Marszüasz

Teljes szövegű keresés

Marszüasz – a szatüroszok egyike, Oiagrosz vagy Hüagnisz fia. Ő találta meg azt a kétágú fuvolát, amelyet Athéné készített; az istennő ugyanis azt tapasztalta, hogy játék közben arca felfúvódik, és ezért bosszúsan elhajította a zeneszerszámot, megátkozva, aki játszani akarna rajta. ~ erről nem tudva tökélyre fejlesztette fuvolajátékát, s végül elbizakodottságában Apollónt hívta ki zenei versenyre. Az istent sértette a fennhéjázás, és kikötötte, hogy a győztes azt tehet a legyőzöttel, amit akar. A versenyen a múzsák mint ítélőbírák nem tudtak dönteni közöttük. Ekkor Apollón újabb vetélkedőt javasolt: éneket hangszerkísérettel. Ő a lantja hangjára gyönyörűen dalolt, ~ viszont nem tudott egyszerre énekelni és fuvolázni, így vesztett. Győztes ellenfele egy fára akasztotta, és lenyúzta a bőrét. – ~ mondája phrügiai eredetű. Egyesek Kübelét nevezték meg anyjaként, talán mert az istennőt kísérő zenészek fuvolán játszottak. Egy szobra a római fórumon is állt, s Horatiustól tudjuk, hogy sajátos módon a város szabadságát jelképezte. ~ megnyúzásának jelenetét néhány szobor (Lüszipposz, Mürón), ill. dombormű örökítette meg; az újkorban Michelangelo szobra, valamint Perugino, Tiziano, Tintoretto, Rubens, Tiepolo és Reni festményei ábrázolták.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem