CSŰRÖK

Teljes szövegű keresés

CSŰRÖK
Joggal nevezhetnénk pajtának is ezt az épületet, mert ugyanazt jelenti a magyar nyelvterület nyugati felében, a Zagyva–Tarna felső folyásáig, mint a csűr ettől keletre. Az elnevezéshatár szokatlanul éles, de mindkét szónak van más jelentése is. Erdélyben, ahol a csűr megjelölés a használatos (románul sura), ott nagyobbrészt az istállót hívják pajtának. A szabolcsi dohányosok dohánypajtában szárogatják e növény leveleit. Az Alföld keleti sávjában (Bihar, Békés, Csanád, Arad) – ahol ilyen épület valójában nincs is – a színszerű épületeket nevezik csűrnek. Találkozunk még szénáscsűr, üvegcsűr megjelöléssel is. A Mátra környékén több helyütt estálló a neve.
Igazában a csűr/pajta néven emlegetett épületek közül csak azok sorolhatók ebbe a kategóriába, amelyekben eredeti rendeltetésük szerint csépelni szoktak. Ennek az épületnek is, mint sok másnak, a jellegét, nevét a funkciója határozza meg, nem az anyaga vagy 195formája. A leginkább három helyiségből álló épület közepén elhelyezkedő legnagyobb térség cséplőhely. Neve gyakran a funkcióra utaló szérű vagy az egész épülettel megegyező pajta, csűr, illetve ugyanezek valamilyen összetételben. Csupán az északkeleti nyelvterületen tűnik fel szórványosan a placc, piac elnevezés. Van továbbá az épületnek rakodó jellegű része, rendszerint a szérű két oldalán fiók, fia megjelöléssel, ami már eleve utal alárendeltebb szerepére (MNA 268–269. térkép). Erdélyben ezt a részt odornak hívják (Szinte G. 1903: 5–11). A csűrök munkatér funkciója a meghatározó jellegű, míg a rakodótér szerep kiegészítő. A kézicséplés megszűnésével s az állatok etetésének változásával Baranyában a szérűrész szerepe sajátosan átalakult, amennyiben itt aprózták fel és készítették elő a takarmányt, s a célszerűségnek megfelelően innen ajtót nyitottak a mellette fekvő istállóba (MNA 267. térkép).
A csűr/pajta építőanyaga lényegében megegyezik vidékük lakóházáéval. Bizonyos fáziskülönbségek azonban néhol megfigyelhetők. Ilyen pl. az, hogy a faépítkezés területén a lakóházak esetében a boronafalak hamarabb eltűnnek, mint a csűröknél vagy a szőlőhegyi pincéknél. Nagy vonalakban azonban az építőanyagban a változás párhuzamos. Szerkezetileg tömör falakon vagy lábakon, állványon nyugszik a csűrök tetőrésze. A falas csűrök szükségszerűen zárt térséget fognak össze, a lábas szerkezetűek lehetnek egészen vagy részben nyitottak. A tartóoszlopok közét leginkább sövényfonással, vályoggal, sárgombócokkal, esetleg gerendákkal, a múlt század utolsó harmadától leginkább deszkával zárták le, de maradhatott nyitott is. Ez utóbbiakat is pajtának hívták a Dunántúlon és a Kisalföldön, bár inkább takarmánytárolók, mint igazi cséplőpajták (Vargha L. 1972: 476).
Alaprajz szempontjából a csűrök/pajták négy fő típusát különböztethetjük meg: a) téglalap alakú, b) torkos, c) négyzetes, d) egyteres. Mindegyiknek több alváltozata is ismeretes. Az első a leggyakoribb, s a csűrös terület egészén mindenütt megtalálható. Jellegzetes változatainál a középütt található szérűrész két oldalán helyezkednek el a fiókok. Ha az egyik fiók elmarad, akkor félcsűrről szokás beszélni. Erdélyben az egyik fiók helyén rendszerint udvari bejáratú istállót találunk pajta névvel. A szérűt szabályszerűen fal választja el a fiókoktól, de ez a Nyugat-Dunántúlon többször csak félmagasságú. Akármilyen anyagból készült ez a válaszfal, a szérű felőli oldalát gondosan lesározták, egészen simára, hogy a csépléskor pattogó gabonaszemek ne szoruljanak a résekbe. A csűrterület kisalföldi és mezőföldi peremén ennek az épületnek a belső tere általában nincs fallal elválasztva, ami arra utal, hogy cséplésre már régtől nem vagy csak csekély mértékben használták, mert itt a kézi cséplés már a 19. században háttérbe szorult a nyomtatás, majd a századfordulón a gépi cséplés elterjedésével. A csűrök/pajták azonban megmaradtak, legfeljebb rakodó funkciójuk erősödött meg. A fiókokban a gazdaság méretétől és az évszakoktól függően gabonakévéket, szalmát vagy más szálastakarmányt tároltak, szükségszerűen a tetőig felrakva. A szekeret rendszerint betolták a középső részbe, ahol a széles bejárat volt, de mellette még elfértek a nagyobb s kényelmesebb gazdasági és háztartási eszközök (eke, láda, szelelő stb.).
A Mátra és Bükk hegység vidékén az udvaron keresztben elhelyezkedő csűrök szérűrésze gyakran elöl és hátul teljesen nyitott volt. Máshol is biztosították az átjárhatóságot úgy, hogy elöl és hátul nagy kapuval látták el, amelyen a jól megrakott szénásszekér is átfért. Másutt pl. a Nyugat-Dunántúlon és a Székelyföldön zártabbak a pajták/csűrök. Hátul általában falazottak, esetleg kis gyalogoskapuval, elöl nyitható nagy deszkás kapuval. 197Zalából ismerünk vesszőfonásból készült nagy pajtakaput is. Deszkázott padlójú csűrről viszont csak a Székelyföldről tudunk.

19638. ábra. Pajta szerkezeti rajza. Letenye (Zala m.)
A csűrök általában egy légterűek, tehát nincs padlásfödémük, s a közfalak sem nyúlnak az eresz szintje fölé. Erdély több pontján, különösen a Székelyföldön több helyen szokásos a deszkapadlás készítése, két szinten is, a fiók fölött a fal magasságában, a szérű fölött pedig ennél kb. másfél méterrel magasabban. Ugyanitt a meghosszabbított eresz alá, az istálló ajtaja fölé – vagy a másik oldalra – erkélyszerűen kiugró toldalékot építenek takarmánytartás céljából, melynek neve több helyen sarjútartó. Mindkét megoldás a fedett rakodófelület növelését célozza.
A torkos pajta/csűr az előbb ismertetett típustól csak annyiban tér el, hogy elöl a középső szérűrész a falsíktól 1–2 méterrel kinyúlt, s ezzel a cséplőterület jelentősen megnövekedett (Barabás J. 1960). Alkalmazásának azonban lehetett egy másik indoka is. A kévékkel, szénával megrakott szekér magassága gyakran az eresz fölé nyúlt, s így a behajtás akadályba ütközött. Ezért a torokrész bejárat fölötti átkötő gerendáját a falmagassághoz viszonyítottan némileg megemelték, s így a megrakott szekér behúzatásának már nem volt akadálya. Ezt a problémát a Dunántúlon még úgy is szokták megoldani, hogy a bejárat felett a zsúpot felnyesték, keleten viszont mozgathatóvá tették, s ezt a leppentőnek nevezett részt a szükségnek megfelelően egy-két rúddal megemelték (Barabás J.–Gilyén N. 1987: 41). A torkos pajta/csűr jellegzetes területe Zala és Vas megye – ahol ismeretes egyfiókos változata is –, de szórványosan a Pilisben, az északi hegyvidéken s Erdélyben is felbukkan (Selmeczi Kovács A. 1976: 122–124).
A harmadik alaprajzi típus több szempontból is jelentősen eltér az előbbi kettőtől. Egyrészt a csűr hosszú és rövid oldala között alig van méretbeli különbség, tehát közel négyzet alakú, gyakran 12–14 m oldalhosszal. Jellegzetes, hogy az épület bejárata a rövid oldalon, tehát az oromzati részen van, ahol a tető vagy csonkatornyos, vagy felnyesett kontyos formát ölt (Gilyén N. 1960). Elöl és hátul is lehet nagy kapuja, de ismeretes a teljesen nyitott változat is. A legfontosabb különbség azonban a szerkezetben jelentkezik, talán a többi eltérés is ebből fakad. Az épület impozáns tetőszerkezetét lényegében egy belső állvány tartja. Ennek lába két földbe ásott vagy talpba csapolt oszlopsor (4–8 láb), amelyet felül mind a négy oldalán gerendák koszorúznak. A két oszlopsor közötti térség jelenti az épület meghatározó szérűrészét, amely mellett a fiókoknak tekinthető oldalrakodók eltörpülnek. A csűr külső oldalát vagy alacsony (kb. 1 m) fal, vagy további oszlopsor jelenti. Ezen nyugszanak alul a szarufák, amelyek középső s talán legfontosabb alátámasztását az állványzat biztosítja. Figyelemmel arra, hogy ez utóbbiak felett a tető már egészen alacsony, alárendelt szerepük a nagy belső csarnokhoz képest szembetűnő. Az európai szakirodalom csarnokháznak nevezi az ilyen szerkezetű épületet, amely a Kárpát-medencében csak a csűröknél ismeretes.
A csarnokos csűr előfordulási területe jóval kisebb, mint a téglalap alaprajzúaké. Egyik góca Sopron–Pozsony–Nyitra térsége, amelyből a magyar nyelvterület keskeny északnyugati sávja részesül (Hofer T. 1957: 277). Másik jellegzetes területe Szabolcs–Szatmár–Bereg megyék egy részére terjed ki (MNA 164. térkép). A harmadik az erdélyi Mezőség nyugati sávja, Kalotaszeget is beleértve. Ez utóbbi területen magyar és román falvakból egyaránt tudunk olyan változatokról, amelyeknél a tartóoszlopok felső része némileg befele hajlóan ívelt, ezért kapta nem egészen indokoltan a jármos csűr nevet 198(Gönyey S. 1957: 504). Szerkezetileg ez pontosan beleillik az állványos épületek kategóriájába, ennek egy igen archaikus változata.
A negyedik típusnak talán csak fejlődéstörténeti szempontból van jelentősége, mert csupán néhány Vas megyei községből ismerjük. Egyteresnek neveztük, bár inkább két, méghozzá különálló épületből állott. Az egyik szerepe teljesen világos, ebben csépeltek. A másik épület tőle 10–20 méterre, valamivel kisebb, lehetett gabonáskamra, de kévéket is tároltak itt. Szerepe némileg elhomályosult már, valójában csak a pajta név kapcsolja őket össze. Említésre azért érdemes, mert talán a korai egyhelyiségű pajták/csűrök emlékét őrzi. Viski Károly közöl Siklódról a csűrök közelében elhelyezkedő asztaglábakról néhány rajzot. Ezeknek a cölöpös állványoknak az a célja, hogy erre rakják az asztagot, s ezzel a nedvességtől alulról védjék, míg a cséplés ideje elérkezik (Viski K. 1911: 124, 127). Miután a 17–18. századi erdélyi források sűrűn emlegetik a csűröskertekben lévő lábas asztagokat, felmerül a gyanú, hogy a csűr eredetileg egyhelyiségű volt, s a fiók, a rakodórész csak később került melléje, hisz a szálasgabonát a lábas asztagokban tartották (Szinte G. 1903: 14). Ezt a gondolatot veti fel a Vas megyei egyhelyiséges, egytermes pajták léte. Ide kapcsolható az állványos csűrök egy része, éppen a kezdetlegesebb változatok, amelyek lényegében szintén egyterűek, az oldalrészeket alig tekinthetjük rakodó résznek.
Meg kell említeni még azt, hogy főleg a Dunántúlon igen szép számmal akadnak ún. lábaspajták, amelyekről eddig csak utalásként szóltunk. Készülnek fa-, tégla, vályogoszlopokon nyugvó tetővel, leginkább oldal nélkül, esetleg deszkaborítással. Ezeket rakodóknak tekinthetjük, nem csűrök/pajták, bennük cséplés soha nem folyt, a szálasgabona és a takarmányok őrzésére szolgáltak.
A csűrök a Kárpát-medencében a gabonatermelő parasztgazdaságok fontos, egyben a legnagyobb méretű épületei voltak. Kivételt képezett a medence közepe, az Alföld s bizonyos mértékben a Kisalföld egy része, ahol a csűrök/pajták teljesen hiányoztak. Összefügg ez a hiány a júliusi–augusztusi csapadékszegénységgel és a nyomtatással, mert ezek feleslegessé tették ennek az épületnek az építését. Másutt az építőtechnika és a gabonatermelés szintjének emelkedésével célszerű volt a szemnyerés munkájának biztonságos végzésére fedett építményt készíteni.
Feltehetően a Szajna–Rajna közötti térségben jöttek létre az ezredforduló táján olyan feltételek, amelyek megteremtették a cséplésre szolgáló külön épület lehetőségét és szükségességét. Innen terjedt kelet felé, nagyjából a 45–55 szélességi kör közé eső területen. Délebbre nem volt szükség ilyen épületre, északabbra viszont a szárítóházak vették át a szerepét (Schier, B. 1966: 330–342). Magyarországon a csűrök megjelenését nehéz pontosan időhöz kötni, mert régészeti nyoma nincs, s a latin nyelvű forrásokban szereplő area–oreumhorreum és alakváltozataik alig értelmezhetők, a 14–15. században jelenthettek csűrt, de még inkább szérűt (Hoffmann T. 1959). Az első biztosan épületnek tekinthető említése 1493-ban chyr formában ismert, s a középfelnémet schiur, schür, schir szóból vezethető le (TESz; Mollay K. 1982: 221). Az írásos források a 16. században már sűrűn emlegetik. Úgy látszik, először a városokban, ezek szuburbiumaiban terjedt el a legkorábban, amit elnevezésének német eredete is valószínűsít. Bizonyára tőlük veszik át a 15–16. században kiépülő uradalmak. A 16. század végétől már jól igazolhatók a paraszti kézen lévő csűrök, amelyek száma aztán a következő évszázadban jelentősen növekszik (EMSztT).
199Bár a pajta néven ismert épület funkcionálisan teljesen megegyezik a csűrnek nevezett objektummal, mégis az előbbinek az alakulástörténete eltérő, ahogy az elnevezés elterje-désterülete is élesen elhatárolódik. Már az is feltűnő, hogy a szláv eredetű pajta név éppen a Dunántúlon és a Kisalföldön terjedt el, ahol a német hatás jóval nagyobb, mint a Dunától keletre. A szót a TESz délszláv eredetűnek mondja, s ezt pontosítva tárgytörténetileg nem nagyon lehet kétséges, hogy horvát vagy szlovén eredetű. A horvát pojata szó istálló, kamra, pajta, a szlovén pojáta szín, kunyhó, barakk, csűr, istálló jelentésű. Ez tehát egy többfunkciójú épület lehetett egykor, mert ma a horvát és szlovén nyelvekben ezeknek az épületeknek más-más nevük van (Barabás J. 1967b: 7, 13–14). Az átvétel korai lehetett, mert földrajzi névként már 1363-ban felbukkan Payatasfeye formában (OklSz). Miután a régészeti ásatások tanulsága szerint a többhelyiséges épület a Dunántúlon korábban megjelenik, mint másutt, feltehető, hogy a helyiség egyike gazdasági jellegű, állatokat tartanak benne, s bizonyos munkákat is itt végeznek. Ennek a helyiségnek a neve a pajta, amely aztán legkésőbb a 16. századra már specializálódik a név megtartása mellett cséplő és takarmánytároló szerepre. Azt, hogy itt egy spontán, organikus épületfejlődésről van szó, az is valószínűsíti, hogy a Nyugat-Dunántúlon a legvariábilisabb az elhelyezkedése, a telken összeépülése más épületekkel, istállóval, lakóházzal. Ez a szabálytalan sokszerűség nincs meg a csűr elnevezés elterjedésterületén, mert itt a rárétegződés egységesebb megoldásokat hozott létre.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages