Jézus
Jézus – héberül Jesua ('Jahve megment'), a Dávid házából származó Mária1 és József2 fia (evangéliumok), akit anyja, angyali híradás nyomán, szűzen szült a Szentlélektől, hogy a gyermek mint Isten fia felnővén kereszthalálával megváltsa az emberiséget Ádám bűnének következményeitől. Már csecsemőként fenyegette ~t Heródes1 haragja, amely elől József egy időre Egyiptomba menekítette a családot. ~ Názáretben nevelkedett fel, egyes feltételezések szerint népes családban (lásd Jézus testvérei), s az ácsmesterséget folytatta. Harmincéves kora táján előbb rokonának, Keresztelő Jánosnak hívei között tűnt fel, majd saját tanítványi kört alakított ki (lásd apostolok), és prédikálni, gyógyítani kezdett Galileában (Jn szerint Jeruzsálemben is). Működését számos csoda kísérte; híveinek gyarapodó tömegét félve és gyűlölködve nézték ellenségei, a papi fejedelmek és a farizeusok. Egy év (Jn szerint három év) múltán ~ a szent városba ment, hogy a húsvéti ünnepek alatt beteljesedjék mindaz, amit a próféták jövendöltek a Messiás, a jó Pásztorról, aki életét adja juhaiért. A főtanács mintegy belekényszerítette Pilátust, hogy az általuk hozott halálos ítéletet megerősítse és római módon végrehajtassa, azaz a Golgota dombján keresztre feszíttesse azt, akit ő maga nem talált vétkesnek. Sírjából ~ harmadnap hajnalban élve jött elő, sok hívének megjelent, s rövidesen (vagy Jn szerint negyven nap múltán) a mennybe emelkedett, miután megígérte tanítványainak közeli dicsőséges visszatértét, és rájuk bízta, hogy tanait terjesszék minden népnek. – A ~ születésének időpontja körüli bonyodalmakra nézve lásd Quirinius. Jézus történetiségét az Újszövetség iratain kívül egyetlen kortársi forrás bizonyítja, az ún. Testamentum Flavium, vagyis egy rövid szakasz Josephus Flavius A zsidók története c. művéből, a XVIII.3. részből, amely Pilátus működésével foglalkozik. Az a magasztaló hang azonban, ahogy Josephus ~ nem is emberi mivoltáról és feltámadásáról mint tényről ír, aligha tekinthető hitelesnek a júdaizmus oly szilárd hívétől, amilyen Josephus volt. A szöveg, legalábbis jelen formájában, bizonyosan későbbi keresztény másoló naiv betoldása; a filológia azt is tisztázta, hogy ez a művelet a III. század vége felé történhetett. Kétségtelen viszont, hogy e betoldás helyén volt valami Jézusra vonatkozó megállapítás, hiszen a III. század elején Origenész egyházatya még azért rótta meg Josephust, hogy ~ról mint holmi közönséges emberről írt, nem ismerve el istenségét. – ~ életének számtalan mozzanata (még a példabeszédei is, mint pl. a tékozló fiú vagy a tíz okos szűz) a középkori mirákulumok, különösen a karácsonyi és húsvéti játékok legfőbb témáját adták. Külön jelentőségre emelkedtek a szenvedéstörténetet megjelenítő, néha több napig tartó passiójátékok (pl. Oberammergauban); egy ilyen hagyományos görög játékot helyez modern keretbe Kazantzakisz híres regénye (Akinek meg kell halnia). Kifejezetten szépirodalmi célzattal Klopstock Messiás c. eposza formálta meg ~ életének döntő mozzanatát, a megváltás művét; az igazában nem túl drámai eseménysort (a szenvedés napjai, a feltámadás, mennybemenetel) az égi angyalok és a pokolbéli gonosz lelkek gigantikus küzdelmeinek keretébe állítja, nem kis mértékben Milton Elveszett Paradicsomának ihletése és példája nyomán. A XIX. században feléledő racionalizmus szellemében fontos és irodalmilag is értékes monográfiák keletkeztek ~ alakjának emberi nagyszerűségében, de isteni mivolta nélkül való értékelésére (pl. Strauss, Renan). Új interpretációk is születtek: ~ az esszénus, ~ a társadalmi reformer, ~ a patologikus alkat, sőt ~ az ateista forradalmár (Barbusse). Erskine szekularizálja ~t, Graves (Krisztus király) a zsidó legendák egy speciális vonulatára támaszkodva Heródes1 fia Antipatrosz fiaként írja le, aki anyja révén egy másik legendás genealógiai vonalon van predesztinálva a messiási Király szerepére. Lagerlöf Krisztus-legendák c. novellagyűjteménye a hagyományok naiv báját őrzi; ~-Jesua karizmatikus alakja sugárzik Bulgakov A mester és Margarita c. művének betétregényéből. – A keresztény művészetnek ~ természetes módon a középponti alakja, ábrázolásainak száma oly roppant nagy, hogy csak a legfőbb típusokra térhetünk ki. A messze leggyakoribb megjelenítése a feszület, a keresztfa a rajta függő korpusszal, vagyis a töviskoronás, elgyötört arcú, gyakran görcsbe torzult karú-lábú testtel. Mivel nemcsak ~ életének, de az egész keresztény üdvtörténetnek csúcspontja a megváltó kereszthalál, ez a mozzanat – a Golgota vagy latinosan Kálvária, tehát a megfeszíttetés – oltárképek, fafaragványok és önálló táblaképek állandó tárgya az ókortól, pontosabban a Római Birodalom bukásától fogva (addig nem szívesen ábrázolták az Üdvözítőt a legszégyenletesebb római kivégzési mód áldozataként). Elmaradhatatlan motívuma e képeknek a voltaképpeni feszület két oldalán a két lator keresztje (ezek többnyire T-alakúak a megkülönböztetés kedvéért), alakjai a Jézus lábainál zokogó anya és három másik Mária, valamint az ifjú János1 apostol, s gyakran Longinus százados, aki megnyitja lándzsájával a halott Jézus szívét. (A döfés ill. a lándzsa szúrta seb mindig a Megfeszített jobb oldalán látható, feszületeken is. Ennek az anatómiával ellentétes ikonográfiai hagyománynak az az ókori eredetű vélekedés az alapja, hogy a bal oldal a Sátáné, ~ legszentebb szíve tehát csakis az isteni oldalon doboghatott.) E képeken olykor a megfeszítésben közreműködött katonák is szerepelnek, amint a kereszttől kissé távolabb kockát vetnek az elítélt köntösére. Ugyancsak sok kép ábrázolja a megfeszítéshez kapcsolódó mozzanatokat: ~t megfosztják ruháitól, a keresztre szögezik, a keresztet felállítják; ~ testét leveszik a keresztről, siratják, sírba helyezik. A szenvedéstörténet 14 állomását (stációk) az elítéltetéstől a sírba tételig a keresztútnak vagy kálváriának nevezett ciklusok jelenítik meg, ezek minden katolikus templomban megtalálhatók, s gyakran szabadban, dombra vezető utak mentén is. Élete első szakaszának reprezentációi gyakran a Mária-ábrázolásokkal esnek egybe: fogantatása, születése a pásztorok imádásával vagy a Háromkirályok hódolatával, bemutatása a templomban, körülmetélése, gyermekség-jelenetek (Madonna-képek!), a 12 éves ~ megtalálása a templomban. Működésének idejéből a leggyakoribb témák: a Sátán megkísérti ~t a pusztában, ~ meghívja apostolait, megkeresztelkedik a Jordánban, lecsendesíti a vihart, a vízen jár, prédikál a tömegnek, megszaporítja a kenyeret, a kánai menyegzőn vesz részt, halottakat támaszt fel (lásd Jairus, Lázár1), bénákat, bélpoklosokat, vakokat, beteg asszonyokat gyógyít meg, megbocsát a házasságtörő asszonynak, átveszi az adógarast, szamárháton bevonul Jeruzsálembe, kiűzi a kufárokat a Templomból, az utolsó vacsorát üli tanítványaival, gyötrődik a Getsemáne-kertben, bírái előtt áll. Halála után: ~ diadalmasan feltámad, leszáll a jámbor lelkekért a pokol tornácára (ez főleg a keleti egyház ikonművészetére jellemző), megjelenik apostolainak és Mária Magdolnának, utóbb Tamásnak, búcsút vesz tanítványaitól és a mennybe emelkedik. ~ sajátos ábrázolásai még: az Isten báránya (a Jel nyomán), keresztes zászlót vivő bárány; a Jó Pásztor, vállán átvetett báránnyal (egy példázata nyomán), a keleti egyházban s néhány korai, bizánci stílusú nyugati templom apszisában a Pantokratór (a mindenség fenséges ura) félalakos képe, nyugaton ehhez hasonló szerepű a Maiestas Domini, a trónon ülő, angyalokkal és evangélistaszimbólumokkal körülvett királyi Krisztus-figura. Ezeken kívül számos ábrázolást ihlettek ~ példabeszédei is, főképp az irgalmas szamaritánusról és a tékozló fiúról szóló. – Mivel a mise ~ keresztáldozatának jelképes megismétlése, az egyházi zene a gregorián misék dallamaitól a máig írt számtalan misezenéig, Palestrinától Bachon, Mozarton, Beethovenen át Kodály Missa Breviséig és tovább, beleértve a gyászmiséket, Mozart, Verdi és annyi más komponista Requiemjét, voltaképp mind ~hoz kapcsolhatók. Szenvedését és megváltó halálát a Passiók idézik fel immár közvetlenül, az evangéliumi szövegek alapján; e műfajban Bach máig felülmúlhatatlan remekeket alkotott. Ugyanő komponálta ~ születéséről Karácsonyi oratóriumát. Händel legnagyobb szabású oratóriuma, a Messiás a Krisztusra vonatkozó ószövetségi jövendölésekre alapul; Liszt ugyanebben a műfajban alkotta Krisztus c. művét.
