Tantalosz

Teljes szövegű keresés

Tantalosz1 – a lüdiai Szipülosz királya, egyesek szerint Tmólosz, az elterjedtebb nézet szerint Zeusz fia; eltérő hagyományok négy-öt különféle nevet említenek anyjaként, többségben Atlasz lányait. Isteni apja számos kedvezéssel tüntette ki; bejáratos lett az istenekhez, részt vehetett lakomáikon, de ő elcsente és halandóknak adta a halhatatlanná tevő nektárt, és titkaikat kifecsegte az embereknek. Végül elbizakodottságában az égiek mindentudását tette próbára: saját fiának, Pelopsznak megsütött tagjait tálalta eléjük, hogy felismerik-e. Az istenek felismerték, és az ifjút életre támasztották (csak a Perszephoné miatt búslakodó Démétér evett meg figyelmetlenségből egy darabkát a lapockájából, azt elefántcsonttal pótolták), ~ pedig vétkéért Zeusz az alvilágba zárta. (Ennek más magyarázatát lásd Pandareósz.) Büntetésül itt nyakig vízben ül, de ha gyötrő szomját oltani akarja, a víz visszahúzódik; gyümölcstől roskadó ágak csüngnek fölötte, de ha szörnyű éhében értük nyúl, a szél ellebbenti őket. (Egyesek szerint még egy állandóan legördülni kész roppant szikla is függ a feje fölötti meredély szélén.) Innen ered a tantaluszi kín szólás; a vágyainkat csigázó, de elérhetetlen cél okozta fájdalomra értjük. VII A1

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem