.
Ha a husvét napjain szép és enyhe időjárás van, akkor a délutáni templomozás után a község apraja, nagyja a zsendülő rétre megy ki. Itt a felnőttek, a legények és fiuk labdáznak, cserkabaláznak (ördög motolla) vagy lábhintáznak. A leányok, «nyits kaput uj biró»-t, báránykázást, posztózást, macskázást, vagy cice-hirét, (cicázás, cicézés, cekacec) játszanak s vig nótával teli a mező.
A megfőtt és megírott tojások legnagyobb részét elfogyasztják s az írottak ízét sokkal jobbnak állítják, mint az íratlanokét. A zsódina lében főzött tojás kellemes illatot nyer és legtovább eltartható. Az emlékbe eltett tojásokról az a néphit, hogy azoknak belseje, hét év alatt fényes, sárga kővé válik, amely gyűrűfejnek is használható.
Háromszékvármegyében legszebb tojásirás van még a Feketeügy baloldalán, a berecki hegycsoport vidékén, Bereck, Lemhény, Osdola, Gelence, Zabola, Páva, Kovászna, Papolc Zágon, Bárkány, Nagypatak és Bodzafordulón. A Feketeügy jobboldali vidékén, Polyán (most Kézdikővár), Kézdi-Szentlélek és Torján. Az Olt jobb oldalán, a hermánybaróthi hegyvidéken, Előpatakon, Árapatokon és Hidvégen.
Amint távolodnak a községek a hegyektől, hanyatlik bennük a tojásírás művészete is. Tovább menve a hegyektől, a Feketeügy közelében levő síkságon és a Szépmezőn fekvő több községben egyáltalán senki sem tud tojást írni és akárhány községet a tojásírásért vándorló oláh asszonyok sem keresnek fel. Ezek ugyanis husvételőtti nagyhéten, festékeikkel s eszközeikkel útra kelnek, a szomszédos községekben házalva, bekiáltanak minden házhoz: «Asszonyom! nem iradnak dojázst?
Az írást alkú szerint, tojásért, pénzért vagy egyéb kommencióért végzik.
Ez utóbbi helyeken már az alakzatok nem oly változatosak, nem oly rendezettek s nincs meg rajtuk az előbbieknél tapasztalható gazdag színpompa; míg a hegyalatti községekből tizenöt-húsz elismert és földicsért tojásíró is akad, sőt Előpatakon és Árapatokon csaknem minden nő tud tojást írni, addig itt községenként alig néhány. Sajátságos, hogy a tojásírók többnyire idősebb asszonyok; fiatalabb asszonyok és leányok már kevesebben írnak tojást. Itt-ott egy-egy férfi is megpróbálkozik a tojásírással, ez azonban ritkaság… Sokhelyt sajnálkozva emlékeznek vissza az egykori híres tojásírókra. Az ilyen helyeken egyszínű, vagy legfeljebb csíkos tojásokat festenek ma már s a tojásírást kiszorította az új módi festőpapiros. Néhol még fából esztergált s pirosra festett tojások is jöttek divatba. Sőt arra is akadt példa, mint Zalánpatakon, hogy a gyermekek öntözködni sem járnak.
«Bizony sajnálatraméltó változások ezek, – panaszolja Balázs Márton, – midőn egy vidékről e szép szokásokhoz fűződő ősi ékítmények, a néplélek képzelő ereje és költői megnyilatkozásai teljesen elpusztulnak. A régi templomok és kastélyok újjáalakulnak, ősi ékítményeik nagyobbára megsemmisülnek. Székely kapuink rohamosan fogynak, építkezéseinket az idő szelleme és viszontagságai gyorsan változtatják. A régi székely butorok és házi eszközök nagybecsü festményeikkel együtt már a legnagyobbrészt elpusztultak. A székely cserépfestés kiment divatból. Bámulatos szép és eredeti díszü kályhacsempéink elvesztek, a vas- és bádog-kályhák használatba vétele óta. Hímzéseink és varrottasaink páratlanul álló művészetét az idő teljesen megsemmisítette. Népköltészetünk egykori hatalmas erejét alig látjuk ma itt-ott megmozdulni. Életmódunk, szokásaink, ruházatunk mindjobban eltérnek régi eredetiségüktől. Ilyen körülmények között bátran feltehetjük a kérdést magunknak: mi fog hát bennünket ma-holnap székelyekké tenni?… Miket fog nálunk az idegen, mint kizárólagosan faji jellegű dolgokat látni és megbecsülni, amelyekből szép Székelyföldünk képét világosan és kitörölhetetlenűl lelkébe fogadhassa?… Miket fogunk az utókornak, mint igazi typikus dolgokat hátrahagyni, szent ereklyéiül a székelyekről való emlékezésnek, bizonyítékául fajunk egykori mesés gazdagságú lelkivilágának, anyagul és forrásul az ezután feléledni és kutatni akaró nemzeti öntudatnak?...
Igaza van a magyar folkloristák egyik lelkes tagjának: Vikár Bélának, midőn egyik közleményében azt írja: «Mert hogy nemzeti ügy a nép ajkán élő régiség ügye s általában a népi költes termékeinek kutatása, az művelt ember előtt ma már nem lehet kétséges. Kezdjük fölismerni minden téren, hogy a nemzeti bélyeg, a színtelenségből kiemelő faji vonások kidomborítását, becsület és érdek egyaránt követelik. Hova lennénk, ha mindenünk csak visszhangja volna más népek sajátosságainak.»
A régi világot egészében visszaállítani nem lehet, de ami abban nemzeti erő, élet és kincs, attól elszakadnunk épenséggel nem lehet. A visszaállíthatatlant megmentjük az. emlékezet számára, a felhasználhatót pedig ismét elővesszük és értékesítjük vele egyhangúvá vált népéletünket. Fölfrissítjük lelkünket fajunk nemes vonásaival s az idegennek reánk nézve legtöbbször rideg és érthetetlen cicomái helyett, drága gyöngyökkel ékesítjük ismét szép Székelyföldünket. Végül épségben és tisztán fogjuk fentarthatni azt az ős, nemzeti forrást, ahonnan az államférfiú népismeretet, a költő szárnyalásaihoz nemzeti erőt, a művész szeme új világokba vezető eszméket, a tudós csalhatatlan ismeretet, a köznép pedig érzelmeire mindenből és mindenünnen édes anyai szót meríthet. Az idő gyorsan telik, minden perc egy-egy drága emléket töröl el, vagy semmisít meg, azért e tekintetben a munkásságnak vesztegelnie egy percig sem szabad. A különben elismerésre méltó buzgósággal működő Székely Nemzeti Múzeumnak minden erejével és minden tőle telhető eszközzel föl kell karolnia az ethnographiai ügyeket is s ezek céljaira külön csoportot szerveznie, mert szerintem ezek adnák meg múzeumunknak leginkább, az igazi székely jelleget.
Meg kell nyerni az ügynek a vármegye összes hatóságait, a tisztviselői kart, a vidéken különösen a lelkészeket, tanitókat, községi jegyzőket és minden lelkes pártfogót arra, hogy szívvel-lélekkel buzgólkodjanak úgy a népköltés terén, mint az előbb említett irányokban gyűjtéseket eszközölni.»
Nézzük most képeinket.
Sajnos, mindazt, amit Balázs Márton és a Székely Nemzeti Múzeum oly készségesen bocsátott rendelkezésünkre – s amit a következő harmadik kötetben kiegészítünk a jeles pécsi gyűjtő, Rónaky Kálmán dr. gazdag kollekciójából is, – itt nem mutathatjuk be.
Képeinken az egyes vidékek jellege könnyen felismerhető s ez a jelleg a diszítések elrendezésében nyilvánúl. Az egyiknél a tojás mindkét oldalát betölti a dísz, egy virágzatos kép, melynek szára a tojást kétfelé osztja a hegyes és tompa felére; e szárból nyúlnak be a virágok s levelek betöltve többé-kevésbé a tojás felületét – s e fekvő virágzatú tojások mellett vannak olyanok, ahol a virágzat iránt a tojást két arányos részre szeli, álló virágzatot képezve. Igen gyakori és jellemző az a megoldás, ahol a kétfelé osztó egyenes vonal mint ővből fent és lent ellenkező irányú levél, ág vagy virágzat indúl ki. Van ezenkívűl még két egymást keresztező tengely köré csoportosuló díszítés mód, és végre egész különálló középponti alakzat, vagy egyéb foglalja el a tojás egy-egy felét.
A XLIIIa., b. és LIV. táblán láthatók azok a tojások, amelyek fekvő virággal vannak díszítve. Vagy egy nagy virág foglalja el csaknem az egész tojás felületét, a mellette levő levelekkel, (1., 3., 6.), vagy a középső száron van a kisebb virág s két oldalt hasonló nagyságú hosszú száron ülő virágok levelekkel, kacsokkal töltik be a teret.
Gyakori a tulipán, sokféle megoldásban, a rózsa s a toklászos búzakalász, de előfordúlnak ezek mellett különféle virágok, levelek, karikák, sőt gereblye-szerű alakzatok is. A szélesebb alakokat pontok töltik ki, de ily pontok itt-ott a konturákat is kísérik (XLIII. 8, 11, 21) Néha fűrészesek a levelek, (XLIV. 10), néha meg több tojásdadalakú egymásra helyezett idom képezi azokat (XLIV. 6).
A második csoport tojásai láthatók a XLV. táblán: az álló virágzat a tojás alakjának megfelelőleg felül kisebb s lefelé nagyobbodó leveleket hord. Igen különös alak az 5 s a 4, gereblye díszszel; az előbbi csoporthoz tartozik a 4–15-ig. melyek közül a 8. és 9. pillangót ábrázol, s szép rajzával tűnik föl a 20–21 hétfalusi csángó munka, melynek motivumai sokban emlékeztetnek az ottani ablakok fölött lévő stucco díszekre.
A XLVI. táblán vannak a székely tojásokat leginkább jellemző díszítésmegoldások; az egész tojást körülvevő ővből ellenkező irányú virágok vagy ágak nyúlnak be, betöltve a két félre osztott mezőt; a legtöbbször egyenlők, két részből állanak, de különbözők is lehetnek (2, 17). Ha az őv-vonal egy pontjából indúlnak ki az arányosan fekvő szárak, levelek, akkor az első csoporthoz hasonló alakok támadnak, csakhogy míg ott a középső virág van hangsúlyozva, itt a tengely, az őv-vonal (13–17). A virágok még itt-ott tágan körülvevő kosarakkal vannak körülvéve (19–22), néha kettős ez a vonalozás (18), és nyitott (22). Negyedik csoportból valók a XLVII. táblán vannak (5–24). Ezeknél kettő a tengely, s vagy a tengelyek metsző pontjából nőnek ki a virágok, levelek, mint (9–13), vagy csak két átellenes, míg a másik kettő a másik tengely végső pontjaiból indúl ki ellenkező irányba, mint a harmadik csoportnál, s ezáltal a vonalak bizonyos párhuzamosságot nyernek (16, 19, 21). Vannak ezeken kívűl olyanok, amelyeken a két tengely mellett még két felező tengely van húzva.
A XLVIII. táblán még néhány, az előbbiekhez hasonló tojás van, köztük olyanok melyeken a két tengely közti részbe háromszög is, vagy más mértani alakok és mezők kerülnek (22, 23). Ugyanott tengelyek nélküli középponti alakok is láthatók (16–20), továbbá a (8–12) többnyire görbe vonalakból összetéve.
A XLIX. táblán szintén két tengelyű beosztásúak a díszek, köztük a (13) német sapkásnak nevezett motivummal. Hálózatos lesz e két tengelyes díszítés, midőn még négy pontot vesznek fel s azokat a tengelyek egy pontjával kötik össze (8, 9), s a képződött háromszögeket páronként felváltva kipontozzák. Ugyane táblán a tengelyek adta mezőkben különálló virágocskák vannak (22–23).
Az L., LIII. táblákon is jellemző példányokat csoportosítottunk.






HUSVÉTI TOJÁSOK. (XLIII. a. tb.) 1–2. Tulipános (Csernáton); 3. Tulipános (Lemhény); 4. Virágos (Osdola); 5. Virágos (Lemhény); 6. Tulipános (Zabola) 7. Tulipános, rózsás (Osdola); 8. Cserelapis (Torja); 9. Tulipános (Almás); 10. Tulipános szegfüvel (Osdola); 11. Rózsás (Márkosfalva); 12. Gereblyés (Osdola).






HUSVÉTI TOJÁSOK. (XLIII. b. tb.) 1. Virágos (Osdola); 2. Öves és ágas (Zabola); 3. Öves meggyágas (Albis); 4. Tulipános, hóvirágos (Osdola); 5. Tulipános (Szentkatolna); 6. Égőszives (Osdola); 7. Tulipános (Vajnafalva); 8. Tulipán szegfüvel (Osdola); 9. Nagyvirágos (Barkány); 10. Tulipános (Osdola); 11. Magyar gyász (Osdola); 12. Szakramentumos (Páva).






HUSVÉTI TOJÁSOK. (XLIV. tb.) 1. Kapcsos (Csernáton); 2. Kockás (Csernáton); 3. Ujjas (Almás); 4. Leveles (Gelence); 5. Ágas (Karatna); 6. Tulipános és német sapkás (Páva); 7. Szegfüves és, német sapkás (Osdola); 8. Ujjas (Lemhény); 9. Szomorufüzágas (Bárkány); 10. Ujjas (Zabola); 11. Ollós (Csernáton); 12. Rózsás (Páva).












HUSVÉTI TOJÁSOK. (XLV. a. tb.) 1. Tulipános cserelapival; 2., 3., 5., 7., 9., 11., 12. Tulipános; 6. Tulipános és rózsás; 4., 10. Tulipán buzafejjel. 13., 14. Tulipán buzafejjel; 15. Tulipán rózsabimbóval; 16. Virágos (Hétfalu); 17., 19. Tulipán szegfűvel; 18. Tulipán napraforgóval; 20. Tulipános; 21. Nárcillusos; 22. Hóvirágos; 23., 24. Virágos. (A vörös alapon fehérrel diszített tojások előállítási helye főleg: Árapataka, Bárkány, Bodzaforduló, Előpatak, Hidvég, Nagypatak és Zágon községek, bár ugyanezeket a diszítési formákat alkalmazzák Háromszékvármegye más tiszta magyar községeiben is.)












HUSVÉTI TOJÁSOK. (XLVI., a. tb.) 1., 2., 8. Tulipános; 3. Buzafejes; 4. Szegfüves; 5., 6. Meggyágas; 7. Leveles; 9. Cserelapis; 10. Virágos; 11. Szárnyas; 12. Pillangós. 13., 14. Eperlapis; 15., 24. Tulipános; 16–18. Virágos; 19., 21. Tulipán meggyággal; 20., 22. Meggyágas; 23. Nárcillusos.













HUSVÉTI TOJÁSOK. (XLVII. a. tb.) 1., 2. Leveles; 3. Buzafejes; 4. Gereblyés; 5. Keresztes; 6. Cserelapis; 7., 9., 10., 11. Pillangós; 8. Pillangós (Szárnyas) 12. Virágos. 13., 15., 22. Tulipános; 14. Rózsáskertes; 16., 23., 24. Leveles; 17–19. Buzafejes; 20., 21. Virágos (Hétfalu).












HUSVÉTI TOJÁSOK. (XLVIII. a. tb.) 1. Leveles és virágos; 2. Tulipán cserelapival; 3. Boldogszives; 4. Cserelapis; 5. Tulipán égőszivvel; 6. Tulipános; 7. Fenyőágas; 8. Oves; 9., 10. Leveles; 11. Magos (Magvas); 12. Cserelapis cseremakkal. 13. Szomorú szives; 14., 15. Virágos; 16. Eperlapis; 17. Oves és meggyágas; 18. Égő szives; 19., 20., 22. Boldogszives; 21., 24. Cserelapis; 23. Tulipántos.












HUSVÉTI TOJÁSOK. (XLIX. a. tb.) 1., 3. Virágos; 2., 7., 12. Tulipános; 4. Cserelapis gereblyével; 5. Cserelapis; 6. Folyó leveles; 8. Leveles; 9. Madárfészkes; 10. Pipás; 11. Ujjas. 13. Tulipános és németsipkás; 14. Ujjas; 15. Leveles és pontos; 16. Ágas; 17., 22. Horgos; 18. Eperleveles; 19. Nyárfalapis; 20. Ludtalpas; 21. Virágos; 23. Puntos; 24. Szárnyas.












HUSVÉTI TOJÁSOK. (L. a. tb.) 1., 2., 7. Leveles; 3. Fűzágas; 4., 6. Virágos; 5. Kisasszony csercse (fülbevaló); 8., 9. Gombás; 10. Fogas; 11. Oldalrózsás; 12. Ablakos és körös. 13., 14., 18. Csillagos; 15. Bárdos; 16. Fogas; 17., 19., 20. Keresztes; 21. Békanyomos; 22. Madárfészkes; 23. Fészkes; 24. Cserelapis.












HUSVÉTI TOJÁSOK. (LI. a. tb.) 1. Pántos és pettyes; 2. Póklábas; 3. Virágos (Hétfalu); 4. Sárgarigó fészkes; 5. Pipás; 6. Búzafejes; 7. Hámos; 8–10. Kantáros; 11., 12. Csillagos. 13. Berbécs szarvas; 14., 16. Ujjas; 17., 18., 20. Pántos; 19. Leveles; 21. Fenyőágas; 22. Madárfészkes; 23. Kolopoczis 24. Eperlapis.












HUSVÉTI TOJÁSOK. (LII. a. tb.) 1. Nagyrózsás; 2. Nyárfalapis; 3. Ráklábas; 4. Horgas; 5. Keresztes; 6. Békahátas; 7. Kigyós; 8. Buzafejes; 9. Búbvirágos; 10. Ekevasas; 11. Kisasszonycsercse (fülbevaló); 12. Ujjas. 13. Virágos; 14. Rózsás; 15. Oldalrózsás; 16. Kapás; 17. Eperleveles; 18. Leveles. 19. Ásós; 20. Kantáros; 21. Fves (dészüs); 22. Pontos; 23. Tekerőleveles; 24. Bankafejes.






HUSVÉTI TOJÁSOK. (LIII. a. tb.) 1. Fenyő-suskás (Kovászna); 2. Táblás és tulipános. (Torja); 3. Kockás (Páva); 4. Napos (Sósmező); 5. Virágos (Páva); 6. Akáclapis (Gelence); 7. Oldalrózsás és szives (Zabola); 8. Rácsos (Páva); 9. Ruha-széjjes. Fodros (Zabola); 10. Szakadt cserelapis (Bárkány); 11. Öves és csipkés (Zabola); 12. Keresztes (Osdola).






HUSVÉTI TOJÁSOK. (LIII. b. tb.) 1. Öves meggyágas (Karatna); 2. Cserelapis (Csernáton); 3. Cserelapis (Hilib); 4. Tulipános (Csernáton); 5. Cserelapis gereblyével (Csernáton); 6. Pimpós (Kovászna); 7. Tulipános (Torja); 8. Leveles (Csernáton); 9. Cserelapis (Almás); 10. Hóvirágos (Lemhény); 11. Ágas (Karatna); 12. Cserelapis (Dálnok).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages